Elégett múlt | Önmegvalósítás.hu

Elégett múlt

Hozzászólások

22 hozzászólás
HajduM képe
Óriási veszteség, de itt azért nem veszítette el a
2011. április 27. szerda, 7:04 | HajduM

Óriási veszteség, de itt azért nem veszítette el a teljesmúltját.
Biztos, hogy fordulópont egy ilyen esemény, és komoly változásokat indít el az emberben, hiszen a legszorosabban hozzá kötődő környezet meghatározza mindazt a tartalmat amit hordoz. Adott környezet adott létformákat képes eltartani, ha változik a környezet változik a létforma maga is.

A múlthoz való túlzott ragaszkodás viszont ellehetetleníti a jelent és kilátástalanná teszi jövőt. Talán éppen ez lehet az oka az emberiség nagy változásainak, hogy megtanuljuk a múltunkat elengedni, hagyni elmúlni és nem ragaszkodni valamihez ami már nincs is. Ez egy ember életében nyilván időbe telik míg feldolgozza. Majd épít egy másik háza, azt már tűzgátló anyagokból, ahhoz már nem fog annyira kötődni, mert a elvesztés lehetősége ezt akadályozza. Más lenne a helyzet ha földönfutóvá válik valaki ilyen eset miatt, de ennek a srácnak azért holnap sem kell kenyér miatt aggódnia...

Át tudom érezni a fájdalmát, de azt érzem, hogy ettől még boldog
2011. április 27. szerda, 8:43 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Át tudom érezni a fájdalmát, de azt érzem, hogy ettől még boldog életet fog élni és ha elfogadja a történteket, akkor sérülés nélkül tud tovább élni, persze kicsit másképp, mert közben rengeteget fejlődik a mostani szenvedése által. Valamiért ezt kell megélnie, ezt kell megtanúlnia feldolgozni... érhette volna sokkal-sokkal nagyobb baj is. Talán túlzottan ragaszkodott az anyagi világhoz, a történtek átélése rádöbbentheti az igazi értékre.
Aki saját életéért, vagy közeli szerette életéért, teste épségéért aggódott már úgy igazán, az tudhatja, hogy ami kézzel fogható "érték", az nem számít. Az ép testben ép lélek az érték, nem az anyagi javak, azok felhalmozása, gyűjtögetése... bármilyen kedves emlék is. Nekem is vannak emléktárgyaim, ritkán előveszem őket, de soha semmi törés nem érne, ha soha többé nem foghatnám. Az emlékemben ott van minden, ott bármikor elérhetem, ha szükségem van rá. Lelki szemeim előtt bármikor láthatom, amit szeretnék, és míg élek, nem tudom elveszíteni.
Az embert sok csapás érheti, de amíg van egészsége, tud szeretni, hinni, bízni, teremteni, boldog lehet!!

/Én is gyűjtögető voltam, de mióta gyerekeim vannak, leszoktam róla. Sokkal fontosabbak ők.
Átéltem már többször azt a tehetetlen érzést, amikor bármit odaadtam volna szeretteim épségéért... azt a lelki tipródást nem kívánom senkinek, mert attól minden fizikai fájdalom elviselhetőbb!!! teljesen más ilyen szemszögből nézni egy sikeres fiatalember tragédiáját. /

muszi

Michaelita képe
ki vagyok, ha nem a múltam?
2011. április 27. szerda, 10:42 | Michaelita

Óriási veszteség így egyik pillanatról a másikra elveszíteni mindent, ami a múlthoz köthet valakit. Vele érzek egyrészt a sráccal, másrészt pedig azt gondolom, hogy az élet valami olyat adott neki, amire saját választásából nem jutott volna el.

Én magam is tapasztaltam, hogyha tértisztítás, vagy költözés miatt csak a dolgaim egy részét kiselejtezem, kidobálom, továbbadok rajtuk, az mennyire hatással lehet ránk.
Azért hat rám annyira mert gyüjtögetős tipus vagyok és szükségem van arra is, hogy a saját rezgéseimmel átitatott kis dolgaim, tárgyaim vegyenek körül.
Viszont az időről időre történő megújuláshoz meg arra van szükségem, hogy meg tudjak válni tőlük, hogy új impulzusokat, új/megújult erőket hozhassak be az életembe.

