Délelőtt kirándultunk a pilisi erdőkben, kicsit felsétáltunk a Pilis hegyre is. Nagyon kellemes energiái vannak, az erdő sugározta az erőt, jó volt töltekezni belőle!
Közben belső képességfejlesztő gyakorlatokat végeztem, éreztem is, hogy rendesen megtáltosodom tőlük!
Foglalkoztam a megértés és elfogadás mellett minden más képességem fejlesztésével is, amelyek a teljes megtisztulás, tudatosodás és megvilágosodáshoz szükségesek.
A két órás erdei séta után már rendesen hatottak a felturbózott képességek, nagyon nyitottnak, életerősnek és tudatosnak éreztem magam, ahogy jöttünk haza a HÉV-vel.
Délutánra viszont összezuhantam!
Ahogy hazaérkeztünk, volt három kiborító helyzet is, amelyek úgy megérintettek a lelkem eddig ismeretlen szegletében, hogy egyenesen szomorú lettem tőlük.
Aztán az energiaszintem is zuhanni kezdett és a fáradtság is nyomasztott már.
Este felé elindultunk egy rokonhoz és útközben be kellett látnom, hogy ez már itt a vég! Előtört az összes félelmem a megélhetés, munka, életfeladat megvalósítás területeiről és vadul söpörtek keresztül az egyébként kiegyensúlyozott belsőmön.
Próbáltam belső technikákkal feldolgozni, kiegyenlíteni a kibillentséget, de éreztem, itt a technika már nem segít, össze kell omoljak!
Nosza neki – gondoltam – ilyen is rég volt már! Pici félsz volt csak az elején, aztán próbáltam feladni minden tartásomat, elengedni minden tervemet, igyekeztem lenullázódni.
Valamennyire haladtam is, de nem értem el a teljes mélypontot.
Félúton még volt egy felszabadító gondolatom, ami annyira kisepert, hogy pár pillanatra abszolút tudatállapotba kerültem, ami jól esett ugyan, de gyorsan elhesegettem, mert nem volt itt a pihenés ideje!
A rokonnál alig tudtam a többiekre figyelni, belül szomorú és kicsi voltam. Már nagyon vártam, hogy elinduljunk hazafelé!
Útközben tovább zuhantam a belső semmi felé és itthon a lépcsőházban végül feladtam, ami a legjobban nyomasztott, a megélhetésem megvalósítását!
Még évekkel ezelőtt kezdtem neki ennek a tanulásnak, jól is haladtam, de azt éreztem mostanában, hogy fel kellene adnom a túlzásra irányuló terveimet.
Már nem csak a megélhetést tanultam, gyakoroltam, hanem többet és többet akartam – természetesen feleslegesen! Az élet nem is hagyta, mindig elbuktatott, pedig olyan klassz terveim voltak!
Ahogy lépcsőzés közben feladtam ezt az erőltetett tervemet, egyből megkönnyebbültem! Fél óra múlva már visszatért az erőm, a kedvem, a pozitív belső hozzáállásom.
Ilyen hamar még sosem voltam túl mélyvágtán. Régen egy ilyenhez két-három nap is kellett. Ugyan meglepett, de gondolom ez is, a mostanában többször tapasztalt gyors fejlődésem miatt van.
A problémák, hamis tervek kibukása azt hiszem a délelőtti képességfejlesztés miatt történt.
Minden mélyebb megnyílás hozhatja, hogy először a negatív tudattartalmak kerülnek a felszínre – azok, amelyek miatt addig a bezárkózás volt!
Ha ezeket feldolgozzuk, akkor megtarthatjuk a megnyílást. ha nem tudjuk tudatosítani, akkor védekezés képpen ismét bezárkózunk.
Technikás ugrás a semmibe!
A technikák mindig csak egy pontig viszik el az embert, addig nagyon jók, hiszen a megértésből fakadó fejlődési vágyadat szolgálják, de eljön egy pont, ahol semmi sem használ , ilyenkor tudod meg, milyen kicsi is tudsz lenni és jön a mélyrepülés.
Az a legnehezebb , amikor úgy érzed, mindent tudsz , és mégsem tudsz irányítani semmit. A tudatod halvány zugában azt is sejted, hogy miért történik az egész, mégsemtudsz ellene semmit sem tenni. És amikor a mélyben vagy , fogalmad sincs, hogy vége lesz-e egyszer a rossznak ? És a mély nagyon mély, és a rossz nagyon rossz . Talán ez az igazi önátadás. Beismerni hogy nagyon kevés vagy.
Mégis ez az egyetlen élmény ami kihagyhatatlan. Ettől lesz " profi" a " profi".
Ez különbözteti meg a mindent megmagyarázó , mindent tudó" technikás gyakorlótól"
Kérdés, mi volna ha csak úgy átadnánk magunkat " mindennek" ami felé az élet sodorna minket ?
Azért kell profi módon a technikákat elsajátítani, hogy utána minél mélyebbre ugorhassunk a semmibe !
Cs. Zsuzsa
Technikás ugrás a semmibe!
A technikák mindig csak egy pontig viszik el az embert, addig nagyon jók, hiszen a megértésből fakadó fejlődési vágyadat szolgálják, de eljön egy pont, ahol semmi sem használ , ilyenkor tudod meg, milyen kicsi is tudsz lenni és jön a mélyrepülés.
Az a legnehezebb , amikor úgy érzed, mindent tudsz , és mégsem tudsz irányítani semmit. A tudatod halvány zugában azt is sejted, hogy miért történik az egész, mégsemtudsz ellene semmit sem tenni. És amikor a mélyben vagy , fogalmad sincs, hogy vége lesz-e egyszer a rossznak ? És a mély nagyon mély, és a rossz nagyon rossz . Talán ez az igazi önátadás. Beismerni hogy nagyon kevés vagy.
Mégis ez az egyetlen élmény ami kihagyhatatlan. Ettől lesz " profi" a " profi".
Ez különbözteti meg a mindent megmagyarázó , mindent tudó" technikás gyakorlótól"
Kérdés, mi volna ha csak úgy átadnánk magunkat " mindennek" ami felé az élet sodorna minket ?
Azért kell profi módon a technikákat elsajátítani, hogy utána minél mélyebbre ugorhassunk a semmibe !
Cs. Zsuzsa
Technikás ugrás a semmibe!
A technikák mindig csak egy pontig viszik el az embert, addig nagyon jók, hiszen a megértésből fakadó fejlődési vágyadat szolgálják, de eljön egy pont, ahol semmi sem használ , ilyenkor tudod meg, milyen kicsi is tudsz lenni és jön a mélyrepülés.
Az a legnehezebb , amikor úgy érzed, mindent tudsz , és mégsem tudsz irányítani semmit. A tudatod halvány zugában azt is sejted, hogy miért történik az egész, mégsemtudsz ellene semmit sem tenni. És amikor a mélyben vagy , fogalmad sincs, hogy vége lesz-e egyszer a rossznak ? És a mély nagyon mély, és a rossz nagyon rossz . Talán ez az igazi önátadás. Beismerni hogy nagyon kevés vagy.
Mégis ez az egyetlen élmény ami kihagyhatatlan. Ettől lesz " profi" a " profi".
Ez különbözteti meg a mindent megmagyarázó , mindent tudó" technikás gyakorlótól"
Kérdés, mi volna ha csak úgy átadnánk magunkat " mindennek" ami felé az élet sodorna minket ?
Azért kell profi módon a technikákat elsajátítani, hogy utána minél mélyebbre ugorhassunk a semmibe !
Cs. Zsuzsa