Ugrás a tartalomhoz

Hellinger féle családfelállítás június 27-én

Úgy érzed, megakadtál?
Akarsz akarni, de nem tudsz?
Sorozatban ugyanazokkal a problémákkal szembesülsz?
Emberi (családi) kapcsolataid sikertelenek?
Nem érted bizonyos események okát?
Úgy érzed, nem a saját életedet éled?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a válasz a családfelállítás módszere, amely többek között alkalmas arra, hogy kiderítse bizonyos megmagyarázhatatlan érzések, viselkedések (pl. félelmek, magány, életbeli elakadások, sorozatos balesetek, stb.) okát.

Rendezze a családtagok közötti rossz kapcsolatot, felderítse a sorozatos kudarcok gyökerét.
Segítse a veszteségek (gyász, válás, stb.) feldolgozását, megtalálja az elrontott emberi kapcsolatok magyarázatát.

A módszer Bert Hellinger nevéhez fűződik. Hellinger teológiát, filozófiát tanult, majd 16 évig a zuluk között élt hittérítőként. Ott figyelte meg, hogy a törzs, a csoport erejét használta gyógyításra. Amikor elkezdett pszichoterapeutaként dolgozni, arra lett figyelmes, hogy a kliensek egy részének a tüneteit nem magyarázták életük eseményei. Viszont szinte mindenkinél talált, korán meghalt,vagy nehéz sorsú őst, akinek volt oka rá, hogy a tünetet produkálja. Ezért felmerült benne, hogy elképzelhető, hogy a testi-lelki problémák hátterében nem csak az ember saját életében lezajlott események játszanak szerepet.

Munkája során arra a következtetésre jutott, hogy a klánunk, vagyis a tágabb értelemben vett családunk tagjaink sorsa meghatározza az életünket Klánunk életeseményei bekerülnek egy közös (tudattalan) energiamezőbe (morfogenetikus mező) és ezek hatással lehetnek a család bármelyik tagjára. A gyakorlatban kiderült, hogy ennek a mezőnek szigorú törvényei vannak, és ha ezek sérülnek, boldogtalanságot, tragédiákat, betegségeket okoznak.

A törvények a következők:

1, Odatartozás törvénye: minden közeli és távoli családtagnak egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek elismerjék odatartozását. Ez a jog akkor sérül, ha valakit elfelejtenek, kitagadnak. A klánhoz nem csak a vér szerinti rokonok tartoznak, hanem mindenki aki élet-halál kérdésében megváltoztatta valamelyik családtag életét (pl. életet mentett, vagy életet oltott ki, elhalt magzatok, a szülők, nagyszülők előző fontos kapcsolatai, stb)

2, A hely törvénye: mindenki csak a saját helyén élheti az életét.
Létezik egy generációs létra, ahol a szülők a nagy, a gyerek a kicsi. Valamint van egy sorrend, ami leszögezi, hogy aki előbb érkezett a rendszerbe, annak elsőbbsége van. Zavar keletkezik a rendszerben ha a gyerek anyáskodik a szülő felett, vagy elfoglalja az előtte született testvér helyét.

3, Adok-kapok egyensúlya.
Egyenrangú – baráti, vagy pár- kapcsolatok akkor működnek jól, ha az adok kapok egyensúlyban van. Folyamatosan biztosítani kell az energiaáramlást, tudni kell adni és elfogadni.
Szülő – gyermek kapcsolatban mindig a szülő ad, és a gyerek elfogad.

A családfelállítások felfedezése az úgynevezett csoport lelkiismeret, amelyik akkor jelentkezik ha az előbbi törvények valamelyike sérül. Ilyenkor a lélek kiegyenlítő mozgásba kezd, vagyis ha valaki nem kapta meg az őt megillető helyet a családban, akkor a következő generációban valaki tudattalanul megismétli a sorsát.

A családfelállítás legtöbbször csoportban történik, de esetenként vannak úgynevezett egyéni állítások is.

A csoportban történő a következőképpen zajlik: összegyűlik 10 -15 ismeretlen ember. Néhányan azért jönnek, mert szeretnék ezzel a módszerrel megoldani a gondjukat, mások, segítőként vannak jelen. Körben ülünk a teremben. Akinek problémája van, néhány mondatban elmondja az állításvezetőnek. Pl. „Képtelen vagyok szót érteni a lányommal, állandóan veszekszünk."

Ekkor a vezető kérdez néhány dolgot a családról. Ilyenkor csak a tények számítanak. Majd megkéri azt aki a problémát hozta, hogy válassza ki a körben ülők közül néhány családtagjának képviselőjét.
Ezek a képviselők felállnak, akinek a gondján dolgozunk, visszaül és mintegy kívülről figyeli a körben történteket. A képviselők kis idő múlva különböző érzésekről, érzetekről számolnak be a vezetőnek, ami nem az övék.

A körben történtektől függően a vezető újabb képviselőket állíthat be, egészen addig, amíg megmutatkozik a rejtett dinamika, az hogy hol borult fel a rend. Ha ez megvan, következik az oldás, különböző mondatok és rituálék által, amikor a kliens képviselője meghajol a nehéz sorsú családtag előtt, visszaadja átvett sorsát, elfogadja helyét, sorsát. Ebben az utolsó részben a kliens maga is beállhat a beállhat a képbe.

A csoportos állításnak egy különleges módja a „fedett állítás", amikor a vezetőn és a kliensen kívül senki sem tudja, kinek a képviseletében áll. Olyankor használjuk ezt a módot, ha kényes problémáról van szó, és a kliens nem szeretné, ha más is tudomást szerezne róla.
Az egyéni állítás abban különbözik a csoportostól, hogy csak a vezető és a problémát hozó van jelen, és a családtagokat tárgyak, papír lapok, emberfigurák helyettesítik.

Ajánlott ára: állítónak 7000.- ft, segítőnek 1000.- ft.

112 hozzászólás a(z) “Hellinger féle családfelállítás június 27-én” bejegyzéshez

  1. Szia! Nekem a fiammal van gondom, nagyon sokat panaszkodnak rá a
    Szia! Nekem a fiammal van gondom, nagyon sokat panaszkodnak rá az iskolában, és mindenképpen tudni szeretném, mi az oka kibírhatatlan viselkedésének. Mondjuk a családban is volt néhány nehéz fiú. Az a kérdésem, hogy őt is vigyem ha állításra mennék, vagy elég, hogy ha egyedül megyek? Anna

    • gyermek
      Szia!

      Felételezem, kiskorú a fiad. Mert ha nem, akkor neki kell jönni az állításra, ha ő is úgy gondolja. Ha kiskorú, akkor a szülő is állíthatja a témáját, és nem szükséges a gyermek jelenléte.

  2. Szia! Nekem a fiammal van gondom, nagyon sokat panaszkodnak rá a
    Szia! Nekem a fiammal van gondom, nagyon sokat panaszkodnak rá az iskolában, és mindenképpen tudni szeretném, mi az oka kibírhatatlan viselkedésének. Mondjuk a családban is volt néhány nehéz fiú. Az a kérdésem, hogy őt is vigyem ha állításra mennék, vagy elég, hogy ha egyedül megyek? Anna

    • gyermek
      Szia!

      Felételezem, kiskorú a fiad. Mert ha nem, akkor neki kell jönni az állításra, ha ő is úgy gondolja. Ha kiskorú, akkor a szülő is állíthatja a témáját, és nem szükséges a gyermek jelenléte.

  3. 16 éves korom óta migrénes rohamaim voltak. Nem csak én
    16 éves korom óta migrénes rohamaim voltak. Nem csak én szenvedtem ebben a betegségben, hanem más is a családból. Már a múlté a dolog, mert a Hellinger családfelállításon kiderült a valódi ok, és fel is oldottuk. Utána még fájt néhány hétig, aztán mintha elvágták volna. De nem csak nekem múlt el.
    Most már teljesen felszabadultam, aki átélt már ilyet, csak az tudja, hogy milyen fantasztikus, hogy nem kell mindig egy csomó gyógyszerrel járkálni. Nekem ez csodálatos ajándék.
    -edit-

  4. 16 éves korom óta migrénes rohamaim voltak. Nem csak én
    16 éves korom óta migrénes rohamaim voltak. Nem csak én szenvedtem ebben a betegségben, hanem más is a családból. Már a múlté a dolog, mert a Hellinger családfelállításon kiderült a valódi ok, és fel is oldottuk. Utána még fájt néhány hétig, aztán mintha elvágták volna. De nem csak nekem múlt el.
    Most már teljesen felszabadultam, aki átélt már ilyet, csak az tudja, hogy milyen fantasztikus, hogy nem kell mindig egy csomó gyógyszerrel járkálni. Nekem ez csodálatos ajándék.
    -edit-