Azt is megfigyeltem, hogy az élet jelzi nekem, hogy el kell engednem a régi dolgokat. Ha ezt önerőből nem tudom megtenni, akkor az élet/sors közbeavatkozik és megteszi helyettem azt amire szükségem van, ezzel teremtve lehetőséget az új dolgok életembe áramlása számára.

Az ilyen vagy olyan módon elengedett múlt helyére valami olyasmi tud beáramolni amire a lelkünknek, a szellemünknek van szüksége, ami rádöbbent arra, hogy mi az ami igazán fontos és értékes a számunkra. Ilyenkor felértékelődnek a barátságok, a szeretet, az emberi kapcsolatok melegségét adó erők.
S az ilyen történések tanítják meg igazán a saját magunk erejét, bátorságát, a talpraállás kényszerén keresztül.

Milyen igazad van Michaelita!!! Az élet iskolája mindig minden
2011. április 27. szerda, 11:11 | marazuz   Előzmény

Milyen igazad van Michaelita!!!

Az élet iskolája mindig minden pillanatban tanít szeretni, kit így, kit úgy.
Kemény leckéket kaptam én is, de örülök neki, mert azok nélkül nem itt tartanék most.

muszi :)

Ademon képe
Vajon mivel "vonzotta" be ezt?
2011. április 27. szerda, 11:29 | Ademon

Vajon mivel "vonzotta" be ezt?

És mit lehet tenni egy ilyen esetben? Mit lehet tenni lelkileg?

Domoszlai Katalin képe
Mivel vonzotta be?
2011. április 27. szerda, 15:14 | Domoszlai Katalin   Előzmény

Valami ilyesmivel...

http://www.globalsecurity.org/military/systems/munitions/napalm.htm

Előző élet, bármelyik háború, tömeges a házak felgyújtása. Na és a tökély, a napalm...

Ademon képe
Akkor Jézus nyilván egy hóhér volt anno, aki zsidókat
2011. április 27. szerda, 19:38 | Ademon   Előzmény

Akkor Jézus nyilván egy hóhér volt anno, aki zsidókat gyilkolt... :)

Domoszlai Katalin képe
Valamennyien öltünk
2011. április 27. szerda, 19:59 | Domoszlai Katalin   Előzmény

már embert. De csak az emlékszik erre vissza, akinél itt van az ideje az egész történet tudatosításának.

Ademon képe
Szerintem sokkal egyszerűbb magyarázat, hogy azért égett le a
2011. április 27. szerda, 20:14 | Ademon   Előzmény

Szerintem sokkal egyszerűbb magyarázat, hogy azért égett le a háza mert éghető anyagból volt - azért éghetett mert volt ami meggyújtsa - és azért gyulladt meg, mert volt aki ottfelejtse a gyertyát az ablakban - és azért felejtette ott mert fáradt és figyelmetlen volt - azért volt fárad és figyelmetlen mert ember, és megvan rá a képessége, hogy fáradt és figyelmetlen legyen... :) Alapvetően nagyon egyszerű összefüggések vezettek ide :)

Szerintem a dolgok általánosan történnek, vonzással vagy anélkül, de történnek... ilyen a természetük; és nem mindig az érdekeink szerint történnek.

spiritosaurus képe
Nemrég pont valami hasonló témán kaptunk kicsit össze párommal,
2011. április 27. szerda, 12:06 | spiritosaurus

Nemrég pont valami hasonló témán kaptunk kicsit össze párommal, mert felhívtam rá a figyelmét, hogy az élete nagy részét vagy a múltjában, vagy a jövőjében éli. Aztán egy hosszú néma csend, majd amikor megszólalt, meghökkentem. Ő nem nagyon foglalkozik ezekkel a spiri dolgokkal, de akkor ott mégis ő nyitotta fel az én szemem.

