Véleményeket kérnék arról, hogy kinek melyik tetszik jobban és milyen viszonyban van a másikkal.
Nem a jó és rosszról lenne szó, sokkal inkább a szabadság (akár a szabad akarat) és a rendezettség (esetleg egységesség) viszonyáról.
Káosz alatt leginkább a dolgok szabadságát és kiszámíthatatlanságát értem, míg rend alatt a logikusságot és egyértelműséget.
Káosz & Rend
Szerintem a túlhaladott káosz idővel szabadossá és irányíthatatlanná válik, míg a túlzott rend lineárissá és monotonná. Szóval valahol a kettő között lenne az ideális.
A káosszal és kiszámíthatatlansággal automatikusan bekerülsz a
A káosszal és kiszámíthatatlansággal automatikusan bekerülsz a sodrásba, és csak hagyod szabadon áramolni, megtörténni a dolgokat, és elfogadod azokat úgy, ahogy vannak.
A renddel mindent irányításod alá akarsz vonni, mindent tökéletesíteni.
Ez így két véglet. A középútra kellene törekedni, az adná meg az egyensúlyt. De könnyebb ingaként kibillenni, hol itt, hol ott leragadni. 🙂
Káosz & Rend
Szerintem a túlhaladott káosz idővel szabadossá és irányíthatatlanná válik, míg a túlzott rend lineárissá és monotonná. Szóval valahol a kettő között lenne az ideális.
A káosszal és kiszámíthatatlansággal automatikusan bekerülsz a
A káosszal és kiszámíthatatlansággal automatikusan bekerülsz a sodrásba, és csak hagyod szabadon áramolni, megtörténni a dolgokat, és elfogadod azokat úgy, ahogy vannak.
A renddel mindent irányításod alá akarsz vonni, mindent tökéletesíteni.
Ez így két véglet. A középútra kellene törekedni, az adná meg az egyensúlyt. De könnyebb ingaként kibillenni, hol itt, hol ott leragadni. 🙂
Szerintem a káosz és a szabadság két külön dolog. A káosz
Szerintem a káosz és a szabadság két külön dolog. A káosz számomra olyan rendezetlenséget jelez, ami zavaró. A szabadság pedig számomra pozitív dolog, amikor szabadon irányíthatjuk saját életünket, utunkat, amennyire lehet, de ha tiszta érzéseket követünk, ez nem vezethet káoszhoz. A negatív értelmű káosz, ami a belső rendünk ellen hat, az pont hogy akadályozza ezt a szabadságot, hogy önmagunk lehessünk. (Épp ezért, ha valahol érzek ilyen káoszt, akkor másik utat keresek, az rá a jel, hogy arra nee…).
Ezért mondtam, hogy itt ne a jóra meg a rosszra gondoljatok, mer
Ezért mondtam, hogy itt ne a jóra meg a rosszra gondoljatok, mert most pont nem ez lenne itt a lényeg.
(a matematikában pl. a káosz nem a rendezetlenséget jelenti, hanem a rendszerek bonyolultságát)
A szabad akarat választását pl. nemigen lehet megjósolni, mert nem az ok és okozat szerint működik. Ez tűnhet eléggé kaotikusnak.
Minden csak addig tűnik kaotikusnak, legalábbis eddig azt
Minden csak addig tűnik kaotikusnak, legalábbis eddig azt tapasztaltam, ameddig meg nem értjük az okokat, folyamatokat. A szabad akaratoknál is lehet előre jósolni, csak nem mindig látjuk meg az okokat, csak tudat alatt néha. De attól még vannak szerintem. Szóval szerintem ilyen káosz, amiben nincsenek összefüggések csak a szabad akaratok kuszasága, nincs, vagyis az élet szerintem nem olyan, mint a lottóhúzás… Az véletlenszerű, de aminek köze van a lélekhez, az élethez, az nem. Legalábbis én így érzem.
A szabad akarat attól szabad, hogy nincs befolyásoló oka 🙂 Se
A szabad akarat attól szabad, hogy nincs befolyásoló oka 🙂 Se belső se külső! A szabad akarat oka mindig önmaga, és nincs mögötte összefüggés. Ebben a lényeg maga a lényeg 🙂
Ettől tűnhet kaotikusak, mert nem találsz benne logikát.
Én ezt még nem nagyon tapasztaltam. Olyat igen, hogy nem értette
Én ezt még nem nagyon tapasztaltam. Olyat igen, hogy nem értettem, valamit miért választottam, miért döntöttem úgy, csak tudat alatt volt, de később megértettem. Most is van ilyen, de később az is kibogozódik, mert érzem, hogy nem véletlen, és részben már lehet is látni. Na de a lényeg: én még ilyet nem éltem át, hogy „csak úgy”. De a szabad akaratot mégis, hogy választhattam, merre is menjek. Én döntöttem úgy, szívem szerint, de attól volt oka. Szóval azt a káoszt, ami csak úgy van előzmény nélkül, azt nem értem, nem tapasztaltam.
Szerintem a megvilágosodás egyik kulcseleme a Szabad Akarat, a
Szerintem a megvilágosodás egyik kulcseleme a Szabad Akarat, a döntés teljes szabadsága. Míg okokat keresel, addig „karmikusan” élsz és gondolkodsz: mindig kell lennie valami okának a döntéseidnek. Nemhiába mondják azt, hogy a megvilágosodás túl van karmán. Éppen azért mert túl van a befolyásokon. A belső szabadság teljessége, majd ennek az előtérbehozása a külső életben is.
Azért nehéz ezt elképzelni, mert nehéz értelmezni egy logikus világban egy olyan jelenséget, ami nem a logikán alapszik.