  5. Ennek a módszernek nincs akkora hatása, mint, ahogy állítják. Ez
    Ennek a módszernek nincs akkora hatása, mint, ahogy állítják.
    Ez is csak egy hagyma hámozás és a végtelenségig el lehet vele menni, a mi nem jelenti azt, hogy nem lesz egy-két kirívó eset, mint minden más hasonló jellegű oldás féleségnél.
    A pénztárcát nem kímélő módszerek egyike ez is, ahogy a kineziológia is. Magam is kineziológus vagyok jó ideje, de az a tapasztalatom, hogy nagyon sokan függeni kezdenek ezektől a terápiáktól. Persze itt is vannak kivételek.Mondhatják sokan, hogy ezzel magamat minősítem…én inkább azt mondom, hogy maga a Hellinger módszer és a kineziológia (itt a one brayn -re gondolok, ami regresszióban dolgozik, nem tfh-re, vagy edu-k-ra, mondjuk azok sem érnek annyit, mint, ahogy be van álítva, bocs, akit megsértettem ezzel))minősíti magát és nagyon sok olyan ember, aki nem óhajtja kezébe venni az irányítását és itt megint tiszteletem a kivételnek, akik sajnos kevesen vannak még.
    Számomra hajdanán egy nagy lehetőségként jelent meg a Hellinger dolog és a kineziológia.
    Ezek a módszerek egy igen is felmagasztalt valamik, egy féle tanulságnak tökéletesek, mint minden az életben, de nem szabad leragadni benne sokáig.
    Jelenleg ez is a divat kategóriába tartozik…sajnos vannak mindig ilyenek.
    Van számtalan egyszerűbb módszer…de ahhoz másként kell magunkhoz állni és ehhez sajnos szándék még nincs, mert…ezt mindenki döntse el magában.

    Szeretettel,izi

    • Divat?
      „Van számtalan egyszerűbb módszer…de ahhoz másként kell magunkhoz állni és ehhez sajnos szándék még nincs, mert…ezt mindenki döntse el magában.”

      Légy kedves fejtsd már ki bővebben, mert…

      Mert pont csütörtökön megyek kineziológushoz, és én igenis hiszek benne. Én a kezembe vettem a sorsom irányítását, de bizonyos dolgokhoz még mankóra van szükségem. Biztosan tudom, hogy nem leszek „függő”…

      Ha valaki megtanult valamit, amit más nem, jogos, hogy pénzt kér érte. Én nem tanultam ezt, de szükségem van rá most, ezért kinyitom a bukszát. Ez meg az én dolgom.

      A Te dolgod pedig a negatív reklám gyártása?

      Esetleg a saját módszered az „egy és igaz”?

      Akkor most én teszem zárójelbe : ( bocs, ha megsértettelek vele ). :))) A mondat végét értik azok, akik olvasták, mi a véleményem a mentegetőzésről!

      • Kedves bodza. Ha megsértenél akkor elgondolkodnék rajta, hogy va
        Kedves bodza.
        Ha megsértenél akkor elgondolkodnék rajta, hogy van valami benned, amit még nem integráltam magamban, amit mutatsz magadból.
        Szabad választásoddal élve ne tagadd meg magadtól ezt a módszert, menj és szembesülj…én elgondolkodtatásra ösztönöztem azon lelkeket, akiknek itt az ideje.
        Ha bízol a módszerben többet fogsz kapni, mint, ha nem bíznál…ezt már nagyon sokan mondták, a csapból is ez folyik.
        Mankó kell még de ezekből a mankókból is van divatosabb, meg nem annyira.
        Egy elindításnak tökéletes a kineziológia, max egy pár alkalom, de, ha itt nem sikerül a minimális szinten a saját sorsod kovácsává válnod, akkor nem is fogsz a kineziológussal haladni.
        Ellen reklám?…szerintem inkább őszinteség…ez az egyedüli módszer arra, hogy kilábaljunk a saját mocskunkból.
        Számtalan ezen módszerrel dolgozó embert ismerek, aki nem hiteles…de erről nem akarok beszélni, csak nagy általánosságban.
        Milyen mankóra van szükséged?
        Mi volt az eddigi mankód, amit elengedtél?
        Örülj ennek az állapotnak, mert ez a legszebb pillanatai az életednek, annak ellenére,, hogy most úgy érezheted, hogy nincs talaj a lábad alatt…csak hinned kell és egyik pillanatról a másikra megjelenik a szilárd tapasztalati fogódzkodód.
        Ehhez feltétel nélküli hit kell, ha úgy érzed, hogy erre a kineziológus tud majd neked löketet adni, hát menj el hozzá.
        Egyszer majd döbbensz, hogy mennyire egyszerű…ehhez fejezd ki a tiszta, őszinte szándékodat nap folyamán nagyon sokszor…legyenek teljesek ezzel a pillanataid.
        A saját sorsod kovácsa hamar te leszel, nem tudattalan kovács, ahogy eddig, hanem tudatos.

        Szeretettel,
        izi

        ui…a saját módszerről. Mindenkinek személyre szabottan van saját módszere, de azt neked kell megtalálnod.
        Ez viszont tökéletes lesz, magadnak…MAGodnak.

        • Nos…
          Na most: a mankóm saját magam voltam. A hitem is megvan önmagam erejében. A talaj is elég szilárd a lábam alatt. Hála, nem a lápon állok.:) Eddig stimm?

          Nem fogom részletezni, miért megyek kineziológushoz – ez maradjon az én gondom. Ettől még nem tartom magam tudatlannak, sőt…:)

          „A saját sorsod kovácsa hamar te leszel, nem tudattalan kovács, ahogy eddig, hanem tudatos.”

          De jó, hogy így ment át ez Neked. Klassz, hogy most érkeztél és már ennyi mindent tudsz rólam! Végre találkoztam egy igazi Felmagasztalttal. Ez a napom is izgalmas volt…:)))

          • Kedves bodza.
            „A saját sorsod kovácsa hamar te leszel, nem

            Ezt általánosságban írtam, arról nem tehetek, hogy magadra vetted…amúgy sértésnek, vagy irónikusnak csak az veszi, akinek van még dolga ezzel.

            Megvezeklek…helyesbítek…a saját sorsának tudatos kovácsai leszünk, nem tudattalan, ahogy eddig voltunk.

            Megfelelő…így is bánt?…mert, ha igen, akkor időzz el egy kicsit önmagadon.
            csak annyit tudok Rólad, amit megmutatsz magadból a válaszaidban,, az én szűrőmön keresztül, Te meg annyit, amennyit a Te szűrödön látsz.

            jajjj:-)

          • „a saját sorsának tudatos kovácsai leszünk, nem tudattalan, ahog
            „a saját sorsának tudatos kovácsai leszünk, nem tudattalan, ahogy eddig voltunk.”

            Így is bánt, mert értelmetlen. Magyartalan. De csak ennyiben – a többivel nincs dolgom.

            És tényleg: jajjjjjjjjjjj!!!

          • Kedes bodza.
            Miért bánt mert Magyartalan?..ezen is időzz

            Kedes bodza.
            Miért bánt mert Magyartalan?..ezen is időzz el.
            Mennyire bánt?…nagyon?
            De az a legjobb, ha mindenen elidőzöl, ami bánt, pontosan ott van az igazgyöngy téma.
            Irritállak?…vagy a szavaim irritálnak?…

          • Kedves Bodza!
            Mintha gúnyos lennél Izidorral!
            Én értem miről

            Kedves Bodza!

            Mintha gúnyos lennél Izidorral!

            Én értem miről beszél és valahol igaza is van, csak kicsit sarkosan fogalmazott, szerintem. Én úgy értettem az általa írtakat, hogy a tudatosodás útján elsőként mindenféle módszert találunk és előfordulhat, hogy egy egy módszer jelentőségét felnagyítjuk és sokáig az önálló önismeretet háttérbe szorítva ezeknek a módszereknek a megfellebezhetetlen hatékonyságában hiszünk . Ezek a módszerek egy bizonyos mértékig segítenek, de az igazi út, a saját munka, az az energia amit saját magadra fordítasz. Hiába, millió módszer, ha igazi szándék nincs benned a változásra, akkor ezek a módszerek csak kevéssé segítenek! Lassan haladsz! A legintenzívebb fejlődést a magunkon végzett belső munkával érhetjük el, mert talán ez igényli a legerősebb belső szándékot is!

            Azt gondolom ez egy szép fejlődési folyamat. ha elkezdi a módszerekkel az ember, jönnek a felismerések, egyre tudatosabbá válik az ember. Jó esetben mindig előrelép és folyamatosan elhagyja a módszereket, különféle technikákat az ember, kevésbé jó esetekben leragad egy technikánál, ami nem önálló, ömismereti módszer!

            Valami ilyesmi!:-) 

          • Kedves Inyó.
            Szépen fogalmaztál…így vélem én

            Kedves Inyó.
            Szépen fogalmaztál…így vélem én is.
            Szeretettel,
            izi

        • Oké…
          Minden komolytalanságot komolyra fordítva: ő a barátnőm, akitől megvettem a nagymamája mankóit, ami most kell az én lányom nagymamájának…Kinyitom a bukszám, mert a közeli Kávéházban találkozunk és természetesen a vendégem…:)))

          Tudod, azért reagáltam a hozzászólásodra, mert nem csak nagyvárosok és főváros létezik, ahol szinte minden elérhető!!!

