Eric Berne Emberi játszmák c. könyvét talán többen olvastuk és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy elég nehéz eligazodni ezen a területen. Miért is? Talán azért, mert annyira megszoktuk a játszmázást hogy észre sem vesszük. Én pl. még saját magammal is tudok játszmázni, még a másik ember sem kell hozzá, sajnos.
Véleményem szerint az a legszomorúbb a játszmázásban, hogy észre sem vesszük, hogy annyira belegabalyodtunk a dolgokban, annyira lefoglalt bennünket a játszmában való részvétel, hogy közben eltávolodtunk nem csak embertársainktól, hanem valódi önmagunktól is.
Hogy lehet erről az útról visszatérni valódi önmagunkhoz? Hogy lehet a játszmázás helyett egy új, igazabb és őszintébb, valósabb világba visszatérnünk?
Ha van kedvetek hozzá, próbáljunk meg együtt rájönni a megoldási lehetőségekre.
Csupán egy tipp…
„Hogy lehet erről az útról visszatérni valódi önmagunkhoz? Hogy lehet a játszmázás helyett egy új, igazabb és őszintébb, valósabb világba visszatérnünk?”
A következő link egy riporthoz juttat Szaladják István rendezővel…
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2006.02.26/1101.html
A „madárszabadító” áldozathozatal szerintem az önfeltárás maga.
szeretettel: szeklice
Engem,most ebben az aktuális állapotomban ez az idézet ragadott
Engem,most ebben az aktuális állapotomban ez az idézet ragadott meg a legjobban.
/Bár minden szava igaz,és gyönyörű/
,,Minden út a hegy csúcsára vezet, csak más ösvényen. ……………………
Ha az ember eljut egy darabig, akkor látja a másik út állomásait, állapotait.
Bármilyen úton indulunk is el, ugyanazokra az állomásokra jutunk, mert mindannyian emberek vagyunk, s alapvetően ugyanolyan tudattal bírunk. Akadályaink és üdvünk is azonos, még ha más szavakat használunk is rá.
Csak a szavakban van eltérés, a kifejezésekben!”
És még egyszer:
,,Akadályaink és üdvünk is azonos, még ha más szavakat használunk is rá.
Csak a szavakban van eltérés, a kifejezésekben!”
Igen.
Ez a befelé vezető út..
És igen, ez a kiút is a játszmákból, hogy befelé indulunk el…
Igen pontosan,de a belátás és az elfogadás is ez lenne,és akkor
Igen pontosan,de a belátás és az elfogadás is ez lenne,és akkor nem is lenne játszma.
„ez a kiút is a játszmákból, hogy befelé indulunk el…”
Igen. De vajon mi kell ahhoz, hogy befelé induljunk el, és ne újabb meg újabb játszmákba sodorjuk magunkat?
Válasz Esztinek:)
Őszinteség magunk felé,szerintem.
De lehet tévedek,szerinted mi kell?
Szia, drága Bea, örülök, hogy itt vagy!:)
Szerintem még bátorság is. Kincs, ami sokszor nincs! 🙂
Tényleg,igazad van..
Köszönöm, én is örülök, hogy itt lehetek!:)
Szóval a bátorságra nem gondoltam olyan evidens volt számomra, de valóban.
Önmagaddal szembenézni a gyengeségekkel, a hibákkal valóban nagy bátorság kell.
Van valami mondás is, de nem tudom pontosan, hogy aki másokat legyőz a bátor, aki önmagát az hős. Valami ilyesmi.
Nem egyszerű túllépni a sokszor berögzült mintákon. Szembenézni azokkal a hiányosságokkal, amikről azt hisszük bennünk nincs is.
A félelmek feldolgozása legyen az első!
Ha tudatosan megfigyeljük azt a pár alkalmat, amikor mertünk bátrak lenni, akkor akár a bátorságot is használhatjuk. Viszont pont, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, azoknak vagy nincsenek bátor-emlékei, vagy annyi félelem van bennük, hogy amellett eltörpül a keservesen összekapart bátorságuk.
Nekem jobban bevált, hogy ha a félelmeim gátolnak, akkor közvetlenül azokkal foglalkozok. Így, ahogy leírtam ezt a mondatot, egészen nonszensznek is tűnik, hogy ha valaki fél, akkor miért a bátorságát próbálja erősíteni? Ez majdnem olyan, mint ha fáj a lábad, akkor beveszel egy pirulát, ami elnyomja a fájdalmadat? Remélem nem?!
Tehát, ha meg akarunk szabadulni a játszmáinktól, akkor elkezdjük megfigyelni azokat, őszintén beismerjük a felmerülő összefüggéseket és ha közben félelmekkel találkozunk, akkor azokat előrevesszük a feldolgozási sorban, kiemelten foglalkozunk azok mielőbbi feloldásával.
Ha ugyanis meghagynánk a túl sok, vagy nagyon erős félelmeket, akkor azok képesek akár teljesen leblokkolni, vagy félre vezetni az önvizsgálati folyamatainkat.
nem, én arra gondoltam,
hogy bátorság kell ahhoz is, hogy egyáltalán a félelmeinket fel merjük/akarjuk dolgozni.
Meg ahhoz is, hogy merjünk az összefüggésekre rálátni és azok alapján őszintén beismerni magunknak mindazt, amiben nem vagyunk a helyünkön. Bátorság kell önmagunk megváltoztatásához.
Lehet, talán ez nem is bátorság, csak elhatározás kérdése?? Én ezt hiányolom néhány esetben az oldalon, hogy ez az elhatározás nincs meg legbelül. És olyankor azt érzem, hogy kívülről nincs mit tenni. Játszmázhatunk, mutogathatunk tükröket, meg írhatunk szépen vagy csúnyán – teljesen felesleges. Szeretném, ha tévednék…
most nagyon foglalkoztat ez.
Szerintetek a változástól való félelem is feloldható valakiben külső segítséggel? Amikor azért nincs elhatározás valakiben, hogy bármit feloldjon, észrevegyen önmagában, mert annyira fél a változástól?
Biztos feloldható,de azért valami belső indítatásnak részéről is
Biztos feloldható,de azért valami belső indítatásnak részéről is lenni kell!
Nem a változástól
félsz, hanem attól ami bekövetkezhet. Akár jó, akár rossz.
A gyökér okig kell lemenni. Alap félelmek például
– fizikai megsemmisülés
– egó megsemmisülése
– teljes védtelenség, magatehetetlenség testi vagy lelki ( találtam pl olyat meditációban, hogy azt kellett megélnem hogy magatehetetlen vagyok, mert levágták mind a két lábam )
– kirekesztettség
– szeretteink halála
– megaláztatás, szeretteink szenvedésének a befogadása
– senki és semmi vagyok, nem számítok stb stb…
Ezek nagyon szélsőséges példák. Lehet hogy nálad csak annyit kell befogadni, elfogadni, hogy még nincs elég erő abban a vágyban hogy változz.
Próbáld meg meditációban megélni mi fog történni a legrosszabb és a legjobb esetben.
Mert a harmadik variáció az, hogy a sokkal jobbra nem tudunk kinyílni, pl rejtett bűntudat miatti vezeklés. Rossz viselkedési minták mint például mártíromság, szegénységi fogadalom stb stb.
Szerintem külső emberi segítséggel…
…nem nagyon, inkább külső „kényszerek” hatására.
„Amikor azért nincs elhatározás valakiben, hogy bármit feloldjon, észrevegyen önmagában, mert annyira fél a változástól?”
Ez utóbbi viszont már tudatos cselekvésnek tűnik…
Két módszer
jutott még eszembe, ha a meditációs önvizsgálat olyan blokkba ütközik, amit nem tud valaki áttörni.
Az egyik a pozitív megerősítések, 21 nap vagy 2×21 nap, ugyanazzal a saját szöveggel, kihagyás nélkül. Ez akkora hajtóerőt ad a tudatalattinak hogy kinyomja a felszínre az összes blokkot. Akkor aztán lehet keményen nekigyűrkőzni és pontról pontra tudatosítani.
A másik, hogy add Isten kezébe vagy egy spéci szellemi segítő energiáját és útmutatását kérd a változáshoz. Belső gyermek meditációban például van egy olyan technika, amikor a belső gyerek egy szellemi segítő kezét fogva éli át és dolgozza fel a legmélyebb félelmeit.
A változástól való félelem=a valódi változás elkerülése.
Szerintem a változást nem képes senki véghezvinni helyetted, csupán támogathat benne.
A változás életünk minden pillanatának része –tehát csak megélni lehet.
(és ehhez kevés az esetleges tüneti kezelés)
Szerencsére, akinek változnia kellene, az nem valóságos.
Aki
Szerencsére, akinek változnia kellene, az nem valóságos.
Aki pedig valóságos, annak nem kell változnia.
Attól függ, mennyit értesz a segítség alatt.
Innen kívülről
Attól függ, mennyit értesz a segítség alatt.
Innen kívülről tudunk ötleteket adni, elmesélni, hogy mi hogyan csináltuk, tudjuk biztatni, de megtenni helyette nem tudjuk. Ez is a szabad akarat része.