A szabad akarat „logikája”, hogy Te választasz, és a választás lehetőségeidben minden lehetségesség egyenrangú, vagyis nem kell a jobb és a rosszabb problematikájával foglalkozni. Nem belső és külső igazságok irányítanak, melyek arra sarkalnak, hogy ezt vagy azt válaszd, vagyis nincs mögötte kondicionáltság.
A szabad akarat valahogy érzésekből jön, és szavakkal nem tudod
A szabad akarat valahogy érzésekből jön, és szavakkal nem tudod megmagyarázni, de maga az érzés az ok. Én így értettem, vagy ez nem tartozik az okok közé ebben az értelemben? Pl ha szerelmes vagyok, és azt választom, akit szeretek, de magát az érzést nehéz lenne megmagyarázni, de az az oka. Bár az is ered valahonnan, valahogy, természetes módon. Vagy ha kihűl a szerelem, az is ered valahonnan.
Ha ez nem így van, akkor én nem is akarok megvilágosodni inkább.
Ha ez nem így van, akkor én nem is akarok megvilágosodni inkább. 🙂 Nem tudom elképzelni legalábbis, hogy a dolgok csak úgy legyenek mindenféle kiindulás nélkül.
Most meg lázadsz 😀
Miért kell kiindulás? Talán a kiindulás
Most meg lázadsz 😀
Miért kell kiindulás? Talán a kiindulás nélkül elveszne a lábad alól a talaj? 🙂
Nem érzésből van, legfeljebb jó érzés a szabadon élni 🙂 Az
Nem érzésből van, legfeljebb jó érzés a szabadon élni 🙂 Az érzés is egy ok, de ebben nincs érzés se. Annyi lehet, hogy az érzések külső tényezőkként jelentkeznek, de nem befolyásolnak. Gyakorlatilag üresség van benned, de kívül meg intenzívvé válik az élet, mert nincsenek benne gátlások.
Így lehetne szerintem leírni.
Akkor én semmiképp nem akarok megvilágosodni. 😀 Érzések
Akkor én semmiképp nem akarok megvilágosodni. 😀 Érzések nélkül csak úgy? Az olyan mintha nem is élnék, nem is én lennék. Ez nem lázadás: szabad akaratomból úgy döntöttem, én ilyen érzések nélküli megvilágosodásra nem vágynék. 🙂 Akkor nem érezném a fényt sem, a szeretetet sem, az milyen már? 🙂
De nem szabad akaratodból döntöttél, hanem a a ragaszkodásodból
De nem szabad akaratodból döntöttél, hanem a a ragaszkodásodból az érzések felé 🙂 Te magad mondtad ki.
Amire te most gondolsz az nem megvilágosodás. Az valami torz üresség kép, a dolgok megtagadása, abban a félelemben, hogy általa elveszíted azokat amiket szeretsz. Épp a hiányérzeted az ami ezt mondatja veled, és elutasítja.
Azonban a megvilágosodásban semmi sem tűnik el, hiszen nincs benne „hiány”. Minden megmarad pusztán a „kikényszerítő” erejük szűnik meg. Ahogy mondani szokták: a dolgok megdicsőülve térnek vissza hozzád!
Így már jobban értem. 🙂 Akkor valószínűleg még messze állok
Így már jobban értem. 🙂 Akkor valószínűleg még messze állok ettől, mert nehezen értettem meg. De valahogy nem is törekszem erre az állapotra. Nem ragaszkodok annyira dolgokhoz, emberekhez, hogy ne tudjam őket elengedni, ha kell, de úgy általában a szeretethez igen, azt muszáj éreznem. Valahogy nem tudom a szívcsakrám nélkül elképzelni a dolgokat. Ebben az életemben biztos, hogy nem fogok abba az állapotba kerülni, amiről írsz, de valahogy nem is érzem célomnak, boldog vagyok enélkül, mert nem kell az életcélomhoz, sőt valószínű akadályozná azt.
Mégis hasonló
A szabadság a fel nem ismert, vagy felismerni önvédelemből nem akart korlátok hiányának; míg a káosz a felismert, és valamilyen elvárások szerinti rend észrevett nem teljesülésének érzése. Aki szabadságról és káoszról gyakran beszél ahelyett, hogy hallgatna és csöndes alkotó módon boldogan élne az őt szerető környezete társaságában, lényegében önmaga zavartságának, a kiegyensúlyozatlan életvitelének ad más hasonszőrűek balga elismerő megjegyzéseire áhítozóan hangot.
Ez így elég beszűkített értelmezése a témának. Persze
Ez így elég beszűkített értelmezése a témának. Persze néhány embernél lehet így, de szerintem ez csak max. egy szélsőséges oka lehet ennek a két dolognak.
Szerintem a káosz és a szabadság két külön dolog. A káosz
Szerintem a káosz és a szabadság két külön dolog. A káosz számomra olyan rendezetlenséget jelez, ami zavaró. A szabadság pedig számomra pozitív dolog, amikor szabadon irányíthatjuk saját életünket, utunkat, amennyire lehet, de ha tiszta érzéseket követünk, ez nem vezethet káoszhoz. A negatív értelmű káosz, ami a belső rendünk ellen hat, az pont hogy akadályozza ezt a szabadságot, hogy önmagunk lehessünk. (Épp ezért, ha valahol érzek ilyen káoszt, akkor másik utat keresek, az rá a jel, hogy arra nee…).
Ezért mondtam, hogy itt ne a jóra meg a rosszra gondoljatok, mer
Ezért mondtam, hogy itt ne a jóra meg a rosszra gondoljatok, mert most pont nem ez lenne itt a lényeg.