          Én is sírva, nyöszörögve, félájultan jöttem ide, és ez a kis közösség rengeteget segített rajtam.

          Majd jönnek újabb emberek – új problémákkal, és valószínűleg nem a „felsőbb” szinteken állnak ők sem.

          És igenis: meg kell indulni valahogy. Egy 20-30 éve betegséggel együtt élő, pánikos, fóbiás ember valószínűleg nem napi száz mormolástól lesz jobban. Kell a támasz, kinek pszichológus, kinek kineziológus, kinek a családfelállítás, kinek más…Erre jössz, és szépen leszólod ezeket a módszereket. A blogodban és itt is „kliensekről” beszélsz – magad ellen beszélsz??? Ingyen gyógyítasz, segítesz, ahogy Jézus tette? Akkor biztosan a számláid is magukat fizetik be.

          Megmondom én őszintén mi a bajom: az egyik barátnőm nagy nehezen rávette már magát, hogy felmegy Bp-re egy családállításra. Én ajánlottam neki ezt a módszert. Erre bőgve hív, hogy egy pali azt állítja fent, hogy rabló módszer, ami semmit nem ér! Szívesen megadom privátban az e-mail címét: segíts rajta te. Mert a teló után feljöttem ide, és láttam, hogy ez a „pali” te vagy! Na ná, hogy bepöccentem. Elismerem, bevallom, nem szégyellem.

          Vidéken az embernek kevés lehetősége van tanult segítőhöz eljutni, erre jössz és ki tudja hány embernek szeged kedvét.

          Úgyhogy ne engem elemezgess, hanem magadat, ha kérhetném.

          Kezdhetnéd mondjuk ezzel: miért kezdtél boszorkányüldözésbe?

          A kérdésemre sem válaszoltál, elmismásoltad, pedig konkrétan tettem fel, mert ezek után valóban érdekel!

          • Kedves Bodza.
            Tipikus esete vagy annak, hogy elindítod a lavinát

            Kedves Bodza.

            Tipikus esete vagy annak, hogy elindítod a lavinát és nem hagyod magadat lecsendesedni.
            Senki nem elemezgetett Téged, ez a Te variánsod.
            Én senkinek nem mondtam e fórumon kívül még semmi hasonlót, nem tudom honnan vetted, de legyen ez is a Te variánsod. Béke legyen veled.
            Hidd el minél egység tudatubbá válsz, annál jobban letisztulnak benned a dolgok, Addig is keress fel egy ideálisabb terapeutát, mint én vagyok, mert én elfogultsággal vádolom magam:-)
            A Barátnőd meg döntsön a saját belátása szerint…szerintem eléggé felnőtt és el tudja dönteni. Én is nagyon sok információt kapok minden felől, mégsem dőlök be mindegyiknek…mondtam valamit…felidegesített?…ha igen, gondolkodj el, hogy miért.
            Amúgy van, amikor nem kérek fizetséget.vannak pillanatok, amikor úgy látom helyén valónak.
            nem reklámozom magam, aki ezt teszi az nem bízik az isteni elrendezésben, de ezen is el lehet vitatkozni tudom. Én így élek, ha az infó számodra élő, amit mondtam élj vele, ha nem, akkor lépj tovább. Elfogadás, elengedés…ezeken is gondolkodj el.
            Szeretettel,
            izi

          • Kedves Bodza…még azt elfelejtettem, hogy nem válaszoltam a
            Kedves Bodza…még azt elfelejtettem, hogy nem válaszoltam a boszorkányüldözéses kérdésedre.
            Tisztelem a boszorkányokat.
            A matrialchális erő mindenkinek előnyére válik manapság…ez a béke hozó…nem üldözöm én őket.
            Még csak semmi ellen sem mozdulok…inkább a béke mellé állok, annak ellenére, hogy sokszor úgy tűnik, hogy támadok.
            Szóval…vannak dolgok, amiket megtapasztaltam és úgy gondolom, hogy vannak olyan módszerek, amik túl vannak magasztalva.
            Erről írtam csak és úgy gondolom, hogy ez nem bosszú és harag, csak egyszerűen tényszerű megállapítás. Érzelmi töltés nélküli információ.
            Aki talál benne valamit, az elveszi, aki nem az tovább lép. Ha valakit összezavartam privátban szívesen elbeszélgetek vele.
            Szeretettel,
            izi

          • Nahááát…lavinaveszély! Volt itt mostanában jó pár, úgyhogy
            Nahááát…lavinaveszély! Volt itt mostanában jó pár, úgyhogy gyorsan ki is szállok, a véleményemet már úgyis elmondtam.

            Örülök, hogy tele vagy munkával, első pillanattól kezdve éreztem, hogy számomra nem lennél ideális „terapeuta”.

            Elfogadás-elengedés. Elfogadom, hogy elengedlek…

            Minden jót, Izidor!

          • Kedves „bodza” Szeretném, ha felvennéd velem a kapcsolatot.
            Ild

            Kedves „bodza” Szeretném, ha felvennéd velem a kapcsolatot.

            Ildikó

          • H: Az eleganciát hol találni magunkban?
            „Erről írtam csak és úgy gondolom, hogy ez nem bosszú és harag, csak egyszerűen tényszerű megállapítás. Érzelmi töltés nélküli információ.”

            És ugyanakkor egy érzelmi töltés nélküli nagyfokú tapintatlanság. Belerondítottál egy kollégád tájékoztató blogjába. Képzeld el magadat fordítva, mit és hogyan éreznél hasonló esetben.

            Én kötelezővé tenném minden ember számára, hogy kétszer háromszor menjen el kineziológushoz és Hellingerre is. Többet segítene rajta, mint számolni megtanítani.

          • Számomra sokkal hitelesebb egy módszer, ha nem csak az előnyeirő

            Számomra sokkal hitelesebb egy módszer, ha nem csak az előnyeiről olvasok lépten-nyomon. Sokkal valószerűbb, hogy valakinek nem jön be-és végül is nem ezt írta izidor. A hatékonyságának a mértékét vonta kétségbe. Nem azt mondta, hogy kuka ez a módszer, csak azt hogy vigyázzunk ne várjunk csodát és teljes megoldást, ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, hogy egy módszer megoldja minden problémánkat!

            Számomra még csak hitelesebbé vált a Hellinger módszer, ha nem csak ömlengést hallok róla. Így  reálisabb elvárásokkal indulok egy állításra és valószínű, hogy kisebb lesz a csalódásom, mert nincsenek irreális elvárásaim azt tekintve.

          • H: Egyetértek
            … ezzel a részével. A saját munka a lényeg.

            De pont úgy, mint amikor nem láthat valaki önmagára, úgy adhat ez a két módszer a tudattalan olyan területeiről értékes információt, amire csak önismereti módszerrel nem jutnánk el, vagy csak jóval később. Mindenre nem gyógyír, de arra, amire kitalálták nagyon hatékony. Nem kell másra használni.

            Én a tapintatlanság miatt szóltam hozzá.

          • Kedves hermess. Számodra ez tapintatlanság
            Kedves hermess.
            Számodra ez tapintatlanság volt?…miért?
            Számomra a Te hozzászólásod egy közlés…egyszerűen ennyi.
            Miért érzed tapintatlanságnak?…elmondod?…ha nekem ilyen dolgokat írnak, akkor elgondolkodom rajta, Hogy miért bánt.
            Ha sokáig bánt, akkor hagyom, hogy éreztesse a fájdalmat, dühöt bennem…ezért van itt. nem haragszom, Ha valaki csúnyán beszél rólam, mert valószínűleg ezt kell hallanom.
            Ha valaki a módszereimet ledegradálja, csak tegye…
            Szerinted bántani fogja az írásom azt, aki biztos a módszerében?…mert, ha igen, akkor…téged bántana?
            Ölellek.
            izi

          • Neked mi a tükör ebben?
            Kíváncsi vagyok a véleményedre, bár lehet, ez megérne egy új blogot…

            Ha elégedetlen vagy módszerekkel, látod, az emberek nem fejlődnek, sokan rászoknak…Az önálló probléma megoldás nem tanulják meg, függővé válnak terápiákkal kapcsolatban…

            Neked ez nem azt jelenti, hogy itt lenne az ideje továbblépned, mint gyógyító?
            Megtanulni és alkalmazni, adj Isten (!) egy új módszert kifejleszteni?

            Az teljesen egyén függő, hogy valaki mikor érik meg arra, hogy önállósodni kezdjen a belső problémái rendbetételében. Ha neked ezt tükrözi most a világ, tovább lépsz egy aktívabb módszer felé?