Minden úgy változik benne, ahogyan azt Ő akarja, vagy nem akarja. Abba a rendszerbe kívülről beleszólni nem lehet és nem is érdemes.
Ha most megtesszük helyette, akkor ugyan mikor fogja megtanulni, hogyan kell önerőből felállni, kimászni a gödörből? Csak akkor, ha az elejétől a végéig Ő szenvedi meg a tanulást! Emlékezz rá, Neked is az az érték, a maradandó tanulás, nem pedig az, ahol kisegítettek vagy megúsztad a saját munkát!
A gyerek is így tanul meg járni, és nem úgy, ha mindig ölbe veszed!
Sokáig én is így gondoltam, Sanyi
„Ha most megtesszük helyette, akkor ugyan mikor fogja megtanulni, hogyan kell önerőből felállni, kimászni a gödörből? Csak akkor, ha az elejétől a végéig Ő szenvedi meg a tanulást! Emlékezz rá, Neked is az az érték, a maradandó tanulás, nem pedig az, ahol kisegítettek vagy megúsztad a saját munkát!
A gyerek is így tanul meg járni, és nem úgy, ha mindig ölbe veszed!”
Tanulás…
A tanulás akkor a leggyorsabb, ha az nem szenvedés, hanem öröm! Ez a legturbósabb motiváció. Ezt kellene tehát tartalmaznia a tanítási folyamatnak.
A tanító tehát tapasztalatom szerint nem kell, hogy felajánlja segítségét a tanítványának, elég csupán a saját megéléseinek tiszta örömét belevinnie a tanítási folyamatba – amit ő annak gondol-, s akkor a tanítvány „tíz körömmel” kaparni akarja azt az örömkincset, amit tanítója titkaként vél:-)
A másik fontos dolog: mit tanulhatok én attól, akit tanítani szeretnék?
Ezt tanultam meg én – akármelyik – iskolámban.
szeretettel: szeklice
Csaesz
Nekem a változástól való félelmem feloldása ment külső segítség nélkül is. Mégpedig úgy, hogy kényszerítve éreztem magamat kivülről… na jó, meggyőztem magamat arról, hogy a gyerekem, vagy más szerettem érdekei miatt muszály változtatnom.
Miért/miből gondolod, hogy Benned lehet ilyesmi?
Miért gondolod, hogy kellene változtatnod, s nem éppen úgy vannak jól a dolgok, ahogy éppen most vannak?
Megfigyeltem, hogy az elmém – vagy nem tudom mim:) – hajlamos egy későbbi történést sokkal hamarabb a látóterembe hozni, mint ahogy az aktuális. De ha azt máris keresztül akarom vinni az életemben, azt csak erőszakosan tehetem meg. Ha ilyesmi felmerül (mert ebben már többször „megvezettem” magamat), akkor mostanság előveszek valami jóseszközt (ji csing, tarotkártya, jóskártya), ami megmutatja, hogy tennem kell a változásért vagy csak kivárnom, hogy eljöjjön az ideje a változtatásnak. Ez sokat tud segíteni abban is, hogy önmagamat ne elmarasztalólag lássam, mintha lusta, vagy kényelmes lennék, hanem rálássak a saját megérzéseim forrására.
Ha mégis változtatnod kellene, akkor az újhold fázisa a legkedvezőbb az elkezdésére és jó hosszan kell csinálni, hogy megszokássá váljon. (ha nem a ténykedést kell csinálnod, akkor a róla való gondolkodást legalább) Az elején a saját elemi erejű belső ellenállásodat kell leküzdeni, és csak utána lesz könnyebb a dolog, s szükségeltetik hozzá elég sok kitartás, állhatatosság, önmagaddal szembeni türelem, tolerancia (hogy a lassan haladok érzés után is ki tudj tartani)
Nekem ez a bátorság még mindig a félelmek ellenében való
Nekem ez a bátorság még mindig a félelmek ellenében való erőkifejtésnek tűnik.
Képzeljük el, hogy valakiben nincs semmi félelem. Mi fogja akkor Őt megakadályozni abban, hogy változzon? A környezet úgyis hat rá, sodorja a változás felé. Ha benne nincs félelem, akkor az nem szül ellenállást, elhatárolódást és ragaszkodást sem, így a változás külső erői behatolhatnak és hatnak rá, megváltoztatják
Még elhatározás sem kell a változáshoz, az ugyanis bekövetkezik a külső erők hatására is.
Gondoljunk csak a vízre, aminek nincs félelme, ezért nincs határa, ellenállása sem. Neki nem kell bátorság vagy elhatározás ahhoz, hogy lecsorogjon a hegyekből vagy elpárologjon a tócsából. A környezet erői folyamatosan hatnak rá, Ő pedig ettől változik.
Vagyis mind a bátorság, az elhatározás, és a külső segítők alkalmazása, csak a félelem hatása ellen próbál dolgozni.
Szerintem felesleges az ilyen erőlködés, hiszen mindkét erő belőlünk fakad, így csak önmagunkkal vívjuk a csatát.
Inkább a mélyére kell ásni a félelmeknek, feloldani azokat és meglátjuk, csak úgy száguldunk a féktelen változásban!
azt értem,
hogy aki nem fél, azt semmi nem akadályozza meg a változásban.
Aki viszont fél minden váltástól, őt mi viszi rá a változtatásra?
Csak magamból tudok kiindulni: nálam a félelmeim az igazi mumusok, velük van a legtöbb dolgom. Ha nem mentem volna szembe velük a többi nehezen összekapart részemmel: az akaratommal, a bátorságommal, akkor hozzá nem fogtam volna a félelmek mélyére ásni, meg feloldani őket, hiszen attól is féltem. De most eszembe jutott, hogy addig nem is fogtam hozzá, amíg már nem volt nagyon muszáj…:-) Végül is az Élet elintézi szépen, hogy minden megtörténjen, aminek meg kell történnie.
Az viszont igaz, hogy egy idő után nincs szükség csatát vívni önmagunkkal, megy anélkül is a félelmek feloldása. De ahhoz először rutint kell szereznünk benne valahogy.
Félelem oldása időben
Hát igen, ezért lenne jó, ha még akkor elsajátítanák az emberek a félelem oldása gyakorlatot és a többi elengedhetetlen technikát, amíg nem ég a ház!
Akinek akkor jut ez eszébe, amikor már baj van, az rendesen le van maradva, lehet, hogy már behozhatatlanul.
Sanyi!
Soha, senki nincs behozhatatlanul lemaradva.
Akik
Sanyi!
Soha, senki nincs behozhatatlanul lemaradva.
Akik valójában vagyunk, azt nem kell önmegvalósítani.
Ebből fakadóan, az egész csak egy játék.
Az a „valaki”, aki félelemben él, csak egy illuzórikus „én” képzet.
Ennél fogva nem szükséges a fejlesztésén dolgoznunk, hanem egyszerűen csak fel kell ismerni, hogy nem valós.
Szerencsére az „önmegvalósítás” ennyire egyszerű.
Miért is gondolja bárki, hogy bonyolult?!
Persze ha azt képzeled, hogy bonyolult, akkor bonyolult lesz.
Ez a Maya fátyla.
Ez most Sanyinak szólt. Ő az, aki meg fogja érteni igazán.
Amíg nem ismered fel, hogy ez az egész csak játék, addig benne
Amíg nem ismered fel, hogy ez az egész csak játék, addig benne ragadsz az illúzióban.
Amikor felismered ki vagy te, véget ér az illúzió.
Ismerd hát fel, ki vagy te!
És nem lesz több kérdésed.
Igen Attila,de Sanyinak pont azért jó a módszere,mert a praxisa
Igen Attila,de Sanyinak pont azért jó a módszere,mert a praxisa ,az önismeret,megkönnyíti,magát a megvalósítást,
ami pedig a módszerének a szellemi tanítása lenne !!!,és persze a kettő együtt működve,könnyebben hozhatná meg azt az eredményt ,amiről te beszélsz.mert bizony nem olyan könnyű az:)
Azt sem mondom,hogy nem lehet megcsinálni e nélkül,de
az ritka ,mint a fehér holló:) És az sem véletlen ,hogy ki tudja megcsinálni. Viszont aki ilyen olyan okok miatt nem tudná/ezt most hagyjuk/,az önismerettel eljuthat odáig, hogy mégis:)/persze csak a szellemi tanításával együtt/
https://onmegvalositas.hu/comment/42380#comment-42380
Csaesz
érdekelne,mitől,miktől féltél annyira.
mitől szoktál
Csaesz
érdekelne,mitől,miktől féltél annyira.
mitől szoktál félni?
Attila
Attila és Te mitől szoktál félni?
Biztos nincs olyan közötte, amitől már ne féltünk volna mi is:) ha megtisztelsz bennünket azzal, hogy megosztod velünk, ennyien talán tudunk Neked segíteni szembenézni a félelmeiddel.
Ezt melyik tudományos kutatásodhoz kérdezed? 🙂
Szívesen összegyűjtöm Neked főbb félelmeimet, amiken dolgoztam.