(a matematikában pl. a káosz nem a rendezetlenséget jelenti, hanem a rendszerek bonyolultságát)
A szabad akarat választását pl. nemigen lehet megjósolni, mert nem az ok és okozat szerint működik. Ez tűnhet eléggé kaotikusnak.
Minden csak addig tűnik kaotikusnak, legalábbis eddig azt
Minden csak addig tűnik kaotikusnak, legalábbis eddig azt tapasztaltam, ameddig meg nem értjük az okokat, folyamatokat. A szabad akaratoknál is lehet előre jósolni, csak nem mindig látjuk meg az okokat, csak tudat alatt néha. De attól még vannak szerintem. Szóval szerintem ilyen káosz, amiben nincsenek összefüggések csak a szabad akaratok kuszasága, nincs, vagyis az élet szerintem nem olyan, mint a lottóhúzás… Az véletlenszerű, de aminek köze van a lélekhez, az élethez, az nem. Legalábbis én így érzem.
A szabad akarat attól szabad, hogy nincs befolyásoló oka 🙂 Se
A szabad akarat attól szabad, hogy nincs befolyásoló oka 🙂 Se belső se külső! A szabad akarat oka mindig önmaga, és nincs mögötte összefüggés. Ebben a lényeg maga a lényeg 🙂
Ettől tűnhet kaotikusak, mert nem találsz benne logikát.
Én ezt még nem nagyon tapasztaltam. Olyat igen, hogy nem értette
Én ezt még nem nagyon tapasztaltam. Olyat igen, hogy nem értettem, valamit miért választottam, miért döntöttem úgy, csak tudat alatt volt, de később megértettem. Most is van ilyen, de később az is kibogozódik, mert érzem, hogy nem véletlen, és részben már lehet is látni. Na de a lényeg: én még ilyet nem éltem át, hogy „csak úgy”. De a szabad akaratot mégis, hogy választhattam, merre is menjek. Én döntöttem úgy, szívem szerint, de attól volt oka. Szóval azt a káoszt, ami csak úgy van előzmény nélkül, azt nem értem, nem tapasztaltam.
Szerintem a megvilágosodás egyik kulcseleme a Szabad Akarat, a
Szerintem a megvilágosodás egyik kulcseleme a Szabad Akarat, a döntés teljes szabadsága. Míg okokat keresel, addig „karmikusan” élsz és gondolkodsz: mindig kell lennie valami okának a döntéseidnek. Nemhiába mondják azt, hogy a megvilágosodás túl van karmán. Éppen azért mert túl van a befolyásokon. A belső szabadság teljessége, majd ennek az előtérbehozása a külső életben is.
Azért nehéz ezt elképzelni, mert nehéz értelmezni egy logikus világban egy olyan jelenséget, ami nem a logikán alapszik.
A szabad akarat „logikája”, hogy Te választasz, és a választás lehetőségeidben minden lehetségesség egyenrangú, vagyis nem kell a jobb és a rosszabb problematikájával foglalkozni. Nem belső és külső igazságok irányítanak, melyek arra sarkalnak, hogy ezt vagy azt válaszd, vagyis nincs mögötte kondicionáltság.
A szabad akarat valahogy érzésekből jön, és szavakkal nem tudod
A szabad akarat valahogy érzésekből jön, és szavakkal nem tudod megmagyarázni, de maga az érzés az ok. Én így értettem, vagy ez nem tartozik az okok közé ebben az értelemben? Pl ha szerelmes vagyok, és azt választom, akit szeretek, de magát az érzést nehéz lenne megmagyarázni, de az az oka. Bár az is ered valahonnan, valahogy, természetes módon. Vagy ha kihűl a szerelem, az is ered valahonnan.
Ha ez nem így van, akkor én nem is akarok megvilágosodni inkább.
Ha ez nem így van, akkor én nem is akarok megvilágosodni inkább. 🙂 Nem tudom elképzelni legalábbis, hogy a dolgok csak úgy legyenek mindenféle kiindulás nélkül.
Most meg lázadsz 😀
Miért kell kiindulás? Talán a kiindulás
Most meg lázadsz 😀
Miért kell kiindulás? Talán a kiindulás nélkül elveszne a lábad alól a talaj? 🙂
Nem érzésből van, legfeljebb jó érzés a szabadon élni 🙂 Az
Nem érzésből van, legfeljebb jó érzés a szabadon élni 🙂 Az érzés is egy ok, de ebben nincs érzés se. Annyi lehet, hogy az érzések külső tényezőkként jelentkeznek, de nem befolyásolnak. Gyakorlatilag üresség van benned, de kívül meg intenzívvé válik az élet, mert nincsenek benne gátlások.
Így lehetne szerintem leírni.
Akkor én semmiképp nem akarok megvilágosodni. 😀 Érzések
Akkor én semmiképp nem akarok megvilágosodni. 😀 Érzések nélkül csak úgy? Az olyan mintha nem is élnék, nem is én lennék. Ez nem lázadás: szabad akaratomból úgy döntöttem, én ilyen érzések nélküli megvilágosodásra nem vágynék. 🙂 Akkor nem érezném a fényt sem, a szeretetet sem, az milyen már? 🙂
De nem szabad akaratodból döntöttél, hanem a a ragaszkodásodból
De nem szabad akaratodból döntöttél, hanem a a ragaszkodásodból az érzések felé 🙂 Te magad mondtad ki.
Amire te most gondolsz az nem megvilágosodás. Az valami torz üresség kép, a dolgok megtagadása, abban a félelemben, hogy általa elveszíted azokat amiket szeretsz. Épp a hiányérzeted az ami ezt mondatja veled, és elutasítja.
