Ölelés...
Hétfő este kezdtem érezni, hogy kicsit kedvtelen vagyok. Semmilyen hangulat, csak úgy vagyok. Ma reggel mikor mentem dolgozni már éreztem. Szomorú vagyok. Azt éreztem, hogy nagyondenagyon hiányzik egy szerelmes ölelés. Eszembe jutott a dalocska, hogy kicsit szomorkás a hangulatom máma…..vágytam egy ölelésre. Ölelés nincs….egyedül vagyok……aztán arra gondoltam, hogy de jó lenne megölelni valakit. Természetesen erre a család, közeli barátok a legjobb jelöltek….ölelés nincs, egyedül vagyok. Ez szomorúvá tett….
Ültem egy megbeszélésen, az ölelésre gondoltam és könnybe lábadt a szemem. Vágytam egy ölelésre. Megmagyarázni nem tudnám az okát….csakúgy……
Ölelés nincs, akkor örüljünk, hogy van telefon. Felhívom a tesómat és beszélgetek vele egy jót. Így is tettem. Kimentem sétálni az udvarra, megettem egy finom almát és beszélgettem egy jót a tesómmal. Határozottan jobban lettem utána. Valahogy átbillent a hangulatom abba az irányba, hogy jól vagyok. Legalábbis a „vágy egy ölelésre” érzés oldódott.
Valahogy így éreztem magamat:
„Kicsit szomorkás a hangulatom máma,
S olyan szokatlan ma a boldogtalanság
Kicsit megrázom magam
S ugye minden rendbe' van
Újra emelt fővel nézek Rád”
Szomorú voltam, és aztán a beszélgetés hatására a tesómmal, megráztam magam és minden rendben van…..
Aztán eszembe jutott Zorán egy dalszövege is:
„Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell”
Azon elmélkedtem, hogy tényleg kell sivatag ahhoz, hogy érezzük mennyit ér egy pohár víz. Miért kell sivatag hozzá, hogy értékeljük? Csak úgy, miért nem értékeljük?
Az biztos, hogy ma éreztem a vágyat egy ölelésre. Tudom milyen az mikor nincs ölelés, szeretném, de nincs. Úgyhogy talán tényleg igaz, ahhoz hogy értékelni tudjuk azt, amink van…..meg kell tapasztalni a „nincs” állapotát…..
Bár néha azt is gondolom, hogy a hála érzését fel lehet ébreszteni önmagunkban minden iránt. Amikor a jelenben vagyunk és értékelünk minden pillanatot. Talán, aki erre képes, az egy pohár vizet is tud értékelni és nem kell neki megtapasztalni a sivatagot hozzá…..
Na de hát kinek mi az útja….én most tapasztalom, hogy nincs ölelés….ezért mikor lesz, akkor nagyondenagyon tudom majd értékelni.....
ma este pedig úgy teszek, mint a maci a képen….magamhoz ölelem a párnácskámat, vagy a plüsskutyámat….
Azt is mondják az okosok, hogy az ölelés gyógyít: Szóval, ha van melletted valaki, akkor nagyon szerencsés vagy, öleld meg….csak úgy!
Hozzászólások
2 hozzászólásSzió!
Nem ismerlek, teljesen mindegy most, hogy lány vagy vagy fiú, küldöm neked a virtuális ölelésemet :-)
Én 1,5 hónapja szakítottam a párommal. Jól tettem.
Nekem is hiányoznak dolgok, de naponta dolgozom azon, hogy minden nap észrevegyek valamit és értékeljem azt.
Minden nap történik valami apróság ami hoz egy kis boldogságot.
Ma pld. nekem is szomorkás a hangulatom, de el fog múlni, most megélem, aztán elmúlik.
Az a nehéz ilyenkor amikor hosszabb ideig magadban vagy, például 1,5 vagy 2 napig, nem tragédia ez, csak én pld. nehezen viselem, én is örülök ha beszélek vagy találkozok valakivel, de úgy magamal is kezdek kibékülni :-)
Szép Napot Neked!
aminek az elfogadására készen állunk.
A magány azt jelenti, kizárom az életemből az embereket. Azért mert ilyenek, meg olyanok, meg amolyanok. Tükrözik amit saját magamban elfogadni még nem tudok. Félek újra sebeket kapni.
Csupa közhellyé vált dolog, amit tudok tanácsolni
- az a legfontosabb ember, akivel ebben a pillanatban együtt vagy, ő a tükröd, a tanítód, legyen szomszéd, boltos néni, bárki, Isten gondoskodik erről. Ha félsz odamenni, megnyílni, megölelni, aki nincs a legbelső körödön belül, kezdd el egy mosollyal, kérdezd meg, hogy van, figyelj rá!
- oldd fel a félelmeidet, gátlásaidat az idegenekkel szemben
- dolgozd fel azokat a sebeket, amiket a gyerekkorod óta hurcolsz
- járj programokra
- Te tedd meg az első lépést az emberek felé, adj és kapni fogsz
- de a legfontosabb, amit megtanulhatsz, szeretni és megölelni saját magad, erre két nagyon jó meditáció van, az egyik a Hiányzó érzés megadása önmagunknak, a másik a Szeretet adása önmagunknak, a saját személyiségünknek. Ha ezeket a meditációkat az ember megcsinálja, akkor abba a rezgésbe kerül szeretve, ölelve vagyok, szerethető vagyok, elmúlik maga a hiány és megvalósul a nyitottság a valódi élmény megtapasztalására.
Amikor az ember kizárja az életéből a barátokat, azért van, mert kapott egy jó nagy leckét, aminek a szomorúságát, fájdalmát nem tudja hipp hopp feldolgozni. Ez a tudattartalom mint egy kő ül a szívén, lezárva az. A személyiségünk védekezik az összeroppanástól, viszont át tud esni a ló túlsó oldalára is, elzárkózik a feldolgozástól, laza depresszió biztonságában lebegve: kicsit szomorkás a hangulatom máma, de majd elfojtom újra, majd átterelem egyre fogyó energiával és kedvvel más területre, írok egy blogtémát a monitor mögé elbújva...
Inkább sírj, éld meg, igen egyedül vagyok, éld meg meditációban, dolgozd fel s utána élj újra nyitottan!