"De hát a jelenben egy senki vagyok" Ezt nekem sosem sikerült ilyen szépen megfogalmaznom, de így van. Csak ő ezt rossznak fogta fel addig. Pedig a legjobb dolog a jelen senkijének lenni, azóta megállás nélkül erre jövök rá.

Müller Attila hosszú, és kemény munkával elérte, hogy valaki legyen az emberek számára. Ha a nevét hallják, a többség már azonosítja is a nevet az archoz, az arcot a szerepekhez, a médiában hallottakhoz. Lehet, hogy nekem ezzel dolgom van, mert félelmekben gyökerezik, de én nagyon nem szivesen lennék ismert személyiség. Mondom ez félig-meddig félelemből, úgyhogy még van dolgom vele, de szerintem tényleg jobb bizonyos szinten senkinek lenni. Talán ezért vonzotta be Müller Attila az esetet, bár szerintem lettek volna a médiában olyanok, akikre ez jobban ráfért volna, nekem Attila kifejezetten szimpatikus figura. De lehet, hogy ő pont ezért kapta meg a lehetőséget ennyire radikálisan a változásra, mert az ő élete még tartogat valamit számára, ami több, mint egy ház, és az emlékek.

Viszont egy idevágó Junkies szöveg eszembe jutott, bár már nem punkoskodom :)

"Eltemet a múltam,
de a leckét megtanultam,
lehet a helyszín más, de itt legbelül
Én ugyanaz vagyok, aki voltam.

Én ugyanaz vagyok, aki voltam!"

Meg is hallgatom félezer év után újból :)

Igen, senkinek lenni isteni jó!!! :) Amikor az ember tud álarcok
2011. április 27. szerda, 13:15 | marazuz   Előzmény

Igen, senkinek lenni isteni jó!!! :) Amikor az ember tud álarcok nélkül élni, saját nyugalmát és békéjét megőrizni, rengeteget befelé figyelni... sok-sok energia megmarad így és mégtöbb szerezhető a belső utazásokkal.
Ha senki vagyok, tudok alázatosan tekinteni a világra, a benne élőkre, nem hajt az ego, érvényesül a szív szava, az ember rájön, hogy élni szép és jó, mert rengeteg csoda van, ami boldoggá teheti, de ezeket meg kell tudni látni. Ezért jó, ha valaki a földön jár :))

A szövegben szerintem annyi bibi van, hogy ha a leckét megtanúltam, akkor nem lehetek ugyan az, aki voltam, hiszen fejlődtem a tapasztalás közben. Rosszúl értelmezem talán?

Attila őszinte, mély érzésű ember érzésem szerint. Biztos vagyok benne, hogy sikerül neki feldolgoznia a veszteségeit, mert bár most összeomlott, de ehhez van szükség az ő további lelki fejlődéséhez.

----------------------------------------

Ademonnak:

Mivel vonzotta be? A tárgyaihoz való ragaszkodásával, azok féltésével. Szerintem.

Mit lehet tenni lelkileg? Örülni, hogy Ő él, ép és mindent újra kezdhet!! Adott hozzá neki minden.

Amikor egy ember azt hiszi mindennek vége, elkeseredik és sokáig a poklot járja, majd kezdi kapizsgálni, hogy nem megy az önsajnálattal az égvilágon semmire, azzal a dolog vissza nem fordítható, belátja ezt, elfogadja a történteket. Keresni kezdi a kapaszkodókat, hogy újra fényre jusson a mélyből. Átértékelődik minden, észreveszi, hogy az élet előtte áll, mennyi dolog van, aminek mégis örülhet és értékelni kell, hálásnak kell lennie azért, ami megmaradt neki (szerettei, barátai, munka, a saját épsége, stb..), majd elkezdi a jövőjét építeni tele reménnyel, bizalommal, hittel, szeretettel. Egy új ember születik, aki más szemmel néz a világ dolgaira, látja az igazi értékeket és boldog, mert már tudja mire volt képes, és rájön, hogy nem kell többé félnie, mert nincs az a feladat, amit ne tudna saját magába vetett hitével megoldania.
Azt kívánom, hogy sikerüljön neki (is)!!