Azonban a megvilágosodásban semmi sem tűnik el, hiszen nincs benne „hiány”. Minden megmarad pusztán a „kikényszerítő” erejük szűnik meg. Ahogy mondani szokták: a dolgok megdicsőülve térnek vissza hozzád!
Így már jobban értem. 🙂 Akkor valószínűleg még messze állok
Így már jobban értem. 🙂 Akkor valószínűleg még messze állok ettől, mert nehezen értettem meg. De valahogy nem is törekszem erre az állapotra. Nem ragaszkodok annyira dolgokhoz, emberekhez, hogy ne tudjam őket elengedni, ha kell, de úgy általában a szeretethez igen, azt muszáj éreznem. Valahogy nem tudom a szívcsakrám nélkül elképzelni a dolgokat. Ebben az életemben biztos, hogy nem fogok abba az állapotba kerülni, amiről írsz, de valahogy nem is érzem célomnak, boldog vagyok enélkül, mert nem kell az életcélomhoz, sőt valószínű akadályozná azt.
Mégis hasonló
A szabadság a fel nem ismert, vagy felismerni önvédelemből nem akart korlátok hiányának; míg a káosz a felismert, és valamilyen elvárások szerinti rend észrevett nem teljesülésének érzése. Aki szabadságról és káoszról gyakran beszél ahelyett, hogy hallgatna és csöndes alkotó módon boldogan élne az őt szerető környezete társaságában, lényegében önmaga zavartságának, a kiegyensúlyozatlan életvitelének ad más hasonszőrűek balga elismerő megjegyzéseire áhítozóan hangot.
Ez így elég beszűkített értelmezése a témának. Persze
Ez így elég beszűkített értelmezése a témának. Persze néhány embernél lehet így, de szerintem ez csak max. egy szélsőséges oka lehet ennek a két dolognak.
Én kicsit hétköznapibb megközelítésből szemléltem a
Én kicsit hétköznapibb megközelítésből szemléltem a kérdést.
Ha a te értelmezésedre reagálok (és a káoszt nem egy negatív „összevisszaságnak” veszem):
Érdekes, hogy míg a dolgok szabadsága, mint idea nagyon fontos nekem, és közelállónak érzem, addig mint kezdő kereső, aki a biztonságát még nem meri elengedni, a kiszámíthatatlanság nem tűnik olyan vonzónak… Nyilván attól is függ melyik oldalon állok, én vagyok a dolog, akinek szabadságra van szüksége és ezzel kiszámíthatatlanná válik, vagy én állok a dologgal szemben és lesek, hogy miért, hogy, merre …
Ha választani kell, „sajnos” én a biztosra mennék még, ami talán nem jó, mert a hit hiányát is jelzi… legalábbis ha valaki fél a kiszámíthatatlanságtól, akkor nekem ez azt is jelenti. Nem merte még feldobni a labdát, hogy ott döntsék el hova essen… Ha valaki a logikusságot keresi, mint ahogy sokszor én is, az valahol a „fejnehézségre” utal. De megpróbálok nem szabadulni tőle, hanem elfogadni azt. 😉
Egyébként már felfedezek magamon változást. Pl. most sem tudjuk hol fogunk élni a férjem itteni munkája után, mégis kezdem elfogadni a helyzetet, hogy bárhol is legyen, az lesz a legjobb nekünk. (Na jó, kicsit fényeztem, mert „bárhol”-t most sem tudnám elfogadni, de már nem borulok ki, ha felmerül, hogy most se mehetünk haza Magyarországra.)
Az is érdekes, hogy bizonyos körülmények között (de itt már megint bejön az, hogy csak egy leszűkített, kontrollált közegben), pl. nyaralás alatt, én nem szabályoznám le a dolgokat. Mennék, hogy majd találunk egy jó szállást, vagy eldöntjük útközben, stb. (Addig a férjem ragaszkodik az előszervezéshez, mondván a munkája így is tele van bizonytalansággal, nyaralás alatt nyugit és biztonságot akar…)
A témával egyébként muszáj lesz foglalkoznom egyszer, annak ellenére, hogy még parkoló pályán van, mert a káosszal gondjaim vannak. Van egy kisebb rendmániám… Pl. nehezen viselem, ha a dolgok szanaszét vannak a lakásban, nehéz leállítani a pakolászást… (érdekes, hogy élesen elválik a tisztaság mániától, mert olyanom nincs)
Én kicsit hétköznapibb megközelítésből szemléltem a
Én kicsit hétköznapibb megközelítésből szemléltem a kérdést.
Ha a te értelmezésedre reagálok (és a káoszt nem egy negatív „összevisszaságnak” veszem):
Érdekes, hogy míg a dolgok szabadsága, mint idea nagyon fontos nekem, és közelállónak érzem, addig mint kezdő kereső, aki a biztonságát még nem meri elengedni, a kiszámíthatatlanság nem tűnik olyan vonzónak… Nyilván attól is függ melyik oldalon állok, én vagyok a dolog, akinek szabadságra van szüksége és ezzel kiszámíthatatlanná válik, vagy én állok a dologgal szemben és lesek, hogy miért, hogy, merre …
Ha választani kell, „sajnos” én a biztosra mennék még, ami talán nem jó, mert a hit hiányát is jelzi… legalábbis ha valaki fél a kiszámíthatatlanságtól, akkor nekem ez azt is jelenti. Nem merte még feldobni a labdát, hogy ott döntsék el hova essen… Ha valaki a logikusságot keresi, mint ahogy sokszor én is, az valahol a „fejnehézségre” utal. De megpróbálok nem szabadulni tőle, hanem elfogadni azt. 😉
Egyébként már felfedezek magamon változást. Pl. most sem tudjuk hol fogunk élni a férjem itteni munkája után, mégis kezdem elfogadni a helyzetet, hogy bárhol is legyen, az lesz a legjobb nekünk. (Na jó, kicsit fényeztem, mert „bárhol”-t most sem tudnám elfogadni, de már nem borulok ki, ha felmerül, hogy most se mehetünk haza Magyarországra.)