Félelem a
-biztonság elvesztésétől
-veszteségtől
-kudarctól
-sikertől
-nemléttől
-élettől
-haláltól
-ismeretlentől
-nincstelenségtől
-különlegességtől
-lelki és testi fájdalomtól
-nem fogadnak el…
Meguntam a felsorolást. A mostani félelmem (aminek oldására mostanában érzek késztetést) igazán vicces: attól félek, nehogy találkozzam a lelki párommal, akit magamban már megtaláltam rég…. 😀 Nyilván ez is több alfélelemre bontódik, de ez még nincs teljesen letisztulva, úgyhogy erről nem írnék.
Kipróbálásra, ellenőrzésre 🙂
Eszti, van egy javaslatom. A sok félelmed közül nézd meg, hogy mindegyik a tied-e?
Mert már sokszor bebizonyított tény – tapasztalhatta aki járt családállításon – hogy sok félelmet, érzést átveszünk az őseinktől. (Azt is tapasztaltam, hogy ha nem a mienk az érzés, hiába teszünk meg sok mindent a feloldására, „megmarad”, mert rendkívül fontos célja van – a családhoz való tartozás. Egyszerűbb, ha visszaadjuk ami nem a mienk, bár ez némi bűntudattal és hűtlenségérzéssel jár)
Szóval, hogy szortírozni tudjuk az érzéseinket – enyém, nem az enyém – akár meditációban is megkérdezheted, vagy gondold végig, hogy van – e olyan családtagod, aki ugyanígy érezhetett, mint te?
Például, veszteség. Ha te nem éltél át nagy veszteségélményt, de anyukád, nagyszülőd igen, akkor ez átvett félelem.
Ha nem voltál igazi nincstelenségben, de mondjuk a nagyi a háborúban igen, akkor ez megint átvett.
Vagy ki az, akit nem fogadtak el a családban? Kitagadtak, eltitkoltak? Ha van ilyen, ez is átvett.
A sikertől való félelmed gyakori, az egyik ismerősöm azt mondta, a siker fájdalmas. Neked milyen a siker?
Ha tudjuk, mi a mi valós félelmünk, és mi az átvett, akkor sok energiát takaríthatunk meg, és azzal foglalkozhatunk, ami valóban előre visz.
Drága Csaesz:-)
Köszönöm a „csaesz-séged”:-))
Szeretettel küldök Neked egy Osho-idézetet, melynek címe: Belépés a félelembe. Íme:
„Ha félelem támad benned, soha ne próbálj elmenekülni előle. Sőt kövesd a félelmet. Azt az irányt mutatja, amerre utaznod kell. A félelem egyszerűen egy kihívás. Téged hív: „Gyere!”
Mindannyiszor, ha valami nagyon jó, ijesztő is, mert felismeréseket hoz. Bizonyos változások felé erőltet. Elvisz a meredély szélére, ahonnan, ha visszalépsz, sosem bocsátod meg magadnak. Mindig emlékezni fogsz arra, hogy gyáva voltál. Ha előreindulsz, az veszélyes. Ez benne az ijesztő. Ha félelem támad benned, mindig emlékezz rá, hogy ne indulj visszafelé, mert azzal nem oldod meg a dolgot. Menj bele. Ha félsz a sötét éjszakától, menj bele a sötét éjszakába – mert kizárólag úgy győzheted le. Ez az egyetlen mód arra, hogy átalakítsd a félelmet. Menj bele az éjszakába; ennél semmi sem fontosabb. Várj, ülj egyedül, és hagyd, hogy az éjszaka végezze a dolgát. Ha félsz, remegj. Hagyd, hogy ott legyen a remegés, de mondd azt az éjszakának: „Tégy, amit tenni akarsz. Itt vagyok.” Néhány perc múlva látni fogod, hogy minden megnyugodott. A sötétség nem sötét többé, ragyogóvá vált. Élvezni fogod. Megérintheted a bársonyos csendet, a mérhetetlenséget, a zenét. Végre élvezni tudod majd, és azt mondod: „Milyen ostoba voltam, hogy féltem egy ilyen csodálatos élménytől!”
Hidd el, működik!
Én is megtettem ezt nem is oly régen…
A külső hozadékát nehezebb felvállalni, de azt meg nem az „erő”, hanem a „gyengeség” mentén érdemes.
szeretettel: szeklice
Alázat
Nekem meg ez tetszett nagyon:
„Filmjének van még egy fontos eleme: az áldozathozatal.
– Igen, áldozathozatalra van szükség ahhoz, hogy megmaradhassunk az egység felé vezető úton, ha úgy tetszik, az üdv útján. Ez az áldozathozatal, az ego lebontása az, amely mindig lemondással jár. Mindig meghalunk egy kicsit, amikor az egónkból letörünk egy darabot.” Köszönet érte.
Csupán egy tipp…
„Hogy lehet erről az útról visszatérni valódi önmagunkhoz? Hogy lehet a játszmázás helyett egy új, igazabb és őszintébb, valósabb világba visszatérnünk?”
A következő link egy riporthoz juttat Szaladják István rendezővel…
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2006.02.26/1101.html
A „madárszabadító” áldozathozatal szerintem az önfeltárás maga.
szeretettel: szeklice
Engem,most ebben az aktuális állapotomban ez az idézet ragadott
Engem,most ebben az aktuális állapotomban ez az idézet ragadott meg a legjobban.
/Bár minden szava igaz,és gyönyörű/
,,Minden út a hegy csúcsára vezet, csak más ösvényen. ……………………
Ha az ember eljut egy darabig, akkor látja a másik út állomásait, állapotait.
Bármilyen úton indulunk is el, ugyanazokra az állomásokra jutunk, mert mindannyian emberek vagyunk, s alapvetően ugyanolyan tudattal bírunk. Akadályaink és üdvünk is azonos, még ha más szavakat használunk is rá.
Csak a szavakban van eltérés, a kifejezésekben!”
És még egyszer:
,,Akadályaink és üdvünk is azonos, még ha más szavakat használunk is rá.
Csak a szavakban van eltérés, a kifejezésekben!”
Igen.
Ez a befelé vezető út..
És igen, ez a kiút is a játszmákból, hogy befelé indulunk el…
Igen pontosan,de a belátás és az elfogadás is ez lenne,és akkor
Igen pontosan,de a belátás és az elfogadás is ez lenne,és akkor nem is lenne játszma.
„ez a kiút is a játszmákból, hogy befelé indulunk el…”
Igen. De vajon mi kell ahhoz, hogy befelé induljunk el, és ne újabb meg újabb játszmákba sodorjuk magunkat?
Válasz Esztinek:)
Őszinteség magunk felé,szerintem.
De lehet tévedek,szerinted mi kell?
Szia, drága Bea, örülök, hogy itt vagy!:)
Szerintem még bátorság is. Kincs, ami sokszor nincs! 🙂
Tényleg,igazad van..
Köszönöm, én is örülök, hogy itt lehetek!:)
Szóval a bátorságra nem gondoltam olyan evidens volt számomra, de valóban.
Önmagaddal szembenézni a gyengeségekkel, a hibákkal valóban nagy bátorság kell.
Van valami mondás is, de nem tudom pontosan, hogy aki másokat legyőz a bátor, aki önmagát az hős. Valami ilyesmi.
Nem egyszerű túllépni a sokszor berögzült mintákon. Szembenézni azokkal a hiányosságokkal, amikről azt hisszük bennünk nincs is.
A félelmek feldolgozása legyen az első!
Ha tudatosan megfigyeljük azt a pár alkalmat, amikor mertünk bátrak lenni, akkor akár a bátorságot is használhatjuk. Viszont pont, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, azoknak vagy nincsenek bátor-emlékei, vagy annyi félelem van bennük, hogy amellett eltörpül a keservesen összekapart bátorságuk.
Nekem jobban bevált, hogy ha a félelmeim gátolnak, akkor közvetlenül azokkal foglalkozok. Így, ahogy leírtam ezt a mondatot, egészen nonszensznek is tűnik, hogy ha valaki fél, akkor miért a bátorságát próbálja erősíteni? Ez majdnem olyan, mint ha fáj a lábad, akkor beveszel egy pirulát, ami elnyomja a fájdalmadat? Remélem nem?!
Tehát, ha meg akarunk szabadulni a játszmáinktól, akkor elkezdjük megfigyelni azokat, őszintén beismerjük a felmerülő összefüggéseket és ha közben félelmekkel találkozunk, akkor azokat előrevesszük a feldolgozási sorban, kiemelten foglalkozunk azok mielőbbi feloldásával.
Ha ugyanis meghagynánk a túl sok, vagy nagyon erős félelmeket, akkor azok képesek akár teljesen leblokkolni, vagy félre vezetni az önvizsgálati folyamatainkat.
nem, én arra gondoltam,
hogy bátorság kell ahhoz is, hogy egyáltalán a félelmeinket fel merjük/akarjuk dolgozni.
Meg ahhoz is, hogy merjünk az összefüggésekre rálátni és azok alapján őszintén beismerni magunknak mindazt, amiben nem vagyunk a helyünkön. Bátorság kell önmagunk megváltoztatásához.