            Úgy gondolom, nem véletlen, hogy itt vagy, ezen az oldalon…

            Amikor 6 évvel ezelőtt voltam pár alkalommal parapszichológusnál, rengeteget kaptam tőle.
            Az egyik, megtapasztaltam az energiákat… Tenyér csakrán keresztül töltött, otthon ugyanúgy tudtam tölteni magam… Hogy léteznek szellemi segítők és lehet kommunikálni velük…Hogy egyáltalán van nekem olyan, hogy meridián :-)))
            De amikor rakott rám védelmet ezzel: „azzal a programmal látom el ezt a tárgyat, hogy védelmet biztosítson ennek az embernek, egészen addig amíg ÉN újra meg nem erősítem.” Akkor azt mondtam, na nem. Még hogy én állandóan visszamászkáljak, hogy újra és újra töltse fel energiával a védelmemet, mintegy függővé tegyen engem. Ahelyett hogy az alap okot bontanánk ki – én kértem tőle, tegyük ezt. A válasz az volt, Te nem vagy ehhez elég erős most…Érdekes módon neki is az anyjával volt megoldatlan problémája. Semmivel sem voltam erősebb és jobb állapotban aztán, amikor meditációiók segítségével ezt a területet rendbe raktam.

            Szóval mi az oka, hogy a gyógyítók és a gyógyulni vágyok megrekednek?

          • Kedves Katalin.
            Mielőtt írsz tájékozódj róla, hogy alkalmazom-

            Kedves Katalin.

            Mielőtt írsz tájékozódj róla, hogy alkalmazom- e ezen módszereket még.
            Pontosan azért is fejtettem ki a tényszerű, érzelmi töltés mentes variációmat, tapasztalataimat, véleményemet, mert már régen úgy érzem, hogy nem kell csinálnom. Ezzel nem azt mondom, hogy más ne csinálja.
            Addig fogja csinálni, amíg belátóbb nem lesz, mert az élet úgyis rákényszerít valamit, amivel szembesülnie kell.
            Pénz?
            Számodra fontos lehet, számomra meg az a pillanat fontos, ami elfogadással tölt el és az meghozza a kellő , ideális minőséget az életemben.
            Kinek nincs baj az anyjával Katalin?
            Akinek nincs, az hazudik. Egyetlen terapeuta sem feddhetetlen, vagy, ha úgy is tűnik, az idő szépen elmondja majd a valóságot.
            A tükör akkor tükör, és feldolgozásra illendő, ha bántó, irritáló…számomra építő és csak látok embereket, hogy hol tartanak még és talán elragadtattam magam egy darabon…de ez is én vagyok:-)…majd csak tanulok …
            Mint mondtam vannak kirívó esetek és én csak arról beszéltem, hogy a nagy általánosságban nem fedi az ígéret a valóságot ezen módszereknél.
            A 7000 ft még a 15 …20 ezresekhez nem is sok.
            ismerek olyan embereket, akik ennyit mernek kérni, igazolva maguknak azt, hogy ez reális. Itt megint jöhet az, hogy mindenkinek más a valósága. Ez a legnagyobb humbug.
            Az, hogy Te ennyiből megúsztad nem jelenti azt, hogy ez a módszer csúcs és feddhetetlen.
            Az őszinte szándék az, ami teljesen áthat mindent, ez az, ami igazán elindít önmagunk felé. Az, hogy az emberek próbálkoznak, tegyék.
            De talán akad, aki kihagy egy-két lépést ha nyitott a szavaimra, talán katalizátorként részt vehetek az életében.
            Legyen teljes minden pillanatod. Szeretettel,
            izi

          • Úgy tájékozódom, hogy írok
            Nagyon érdekel a személyed, mint gyógyító. Azt írtad, kineziológus vagy, vagy tévedek? Pontosan mit csinálsz, oszd meg velünk és a fejlődési lehetőségeket is.

            Menjünk tovább a kritikánál, ezt szeretném.

            Magamról annyit, hogy törekszem a harmónia felé, a pénz nem játszik központi szerepet az életemben. Meg kellett oldanom, mert csak két választás adódott, hajléktalan leszek a gyerekeimmel együtt vagy tőlük elszakadva külföldön élek… Szerencsére megtaláltam a közbülső megoldást, ami mindig létezik…Aztán ahogy fejlődök, remélem lesz ennél jobb is…

            A pénzzel rendben lenni azt jelenti számomra, hogy az anyagi világban rendben lenni, a be és kiáramló energiák harmóniájában élni. Az anyagi síkon, a lelkemben és a szellemi síkon is úton vagyok, valahonnan valahová. Ez egy törekvés, figyelmet, energiát annak a résznek tudok szentelni, ahol legnagyobb a diszharmónia.

            „Az, hogy Te ennyiből megúsztad nem jelenti azt, hogy ez a módszer csúcs és feddhetetlen.”

            Ki mondja ezt? Nem magyarázol bele? Nem akarod magad a másik fölé emelni? Majd én megmondom a tutit!
            Mi a véleményed erről, megbukik az a gyógyító, aki magát magasabb rendűnek tartja és elkülönül a gyógyítandó lélektől? Egy olyan szerepben, hogy adó-befogadó, ahelyett a szemlélet helyett, hogy nekem is tisztulnom kell, mégpedig általad… Te is adsz én is adok… A gyógyulni vágyó mutatja a tükröt…

            Hm, katalizátor… Ezt hogyan érted?

          • Kedves Katalin.
            Én magamról soha nem beszéltem úgy, mint

            Kedves Katalin.
            Én magamról soha nem beszéltem úgy, mint gyógyító.
            Senkit nem lehet meggyógyítani, csak, ha van szándéka rá és akkor is csak maga teszi helyre magát.
            Gondolom, hogy tudod mit jelent a katalizátor szerep…mit tesz a katalizátor, vagyis milyen marad, miután a másik dologban megkezdődik a változás.
            Én kineziológus képesítést szereztem, az ETI-nél szakvizsgáztam…de ez nem jelenti azt, hogy ezen dolgokkal foglalkozom még.
            Egy dolog vagyok, ha mondhatom így…az a pillanat, ami éppen megcselekszem…ezt nem nevezném semminek, nem nevezném valaminek. Egyszerű Ember vagyok, aki tapasztal és elmondja a tapasztalatait és aki él vele, az élhet vele…aki nem, az teszi a dolgát, ha tudja úgy, hogy nem bosszankodik miattam. Ahogy én is egyszerűen csak figyelek, közlök…ezek a közléseim nem rosszindulatúak, csak annak azok, akik úgy veszik.
            Inkább már kenyérrel dobálózok, mint kővel…
            Ezen kívül a fizikális testek harmóniáját rakom helyre, amennyire telik tőlem…ezt 17 éve csinálom, és később a lelki, szellemi dolgok összefüggéseivel is elkezdtem foglalkozni. Az élet adott ehhez bőségesen tapasztalni valót, amit megköszönök.
            A magasabb rendűségről…ha tehetem nem tartom magam felsőbbrendűnek, ha meg úgy cseng le a dolog, akkor elnézést kérek, az ideális mértékű alázat és az önmegvalósítás ötvözetének a híve vagyok.
            Az hogy a szélsőségeimet véled meglátni bennem sajnálom. A túlzott szabadság és a túlzott alázatosság mindenkinek a tanulmányai közé tartozik, mert hullámzunk ebben a dualitásban, mint a tenger, metamorfózisok tömkelege játszódik le az asztráltestünkben.
            A szándékaim őszintén a felé hajlanak, ami a konszenzust élteti…

            Szeretettel,
            izi

          • ha tehetem nem tartom magam felsőbbrendűnek
            Ha ennek vagy a híve, ezt egy picit gyakorold többet 🙂
            Azért látom és keresem a szélsőségeket, mert nekem a Sanyi azt tanította, hogy akkor az enyém valami, válik bennem teljessé, ha mind a két végletet megélem, elfogadom. Sok-sok leszületés óta haladunk ezen az úton amit megismerésnek nevezünk. Ez az önismereti módszer lényege, a szélsőségek. A totális gazdagság megélése, minden az enyém ebben az Univerzumban, de csak azt veszem el, amire szükségem van, ez így van a helyén – nekem… a teljes szegénység megélése pedig az, hogy nincs semmi, amit ne veszíthetnék el…

            Egós viszont az a módszer, ha leszólom a másik munkáját, úgy hogy még csak nem is ismerem…
            Mert ettől szeretnél többnek látszani.

            Itt részemről szintén nincsenek indulatok, az elmúlt pár nap megtanított hogy ezeket meditációban éljem meg.

          • Kedves Katalin.
            teljesen egyet értek a szavaiddal…éld csak meg

            Kedves Katalin.
            teljesen egyet értek a szavaiddal…éld csak meg a szélsőségeidet, gondolod, hogy nem kellenek hozzá ilyen akadékoskodó, önsajnáló figurák, mint én?:-)…
            Ölellek Katalin.
            izi

          • önsajnáló?
            Akár Te, akár más, mindenben magamat keresem…

            Az önsajnálatot nem látom. Akadékoskodás és ömlengés helyett többet segítenél tényszerűséggel, konkrét példákkal. Ha már 17 év tapasztalat áll a hátad mögött.

