A TRIGON Stúdió 2 évvel ezelőtt magánemberek kezdeményezéséből jött létre, az asztrológiai tanítások átadására.
Feladataink, lehetőségeink mára kibővültek. Magánkezdeményezésű oktatási és művelődési műhellyé nőttünk, amely az igényes szellemi és kulturális időtöltések javát nyújtja a kerület lakosainak és minden érdeklődőnek.
Elegánsan kialakított termeinkben – saját programjaink mellett – helyt adunk mások által szervezett tanfolyamoknak, előadásoknak, fórumoknak, klubfoglalkozásoknak is.
Nagy előadótermünk – amely igény szerint két kisebbre szeparálható – 100-120 fő befogadására alkalmas,megfelelő technikai felszereléssel. Külön előadótermünk (amely mozgásstúdió is, zuhannyal és teakonyhával) 30-40 fős konferenciákat tud fogadni.
A termekről bővebbet a terembérlés címszó alatt írunk.
A hangulatos társalgó az olvasgatás, teázás, baráti csevegés színtere.
Könyvespolcaink tele vannak szellemi csemegékkel: sok érdekes és új könyv megtekinthető és beszerezhető itt.
Programjaink, illetve Tanfolyamaink menüpont alatt megtalálsz minden aktuális eseményt.
További elérhetőségeinkről, a stúdió címéről az Elérhetőségek menüpontban olvashatsz.
Bármilyen észrevételed, javaslatod, kérdésed van, keress bennünket.
Gyere el, nézz körül! Sok szeretettel várunk ! Üdvözlettel:
a TRIGON csapata
www.trigonstudio.hu