Lehet, talán ez nem is bátorság, csak elhatározás kérdése?? Én ezt hiányolom néhány esetben az oldalon, hogy ez az elhatározás nincs meg legbelül. És olyankor azt érzem, hogy kívülről nincs mit tenni. Játszmázhatunk, mutogathatunk tükröket, meg írhatunk szépen vagy csúnyán – teljesen felesleges. Szeretném, ha tévednék…
most nagyon foglalkoztat ez.
Szerintetek a változástól való félelem is feloldható valakiben külső segítséggel? Amikor azért nincs elhatározás valakiben, hogy bármit feloldjon, észrevegyen önmagában, mert annyira fél a változástól?
Biztos feloldható,de azért valami belső indítatásnak részéről is
Biztos feloldható,de azért valami belső indítatásnak részéről is lenni kell!
Nem a változástól
félsz, hanem attól ami bekövetkezhet. Akár jó, akár rossz.
A gyökér okig kell lemenni. Alap félelmek például
– fizikai megsemmisülés
– egó megsemmisülése
– teljes védtelenség, magatehetetlenség testi vagy lelki ( találtam pl olyat meditációban, hogy azt kellett megélnem hogy magatehetetlen vagyok, mert levágták mind a két lábam )
– kirekesztettség
– szeretteink halála
– megaláztatás, szeretteink szenvedésének a befogadása
– senki és semmi vagyok, nem számítok stb stb…
Ezek nagyon szélsőséges példák. Lehet hogy nálad csak annyit kell befogadni, elfogadni, hogy még nincs elég erő abban a vágyban hogy változz.
Próbáld meg meditációban megélni mi fog történni a legrosszabb és a legjobb esetben.
Mert a harmadik variáció az, hogy a sokkal jobbra nem tudunk kinyílni, pl rejtett bűntudat miatti vezeklés. Rossz viselkedési minták mint például mártíromság, szegénységi fogadalom stb stb.
Szerintem külső emberi segítséggel…
…nem nagyon, inkább külső „kényszerek” hatására.
„Amikor azért nincs elhatározás valakiben, hogy bármit feloldjon, észrevegyen önmagában, mert annyira fél a változástól?”
Ez utóbbi viszont már tudatos cselekvésnek tűnik…
Két módszer
jutott még eszembe, ha a meditációs önvizsgálat olyan blokkba ütközik, amit nem tud valaki áttörni.
Az egyik a pozitív megerősítések, 21 nap vagy 2×21 nap, ugyanazzal a saját szöveggel, kihagyás nélkül. Ez akkora hajtóerőt ad a tudatalattinak hogy kinyomja a felszínre az összes blokkot. Akkor aztán lehet keményen nekigyűrkőzni és pontról pontra tudatosítani.
A másik, hogy add Isten kezébe vagy egy spéci szellemi segítő energiáját és útmutatását kérd a változáshoz. Belső gyermek meditációban például van egy olyan technika, amikor a belső gyerek egy szellemi segítő kezét fogva éli át és dolgozza fel a legmélyebb félelmeit.
A változástól való félelem=a valódi változás elkerülése.
Szerintem a változást nem képes senki véghezvinni helyetted, csupán támogathat benne.
A változás életünk minden pillanatának része –tehát csak megélni lehet.
(és ehhez kevés az esetleges tüneti kezelés)
Szerencsére, akinek változnia kellene, az nem valóságos.
Aki
Szerencsére, akinek változnia kellene, az nem valóságos.
Aki pedig valóságos, annak nem kell változnia.
Attól függ, mennyit értesz a segítség alatt.
Innen kívülről
Attól függ, mennyit értesz a segítség alatt.
Innen kívülről tudunk ötleteket adni, elmesélni, hogy mi hogyan csináltuk, tudjuk biztatni, de megtenni helyette nem tudjuk. Ez is a szabad akarat része.
Minden úgy változik benne, ahogyan azt Ő akarja, vagy nem akarja. Abba a rendszerbe kívülről beleszólni nem lehet és nem is érdemes.
Ha most megtesszük helyette, akkor ugyan mikor fogja megtanulni, hogyan kell önerőből felállni, kimászni a gödörből? Csak akkor, ha az elejétől a végéig Ő szenvedi meg a tanulást! Emlékezz rá, Neked is az az érték, a maradandó tanulás, nem pedig az, ahol kisegítettek vagy megúsztad a saját munkát!
A gyerek is így tanul meg járni, és nem úgy, ha mindig ölbe veszed!
Sokáig én is így gondoltam, Sanyi
„Ha most megtesszük helyette, akkor ugyan mikor fogja megtanulni, hogyan kell önerőből felállni, kimászni a gödörből? Csak akkor, ha az elejétől a végéig Ő szenvedi meg a tanulást! Emlékezz rá, Neked is az az érték, a maradandó tanulás, nem pedig az, ahol kisegítettek vagy megúsztad a saját munkát!
A gyerek is így tanul meg járni, és nem úgy, ha mindig ölbe veszed!”
Tanulás…
A tanulás akkor a leggyorsabb, ha az nem szenvedés, hanem öröm! Ez a legturbósabb motiváció. Ezt kellene tehát tartalmaznia a tanítási folyamatnak.
A tanító tehát tapasztalatom szerint nem kell, hogy felajánlja segítségét a tanítványának, elég csupán a saját megéléseinek tiszta örömét belevinnie a tanítási folyamatba – amit ő annak gondol-, s akkor a tanítvány „tíz körömmel” kaparni akarja azt az örömkincset, amit tanítója titkaként vél:-)
A másik fontos dolog: mit tanulhatok én attól, akit tanítani szeretnék?
Ezt tanultam meg én – akármelyik – iskolámban.
szeretettel: szeklice
Csaesz
Nekem a változástól való félelmem feloldása ment külső segítség nélkül is. Mégpedig úgy, hogy kényszerítve éreztem magamat kivülről… na jó, meggyőztem magamat arról, hogy a gyerekem, vagy más szerettem érdekei miatt muszály változtatnom.
Miért/miből gondolod, hogy Benned lehet ilyesmi?
Miért gondolod, hogy kellene változtatnod, s nem éppen úgy vannak jól a dolgok, ahogy éppen most vannak?
Megfigyeltem, hogy az elmém – vagy nem tudom mim:) – hajlamos egy későbbi történést sokkal hamarabb a látóterembe hozni, mint ahogy az aktuális. De ha azt máris keresztül akarom vinni az életemben, azt csak erőszakosan tehetem meg. Ha ilyesmi felmerül (mert ebben már többször „megvezettem” magamat), akkor mostanság előveszek valami jóseszközt (ji csing, tarotkártya, jóskártya), ami megmutatja, hogy tennem kell a változásért vagy csak kivárnom, hogy eljöjjön az ideje a változtatásnak. Ez sokat tud segíteni abban is, hogy önmagamat ne elmarasztalólag lássam, mintha lusta, vagy kényelmes lennék, hanem rálássak a saját megérzéseim forrására.
Ha mégis változtatnod kellene, akkor az újhold fázisa a legkedvezőbb az elkezdésére és jó hosszan kell csinálni, hogy megszokássá váljon. (ha nem a ténykedést kell csinálnod, akkor a róla való gondolkodást legalább) Az elején a saját elemi erejű belső ellenállásodat kell leküzdeni, és csak utána lesz könnyebb a dolog, s szükségeltetik hozzá elég sok kitartás, állhatatosság, önmagaddal szembeni türelem, tolerancia (hogy a lassan haladok érzés után is ki tudj tartani)
Nekem ez a bátorság még mindig a félelmek ellenében való
Nekem ez a bátorság még mindig a félelmek ellenében való erőkifejtésnek tűnik.
Képzeljük el, hogy valakiben nincs semmi félelem. Mi fogja akkor Őt megakadályozni abban, hogy változzon? A környezet úgyis hat rá, sodorja a változás felé. Ha benne nincs félelem, akkor az nem szül ellenállást, elhatárolódást és ragaszkodást sem, így a változás külső erői behatolhatnak és hatnak rá, megváltoztatják
Még elhatározás sem kell a változáshoz, az ugyanis bekövetkezik a külső erők hatására is.
Gondoljunk csak a vízre, aminek nincs félelme, ezért nincs határa, ellenállása sem. Neki nem kell bátorság vagy elhatározás ahhoz, hogy lecsorogjon a hegyekből vagy elpárologjon a tócsából. A környezet erői folyamatosan hatnak rá, Ő pedig ettől változik.
Vagyis mind a bátorság, az elhatározás, és a külső segítők alkalmazása, csak a félelem hatása ellen próbál dolgozni.
Szerintem felesleges az ilyen erőlködés, hiszen mindkét erő belőlünk fakad, így csak önmagunkkal vívjuk a csatát.
Inkább a mélyére kell ásni a félelmeknek, feloldani azokat és meglátjuk, csak úgy száguldunk a féktelen változásban!
azt értem,
hogy aki nem fél, azt semmi nem akadályozza meg a változásban.
Aki viszont fél minden váltástól, őt mi viszi rá a változtatásra?