            Amúgy ezt is a Huszti Sanyi mondta és annyira szeretem őt érte: többre tartom azt, aki alacsony tudatossági szintről nagyot fejlődik egy leszületés alatt, mint azt, aki nagyon sok tudással jön ide, de szinte semmit sem fejlődik…

            Remélem, tanulni is jöttél ide…

          • KIJÁZÁHUSTISÁNYI?:-)…még soha nem hallottam felőle. Biztos
            KIJÁZÁHUSTISÁNYI?:-)…még soha nem hallottam felőle.
            Biztos valami kegyetlen guru…

            Amúgy a kérdésedre válaszolva, igen…bárhová megyek tanulni megyek…

            Konkrétumokat meg személyesen:-)

            Konszenzus ?

          • Nem értem! Hol szólta le a másik munkáját izi! Mutassátok már
            Nem értem! Hol szólta le a másik munkáját izi! Mutassátok már meg azt a mondatot? és hol volt nagyképű, felsőbbrendű? nem védeni akarom, hisz nem kell, csak én nem értem, hogy ti hol láttátok ezeket a mondatait, amik ezt közölték veletek?

          • Szia Bodza!
            Megértelek, hogy most ki vagy borulva, de úgy látszi

            Szia Bodza!

            Megértelek, hogy most ki vagy borulva, de úgy látszik a barátnődben még nem erős a szándék, hogy feladja a betegségeit! Te úgy láttad, hogy ez egy út lehet a barátnődnek, hogy jobban legyen, de ő nem választotta ezt az utat! Gondolom, rengeteg jót mondtál a családállításról, adtál cikkeket a kezébe, hogy higgyen és meg tudd győzni, arról, hogy ez segíthet neki és egyetlen negatív vélemény eltéríti!? Szerinted izidornak olyan átütő volt az írása, hogy ez meggyőzte az elszánt barátnődet?! A sok pozitív vélemény ellen 1 negatív győzött? Pont azért, mert a barátnőd csak arra várt, hogy találjon valamit, amire ráfoghatja, hogy nem változtat az életén és nem veszi igénybe a segítő módszert! ha el is ment volna, akkor sem sokat segített volna neki, mert nincs benne a valódi szándék, hogy kilépjen  a kakijából. Én így gondolokodom erről a történetről.

          • Fogalmad nincs arról, miről beszélsz! Tudod, nem mindenki áll
            Fogalmad nincs arról, miről beszélsz! Tudod, nem mindenki áll olyan szellemi magaslatokon mint Te is Izidor! És igen: kiakadtam: mivel a testvéremről van szó!

            Elképzelésed nincs arról, hogy miben élt, min ment keresztül! Ildikónak már írtam erről. Végre ébredezik, neki még nincs rálátása ezekre a dolgokra. Annyi a világ, hogy húzza az igát, aztán kiszúrják a szemét annyival, amennyivel épp csak kihúzzák következő hónapig, ráadásul a víz tetemes károkat okozott a házukban.

            Erőmön felül dolgoztam, hogy végre eljuthassanak valahová, mert 10 éve sehol nem voltak. Persze, hogy kételkedők! Nagyon sokan azok.

            És ne gúnyolódj a tőled nyomorultabbakon, mert akkor te sem vagy különb!

            Gondolkodj a történetről úgy, ahogy akarsz, nekem itt a kedves Izidort úgysem tudja ezek után senki tisztára mosni! Gondolkodott volna, mielőtt írt!

            A testvérem igenis, csodaként élte meg, hogy mehet a fővárosba, hogy elmegy egy olyan helyre, ami talán kibillentheti, és jobb minőséget adhat az életének. Mindegy, nem folytatom, aki nem éli azt a fajta nyomort, annak fogalma sem lehet róla!

          • Kedves bodza.
            Ha gúnyolódást véltél a szavaimban, akkor ezen is

            Kedves bodza.

            Ha gúnyolódást véltél a szavaimban, akkor ezen is gondolkodj el, hogy miért látod ezt.
            Ha támadásnak véled a szavaimat és nem látsz benne segítő szándékot, akkor is csak az a dolgod, hogy miért vált ki benned ilyen érzéseket, érzelmeket, gondolatokat ez a pár szó, amit olvastál.
            Minden csak ezen múlik.
            ha ezt megértetted, akkor elfogadod a baráti kézfogásomat…szeretettel,
            izi

          • Nem Neked címeztem. Ott van a fölső sorban, kinek válaszoltam.
            Nem Neked címeztem. Ott van a fölső sorban, kinek válaszoltam.

          • Rendben…vettem az üzenetet…Szeretettel ölellek,
            izi

            Rendben…vettem az üzenetet…Szeretettel ölellek,
            izi

          • Sajnálom, hogy gúnyolódásnak vetted! Eszembe sem jutott. Csak a

            Sajnálom, hogy gúnyolódásnak vetted! Eszembe sem jutott. Csak a tapasztalat beszélt belőlem. nem akarok a problémák felsorolásával rád licitálni, de én is voltam nagyon nehéz helyzetekben és a körülöttem lévők is és én sem tudtam sokáig kilépni belőle és a hozzátartozóimon sem tudtam segíteni a legjobb szándékom mellett sem. Mindent megpróbáltam, sőt megpróbáltunk, de nem sikerült segíteni! 

            Engem nem bántasz meg, ha azt mondod, hogy fogalmam sincs arról, hogy mit írok, mert tudom, hogy mit írok és szerintem izidort sem, mert ő is tudta mit ír, csak te értelmezed félre és bűnbaknak állítod be, hogy ő a hibás, hogy a tesód nem "mentődött"meg. Nekem ez a véleményem, de lehet nincs igazam.

          • Hát nincs igazad. Ennyi és itt lezártam veletek. Tükrözgessétek
            Hát nincs igazad. Ennyi és itt lezártam veletek. Tükrözgessétek egymást Izidorral.

            Meg kell nézni a honlapját.

            Meg úgy elgondolkodni rajta, hogy felregel, aztán a saját szakmáját /is/ ócsárolja, meg azt is, amihez köze nincs.

            Utána meg leáll, és számítgatásokat végez, hogy mi mennyibe kerül. Ez gusztustalan. Nála talán olcsóbb???

            Teszek rá egy fogadást, hogy néhány nap után már az ő „egy és tökéletes” megoldását fogja itt hirdetni!

    • Kedves „izi”!
      Akkor nézzük, szeretném érteni a szavaidat:
      „Enne

      Kedves „izi”!

      „Ennek a módszernek nincs akkora hatása, mint, ahogy állítják.” Kik állítják, és milyen hatást állítanak azok a valakik ami nincs?

      „Ez is csak egy hagyma hámozás….” – Ezzel a hasonlattal az a gondom, hogyha elképzelem a hagyma héjait ahogy leszedem, a végén nem marad semmi. Na, most ez jó vagy rossz?

      „….maga a Hellinger módszer és a kineziológia….minősíti magát ….” – Mire?

      „nagyon sok olyan ember, aki nem óhajtja kezébe venni az irányítását…” – Ez azt jelenti, hogy aki boltba kenyérért, autószerelőhöz kocsit javítani, orvoshoz vagy családállításra megy, az nem vette kezébe az életét?

      …divat kategóriába tartozik… – Megfigyelted már, hogy minden újdonság egy darabig divat? Mint pl. a miniszoknya, a tévé, vagy bármi, ami más ami új. Először divat volt, ma már megszokott jelenség.

      ….nem szabad leragadni benne sokáig. – Ki említett itt valamit arról, hogy beleragadt volna bármibe?

      „Számomra hajdanán egy nagy lehetőségként jelent meg a Hellinger dolog és a kineziológia.” én kiegészítem a mondatodat: de nem azt kaptam, amit vártam. – Ha az elvárásokat megvizsgáljuk és a dolgokat a helyükre tesszük, akkor vajon mi lesz más?

      • Kedves szildikó. A hagyma hámozással semmi baj nincs, csak azzal
        Kedves szildikó.