Az is érdekes, hogy bizonyos körülmények között (de itt már megint bejön az, hogy csak egy leszűkített, kontrollált közegben), pl. nyaralás alatt, én nem szabályoznám le a dolgokat. Mennék, hogy majd találunk egy jó szállást, vagy eldöntjük útközben, stb. (Addig a férjem ragaszkodik az előszervezéshez, mondván a munkája így is tele van bizonytalansággal, nyaralás alatt nyugit és biztonságot akar…)
A témával egyébként muszáj lesz foglalkoznom egyszer, annak ellenére, hogy még parkoló pályán van, mert a káosszal gondjaim vannak. Van egy kisebb rendmániám… Pl. nehezen viselem, ha a dolgok szanaszét vannak a lakásban, nehéz leállítani a pakolászást… (érdekes, hogy élesen elválik a tisztaság mániától, mert olyanom nincs)
Káosz
Hétköznapi emberként hétköznapi észrevételem van.
Nekem a káosz tetszik jobban. A rugalmasság, a hagyjuk a dolgokat megtörténni. Van pár dolog (ráadásul idővel mindig változik mi az), amikor próbálok ragaszkodni a rendhez, de nem megy tartósan.
Valahogy a szabdság nálam nem illik a képbe. Mostanában kezdem azt hinni, hogy a szabadság, ha van is felesleges. Mindennek megvan az előre elrendelt helye, szerepe, ideje. Hogy hétköznapi pédát vegyek elő. Sétálok haza a panelháztömbők között. Korábban elég sok időt el tudtam pazarolni arra, hogy megtervezzem a közlekedési útvonalamat, és azt kövessem mindig. Vagy ha más kedvem volt, akkor most a másikat kövessem. De aztán mostanában többnyire azt vettem észre, hogy már „eldöntötték” merre kellene menjek. Például mire elkezdenék „gondolkodni”, hogy ezt a tömböt előről kerüljem vagy hátulról, már ott van egy kijelölt válasz a fejemben. De hogyan, hiszen még fel sem tettem a kérdést? Pedig ha nem reflexből jön a válasz, nem megszokásból és nem is gondolkodás eredménye, nem félelem, nem vágy az oka, akkor minek köszönhető? Innentől kezdve hol van a szabadság? Abból állna a szabadságom, hogy szót fogadok vagy fellázadok?
A másik gondolatom a párbeszédekkel kapcsolatos ébredt. Olvasgatok ezoterikus és többféle vallással kapcsolatos könyvet – kiadványt. Több helyről is rémlik, hogy a „megvilágosodás” a tökéletes elfogadást és a legfőbb teremtő befogadását elért állapot. Ha valaki megvilágosodott, akkor gyakorlatlag ő az a tökéletes boldog ember, aki elfogadta a teremtő (Isten) akaratát, és annak megfelelően cselekszik. Bennem egy kicsit olyan kép alakult ki a megvilágosodottról, aki attól boldog, hogy a teremtő akaratát tökéletesen elismeri, szolgálja. Mintegy „szolgája” lett a legfelsőbbnek. Tehát bennem valahogy a tökéletes szófogadás a teremtőnek (abszolút kötöttség) és a szabad akarat nem igen fér össze. Vagy aki teljesen megszabadul a fizikai kötöttségektől, az egyben tökéletesen el is kötelezi magát a teremtőnek? És ezáltal a tökéletes szabadság és a tökéletes szolgaság ugyan az? És ez igaz fordítva is?
Üdv:
Gyuri
Szerintem az Átadás és a Felszabadulás a megvilágosodás két
Szerintem az Átadás és a Felszabadulás a megvilágosodás két lehetséges formája; jobban mondva két lehetséges opció, hogy mit kezdj a megvilágosodással. Egyik se jobb mint a másik, mindkettőnek megvannak az „előnyei” és „hátrányai”.
Én most ott vagyok, hogy kezdem elhagyni a tanításokat, mert sokszor nem adják meg nekem a választás lehetőségét (legtöbbször túl lineárisnak érzem őket). Amit én megéltem ilyen magasabb állapotok alatt ott nem Isten akaratáról volt szó, hanem magam voltam a Szabadság és az Akarat. Így azok a tanítások melyek szabályokat és elvárásokat vagy meghatározásokat állítanak a megvilágosodáshoz számomra kevésbé mérvadóak. Nem tagadom, hogy lehet ilyen út, de ez nem mindenkinek ideális. Másfelől meg a megvilágosodás mindenben ott van, szóval az egyén válogatja, hogy miben szeretné megtalálni, és ha nagyon keres megtalálja.
Számomra a Élet maga az Igazság, magunkat is beleértve. Efelett csak a saját döntéseink alakítják a valóságot olyanra amilyenre tesszük, de ez a valóság visszahathat az emberre, és képes ugyancsak befolyással bírni.
„De aztán mostanában többnyire azt vettem észre, hogy már „eldöntötték” merre kellene menjek.”