Csak magamból tudok kiindulni: nálam a félelmeim az igazi mumusok, velük van a legtöbb dolgom. Ha nem mentem volna szembe velük a többi nehezen összekapart részemmel: az akaratommal, a bátorságommal, akkor hozzá nem fogtam volna a félelmek mélyére ásni, meg feloldani őket, hiszen attól is féltem. De most eszembe jutott, hogy addig nem is fogtam hozzá, amíg már nem volt nagyon muszáj…:-) Végül is az Élet elintézi szépen, hogy minden megtörténjen, aminek meg kell történnie.
Az viszont igaz, hogy egy idő után nincs szükség csatát vívni önmagunkkal, megy anélkül is a félelmek feloldása. De ahhoz először rutint kell szereznünk benne valahogy.
Félelem oldása időben
Hát igen, ezért lenne jó, ha még akkor elsajátítanák az emberek a félelem oldása gyakorlatot és a többi elengedhetetlen technikát, amíg nem ég a ház!
Akinek akkor jut ez eszébe, amikor már baj van, az rendesen le van maradva, lehet, hogy már behozhatatlanul.
Sanyi!
Soha, senki nincs behozhatatlanul lemaradva.
Akik
Sanyi!
Soha, senki nincs behozhatatlanul lemaradva.
Akik valójában vagyunk, azt nem kell önmegvalósítani.
Ebből fakadóan, az egész csak egy játék.
Az a „valaki”, aki félelemben él, csak egy illuzórikus „én” képzet.
Ennél fogva nem szükséges a fejlesztésén dolgoznunk, hanem egyszerűen csak fel kell ismerni, hogy nem valós.
Szerencsére az „önmegvalósítás” ennyire egyszerű.
Miért is gondolja bárki, hogy bonyolult?!
Persze ha azt képzeled, hogy bonyolult, akkor bonyolult lesz.
Ez a Maya fátyla.
Ez most Sanyinak szólt. Ő az, aki meg fogja érteni igazán.
Amíg nem ismered fel, hogy ez az egész csak játék, addig benne
Amíg nem ismered fel, hogy ez az egész csak játék, addig benne ragadsz az illúzióban.
Amikor felismered ki vagy te, véget ér az illúzió.
Ismerd hát fel, ki vagy te!
És nem lesz több kérdésed.
Igen Attila,de Sanyinak pont azért jó a módszere,mert a praxisa
Igen Attila,de Sanyinak pont azért jó a módszere,mert a praxisa ,az önismeret,megkönnyíti,magát a megvalósítást,
ami pedig a módszerének a szellemi tanítása lenne !!!,és persze a kettő együtt működve,könnyebben hozhatná meg azt az eredményt ,amiről te beszélsz.mert bizony nem olyan könnyű az:)
Azt sem mondom,hogy nem lehet megcsinálni e nélkül,de
az ritka ,mint a fehér holló:) És az sem véletlen ,hogy ki tudja megcsinálni. Viszont aki ilyen olyan okok miatt nem tudná/ezt most hagyjuk/,az önismerettel eljuthat odáig, hogy mégis:)/persze csak a szellemi tanításával együtt/
https://onmegvalositas.hu/comment/42380#comment-42380
Csaesz
érdekelne,mitől,miktől féltél annyira.
mitől szoktál
Csaesz
érdekelne,mitől,miktől féltél annyira.
mitől szoktál félni?
Attila
Attila és Te mitől szoktál félni?
Biztos nincs olyan közötte, amitől már ne féltünk volna mi is:) ha megtisztelsz bennünket azzal, hogy megosztod velünk, ennyien talán tudunk Neked segíteni szembenézni a félelmeiddel.
Ezt melyik tudományos kutatásodhoz kérdezed? 🙂
Szívesen összegyűjtöm Neked főbb félelmeimet, amiken dolgoztam.
Félelem a
-biztonság elvesztésétől
-veszteségtől
-kudarctól
-sikertől
-nemléttől
-élettől
-haláltól
-ismeretlentől
-nincstelenségtől
-különlegességtől
-lelki és testi fájdalomtól
-nem fogadnak el…
Meguntam a felsorolást. A mostani félelmem (aminek oldására mostanában érzek késztetést) igazán vicces: attól félek, nehogy találkozzam a lelki párommal, akit magamban már megtaláltam rég…. 😀 Nyilván ez is több alfélelemre bontódik, de ez még nincs teljesen letisztulva, úgyhogy erről nem írnék.
Kipróbálásra, ellenőrzésre 🙂
Eszti, van egy javaslatom. A sok félelmed közül nézd meg, hogy mindegyik a tied-e?
Mert már sokszor bebizonyított tény – tapasztalhatta aki járt családállításon – hogy sok félelmet, érzést átveszünk az őseinktől. (Azt is tapasztaltam, hogy ha nem a mienk az érzés, hiába teszünk meg sok mindent a feloldására, „megmarad”, mert rendkívül fontos célja van – a családhoz való tartozás. Egyszerűbb, ha visszaadjuk ami nem a mienk, bár ez némi bűntudattal és hűtlenségérzéssel jár)
Szóval, hogy szortírozni tudjuk az érzéseinket – enyém, nem az enyém – akár meditációban is megkérdezheted, vagy gondold végig, hogy van – e olyan családtagod, aki ugyanígy érezhetett, mint te?
Például, veszteség. Ha te nem éltél át nagy veszteségélményt, de anyukád, nagyszülőd igen, akkor ez átvett félelem.
Ha nem voltál igazi nincstelenségben, de mondjuk a nagyi a háborúban igen, akkor ez megint átvett.
Vagy ki az, akit nem fogadtak el a családban? Kitagadtak, eltitkoltak? Ha van ilyen, ez is átvett.
A sikertől való félelmed gyakori, az egyik ismerősöm azt mondta, a siker fájdalmas. Neked milyen a siker?
Ha tudjuk, mi a mi valós félelmünk, és mi az átvett, akkor sok energiát takaríthatunk meg, és azzal foglalkozhatunk, ami valóban előre visz.
Drága Csaesz:-)
Köszönöm a „csaesz-séged”:-))
Szeretettel küldök Neked egy Osho-idézetet, melynek címe: Belépés a félelembe. Íme:
„Ha félelem támad benned, soha ne próbálj elmenekülni előle. Sőt kövesd a félelmet. Azt az irányt mutatja, amerre utaznod kell. A félelem egyszerűen egy kihívás. Téged hív: „Gyere!”
Mindannyiszor, ha valami nagyon jó, ijesztő is, mert felismeréseket hoz. Bizonyos változások felé erőltet. Elvisz a meredély szélére, ahonnan, ha visszalépsz, sosem bocsátod meg magadnak. Mindig emlékezni fogsz arra, hogy gyáva voltál. Ha előreindulsz, az veszélyes. Ez benne az ijesztő. Ha félelem támad benned, mindig emlékezz rá, hogy ne indulj visszafelé, mert azzal nem oldod meg a dolgot. Menj bele. Ha félsz a sötét éjszakától, menj bele a sötét éjszakába – mert kizárólag úgy győzheted le. Ez az egyetlen mód arra, hogy átalakítsd a félelmet. Menj bele az éjszakába; ennél semmi sem fontosabb. Várj, ülj egyedül, és hagyd, hogy az éjszaka végezze a dolgát. Ha félsz, remegj. Hagyd, hogy ott legyen a remegés, de mondd azt az éjszakának: „Tégy, amit tenni akarsz. Itt vagyok.” Néhány perc múlva látni fogod, hogy minden megnyugodott. A sötétség nem sötét többé, ragyogóvá vált. Élvezni fogod. Megérintheted a bársonyos csendet, a mérhetetlenséget, a zenét. Végre élvezni tudod majd, és azt mondod: „Milyen ostoba voltam, hogy féltem egy ilyen csodálatos élménytől!”
Hidd el, működik!
Én is megtettem ezt nem is oly régen…
A külső hozadékát nehezebb felvállalni, de azt meg nem az „erő”, hanem a „gyengeség” mentén érdemes.
szeretettel: szeklice
Alázat
Nekem meg ez tetszett nagyon:
„Filmjének van még egy fontos eleme: az áldozathozatal.
– Igen, áldozathozatalra van szükség ahhoz, hogy megmaradhassunk az egység felé vezető úton, ha úgy tetszik, az üdv útján. Ez az áldozathozatal, az ego lebontása az, amely mindig lemondással jár. Mindig meghalunk egy kicsit, amikor az egónkból letörünk egy darabot.” Köszönet érte.
Tudatosság
Ami segíthet az a tudatosság.A könyvet nem olvastam így arról nyilatkozni nem, tudok.
Semmi baj a játszmákkal, ha eljutunk odáig, hogy felismerjük benne a szerepünket.
Azt gondolom, szembesülhetünk a játszmák során az energia hiányos állapotainkkal.
A játszmák sorozata nem más, mint energiaszerzés a másiktól, amit magunknak nem tudunk megadni. Hiányzik belőlünk.
Így elvesszük a másiktól, legyen az a FIGYELEM, SZERETETHIÁNY vagy bármilyen más minőség.
Egyszerűen tudatosan figyelnünk kell, a megnyilvánulásunkat, a reakciónkat, az érzéseinket.