        A hagyma hámozással semmi baj nincs, csak azzal, amikor millió réteg van és ezen kevéske (ha meg nagyon sok, akkor ez a módszer egy pénznyelő:-)…valljuk csak be magunknak, amit én is bevallottam, őszintén…nem csak a megélhetésemre gondolva, hanem egyéb dolgokat is figyelembe véve.)rétegek lehántolása nem hozza meg azt az eredményt, ami más módszernél(nem olyan népszerű, vagy egyáltalán nem köztudott, mert nem reklámozzák)sokkal hamarabb megvalósul.
        Az, hogy egy módszer divat lett, pontosan egy reklám hadjáratnak köszönhető, amit önmagukat ezoterikusnak vallók tesznek, a gyors üzleti haszon fellendülés végett.
        Egy igazi módszert soha nem reklámoznak, csak azon emberek, akik az üzletet még kapcsolatba tudják hozni hasonló dolgokkal.
        Az isteni elrendezésben minden a helyén van.
        Mondjuk az is a helyén van, hogy reklámokkal csábítják az embereket, mert nem bíznak magukban azok, akik úgymond helyre billentik a másik embert, pontosabban a klienseket.
        Minden olyan magyarázat, ami az üzlet és a reklám mellett szól csak abban minősíti magát, hogy nincs bennünk bizalom az isteni elrendezésben. De ezt mondhatom én annak, aki nem akarja saját magába helyezni a bizalmát és az isteni elrendezésbe…mert fél attól, hogy , ha nincs reklám, akkor beüt a baj.
        Mint mondtam én is kifizettem a révészt, nem kevés pénzt, sőt sokat, hogy kineziológus lehessek, vagy akár mi más, ami úgymond lettem, egy papírdarabtól…de ez a vám nem jogosít fel arra, mint sokan állítják, hogy nagyon sok pénzt fizettem ki a tanulmányaimra és ezért meg kell, hogy térüljön a dolog…hol van a természetgyógyászok esküje…ilyenkor ez eltűnik?…igen…ilyenkor nem létezik…csak jól hangzik, ha valaki elolvashatja a falunkon bekeretezve.
        Számomra mindez egy nagy hazugság, főleg akkor, ha hiteltelen Mesterek tanítanak, vagyis avatnak bele olyan dolgokba, amit jobb esetben is életeken át lehet tapasztalati szintre hozni. Morális változások nélküli terapeuták, reklám kampányainak bűvkörében instant megváltást ígérnek, úgy, hogy a karosszékünkben ülünk. ez van most.
        Ezek a módszerek, amik divatosak ilyen felületesen módszerek…van némi hatékonysága, de közel sem olyan, mint, ami az ígéretek rovatban áll.
        nagyon sokan járnak évek óta oldásokra úgy(nem hozzám), hogy még mindig egy csepp önbizalmuk nincs. De itt most nem csak ezen módszerekről beszélek…
        Nem kívánkozom többet ezekről írni. ha benned is van annyi együttérzés és elfogadás, amit már egy terapeutának meg kell, hogy legyen, akkor tovább lépsz és teszed a dolgod.
        Ha nincs, akkor még tegyél föl kérdéseket…
        szeretettel,
        izi
        ui…szorozzunk…nem sokat kérsz ugyan(relatív) egy alkalomért vidékhez képest, de lehet, hogy vidéki vagy éppen ezért, ha nem akkor bocs…tegyük fel átlagosan 10 alkalommal elmennek kineziológushoz a nagy átlagban és nem átütő a siker, sőt inkább az alatti akkor is 70 ezer forintról beszélünk.
        …stb.
        Én úgy vélem, hogy ez egy nagy hazugság.

        • Ennek ellenére azt mondom, hogy a Hellinger terápiát hagyma haja
          Ennek ellenére azt mondom, hogy a Hellinger terápiát hagyma hajazgatáshoz hasonlítani az egy baromság. Lehet, hogy szakmailag hozzá nem értő önjelölt terapeuta így csinálja. Drága módszernek tartani tévedés. Mert a próba annyi, mint elmenni segítőnek, ez Ildikónál 1000 Ft. Bármilyen más módszer kipróbálásáért a 5000-8000 Ft-os óradíjat kell megfizetni. Ezt azért ajánlják, a segítést, mert aki elmegy segítőnek fogja tudni és érezni, szüksége van-e rá, vagy nem. Én is segítőként vettem részt, mert még kevéssé tudatos, erősen misztikus korszakomban rendesen lehúztak és most már kissé gyanakvó vagyok. Tény, ha valaki nem hisz abban, hogy a saját módszere a legjobb, akkor megtanulja és műveli azét, akiét a legjobbnak tartja, nem? Pár könyvet olvastam Hellingertől, nem értek vele 100%-ban egyet, mégpedig azért, mert magasabb tudatossági szinten léteznek más megoldások is. De van egy sor probléma, amire az övé a legjobb. Na, most már tényleg fejezzük itt be.

          • Én például úgy érzem, hogy a Hellinger terápia nagyon jó a

            Én például úgy érzem, hogy a Hellinger terápia nagyon jó a családi felmenőktől átvett dolgaink lerakásához, még olyanoknak is, akik egyébként az ilyen terheiket meditációban is szokták oldani. Meditációs tisztítások után is maradhatnak olyan blokkok, amelyek nem buknak ki, vagy nem tisztulnak meg teljesen, a térdinamika (remélem jól fogalmazom) viszont előrántja még ezeket is!

            Viszont ilyen típusú problémákból hál’ Istennek nem hurcolunk olyan rengeteget, úgyhogy talán 3-8 állítási napon elég részt venni ahhoz, hogy ezekkel szembesülhessen az (egyéb oldásokat is alkalmazó) önmegvalósító.

    • Semelyik módszernek nincs akkora hatása amilyennek „csak”
      Semelyik módszernek nincs akkora hatása amilyennek „csak” állítják:) Nem teadélutánok csacsogásainak témái. Hisz minden módszert, terápiát egyének alkalmaznak, ill. vesznek igénybe, vagyis élnek át. Közös munka. Vannak különböző tendenciák és a legteljesebb mértékben szubjektív. No és nem elhanyagolható a hatás szempontjából, hogy azonos terapeutától, „terápiából” a kliens mit tud hasznosítani, a maga javára fordítani. Nincs csodaszer, és egyéni az is, ki mire nyílik meg, mire képes reagálni, ráhangolódni, melyik módszert választja a már sok közül.
      Jobb talán kerülni a rangsort, hisz egy a lényeg és a cél, harmonikus belső állapot megteremtése és fenntartása.
      A Hellinger módszer előnyének tudható be, hogy kevés teret enged a sztorizásnak, belemagyarázásnak, semmire se „beszéli rá” a klienst, semmiképp sem ad receptet, hiszen az úgyis a terapeuta megoldása lenne, nem a kliensé, de az újra meglelt erőforrásokkal lehet kezdeni valamit az életben….
      Nem csoda, nem mankó, nem magyarázat, viszont lezárja a „másokra mutogatást” Felszabadító, erőt, emberi tartást adó érzés:)
      Néha azonnal, néha kis idő elteltével valahogy „rend” keletkezik. A legjobb, leghatásosabb állítás akár egyetlen alkalommal feltárja az elakadás gyökerét, felesleges járni rendszeresen, bár vannak többrétegű, összetett problémák, ami egyetlen varázsütésre azért mégsem. Ám ha gyakran egyetlen állítás is képes elindítani egy jobb irányt, akkor nézőpont kérdése mi drága, mi nem. A sok kicsi is sokra megy, ha csak hosszan tartó a „kapirgálás” (bocsánat), akkor a sokszor kevesebb a végén szép summává kerekedik. De adódhat, hogy csak apró lépésekkel (más módszerrel) lehet haladni, semmivel sem rosszabb, hisz különbözőek vagyunk:)
      Szerintem egy igazán felkészült családállító nem „akar” „megoldáshoz” jutni, tiszteli a kliens sorsát, és képes minden helyzetben, minden klienssel semleges maradni. Nem szabályokból indul ki, hanem érzékeli ami van, a dinamikát, és azt hagyja követni, amíg a kliens is képes együtt haladni ezzel a mozgással. Akkor hat, és nem lesz mesterséges a „beavatkozás”. Nyitottság, tisztelet és alázat kell hozzá:)
      Szép, erőt adó tapasztalásokat mindenkinek:)

      Szőke Ágnes
      rendszerállító

  6. Ennek a módszernek nincs akkora hatása, mint, ahogy állítják. Ez

  7. Hadd szálljak be békéltetőnek! Kedves bodza!

    Hadd szálljak be békéltetőnek, mielőtt szétszednétek egymást, volt itt a napokban épp elég feszültség, puszta félreértésekből adódóan!

    / Remélem a végén nem engem marcangoltok majd mind! : ))

    Kedves bodza!

    Érthető a kiborulásod, hiszen miután a barátnődnek szerettél volna segíteni a családállítással, Ő sírva és kétségbeesetten hívott Téged, és meghiúsulni látszott a terved. De ezért nem izi a felelős, nem Őt kell hibáztatni érte. Mindenki önmagáért felelős, ahogyan erről tegnap is írtam, kérlek bodza olvasd át és beszélgessünk még róla, ha szükséges!

    Hiába próbálunk segíteni valakit, ha Ő még nincsen rá ténylegesen készen. Ilyenkor vagy meghiúsul a segítő terv, vagy nem fog működni úgy, ahogyan azt elterveztük.
    Ismered azt a mondást, hogy:

    Ha készen áll a tanítvány, akkor megjön a Mester!

    Ez nem csak a Mester személyére igaz, hanem azt helyettesítheti egy tanulási folyamat, egy jel, egy felismerés is. Vagyis ha készen állunk a változásra, akkor nem baj, ha nem érünk oda az általunk (általad) kiválasztott Mesterhez, tanítóhoz, módszerhez, terápiára, a megismerés meg fog minket találni, bármi áron is!

    Viszont bármilyen szuper módszerrel, Mesterrel is van randevúnk, az teljességgel hatástalan lesz, ha nem vagyunk még érettek a belső változásra.

    Na most, ha a barátnőd az első negatív jelre így kétségbe esett, akkor nyilván nem volt elég hite ahhoz, hogy Ő most megoldhatja és meg is oldja a problémáját, bármit is ír ide egy jött-ment izi nevű fazon. Ez érthető is, hiszen amikor maga alatt van az ember, akkor a hite a legkevesebb és minden kis szellő másfelé fogja sodorni, amiből előbb-utóbb csak kapkodás lesz.
    De nem a szellő a hibás, hiszen végül is a barátnőd jutott abba az állapotba, ahol most van és egyedül csak rajta múlik, hogy képes-e kimászni belőle!