muszi :)

spiritosaurus képe
Elrontottam a szöveget: helyszín helyett felszín van benne
2011. április 27. szerda, 13:40 | spiritosaurus   Előzmény

Elrontottam a szöveget: helyszín helyett felszín van benne :)

Viszont a leckés észrevételedre annyit mondanék, hogy szerintem akkor is ugyanaz vagy, ha megtanulod a leckét. A személyiséged persze fejlődik, de igazából az én értelmezésemben én magam a lecke vagyok. Az élet leckéje. Én magam az vagyok, aki tanít, a tudat, ha úgy tetszik, és a személyiségem az, aki tanul a leckéből, míg végül rá nem jön, hogy egy azzal. :)

Értelek. Köszi, hogy elmagyaráztad. :)
2011. április 27. szerda, 13:51 | marazuz   Előzmény

Értelek. Köszi, hogy elmagyaráztad.

:)

Igen, senkinek lenni isteni jó!!! :)
2011. április 27. szerda, 17:57 | Látogató y (útkereső)   Előzmény

A legrosszabb ha senki létben vagy, magad és mások számára, hisz a tudásodért vagy itt adnod kell, és ah adod akkor nem lehetsz senki, mert mindig valaki vagy.

Igazad van!! :)
2011. április 27. szerda, 19:17 | marazuz   Előzmény

Tudom ki vagyok, és örülök neki, hogy már itt tartok. De valakikhez képest senki vagyok, szürke kisegér, a maga békés életével, amitől igazán boldog vagyok. SZERETHETEK ÉS ADHATOK kellő alázattal és odaadással mindig mindenkinek.

Michaelita képe
mit kell a múltból továbbvinni?
2011. április 27. szerda, 20:53 | Michaelita

A mai napon napközben is elgondolkodtam ezen a témán...

S arra jutottam, hogy meg kell/kellene tanulnunk, hogy a multból csak a tapasztalatokat, a lelki és szellemi értékeket vigyük tovább (pl. olyanokat, mint az együttérzés, bátorság, szeretet, odafordulás, megértés, mások tisztelete, elfogadása,...)

S mégis mikor ragaszkodom a tárgyakhoz, tárgyi emlékekhez? Amikor ezt a tapasztalást, ezeket a lelki mélységeket nem tudtam átélni a lelkem/szívem mélyéig. Akkor valami pótlék féleként ragaszkodom a múltból elmentett tárgyakhoz/dolgokhoz.

Ademonnak igazat adok, hogy egyszerű összefüggései vannak a dolgoknak és nem kell agyonbonyolítani.
Agyalhatunk rajta, hogy vajon mivel vonzotta be... de azok csak vélekedések lesznek...és merő találgatások és nem is biztos, hogy bonyolult a magyarázat és nem is biztos, hogy van karmikus összefüggés... meglehet, hogy csak az erős/intenzív ragaszkodás és a félelem, hogy elveszítheti a megszerzetteket, már önmagában elég volt ahhoz, hogy magához vonzza a történteket.

Azért én Jézust kihagynám ebből az összefüggésből, mert ugye azt tudjuk (??ugye tudjuk??), hogy Jézusnak nem volt hozott karmája, hanem a mi (emberek) karmája miatt történtek meg vele a dolgok.
Meg a szellemtudomány azt is tudja, hogy Jézus a nathani ifju inkarnációja, amely azt jelenti, hogy tiszta volt lelkileg, amennyire csak egy első születéskor tiszta lehet egy lény. (Ebből következik, hogy saját karmája nem volt, max. a szülőkön keresztül kaphatott generációkról áthozott karmát)

A szülőkön keresztül sem kapott semmiféle karmát,miután a
2011. április 27. szerda, 21:19 | Éva.   Előzmény