Igen igazad sokszor nem kell hozzá partner se és hidd el ezzel nem vagy egyedül, csak esetleg másnál nem született meg a felismerés.
Van, aki egy olyan tudatalatti mintát követ pl,hogy őt folyamatosan megalázzák, vagy veszekedjenek vele vagy bántsák .Ő szenved, de mivel megszokta keresni fogja a helyzeteket a lehetőségeket ahol szenvedhet a kis énje.
Ha felismeri, akkor véget vethet neki.
Ez is igaz amit írsz ,de a játszmázásnak még nagyon sok oka
Ez is igaz amit írsz ,de a játszmázásnak még nagyon sok oka lehet szerintem az energia szerzéseken meg a mazochizmuson:),egyebeken kívül.
Nagyon sokszor az is oka,hogy nem magunkban belül keressük a a problémánk okát,és megoldását, hanem áthárítjuk másokra ,tükörként használva őket.
A felismeréssel ugyan rájövünk arra ,amit saját belső munkával nem tudtunk megoldani,de valóban
bármi is az ok ,/és ebben az esetben is/,mindig is a tudatosság hiánya az,ami a játszmához vezet.
Ha két ember összegabalyodik egy játszmában,vagy több akkor ott
Ha két ember összegabalyodik egy játszmában,vagy több akkor ott mindenkinek DOLGA van!
Semmi probléma a játszmázással amíg az egyén képes fejlődni belőle!Nem az az erős aki nem esik el,hanem az aki fel tud állni!
A másik ember nem más mint az én belső kívetülésem,tehát az is én vagyok egy részem,egy kis tudattartalmam.Ami vagy el van,felejtve vagy el van nyomva.A másik megjeleníti számomra.
A játszmázáshoz szükségeltetik ADÓ-VEVŐ. Ha az egyik ki száll a játékból,már nincs is JÁTSZMA!
Köszi Bea,egyetértek.
Köszi Bea,egyetértek.
Azt figyeltem meg ,hogy különbözőképpen állunk ehhez a dologhoz.
Aki már rutinos,tapasztalt az kivonul.
Aki naiv és hiszékeny,esetleg még tanulni akar,belesodródik.
Aztán van aki meg kimondottan élvezi:)
Vagyis akkor tudja már az ember kezelni ezt a dolgot,ha már eléggé kiismerte,eleget tapasztalt,és
akkor nem sodródik bele,nem válik vevővé.
De ,hogy idáig eljusson az ember ,jó párszor benne kell lennie,és tapasztalnia.
Örülök,hogy létre tudott jönni a megfelelő kommunikáció,és nem
Örülök,hogy létre tudott jönni a megfelelő kommunikáció,és nem az egyetértésed miatt,mert
eltérő véleményünk mindig lehet és legyen is ettől színes az élet vagy akár ez az oldal.Csak ezt lehessen normálisan le írva le kommunikálni egymás közt.:)
Beának
Én normális közegben mindig normálisan kommunikálok.
Még a nem normálisban is egészen a végső pontig.
De ott van a gyengém:)
Odáig tanulásnak veszem,és levonom a saját tanulságaimat.Csak pont az elfogadásommal,annyira felbőszítem a másikat,hogy túl megy azon a határon ,amit aztán
már nem tudok tolerálni.
Vagyis azt kell pontosan látnom,hogy meddig lehetek egy ilyen játszmában benne,ha belekerülök. És ez sajnos nem könnyű.
Ez még kevés…
A jó párszor benne levés, és a tapasztalás sem vezet el a megoldáshoz. Van, aki rendszeresen belekerül játszmákba, de mivel nem tanul belőle, így az újra meg újra generálódik. A játszma lényege ugyanis nem a rutinosság, meg a tapasztalás, hanem az, hogy megértsük, mivel gerjesztettük, vonzottuk be, milyen tanítás áll a hátterében?
Azzal sem ússza meg az ember, ha már rutinos és elkerüli a bevonódást. Attól, hogy nem vesz részt a játszmában, csak hallgat, elfordul, vagy lerázza magáról, attól még ugyanúgy megmaradt a „sara”, amivel bevonzotta a játszmát.
A teljes megoldásban meg se próbálják az embert bevonni, sőt másokat sem lát játszmázni, annyira nincs szüksége erre a tanításra!
Ez csak úgy érhető el, ha a bevonódás vagy elkerülés mellett, tudatos önfeltárást végez a gyakorló és megtalálja a bevonzás belső okát, tanítását, majd feldolgozza azt.
Ebbe a folyamatba beleférhet egy-két szándékos bevonódás is, csak azért, hogy közben megfigyelhesse, milyen érzések, gondolatok jönnek fel a játszma közben. Így, könnyebb megtalálni a belső okot. Erről olvashattunk például egy szép példát a napokban szeklicétől.
Azonban, ha valaki huzamosabb ideig játszmákba keveredik, az azt jelzi, hogy nem találta meg benne a saját okát, vagy nem is kereste.
Tudatosság
Ami segíthet az a tudatosság.A könyvet nem olvastam így arról nyilatkozni nem, tudok.
Semmi baj a játszmákkal, ha eljutunk odáig, hogy felismerjük benne a szerepünket.
Azt gondolom, szembesülhetünk a játszmák során az energia hiányos állapotainkkal.
A játszmák sorozata nem más, mint energiaszerzés a másiktól, amit magunknak nem tudunk megadni. Hiányzik belőlünk.
Így elvesszük a másiktól, legyen az a FIGYELEM, SZERETETHIÁNY vagy bármilyen más minőség.
Egyszerűen tudatosan figyelnünk kell, a megnyilvánulásunkat, a reakciónkat, az érzéseinket.
Igen igazad sokszor nem kell hozzá partner se és hidd el ezzel nem vagy egyedül, csak esetleg másnál nem született meg a felismerés.
Van, aki egy olyan tudatalatti mintát követ pl,hogy őt folyamatosan megalázzák, vagy veszekedjenek vele vagy bántsák .Ő szenved, de mivel megszokta keresni fogja a helyzeteket a lehetőségeket ahol szenvedhet a kis énje.
Ha felismeri, akkor véget vethet neki.
Ez is igaz amit írsz ,de a játszmázásnak még nagyon sok oka
Ez is igaz amit írsz ,de a játszmázásnak még nagyon sok oka lehet szerintem az energia szerzéseken meg a mazochizmuson:),egyebeken kívül.
Nagyon sokszor az is oka,hogy nem magunkban belül keressük a a problémánk okát,és megoldását, hanem áthárítjuk másokra ,tükörként használva őket.
A felismeréssel ugyan rájövünk arra ,amit saját belső munkával nem tudtunk megoldani,de valóban
bármi is az ok ,/és ebben az esetben is/,mindig is a tudatosság hiánya az,ami a játszmához vezet.
Ha két ember összegabalyodik egy játszmában,vagy több akkor ott
Ha két ember összegabalyodik egy játszmában,vagy több akkor ott mindenkinek DOLGA van!
Semmi probléma a játszmázással amíg az egyén képes fejlődni belőle!Nem az az erős aki nem esik el,hanem az aki fel tud állni!
A másik ember nem más mint az én belső kívetülésem,tehát az is én vagyok egy részem,egy kis tudattartalmam.Ami vagy el van,felejtve vagy el van nyomva.A másik megjeleníti számomra.
A játszmázáshoz szükségeltetik ADÓ-VEVŐ. Ha az egyik ki száll a játékból,már nincs is JÁTSZMA!
Köszi Bea,egyetértek.
Köszi Bea,egyetértek.
Azt figyeltem meg ,hogy különbözőképpen állunk ehhez a dologhoz.
Aki már rutinos,tapasztalt az kivonul.
Aki naiv és hiszékeny,esetleg még tanulni akar,belesodródik.
Aztán van aki meg kimondottan élvezi:)
Vagyis akkor tudja már az ember kezelni ezt a dolgot,ha már eléggé kiismerte,eleget tapasztalt,és
akkor nem sodródik bele,nem válik vevővé.
De ,hogy idáig eljusson az ember ,jó párszor benne kell lennie,és tapasztalnia.
Örülök,hogy létre tudott jönni a megfelelő kommunikáció,és nem
Örülök,hogy létre tudott jönni a megfelelő kommunikáció,és nem az egyetértésed miatt,mert
eltérő véleményünk mindig lehet és legyen is ettől színes az élet vagy akár ez az oldal.Csak ezt lehessen normálisan le írva le kommunikálni egymás közt.:)
Beának
Én normális közegben mindig normálisan kommunikálok.
Még a nem normálisban is egészen a végső pontig.
De ott van a gyengém:)
Odáig tanulásnak veszem,és levonom a saját tanulságaimat.Csak pont az elfogadásommal,annyira felbőszítem a másikat,hogy túl megy azon a határon ,amit aztán
már nem tudok tolerálni.
Vagyis azt kell pontosan látnom,hogy meddig lehetek egy ilyen játszmában benne,ha belekerülök. És ez sajnos nem könnyű.