    Mindezzel együtt azért lehet és érdemes is segíteni Őt, hogy megtalálja az útját, de ha az nem úgy jön össze, akkor észre kell vegyük benne a jelet!
    Én például, amikor személyes tanácsadással foglalkoztam, akkor megfigyeltem, hogy azok az ügyfelek, akiken láttam, hogy nem akarnak még igazán szembesülni, amikor a lényeges részhez értünk, akkor rendszerint bevonzottak egy váratlan telefonhívást, ami kizökkentette őket, vagy gyorsan el kellett menniük. Tudatalatt úgy intézték, hogy ne kelljen meghallaniuk az igazságot és még akkor is megszólaltak azok a mobiltelefonok, ha a szemem előtt kapcsolták ki őket! : o

    Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a barátnőd nem áll készen a változásra, csak a dolgok működését próbálom érzékeltetni, hátha ezeket megértve Te is könnyebben ráérzel az útra.

    Mert például olyan is lehetséges, hogy Te kitaláltad neki a családállítást, ami most látszólag izi véleménye miatt kudarcba fullad, de az így felszabaduló idejében és feszültségben a barátnőd bevonz egy olyan helyzetet, amelyik segít neki túllendülni valamin, amin a családállításon nem ment volna.

    Hogy a tanítás mikor, milyen formában és ki által ér minket utol, azt sokszor nem tudjuk kiszámítani, viszont ha tényleg nyitottak vagyunk minden változásra, akkor bárhonnan beköszönhet, persze ha belül már beérett!
    Én sok ilyet láttam már, hiszen az emberek nagy-nagy elvárásokkal jönnek el az önismereti programokra, de ha például a félelmeiket, megrögzöttségeiket nem tudják letenni, akkor az Isten sem mozdítja ki őket!

    Én úgy tekintem, hogy a programjaimon a helyzetet, körülményeket megteremtem (fedett helység, fűtés, kaja, csend, tanítás), de a lényeg, az igazi döntés az mindig a résztvevőkben belül dől el.

    Családállítás

    Ahogy olvastam izi szavait, nekem nem az jött le, hogy el akarja venni bárki kedvét a családállítástól, hanem azt mondta, hogy ne magasztaljuk többnek ezt a módszert, mint amennyit ér.
    Ezzel annyiban egyet értek, hogy valóban egyik módszer sem mindenható, mindegyik csak egy bizonyos tudatterületet lesz képes megtisztítani.

    Én például a saját önismereti módszerem miatt vagyok elfogult, de még így is látom, hogy ennek van egy belépő szintje, ami alatt az emberek képtelenek ráállni arra az őszinteségre, amelyet ez az út megkíván.
    Ezért ha valakin látom, hogy erre képtelen, akkor azt inkább elküldöm pl. kineziológiára, művészetterápiára, önismereti csoportfoglalkozásra, olyan terápiára, amelyet kevesebb önismerettel is el lehet kezdeni és abban szépen lehet érni, fejlődni.

    Na most, amennyire a családállítást ismerem, elképzelhetőnek tartom, hogy képes olyan problémákat kioldani, amelyek a családunkkal kapcsolatosak, a felmenőinktől jönnek, "öröklődnek", de nem képes más életterületekről származó problémákat megfelelő mélységben oldani, így azokra más módszert kell keresni!

    A családállítás manapság tényleg divatos módszer, majd egyszer ez is lecseng, és lehet, hogy a barátnődnek sem ez fog segíteni, ha például nem a családjától örökölt problémáknál van belül elakadva. 

    A rengeteg önmegismerő és oldó módszer között azonban tényleg van egy, amelyik mindegyik lényegét tartalmazza, de önmagában is használható. Ez nem más, mint a végletesen tiszta szándék arra, hogy megtisztuljunk.
    Az ember sokáig azt hiszi, hogy ennek birtokában van és alkalmazza ezt, de amikor valóban eléri, akkor ébred rá, hogy addig csupán csak erőlködött és kettős játékot űzött: akarta is, meg nem is a változást!

    Ehhez a végletesen őszinte állapothoz totális önfeladás kell, amit valljuk be, nagyon kevesen vagyunk képesek elérni.
    Én például józanul képtelen vagyok rá, mindig kell valami nagyon kiborító dolog, hogy feladjam az önfejű erőlködésem, és végleg átadjam magam a belülről jövő változásnak.

    Vagyis egy mély belső változáshoz először kell a belső döntés, hogy: legyen!
    Ez be fogja indítani a külső megvalósulást is és megtalálja a megfelelő utat.

    Tehát nem kell félteni a barátnődet. Ha készen áll a változásra, akkor megtalálja az útját, ha meg nem, akkor hiába is rohan a családállításra, vagy bárhova!
    Ha ezek alapján azt látod, hogy még rohangál, kapkod, akkor inkább jobb csendben lenni, kivárni a belső érést és ezt esetleg meg lehet vele is beszélni, hogy ne külső eszközök után kapkodjon, hanem magában rendezze a sorait.

    Egy lelki beszélgetés sokszor képes feltárni, hogy milyen belső bizonytalanságai, döntésképtelenségei vannak, mert még nem tudja mit tegyen, vagy nem tudja legyőzni a félelmeit, amelyek akadályozzák. Ha ezek megfogalmazódnak benne, akkor jó nyomon van, de ha minden bajt elmulasztó pirulákat lát az önismereti módszerekben, akkor bizony még nehéz lesz neki.

    Szerintem valami ilyesmit próbált elmondani neked izi a maga módján, csak hát rossz lelkiállapotban olvastad és mást értettél ki belőle.

    Biztonságképpen, most jöjjön a mentegetőzés: Ha bármiben tévednék, kérlek nézzétek el nekem, hiszen nem ismerlek Titeket! Megbántani, lealacsonyítani, vagy kioktatni senkit sem szeretnék, azt szeretném, hogy mindenki megtalálja az igazságot, ami mindig EGY!

    • Segítünk!

      Még annyit Bodza, hogy ha gondolod, nagyon szívesen segítek megszervezni a testvérednek egy találkozót egy önismereti terapeutával, aki elbeszélgetne Vele, tanácsot adna és segítene a megvalósításban is, amennyire tőle telik!

      Mindezt természetesen ingyen, segítő szándékkal. Ha elfogadjátok, akkor írd meg emailben, hogy meddig lesztek Budapesten és adj egy telefonszámot is, amin felhívhatunk!

      Köszönöm!

      • Köszönöm, Sanyi!
        Talán egy pár napos „nyaralásra” még rá tudom venni őket, ha megjavul az idő. 10 éve házasok és még nem voltak sehol. Biztosan el fog menni, mert hiába gúnyolódtak itt rajta, tényleg változni akar. Megcsináltuk együtt az Ildikó által ajánlott módszerrel a családfát, még képeket is ragasztott rá. Voltunk a temetőben, sokat beszélgettünk. Nagyon várta ezt az alkalmat, úgy készült, mit egy kisiskolás az első táborába. Már-már ráállt, hogy mégiscsak elmegy – fél óráig beszélgettem vele telefonon – aztán sikeresen elolvasták Izidor utolsó hozzászólását, amiben a 70.000 Ft-ot emlegeti…Na akkor végleg letett róla. Egy havi keresete nincs annyi. Hozzáteszem: nem én beszéltem RÁ, én csak beszéltem neki RÓLA! Ő olvasgatott, és tetszett neki a dolog. No mindegy, majd kezdjük másképp…:(

        • Természetesen egy családállítás nem 70.000 ft.

          Természetesen egy családállítás nem 70.000 ft, azt izi egy 10 alkalmas kineziológiai terápia sorozatra írta. Egy állítás kijön 10-15 eft-ból és indításnak 1-2 alkalom is bőven elég lesz!

          Sőt ha megkéritek Ildikót, még kedvezményt is biztosan fog Nektek adni, pláne ha beszerveztek pár pasit is ingyen az állításra, mert abból mindig kevés van! ; ))

          Várom a leveleteket, jó éjt!