A szülőkön keresztül sem kapott semmiféle karmát,miután a ,,hagyomány'' szerint szerint ugye csak anyja volt és a szentlélek által fogant,tehát nem férfi nemzette. A történet pedig nagyon jól ki van találva,mert Szűz Mária meg már úgy született/szeplőtelen fogantatás,ő és nem Jézus/,hogy mentes volt az eredendő bűntől! Ö volt az egyetlen az emberek közül,aki ettől mentes volt. ,,Apa'' a Szent lélek,úgyhogy Jézusnak nem volt karmája. Küldetése volt. /Isteni küldetése/
Ezt persze nem kötelező elhinni,de miután ezek vannak leírva ,hát nem kéne ezzel ellentétes dolgokkal felaggatni:),karma és társai,mert az csak az egész ,,misztérium''meg nem értésére a példa.
Az egy másik dolog,hogy az ember hisz e ebben vagy nem:)

Ami blog témáját illeti,egyelőre Marcsi hozzászólásaihoz csatlakoznék,mert egy kicsit hosszú lenne a mondanivalóm,miután nekem is volt-majdnem- egy ilyen ,,élményem''.Úgyhogy elég sok gondolatot felvetett bennem most ez a blog.

Ademon képe
Szerintem Jézus azzal vonzotta be a kereszthalált, hogy olyan
2011. április 28. csütörtök, 20:48 | Ademon   Előzmény

Szerintem Jézus azzal vonzotta be a kereszthalált, hogy olyan hitet terjesztett ami nem fedte le teljesen a zsidó hitet. Ez még önmagában nem lett volna elég hozzá, de olyan hatásos karakter lett, hogy félő volt, az egész zsidó nép a vallásos követőjévé válik. A farizeusok ezt tudták, nem beszélve, hogy a hatalmukat és hitüket veszélyeztette. Ezért is féltek is tőle, és ezért határoztak Jézus halála mellett. Ha valaki veszélyes valamire, ami másnak nagyon fontos valamiért, nyilván ellenintézkedéseket tesz a megszüntetésére.

Hogy Jézus miért vállalta be a kereszthalált, az már az ő dolga. Oka volt rá nyilván, amire még lehet találgatni.

Ez egyértelmű,csak át kéne menni a Jézus témával egy másik
2011. április 28. csütörtök, 21:16 | Éva.   Előzmény

Ez egyértelmű,csak át kéne menni a Jézus témával egy másik blogba,mert figyelmeztetésként rögtön be lettünk mínuszolva,hogy ez ugye nem a blog témája. Ami igaz is.
Miki új blogjában erről is megy a téma,ott kéne ezt folytatni:)

Nagyon érdekes ez a témafelvetés,mert van olyan ,aki önként
2011. április 27. szerda, 23:48 | Éva.

Nagyon érdekes ez a témafelvetés,mert van olyan ,aki önként égeti el a múltját. Egyszerűen le akar számolni vele,és a tűzre hány mindent,ami a múltjához kötné.
És van ami a mostani eset is,hogy az ember szinte sokkot kap a hirtelen rázúduló felismeréstől,hogy ,,odaveszett mindene'',és azt mondja,annyi az életemnek...

Szerintem ez azért egy egészséges embernél,csak az első döbbenet,és nem ragad ebbe bele.
Bár ennek az ellenkezője is előfordulhat,de ebben az esetben szerintem Müller Attila nagyon hamar fel fog ocsúdni,már csak azért is,mert már most annyian segítenek neki,hogyha más nem is,de ez mindenképpen fel fogja rázni őt,hiszen lehet ,hogy ezt az összefogást ezt a segítséget a bajban még talán sohasem tapasztalta meg az életében.