Lehet, hogy ez csak egy agyi beidegződés az, mit te ledöntetettnek érzel 🙂 Vigyázni kell ,hogy az ember nehogy belemagyarázzon ezekbe valami természetfelettit. Nézd meg mi van, ha nem engedelmeskedsz a külső irányításnak 🙂
Ademon, a blogodban a hozzászólásaidban olyan nagy távolságot
Ademon, a blogodban a hozzászólásaidban olyan nagy távolságot érzek, nem tudom… nem tudom megfogalmazni, és nem bántásból mondom, mert ez nem negatív dolog, vagyis nem is pozitív, de nem is negatív. Csak olyan érdekes, megfigyeltem most nálad, amit eddig az oldalon másnál nem, olyan, mintha nem „emberi” lenne, amiket írsz. De lehet, csak én érzem így, csak én nem tudom felfogni, csak annyira fura nekem. 🙂 Mintha nem a Földről jönne az írás. Biztos hogy ezek belőled jönnek vagy valami más irányít? Vizsgáltad már ezt magadon? Most lehet nagy hülyeséget írtam és csak én nem bírom ezt befogadni. 🙂
Francba lebuktam… :S
Jólvan bevallom, én vagyok a Plejádok els
Francba lebuktam… :S
Jólvan bevallom, én vagyok a Plejádok első fényküldötte és készítem elő a világvégét 2010-re…
😀
:D:D:D:D Nem ilyenre gondoltam. 🙂 Csak olyan nem megszokott, va
:D:D:D:D Nem ilyenre gondoltam. 🙂 Csak olyan nem megszokott, vagyis megvan már mire emlékeztet, mikor tanultuk középsuliban a bonyolult filozófusokat, arra emlékeztet. 🙂 De ez nem rossz, a bonyolultság is relatív, egyszerűen: számomra nehezen érthető.
Igazából tudatában vagyok annak, amit mondok 🙂 Nem is
Igazából tudatában vagyok annak, amit mondok 🙂 Nem is mondhatnám, hogy valahonnan máshonnan jön. Mi az ami nem konkrét számodra benne? Lehet, hogy csak szavakat kell megmagyarázni benne.
Lehet, hogy csak az, hogy én máshogy képzelem a szabadságot,
Lehet, hogy csak az, hogy én máshogy képzelem a szabadságot, ahogy leírtam, és nem tudom elképzelni nagyon azt az állapotot, amit írtál a megvilágosodásról, és azért tűnik nekem távolinak, de attól még nem mondom, hogy hülyeség lenne vagy nem létezik. 🙂 Igazából meg sem tudom pontosan mondani, mit nem értek benne, mert annyira nem tudom elképzelni, olyan természetellenesnek hatott nekem, de ez szubjektív, hiszen ha létezik ez az állapot, akkor nyilván a természet és élet része kell, hogy legyen.
Másrészt azért is lepődtem meg, mert eddigi hozzászólásaid és
Másrészt azért is lepődtem meg, mert eddigi hozzászólásaid és blogjaid, amiket olvastam, azokat értettem, csak ezt nem. 🙂 De mondom, valószínű az én befogadóképességem haladja meg a dolog, és azért hatott természetellenesnek.
Szótár – szóltál? Értelmezés – ételmérgezés.
Motto: „Mert nem az az igazi baj, ha valaki nem tud valamit, hanem az, hogy tud, és az nem úgy van.”
Kommunikációd során többször használod a „lineáris” kifejezést, szót. Számodra ez mit jelent, mi annak tartalma?
A véges önazonosítást és felfogást. Pl. amikor az életed egy
A véges önazonosítást és felfogást. Pl. amikor az életed egy irányba néz, nincs benne szabadság csak kondicionáltság, program, determináltság szerint élsz és nem a tiszta akaratod szerint.
Nem mindegy, hogy kikhez és milyen nyelven szólsz.
Ha különböző kultúrák, különböző időszakainak szimbólum rendszerét összekeverve szólsz azokhoz, akik bármit elhisznek, csak azért, hogy tartozhassanak egy olyan közösséghez, amelyet ki szeretnének találni önmaguknak, akkor születnek a legsajnálatosabb félreértések. Magyarázatra szoruló szavaiddal csapdát állíthatsz védtelen másoknak. Számodra ez a „linearitás”, most megtudtuk, … másnak mást jelenthet. Bizalmadért köszönet.
Káosz
Hétköznapi emberként hétköznapi észrevételem van.
Nekem a káosz tetszik jobban. A rugalmasság, a hagyjuk a dolgokat megtörténni. Van pár dolog (ráadásul idővel mindig változik mi az), amikor próbálok ragaszkodni a rendhez, de nem megy tartósan.
Valahogy a szabdság nálam nem illik a képbe. Mostanában kezdem azt hinni, hogy a szabadság, ha van is felesleges. Mindennek megvan az előre elrendelt helye, szerepe, ideje. Hogy hétköznapi pédát vegyek elő. Sétálok haza a panelháztömbők között. Korábban elég sok időt el tudtam pazarolni arra, hogy megtervezzem a közlekedési útvonalamat, és azt kövessem mindig. Vagy ha más kedvem volt, akkor most a másikat kövessem. De aztán mostanában többnyire azt vettem észre, hogy már „eldöntötték” merre kellene menjek. Például mire elkezdenék „gondolkodni”, hogy ezt a tömböt előről kerüljem vagy hátulról, már ott van egy kijelölt válasz a fejemben. De hogyan, hiszen még fel sem tettem a kérdést? Pedig ha nem reflexből jön a válasz, nem megszokásból és nem is gondolkodás eredménye, nem félelem, nem vágy az oka, akkor minek köszönhető? Innentől kezdve hol van a szabadság? Abból állna a szabadságom, hogy szót fogadok vagy fellázadok?
