Mindannyiunkra szereplések sora vár nap, mint nap. Felvételi, állásinterjú, munkahelyi prezentáció, megbeszélések, termékeladás, családi kupaktanács… Megannyi helyzet, ahol fontos, hogy milyen szavakat használunk, hogyan fogalmazunk – de közel sem elég, ha ebben jók vagyunk. Helyzetek, amikor jó, ha nyugodtak tudunk maradni, de közben egyértelműek kellenek, hogy legyenek az érzelmeink a másik számára. Ahol kudarc, ha a hallgatóságunk unottan ásít ránk, de az is, ha indulatba jön…
Mindannyian éreztük már ilyen helyzetben, hogy egy szó sem jut eszünkbe abból, amit mondani akartunk, hogy kicsik vagyunk és tehetetlenek, hogy legszívesebben elbújnánk.
Pedig nem feltétlenül kell, hogy így legyen.
A nyilvános szereplés tanulható, fejleszthető. Ha megismerjük a prezentáció alapvetőszabályszerűségeit, tudatosítjuk saját működésünket, majd így próbáljuk ki magunkat prezentációs helyzetekben, eljuthatunk a felszabadult, hatásos, sikeres szerepléshez.
A tréning tartalma:
– Retorikai és didaktikai ismeretek
– A beszéd célja és tartalma
– Prezentációs stratégiák
– A beszéd felépítése: szerkezet és figyelemfenntartás
– Verbális és nonverbális elemek a prezentációban
– Időtervezés és időkezelés
– Hatás és meggyőzés
– A nyilatkozat és az interjú szabályszerűségei
– Stílus, megjelenés
– A segédeszközök használata
A tréning célja:
– a nyilvános beszéd elméleti és gyakorlati alapjainak megismerése
– az önismeretet, önkontroll, önreflexivitás fejlesztése
– a prezentációkra való önálló felkészülés elsajátítása
– készségszintű jártasság megszerzése a nyilvános szereplésben
Ha
szeretnéd, hogy üzeneted érthetően és hatásosan eljusson a hallgatóságodhoz
fontos neked, hogy tisztán és egyértelműen tudd kifejezni magad
tudni akarod, mitől sikeres egy prezentáció és magad is ilyeneket akarsz tartani
vágysz arra, hogy szorongások és félelmek nélkül állj a mikrofon elé, akár előadást tartasz, akár interjút adsz
azt akarod, hogy figyeljenek rád, amikor megszólalsz
akkor Neked szól Prezentációs tréningünk, amelynek révén
megismered saját erősségeidet, és megtanulod hatékonyan használni azokat
eszközöket kapsz ahhoz, hogy leküzdd és/vagy kezeld félelmeidet, szorongásaidat
elsajátítod a sikeres prezentációra való felkészülés elemeit és a prezentációs stratégiákat
megismered és kipróbálhatod a nyilvános szereplés verbális és nonverbális hatáselemeit
tét nélküli helyzetben gyakorolhatod a prezentációt, előadást, meggyőzést és vitát
készségszintű jártasságot szerzel a nyilvánosság előtti szereplésben
A képzés ideje (15 óra):
2012. március 3. 10.00 – 18.00
2012. március 4. 10.00 – 14.00
A képzés helye:
Pannon Magyar Ház (Pécs, János u. 22.)
Részvételi díj: 15.000 Ft/fő
Jelentkezés feltétele 5000 Ft foglaló befizetése.
Jelentkezés:
ITT
gondolattal@gmail.com
06-30/486-04-82