2007-ben szereztem meg kommunikációs és művelődésszervezői diplomáimat, valamint a kvantitatív és kvalitatív kutatási technikákat is elsajátítottam, kutatásokat végeztem, interjúkat készítettem.
2009-2011 között OKJ-s grafológusi képesítést szereztem. Másodállásban rögtön el is kezdtem vállalkozni, cégek részére vizsgáltam az álláspályázók készségeit, valamint a dolgozók munkahelyi kompetenciáit. E mellett személyes elemzéseket is készítettem.
2011-2012 között grafológiai ismereteimet a Rezonometria módszerével bővítettem, amelyet Dr. Szidnai László én írás-szakpszichológus alkotott meg és a kézírás tudatalatti vizsgálatának tudományát jelenti. Szerencsém volt közvetlenül Tőle megtanulni az elemzési technikát.
2012-2013 között Gyermek és Felnőtt Rajzelemzést tanultam.
2013-ban megismerkedtem a Nyírő Gyula Kórházban a Simeonton technikával, ami egy alternatív terápiás módszer, ami különféle vizualizációs technikák elsajátításával segíti a betegségben szenvedőket, belső egyensúlyuk visszaállításában és a betegség leküzdésében.
2014-2015 között a Nemzetközi Metafizikai Akadémián tanultam és sikeres vizsgákat tettem le, amelynek értelmében megszereztem a Metafizikai tréner és életviteli speciális tanácsadó, valamint a Metafizikai tréner oktatói minődítéseket.
2015-ben elsajátítottam a ThetaHealing® Alap, a ThetaHealing® Haladó, a ThetaHealing® Game of life, konzulensi tanfolyamokat, majd Athénben elvégeztem a ThetaHealing® Tanári DNS1 Alapkézést.
2016-ban Sankt Gallenben a ThetaHealing® Tanári DNS2 Haladó képzés megtartására jogosító végzettséget szereztem, ezt követően pedig jogosulttá váltam a ThetaHealing® Ritmus konzulensi tevékenység végzésére.
Ennek értelmében ThetaHealing® konzultációkat végzek és tanítom a ThetaHealing® Alap és Haladó tanfolyamokat.
Eddigi munkásságom során dolgoztam az üzleti és a közszférában egyaránt. Nagyon büszke vagyok arra, hogy 2012-2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, a Gyermekbarát Igazságszolgáltatás programjaiban tevékenykedhettem, majd 2013-2014 között osztály-és titkárságvezetőként irányítási feladatokat is elláthattam az országos projekt keretében. Nagyon sokat tanultam ebben az időszakban.
Az életemben komoly változás következett, amikor 2013-ban mellrákot állapítottak meg az orvosok nálam. A kezeléseket nagyon nehezen viseltem, de végigcsináltam, mellette azonban alternatív módszerekkel is segítettem a szervezetemet. Mára abbahagyhattam az orvosi kezeléseket és tünetmentes vagyok. A betegség azonban teljes mértékben megváltoztatta a világról addig alkotott képemet és egészen más irányba terelte az életemet. Szeretnék segíteni minden hozzám forduló embernek abban, hogy megtalálja és megtapasztalja saját belső egyensúlyát és az élet örömének érzését.