A másik gondolatom a párbeszédekkel kapcsolatos ébredt. Olvasgatok ezoterikus és többféle vallással kapcsolatos könyvet – kiadványt. Több helyről is rémlik, hogy a „megvilágosodás” a tökéletes elfogadást és a legfőbb teremtő befogadását elért állapot. Ha valaki megvilágosodott, akkor gyakorlatlag ő az a tökéletes boldog ember, aki elfogadta a teremtő (Isten) akaratát, és annak megfelelően cselekszik. Bennem egy kicsit olyan kép alakult ki a megvilágosodottról, aki attól boldog, hogy a teremtő akaratát tökéletesen elismeri, szolgálja. Mintegy „szolgája” lett a legfelsőbbnek. Tehát bennem valahogy a tökéletes szófogadás a teremtőnek (abszolút kötöttség) és a szabad akarat nem igen fér össze. Vagy aki teljesen megszabadul a fizikai kötöttségektől, az egyben tökéletesen el is kötelezi magát a teremtőnek? És ezáltal a tökéletes szabadság és a tökéletes szolgaság ugyan az? És ez igaz fordítva is?
Üdv:
Gyuri
Szerintem az Átadás és a Felszabadulás a megvilágosodás két
Szerintem az Átadás és a Felszabadulás a megvilágosodás két lehetséges formája; jobban mondva két lehetséges opció, hogy mit kezdj a megvilágosodással. Egyik se jobb mint a másik, mindkettőnek megvannak az „előnyei” és „hátrányai”.
Én most ott vagyok, hogy kezdem elhagyni a tanításokat, mert sokszor nem adják meg nekem a választás lehetőségét (legtöbbször túl lineárisnak érzem őket). Amit én megéltem ilyen magasabb állapotok alatt ott nem Isten akaratáról volt szó, hanem magam voltam a Szabadság és az Akarat. Így azok a tanítások melyek szabályokat és elvárásokat vagy meghatározásokat állítanak a megvilágosodáshoz számomra kevésbé mérvadóak. Nem tagadom, hogy lehet ilyen út, de ez nem mindenkinek ideális. Másfelől meg a megvilágosodás mindenben ott van, szóval az egyén válogatja, hogy miben szeretné megtalálni, és ha nagyon keres megtalálja.
Számomra a Élet maga az Igazság, magunkat is beleértve. Efelett csak a saját döntéseink alakítják a valóságot olyanra amilyenre tesszük, de ez a valóság visszahathat az emberre, és képes ugyancsak befolyással bírni.
„De aztán mostanában többnyire azt vettem észre, hogy már „eldöntötték” merre kellene menjek.”
Lehet, hogy ez csak egy agyi beidegződés az, mit te ledöntetettnek érzel 🙂 Vigyázni kell ,hogy az ember nehogy belemagyarázzon ezekbe valami természetfelettit. Nézd meg mi van, ha nem engedelmeskedsz a külső irányításnak 🙂
Ademon, a blogodban a hozzászólásaidban olyan nagy távolságot
Ademon, a blogodban a hozzászólásaidban olyan nagy távolságot érzek, nem tudom… nem tudom megfogalmazni, és nem bántásból mondom, mert ez nem negatív dolog, vagyis nem is pozitív, de nem is negatív. Csak olyan érdekes, megfigyeltem most nálad, amit eddig az oldalon másnál nem, olyan, mintha nem „emberi” lenne, amiket írsz. De lehet, csak én érzem így, csak én nem tudom felfogni, csak annyira fura nekem. 🙂 Mintha nem a Földről jönne az írás. Biztos hogy ezek belőled jönnek vagy valami más irányít? Vizsgáltad már ezt magadon? Most lehet nagy hülyeséget írtam és csak én nem bírom ezt befogadni. 🙂
Francba lebuktam… :S
Jólvan bevallom, én vagyok a Plejádok els
Francba lebuktam… :S
Jólvan bevallom, én vagyok a Plejádok első fényküldötte és készítem elő a világvégét 2010-re…
😀
:D:D:D:D Nem ilyenre gondoltam. 🙂 Csak olyan nem megszokott, va
:D:D:D:D Nem ilyenre gondoltam. 🙂 Csak olyan nem megszokott, vagyis megvan már mire emlékeztet, mikor tanultuk középsuliban a bonyolult filozófusokat, arra emlékeztet. 🙂 De ez nem rossz, a bonyolultság is relatív, egyszerűen: számomra nehezen érthető.
Igazából tudatában vagyok annak, amit mondok 🙂 Nem is
Igazából tudatában vagyok annak, amit mondok 🙂 Nem is mondhatnám, hogy valahonnan máshonnan jön. Mi az ami nem konkrét számodra benne? Lehet, hogy csak szavakat kell megmagyarázni benne.
Lehet, hogy csak az, hogy én máshogy képzelem a szabadságot,
Lehet, hogy csak az, hogy én máshogy képzelem a szabadságot, ahogy leírtam, és nem tudom elképzelni nagyon azt az állapotot, amit írtál a megvilágosodásról, és azért tűnik nekem távolinak, de attól még nem mondom, hogy hülyeség lenne vagy nem létezik. 🙂 Igazából meg sem tudom pontosan mondani, mit nem értek benne, mert annyira nem tudom elképzelni, olyan természetellenesnek hatott nekem, de ez szubjektív, hiszen ha létezik ez az állapot, akkor nyilván a természet és élet része kell, hogy legyen.
Másrészt azért is lepődtem meg, mert eddigi hozzászólásaid és
Másrészt azért is lepődtem meg, mert eddigi hozzászólásaid és blogjaid, amiket olvastam, azokat értettem, csak ezt nem. 🙂 De mondom, valószínű az én befogadóképességem haladja meg a dolog, és azért hatott természetellenesnek.
Szótár – szóltál? Értelmezés – ételmérgezés.
Motto: „Mert nem az az igazi baj, ha valaki nem tud valamit, hanem az, hogy tud, és az nem úgy van.”
Kommunikációd során többször használod a „lineáris” kifejezést, szót. Számodra ez mit jelent, mi annak tartalma?