Ez még kevés…
A jó párszor benne levés, és a tapasztalás sem vezet el a megoldáshoz. Van, aki rendszeresen belekerül játszmákba, de mivel nem tanul belőle, így az újra meg újra generálódik. A játszma lényege ugyanis nem a rutinosság, meg a tapasztalás, hanem az, hogy megértsük, mivel gerjesztettük, vonzottuk be, milyen tanítás áll a hátterében?
Azzal sem ússza meg az ember, ha már rutinos és elkerüli a bevonódást. Attól, hogy nem vesz részt a játszmában, csak hallgat, elfordul, vagy lerázza magáról, attól még ugyanúgy megmaradt a „sara”, amivel bevonzotta a játszmát.
A teljes megoldásban meg se próbálják az embert bevonni, sőt másokat sem lát játszmázni, annyira nincs szüksége erre a tanításra!
Ez csak úgy érhető el, ha a bevonódás vagy elkerülés mellett, tudatos önfeltárást végez a gyakorló és megtalálja a bevonzás belső okát, tanítását, majd feldolgozza azt.
Ebbe a folyamatba beleférhet egy-két szándékos bevonódás is, csak azért, hogy közben megfigyelhesse, milyen érzések, gondolatok jönnek fel a játszma közben. Így, könnyebb megtalálni a belső okot. Erről olvashattunk például egy szép példát a napokban szeklicétől.
Azonban, ha valaki huzamosabb ideig játszmákba keveredik, az azt jelzi, hogy nem találta meg benne a saját okát, vagy nem is kereste.
régen és manapság
Régen nagyon nem szerettem váltani, változtatni, félvén az ismeretlentől, a bizonytalanságtól. Az ember nehezen szánja rá magát, hogy elinduljon a befelé vezető úton és szembe nézzen minden belső tartalommal (félelemmel, haraggal, fájdalommal, gyásszal, nehezteléssel, agresszióra való hajlammal)
Úgy érzem, hogy az élet különféle helyzetei kényszerítették ki tőlem a változtatásaimat.
Ha pedig nem az élet, akkor egy hihetetlenül nagy belső nyomás késztetett arra, hogy szembesüljek a félelemmel, vagy a fájdalommal, vagy bármilyen nyomasztó érzéssel.
Azután rendre másra megtanultam, hogy ami utána jön, az jobb mint ami előtte volt, s megszűnik a belső nyomás is és hogy az amitől féltem csak belül létezett, kívül egészen más helyzettel kellett szembesülnöm.
S igen, valóban lehet benne rutint szerezni és érdemes is, mert amitől nem félek az már nem befolyásol, ott már szabadon dönthetek.
régen és manapság
Régen nagyon nem szerettem váltani, változtatni, félvén az ismeretlentől, a bizonytalanságtól. Az ember nehezen szánja rá magát, hogy elinduljon a befelé vezető úton és szembe nézzen minden belső tartalommal (félelemmel, haraggal, fájdalommal, gyásszal, nehezteléssel, agresszióra való hajlammal)
Úgy érzem, hogy az élet különféle helyzetei kényszerítették ki tőlem a változtatásaimat.
Ha pedig nem az élet, akkor egy hihetetlenül nagy belső nyomás késztetett arra, hogy szembesüljek a félelemmel, vagy a fájdalommal, vagy bármilyen nyomasztó érzéssel.
Azután rendre másra megtanultam, hogy ami utána jön, az jobb mint ami előtte volt, s megszűnik a belső nyomás is és hogy az amitől féltem csak belül létezett, kívül egészen más helyzettel kellett szembesülnöm.
S igen, valóban lehet benne rutint szerezni és érdemes is, mert amitől nem félek az már nem befolyásol, ott már szabadon dönthetek.
minden út Istenhez vezet
Minden út jó lehet arra, hogy eljuttasson bennünket önmagunk és a világ megértéséhez.
Az Attila által megfogalmazott keleti út kicsit másképp közelíti meg a lényeget és más módokat kínál a megértéshez. Van a keleti kultúrának egyfajta bája, de nekünk itt és most, ebben a kultúrában csak egyes elemeit jó használnunk. Miért? Mert más korban és más kultúrában élünk, mások a megértési, megélési folyamataink.
A Sanyi által tanítottak is másképp közelítik meg a megoldási lehetőségeket.
Másképp, de számunkra némileg érthetőbben, mert közelebb vannak a nyugati kultúrán felnőtt emberek által alkalmazott módszerekhez, lehetőségekhez.
De ezek nem lényegi különbségek, mint ahogyan Krisna fogalmazott Ardzsúnának a Bhagavad Gitában: mert „Minden út énhozzám (vagyis Istenhez, a saját Isteni Énünkhöz ) vezet”
Drága Marcsi,most nem értünk egyet:)
,,A Sanyi által tanítottak
Drága Marcsi,most nem értünk egyet:)
,,A Sanyi által tanítottak is másképp közelítik meg a megoldási lehetőségeket.’
Nem, mert pontosan hogy erre a tanításra épül,csak az a baj,hogy ez figyelmen kívül van hagyva,és
pontosan ez a tanítás van elutasítva az oldalon,ami az ő tanításának a lényege,és anélkül nem működik,ha megfeszül valaki akkor sem.
Az hogyha az ember csak a felszínét látja,a lényegéről tudomást sem vesz,attól lehet hogy az önismeretet gyakorolja,de még nem lesz önmegvalósító.
És látod te is önkéntelenül egy keleti tanításra hivatkoztál:),ami azt jelenti ,hogy végül!,legvégül vezet oda minden út Istenhez.
És ez alatt számtalan út lehet ,ami éppen elvezet tőle. De legvégül úgyis meg lesz ,aminek meg kell lennie.
A kérdés csak az ,hogy az ember /illetve a lélek,mert a személynek csak egy esélye van!!!/,szóval a lélek,hányszor fog megszenvedni ezért. Ez a nem mindegy,a személy szempontjából pedig az a megfontolandó,hogy neki viszont csak egyetlen esélye van erre:
Itt és most ebben az életben. És nem passzolom le majd egy más személynek,akit majd ez a lélek újra éltetni fog.mert ugyan az ÉN az örök,újra és újra ,,születik”,de az Önmegvalósítást azt mégis csak a személy csinálhatja meg,hiszen neki kell megvalósítani az Isteni igaz énjét./Helyesebben felismerni/
Mert nem lehet nem észrevenni ,hogy erre megy ki a játék:) Akkor nem nekem/Szűcs Évának/ kéne megcsinálni?
Én ezeken gondolkodtam el,hogy a léleknek van több lehetősége,de én Szűcs Éva csak egy eséllyel bírok,amit vagy felismerek és megcsinálom,vagy nem.
Egyébként igazad van ,hogy itt vagyunk nyugaton,és van nekünk a kultúránkban erre tanítás.
Igen Jézus pont ezt tanítja,/hogy az Atya bennem van ,az Atya és én egyek vagyunk,és a Mennyországot(üdvösséget),ne valahol kívül keressétek,hanem a szívetekben.
Ez elég egyértelmű,de sajnos a tanítás egésze nem igazán,mert nagyon is szimbólumokban van elmondva,ezért is van ennyi vita körülötte,mert ki így akarja érteni ,ki úgy.
a keleti tanításoknak pedig pont az az előnye,hogy hogy egyszerű érthető,teljesen egyértelmű,é vigig vezeti az embert a konkrét megvalósításig.
Egyébként figyeld meg,hogy amit Sanyitól tanulunk,hogy egy érzelmet ,hogy tudunk magunkban helyére tenni,ugye azzal ,hogy pont az ellentétes érzelmet keltjük fel ,éljük át magunkban,hát ugyanezt csinálják a buddhista gyakorlatokban is ,ha megfigyeled.
Tehát visszatérek az eredeti mondathoz,amivel kezdtem.
Az én meglátásom szerint,
,,A Sanyi által tanítottak -NEM-másképp közelítik meg a megoldási lehetőségeket”.
Mielőtt nagyon belemerülnétek abba, hogy a tanításom pontosan
Mielőtt nagyon belemerülnétek abba, hogy a tanításom pontosan hogyan vezet el az önmegvalósításhoz, hadd emlékeztesselek arra, hogy bár nagy vonalakban ismeritek az önismereti tanításomat, de mélységeiben és gyakorlati alkalmazásában nem vagytok élenjárók, így tőletek ez hiteltelennek tűnhet azok szemében, akik viszont napi rendszerességgel gyakorolják, évek óta csak „ezen élnek”.
Másrészt, talán én ismerem a legjobban ennek az önismereti útnak a lehetőségeit, de még én sem vagyok biztos abban, hogy pontosan hol helyezkedik el és meddig vezet a spirituális úton. Csak arról tudok, amit már bejártam, és mivel még nem vagyok megvilágosodott, így eme végletről én sem nyilatkoznék. Vannak sejtéseim, elméleteim, amelyeket Éva fentebb körvonalazott, de teljesen bizonyos ezekben sem vagyok.
Ezért arra kérlek Titeket, inkább ne nyilatkozzunk erről a területről, mert később visszaolvasva ezek üres ígéreteknek, vagy butaságoknak hangozhatnak.
Ha majd biztosan tudom, hogy hogyan és meddig vezet ez az út, akkor azt el fogom mondani, ígérem!
minden út Istenhez vezet
Minden út jó lehet arra, hogy eljuttasson bennünket önmagunk és a világ megértéséhez.