Szerintem neki meg fog változni az élete,és egy minőségibb irányt vesz. Ez ugyan nem mindig törvényszerű de nagyon sokszor a sors produkál olyan helyzetet, olyan eseményt, aminek a következtében az embert egy teljesen új élet felé ,,irányítja'',/és ez mindig egy eléggé katartikus dolog/

Azért ha megnézzük,neki már fiatal kora óta eléggé sikeres az élete,úgymond folyamatosan kapott az élettől,lehet ,hogy ennek ,,kiegyenlítésére '' jött ez a veszteség./mert azért ő nem veszített el mindent,
van egy egzisztenciája,ahonnan nagyon hamar fel tudja újra építeni az életét.
Ezek a családi dolgok...él még az édesanyja,ha ott lakik most nála,tehát nem veszítette el a gyökereit,
ott is vannak családi fotók bútorok...ez az.../bár ,ha már az ember tárgyakba vetíti a gyökereit,régen rossz/

Nekem az életem első felében nagyon jó dolgom volt.Mondhatom ,hogy dőlt hozzám minden ,amit kívántam,meg még sokkal több. azért írom,mert hasonló a szituáció. És érdekes,hogy ez alatt az idő alatt,folyamatosan veszteség is ért,olyan megnyilvánulásában ,hogy állandóan loptak tőlem,pénzt ékszert és értéktárgyakat. Ez ugyan nem tűz,de itt is a kiegyenlítődésen van a hangsúly szerintem.
És ez a helyzet csak akkor szűnt meg ,amikor annyira visszatudtam venni már ,hogy csak a szükségleteim szerint élek,semmi plusz,semmit nem halmozok föl,alapjáraton vagyok,és ez elég.
Ezt nagyon nehéz volt megcsinálnom,de ma már természetes,és azóta semmiféle veszteség nem ér
érdekes módon:)...Ilyen véletlenek pedig nincsenek:)

Ami a múltunkat ,,képviselő '' tárgyakat illeti..
Én négyszer költöztem iszonyatos cuccokkal ,3 háztartást vonszoltam magammal. Itt raktároztam,ott tároltam,úgyhogy rengeteg ,,veszteségem'' volt ezekből is. Mikor végre biztonságba helyeztem már
orvul beázott az az épület,amit csak tavasszal vettem észre,és minden tiszta fekete penész volt,és
annyi a múltam elég jelentős részének:)
A lényeg az ,hogy utólag egyáltalán nem hiányzik. Az ember csak tárol iszonyú sok dolgot,amit évekig elő sem vesz,ruhák tömkelege,amit nem hord,könyvek ,amiket nem olvas el,tárgyak amik már nem férnek el a lakásban ,és bedobozolva porosodnak a padláson és sorolhatnám...
Szóval ha az ember ezektől nem képes normálisan belátással megszabadulni,akkor a sors így vagy úgy megszabadítja tőle /előbb utóbb/.
A házam is simán leéghetett volna úgy 5 évvel ezelőtt,de akkor éber voltam/legalább/ és azt ,,megúsztam''. Aztán valahogy észhez tértem,és azóta érdekes módon elkerülnek ezek a dolgok:)

Azért beszélek az én tapasztalataimról,mert nem ismerem közelről Müller Attilát,és így csak találgatni lehetne,nála vajon mi lehetett az ok,viszont a saját életem kapcsán tudom ezeket az okokat.

Nem hinném,hogy egy ilyen eseménnyel,mint a blog témája ,az ember elveszítené a gyökereit, vagy az identitását. Az ember -normálisan- a mindenkori jelenben él, a múltja csak emlék lehet./azért múlt:)/
Ha valaki a múltját éli- folytonosan- a jelenében az beteg dolog. A múltamból csak tárgyakat veszíthetek el,mert az emlékeim,tapasztalataim /amivé váltam/,akkor is megmaradnak. Ha meghalnak a szüleim,és a testvérem,még akkor sem veszítem, el a múltamat, mert az elmémben ott van pontosan minden folyamatában születésemtől kezdve. /a korábbi összefüggésekről most ne is beszéljünk/.

,,a jelen állapotból nem tudja beazonosítani, hogy Ki vagyok Én.''

Szerintem ez egyetlen esetben fordulhat elő,ha az ember valamilyen okból amnéziássá vált.
Csak akkor nem tudja beazonosítani ,hogy ki ő, mert nem emlékszik semmire, de az emlékeink nem éghetnek el egy tűzvésszel.