          • Mennyit ér a Hellinger?
            Nekem a Hellinger 13000 Ft-ba került, először mint segítő, fizettem 3000 Ft-ot, majd állítottak 10000 Ft-ért.
            Önismeretet tanuló, használó embereknek tudni kell, hogy az anyagi helyzet is azon múlik, hogy itt, belül rend van-e. Nálam az állítás a hatalmas mértékű, rendszeresen visszatérő anyagi veszteségek okának a megtalálása, helyretevése volt. Mivel ez generációk óta ismétlődik a családomban, és a blokk annyira erős volt, hogy meditációval feltörni nem tudtam, szerencsére megérett a döntés bennem, irány a Hellinger. Több elképzelésem volt az okokra, mind téves volt…Nos a 13000 Ft-al szemben több milliós veszteségek álltak… Feltárták az okot, kaptam feldolgozni valót bőven…
            A Hellinger nagyon komoly problémára javasolt és az a legfontosabb a módszerben, hogy a legmélyebb okot tárja fel, teszi rendbe a családi mezőben. Az erre épült viselkedési minták lebontogatása aztán ad munkát bőven, de ezt már egyedül, a megfelelő meditációkkal szépen kidolgozható. Nagyon fontos tudni, terápiában nincs csodaszer, aki az életén változtatni szeretne, meg kell érjen erre. Mert ez egy lelki tett, egy komoly elhatározás, hogy nem vagyok azonos a beteg, problémás részemmel, én vagyok a tudatosságra törekvő, aki meghozza azt a döntést, megtalálom a módszert, amivel ez rendbe hozható. Két dolog nélkül szerintem gyógyulás nincs, az egyik a hit magában a folyamatban, a másik a lelki erő…
            A lelki erő hiányában sokat tudnak segíteni a barátok, a család, hitet viszont adni senkinek nem lehet!
            Ha ezek megvannak, még az sem probléma, ha valaki nem a megfelelő gyógyítóhoz, vagy módszerhez fordul. Mert csak annyi, ez nem működik, megpróbálok valami mást… És addig megyek, amíg nem sikerül!!!

            Ha valakinek problémát okoz 7000 Ft-ot kifizetni, amit példának okáért az Ildikó kér egy állításért, az kérjen kölcsön attól, akinek van bőven és állíttasson arra, mi az oka a nincstelenségének. Hamarosan lesz pénze elegendő és lazán visszaadja a kölcsönkért összeget!!!

    • Kedves Sanyi…pontosan így van, ahogy mondod…így látom én
      Kedves Sanyi…pontosan így van, ahogy mondod…így látom én is.
      Szeretettel,
      izi

  8. Hadd szálljak be békéltetőnek! Kedves bodza!

  9. lovagiasság
    Kedves Izidor!

    A lovagiasság szabályai szerint nem támadunk valakit akit sem személyesen nem ismerünk, legfőképp pedig a munkásságáról nem tudunk semmit… lehet, hogy maradi vagyok, de én így gondolom (jelen állapotomban:) (De erről már Hermess is írt Neked korábban)

    Másrészt meg végigkövetve a dolgokat – én úgy látom, hogy – sok Benned az előítélet, a keserűség, ezért arra kérlek: nézz őszintén MAGadba és szabadulj meg tőle! (s légy hálás a sorsnak, hogy ennyi tükröd lehet!)

    Védve a mundér becsületét, azt szeretném még leírni, hogy jómagam is jártam kineziológusnál (egy férfinál és egy nőnél), s azt tapasztaltam, ami máshol is igaz: a kineziológus szellemisége és lelki hozzáállása és az én szellemi és lelki hozzáállásom határozza meg a dolgokat.
    Nagyszerű embereket ismertem meg rajtuk keresztül, akik segítettek megszabadulni a negatív énképemtől, hitet és reményt adtak, segítettek átalakítani a téves hitrendszeremet és nem váltam semmilyen formában függővé tőlük (évek óta nem is láttam őket, habár hetente egy helyre járunk előadásra, akár össze is futhatnánk).
    S azt is el kell, hogy mondjam róluk, hogy mindketten foglalkoznak mással is, pl. egyikőjük nagyszerű angol tanár, spirituális alapokon (blokkok oldásával) tanít nyelvet, nagyon jól.)

    Ki mennyiért gyógyít?? Van értelme ennek a kérdésnek szerinted? Lehet, hogy valaki többért gyógyít, (mert több a kiadása is talán) de megéri, megfizethető… ennyit számítana ez? Mit mond ez Neked, ha ez Téged zavar?

    Ha félreértettünk volna és nem támadni akartál, hanem részedről ezek az írások segélykiáltások akartak lenni felénk, akkor légy szíves úgy fogalmazz, hogy azt értsük meg miben segíthetünk Neked!

    • Kedves Michaelita. Ha megfigyelted volna nem a személyről
      Kedves Michaelita.
      Ha megfigyelted volna nem a személyről írtam…de talán neked ez csengett le.
      Olvass a soraim között és a mögöttes szellemben, ahogy a mihályi gondolkodás is az emberiség legnagyobb feladata, annak elsajátítása jelenleg. Ugye tisztában vagy ennek lényegével és mondanivalójával?…bízom benn, mivel olyan névvel áldottad meg magad, ami kötelez valamire.
      Áldjon az ég. Szeretettel,
      izi

      ui…a lovagiasság szabályai hogy jönnek ide?:-)…lovagiasan magamban tartom azt, ami vagyok , véka alá rejtem a mondandómat, hogy mások nehogy megsértődjenek és ők éljék a megszokott kis VÁLTOZATLAN életüket…
      Milyen lovagokról beszélsz?…

      • igen, igen!
        Igen figyeltem, megfigyeltem! … és igen teljesen tudatos a névválasztásom és igyekszem tanulni (s lehetőség szerint élni is) a mihályi gondolkodást, mégpedig a számomra leghitelesebb, legtisztább személy(ek)től. Rendreutasítónak, rámpirítósnak tűnik a bejegyzésed, de jószándékot szeretnék feltételezni (és tudatosan úgy döntöttem, azt választottam, hogy fogok is!) szavaid mögött.

        Lovagiasság?… hívhatnám sportszerűségnek is, tul.képp!
        A lovagiasság meg úgy jön ide, hogy akinek a blogjában most is írogatunk az egy szeretett, megbecsült személy, akire szükségünk van (és lehet bármikor), akinek köszönjük a korábbi jótanácsait, megjegyzéseit, segítő hozzáállását. Ezért úgy gondolnám, hogy nem szerencsés és nem lovagias dolog támadást intézni a módszer ellen, amit használ, mert lehetséges, hogy a legtisztább módon teszi azt és tanulnivalónk lenne inkább tőle.
        Nem azt kívánom, hogy a mondanivalódat csomagold, hanem azt, hogy előtte őszintén nézz magadba, hogy ezt mi mondatja Veled és miért.
        S ha még ismernél is bennünet, akkor rájöhetnél, hogy többen is egyáltalán nem ódzkodunk a változásoktól, tehát ezt sem vesszük magunkra. Azt, hogy Te miért gondolod ezt rólunk, arra meg Neked tanácsos rájönnöd.

        Mindennek ellenére örülök, hogy megismertelek, mert jó tükröm vagy és pontosan megmutatod, hol kell magamon még csiszolni. Köszönöm!

        • Kedves Michaelita.
          Örülök, hogy nem támadást véltél a

          Kedves Michaelita.
          Örülök, hogy nem támadást véltél a támadásomban.
          Örülök, hogy kilépsz velem ebből a körből és odabújsz hozzám…ölellek.
          izi

    • Tökéletesen egyetértek Michaelitával, nekem is az az érzésem,
      Tökéletesen egyetértek Michaelitával, nekem is az az érzésem, hogy másról van itt szó, nem a kineziológiával, vagy a családállítással, meg azzal, hogy ki miért és mennyit kér,

      Ugyanis ha én rendben vagyok, akkor egyáltalán nem foglalkoztat, hogy melyik módszer mennyire hatásos, vagy nem, ki mikor miért és mennyit kér, és kitől.
      Hanem egyszerűen teszem a dolgom.

      És kedves „izi”, miután én is jó tanítvány vagyok, és azt vettem ki a szavaidból hogy zavarnak a kérdéseim,….jaj, erre mit is javasolnál?….. Ja igen, hogy nézz magadba.

      Üdvözlettel, Ildikó

      • Magamba néztem Ildikó és megláttalak Téged:-)
        Ölellek, mivel

        Magamba néztem Ildikó és megláttalak Téged:-)
        Ölellek, mivel egyek vagyunk…nem?:-)
        izi

  10. lovagiasság

  11. Vitatkozzatok, ne támadjatok!

    Úgy vélem, hogy Izidor kineziológusokról, családállítókról, anyagi dolgokról alkotott véleménye nem általánosítható mindenkire, és minden esetre, de ha még egyszer elolvassátok, akkor látjátok, hogy igyekezett Ő is így fogalmazni, habár nem tette ezt meg minden egyes mondatában:

    "Persze itt is vannak kivételek."
    "…és itt megint tiszteletem a kivételnek"

    De vajon kell-e minden mondatunkhoz hozzáfűzni, hogy ez az én véleményem, bocs ha tévedek?!
    kétségtelen, hogy úgy lenne tiszta, de akkor a sok mentegetőzés között elveszne a lényeg.

    Fogadjuk el, hogy Izinek ez volt a tapasztalata, Ő ilyennek ismerete meg a kineziológusokat, a családállítás módszerét, és ezek anyagi rendszerét! Ő is ember, tévedhet vagy akár igaza is lehet ezekben a dolgokban.
    Ha valamivel nem értünk egyet, akkor a véleményével vitatkozzunk, írjuk meg a saját ellen példáinkat, ne pedig a személyét támadjuk, vagy a szándékát kérdőjelezzük meg!

  12. Vitatkozzatok, ne támadjatok!