Az Attila által megfogalmazott keleti út kicsit másképp közelíti meg a lényeget és más módokat kínál a megértéshez. Van a keleti kultúrának egyfajta bája, de nekünk itt és most, ebben a kultúrában csak egyes elemeit jó használnunk. Miért? Mert más korban és más kultúrában élünk, mások a megértési, megélési folyamataink.
A Sanyi által tanítottak is másképp közelítik meg a megoldási lehetőségeket.
Másképp, de számunkra némileg érthetőbben, mert közelebb vannak a nyugati kultúrán felnőtt emberek által alkalmazott módszerekhez, lehetőségekhez.
De ezek nem lényegi különbségek, mint ahogyan Krisna fogalmazott Ardzsúnának a Bhagavad Gitában: mert „Minden út énhozzám (vagyis Istenhez, a saját Isteni Énünkhöz ) vezet”
Drága Marcsi,most nem értünk egyet:)
,,A Sanyi által tanítottak
Drága Marcsi,most nem értünk egyet:)
,,A Sanyi által tanítottak is másképp közelítik meg a megoldási lehetőségeket.’
Nem, mert pontosan hogy erre a tanításra épül,csak az a baj,hogy ez figyelmen kívül van hagyva,és
pontosan ez a tanítás van elutasítva az oldalon,ami az ő tanításának a lényege,és anélkül nem működik,ha megfeszül valaki akkor sem.
Az hogyha az ember csak a felszínét látja,a lényegéről tudomást sem vesz,attól lehet hogy az önismeretet gyakorolja,de még nem lesz önmegvalósító.
És látod te is önkéntelenül egy keleti tanításra hivatkoztál:),ami azt jelenti ,hogy végül!,legvégül vezet oda minden út Istenhez.
És ez alatt számtalan út lehet ,ami éppen elvezet tőle. De legvégül úgyis meg lesz ,aminek meg kell lennie.
A kérdés csak az ,hogy az ember /illetve a lélek,mert a személynek csak egy esélye van!!!/,szóval a lélek,hányszor fog megszenvedni ezért. Ez a nem mindegy,a személy szempontjából pedig az a megfontolandó,hogy neki viszont csak egyetlen esélye van erre:
Itt és most ebben az életben. És nem passzolom le majd egy más személynek,akit majd ez a lélek újra éltetni fog.mert ugyan az ÉN az örök,újra és újra ,,születik”,de az Önmegvalósítást azt mégis csak a személy csinálhatja meg,hiszen neki kell megvalósítani az Isteni igaz énjét./Helyesebben felismerni/
Mert nem lehet nem észrevenni ,hogy erre megy ki a játék:) Akkor nem nekem/Szűcs Évának/ kéne megcsinálni?
Én ezeken gondolkodtam el,hogy a léleknek van több lehetősége,de én Szűcs Éva csak egy eséllyel bírok,amit vagy felismerek és megcsinálom,vagy nem.
Egyébként igazad van ,hogy itt vagyunk nyugaton,és van nekünk a kultúránkban erre tanítás.
Igen Jézus pont ezt tanítja,/hogy az Atya bennem van ,az Atya és én egyek vagyunk,és a Mennyországot(üdvösséget),ne valahol kívül keressétek,hanem a szívetekben.
Ez elég egyértelmű,de sajnos a tanítás egésze nem igazán,mert nagyon is szimbólumokban van elmondva,ezért is van ennyi vita körülötte,mert ki így akarja érteni ,ki úgy.
a keleti tanításoknak pedig pont az az előnye,hogy hogy egyszerű érthető,teljesen egyértelmű,é vigig vezeti az embert a konkrét megvalósításig.
Egyébként figyeld meg,hogy amit Sanyitól tanulunk,hogy egy érzelmet ,hogy tudunk magunkban helyére tenni,ugye azzal ,hogy pont az ellentétes érzelmet keltjük fel ,éljük át magunkban,hát ugyanezt csinálják a buddhista gyakorlatokban is ,ha megfigyeled.
Tehát visszatérek az eredeti mondathoz,amivel kezdtem.
Az én meglátásom szerint,
,,A Sanyi által tanítottak -NEM-másképp közelítik meg a megoldási lehetőségeket”.
Mielőtt nagyon belemerülnétek abba, hogy a tanításom pontosan
Mielőtt nagyon belemerülnétek abba, hogy a tanításom pontosan hogyan vezet el az önmegvalósításhoz, hadd emlékeztesselek arra, hogy bár nagy vonalakban ismeritek az önismereti tanításomat, de mélységeiben és gyakorlati alkalmazásában nem vagytok élenjárók, így tőletek ez hiteltelennek tűnhet azok szemében, akik viszont napi rendszerességgel gyakorolják, évek óta csak „ezen élnek”.
Másrészt, talán én ismerem a legjobban ennek az önismereti útnak a lehetőségeit, de még én sem vagyok biztos abban, hogy pontosan hol helyezkedik el és meddig vezet a spirituális úton. Csak arról tudok, amit már bejártam, és mivel még nem vagyok megvilágosodott, így eme végletről én sem nyilatkoznék. Vannak sejtéseim, elméleteim, amelyeket Éva fentebb körvonalazott, de teljesen bizonyos ezekben sem vagyok.
Ezért arra kérlek Titeket, inkább ne nyilatkozzunk erről a területről, mert később visszaolvasva ezek üres ígéreteknek, vagy butaságoknak hangozhatnak.
Ha majd biztosan tudom, hogy hogyan és meddig vezet ez az út, akkor azt el fogom mondani, ígérem!
pontosítanék
Évi és Sanyi, köszönöm szépen a reagálásaitokat!
Pontosítanék: én nem tudom megfogalmazni a Sanyi tanításai, meditációi lényegét és nem is feladatom. Egyet tudok, én másképp élem meg belülről azt, amikor a Sanyi módszereivel (akár élő előadásban, akár a felvett anyagokról) elindulok a saját belső utaimon.
pontosítanék
Évi és Sanyi, köszönöm szépen a reagálásaitokat!
Pontosítanék: én nem tudom megfogalmazni a Sanyi tanításai, meditációi lényegét és nem is feladatom. Egyet tudok, én másképp élem meg belülről azt, amikor a Sanyi módszereivel (akár élő előadásban, akár a felvett anyagokról) elindulok a saját belső utaimon.
játszmázás okairól
Nagyon szépen leírtuk a játszmázással kapcsolatos dolgokat most szeretnék még hozzáírni egy kis kiegészítést Váradi Tibor tollából idézve:
„Az elhárító mechanizmusok a lélekben a kis énünket (ego) védik, ezáltal megóvnak a szembesüléstől, attól , hogy feltáruljanak hibáink, amelyek lelki fejlődésünk és egészségünk útjában állnak. Az önismereti úton fontos lépés az elhárító mechanizmusok felfedezése.
Tegyük fel, hogy egy helyzetben valaki olyat tesz, mond vagy közöl bármilyen formában, amivel közelít a gyenge pontunkhoz. Mivel ráirányítja a figyelmet arra, amivel nem akarunk találkozni, ezért rémülten reagálunk, vagy visszahúzódással, vagy visszatámadással. Ezzel elindul a játszma és elterelődik a figyelem a kényelmetlen témáról. Az illető valójában fél feltárni ezt a területen önmagában.
Terápiás helyzetben gyakori, hogy a páciens sértegetni kezdi a terapeutát, ami jó jele annak, hogy fontos ponthoz érkeztünk.”
„…ami jó jele annak, hogy fontos ponthoz érkeztünk.”
…és
„…ami jó jele annak, hogy fontos ponthoz érkeztünk.”
…és hogy a terapeuta sem tökéletes. : )
játszmázás okairól
Nagyon szépen leírtuk a játszmázással kapcsolatos dolgokat most szeretnék még hozzáírni egy kis kiegészítést Váradi Tibor tollából idézve:
„Az elhárító mechanizmusok a lélekben a kis énünket (ego) védik, ezáltal megóvnak a szembesüléstől, attól , hogy feltáruljanak hibáink, amelyek lelki fejlődésünk és egészségünk útjában állnak. Az önismereti úton fontos lépés az elhárító mechanizmusok felfedezése.
Tegyük fel, hogy egy helyzetben valaki olyat tesz, mond vagy közöl bármilyen formában, amivel közelít a gyenge pontunkhoz. Mivel ráirányítja a figyelmet arra, amivel nem akarunk találkozni, ezért rémülten reagálunk, vagy visszahúzódással, vagy visszatámadással. Ezzel elindul a játszma és elterelődik a figyelem a kényelmetlen témáról. Az illető valójában fél feltárni ezt a területen önmagában.
Terápiás helyzetben gyakori, hogy a páciens sértegetni kezdi a terapeutát, ami jó jele annak, hogy fontos ponthoz érkeztünk.”
„…ami jó jele annak, hogy fontos ponthoz érkeztünk.”
…és
„…ami jó jele annak, hogy fontos ponthoz érkeztünk.”
…és hogy a terapeuta sem tökéletes. : )