Összegezve : a konkrét eset szerintem egy sajnálatos esemény. Részemről nem hiszek a véletlenekben,valószínűleg oka van ennek is. Azt gondolom,hogy az első kétségbeesése ellenére,mégsem fogja ez letaglózni Müller Attilát,sőt még azt is megkockáztatom,hogy pozitív változást fog hozni az életében.
/Aki ezt most végig olvasta,adjon magának egy piros pontot:D/

fehercsongor képe
A múlt tényleg nem számít ?
2011. augusztus 06. szombat, 14:35 | fehercsongor

A gyökértelen embert elfújja a szél . Lehetségesek persze belső erkölcsi gyökerek is ,de azokat is egy kultúra egy szokásrendszer , egy hagyomány építi fel ,bele a fiatalba ,gyermekbe , és alakítja erősíti azt a személyt : azt a saját hajlamaitól függő erősségben ragadva meg . Szerintem az egyéni múlt is ugyanígy fontos .Üdvözlettel : felacsó
U . i . : Biztos vagyok benne , hogy Einstein az elődei ,a kultúrális, tudományos múlt nélkül , egy őserdei , a természettel még egységben élő törzs tagjaként is kidolgozta volna magában a relativitáselméletet , legfeljebb a gomolygó felismerést nem tudta volna tudományos ,ill . matematikai formába önteni , hanem mitológiát alkotott volna pl . és a gyakorlati hasznosítási lehetőségekkel is bajok lettek volna .
Egy fa sem lenne fa ,ha csak az éppen élő sejtjeiből állna , az előzők által létrehozott váz nélkül .
Más kérdés , hogy így időnként erdőtüzek kellenek a tömeges megújuláshoz .

Aditi képe
Persze hogy számít a múlt. De hogyan?
2012. augusztus 13. hétfő, 14:13 | Aditi

A múlt fontos dolog. Arra való, hogy tanuljunk belőle. Aki jól tudja használni a múltját, bölccsé válhat és segíthet a saját énképjét is helyretenni. Aki nem tekint vissza, elveszít ebből valamit, és arra hogy "ki" is valójában nehezebben, vagy más utakon kell rátalálnia.

Szerencsések vagyunk, ha visszatekinthetünk, és értékelhetjük a tetteinket, beláthatjuk a következményeket, ismerhetjük a folyamatokat, amiben benne vagyunk, ha betekintést nyerhetünk abba, mi jót és rosszat hoztunk a szüleinktől, múltbeli kapcsolatainkból. Ez fontos része annak, hogy fejlődhessünk és a jövő felé más emberként induljunk.

De a múltunk nem a házunk és nem az ingóságaink. Ezek csak manifesztációi mindannak, ami belül van. ha elveszítjük, annak oka van. Rosszul kezeltük a múltat. Ragaszkodtunk hozzá, ahelyett, hogy belenéztünk volna. Azonosultunk vele, ahelyett, hogy megkérdeztük volna az időszerű kérdést, időben, hogy : kik vagyunk? Nem engedtünk el valamit, egy helyet, egy karmát nem vállaltunk fel. El kellett volna már rég költöznünk. ... vagy valami más.

Ilyenkor jön az a spirituális törvény, hogy az élet mindig igazságos, és minden rosszal valami újhoz segít hozzá. Valami olyannak az elengedéséhez, amit magunktól nem láttunk meg, és valami olyannak az eljöveteléhez, ami elé mi magunk nem voltunk képesek járulni.

Sok képesség megszerzésére szólít fel egy ilyen helyzet: belátás, elengedés, a ki vagyok alapvető kérdésének feltétele, a képes vagyok e másik alapvető kérdésének a megválaszolása, a változás megtanulása, az erő megszerzése. Nagyon nehéz.

Cseréld újra az életed. :) Én is ezt csinálom.

Azt hiszem meg kell tanulnunk érezni és élvezni a szabadság ízét, minden egyes esetben, amikor elveszítünk valamit. És új erőt nyerni általa.

Namaszte