Határtalan zene

Már megint egy koncertről jövök, megint túlcsordulva. De ez most olyan volt, amihez semmi foghatót nem találok! Adott egy ember -Tommy Emmanuel- annyi tehetséggel, hogy a legnagyobb mesterek is döbbenten nyilatkoznak róla, és hagyján, hogy zseniálisan bánik a gitárral, dobol is rajta, meg énekel, mindeközben táncol nevet viccelődik, és a zenekar is (mert különben szólóban szokott fellépni) egyenként és együtt énekelnek… azon felül, hogy rendkívül jók, a saját hangszerükön, mindezt nulla magamutogatással, semmi egó, semmi tesséklássék, tehetséges emberek játszanak a színpadon. Mondom JÁTSZANAK. Volt hogy a könnyeimmel küzdöttem, volt hogy túl szűk volt a testem, legszívesebben szárnyra kaptam volna, tánc, ugrálás, eufória…

Szabad ember, szabad zene. Mit művelnek ezek? Az első gondolatom az volt, hogy többet nem megyek koncertre. Más koncertjére… pedig van a listámon szép számmal zseniális, tehetséges ember, akik csodálatos élményt nyújtanak. Ez a sokoldalúság, ez a határtalanság azonban… felfoghatatlan. Meg kell tapasztalni. Ámulat. Tommy Emmanuel nem zenél, Ő maga a zene. Régi kopott hangszerek… ledobolja a gitárjáról a lakkot 😀 és énekel, táncol, beleolvad, háttérbe vonul, mást is hagy érvényesülni, míg végül elválaszhatatlan, hogy hol kezdődik a zene, meddig tart ő, hol van a hangszer…

A napokban eszméltem rá, hogy az érzelmi hullámaim olyanok, mint egy virtuóz dallam. Tehát ha leülök egy hangszerhez, akkor hol van az igazi énem? A zenész? A hangszer?… Leültem, és valami rendkívüli átéléssel kezdtem játszani, teljesen belementem az érzésekbe, azok át a kezemen, és döbbenetes hangokat csaltam ki a hangszerből… épp egy hete. És most itt ülök a gép előtt, próbálom holmi szavakba beletuszkolni azt a kifejezhetetlen érzést, hogy megtapasztaltam! …a másik oldalról. Mikor elmosódik a határ… Adyashanti azt mondja a megvilágosodás 3 dolog áramlása: Szeretet, Ártatlanság, Bölcsesség. Itt egybemosódott a zenész a hangszer és a dallam. Megértettem valamit 🙂 megÉLTEM valamit.