A véges önazonosítást és felfogást. Pl. amikor az életed egy
A véges önazonosítást és felfogást. Pl. amikor az életed egy irányba néz, nincs benne szabadság csak kondicionáltság, program, determináltság szerint élsz és nem a tiszta akaratod szerint.
Nem mindegy, hogy kikhez és milyen nyelven szólsz.
Ha különböző kultúrák, különböző időszakainak szimbólum rendszerét összekeverve szólsz azokhoz, akik bármit elhisznek, csak azért, hogy tartozhassanak egy olyan közösséghez, amelyet ki szeretnének találni önmaguknak, akkor születnek a legsajnálatosabb félreértések. Magyarázatra szoruló szavaiddal csapdát állíthatsz védtelen másoknak. Számodra ez a „linearitás”, most megtudtuk, … másnak mást jelenthet. Bizalmadért köszönet.
„Csak a kisember tart rendet. A zseni átlátja a káoszt!”
Cél: feltárni a káosz mélyén rejlő rendet, mert rend van ott IS, csak másképpen, mint megszoktuk.
Szerintem a „kisember” és a „zseni” fogalma is szubjektív. 🙂
Szerintem a „kisember” és a „zseni” fogalma is szubjektív. 🙂
Igen Claryssa, a káoszban ott van a rend is, de hogy ezt
Igen Claryssa, a káoszban ott van a rend is, de hogy ezt elővarázsoljuk, rendelkeznünk kell az elválasztás, körbehatárolás képességével. Ez a képesség már magasabb adomány.
Találtam a facebookon egy Micimackó-idézetet, szerintem ide illi
Találtam a facebookon egy Micimackó-idézetet, szerintem ide illik. 😀
Micimackó bölcs szavai megmagyarázzák, hogy mi a káosz ellentéte: 😀
„A szervezés az, amit azelőtt csinálsz, mielőtt csinálni kezdesz valamit, hogy amikor csinálod, ne zavarodj össze.” 😀
Bocsánat, ha ironikusnak tűnt, bonyolultságot oldó cukiságnak
Bocsánat, ha ironikusnak tűnt, bonyolultságot oldó cukiságnak szántam. 🙂
Polaritás és egység
„Azzal, hogy Ént mondunk, mindarról leválasztjuk magunkat, amit Nem-Énként, Teként érzékelünk, s ezzel a lépésünkkel máris a polaritás foglyai vagyunk. Énünk az ellentétek világához köt bennünket, melyben minden, nemcsak az Én és a Te, hanem a bent és a kint, a nő és a férfi, a jó és a rossz, a helyes és a helytelen stb. ellentétére hasad. Egónk lehetetlenné teszi, hogy az egység, a teljesség bármely formáját észleljük, felismerjük vagy akár csak elképzeljük. Tudatunk mindent ellentétpárokra hasít és bont, s ha ezekkel szembetaláljuk magunkat, konfliktusokként éljük át őket. Ezért arra kényszerítenek bennünket, hogy különbséget tegyünk s döntéseket hozzunk. Értelmünk mást sem tesz, mint a valóságot állandóan egyre kisebb darabjaira bontja (analízis), majd e darabok között különbséget tesz (a megkülönböztetés képessége). Így amikor az egyik dologra igent mondunk, nemet mondunk az ellentétére, hiszen „köztudott, hogy az ellentétek kizárják egymást”. De minden nemmel, minden kizárással csak létünk tökéletlenségét betonozzuk alá, hiszen ahhoz, hogy egész-ségesek, teljesek legyünk, semminek sem volna szabad hiányoznia belőlünk. Talán máris érezhető, milyen szorosan összefügg a betegség-gyógyulás témája a polaritással – azonban még világosabban is fogalmazhatunk: a betegség polaritás, s a gyógyulás a polaritás felett aratott győzelem.
A polaritás mögött áll az egység, az a mindent átfogó egy, amelyben még megkülönböztetés nélkül nyugszanak az ellentétek. A lét e területét mindenségnek is nevezzük, amely per definitionem mindent magába zár, s ezáltal semmi sem létezik ezen a mindenségen, ezen az egységen kívül. Az egységben nem létezik változás, átalakulás vagy fejlődés, mert az egység világa sem időnek, sem térnek nincs alárendelve. Ez a mindenség maga az örök nyugalom, a formák és aktivitás nélküli tiszta létezés. Fel kell tűnjék, hogy az egység világáról szóló kijelentéseink minden esetben negatívak, azaz tagadnak valamit: időtlen, tér nélküli, változások nélküli, határtalan.
Pozitív kijelentéseink kettéhasadt világunkból erednek, az egység világára nem alkalmazhatóak. Poláris tudatunk látószögéből ezért az egység semminek tűnik. Ez a fogalmazás helyes, mégis bennünk, emberekben gyakran hamis asszociációkat ébreszt. Különösen a nyugati emberek reagálnak többnyire csalódottan, ha például megtudják, hogy a buddhista filozófia által célként aposztrofált tudatállapot, a „nirvána” annyit jelent, hogy semmi (szó szerint: kioltott). Az emberi ego mindig birtokolni akar valamit, ami kívül fekszik rajta, s nagyon nem szívesen fogja fel: ahhoz, hogy mindennel egy lehessen, ki kell oltódnia. Minden és semmi az egység világában egybeesik. A semmi lemond a lehatárolódás, a manifesztáció bármely formájáról, s ezzel elkerüli a polaritást.
Minden létező ősoka a semmi (a kabbalistáknál ain Soph, a kínaiaknál a Tao, a hinduknál a Neti-Neti). Ez az egyetlen, ami valóban létezik, kezdet és vég nélkül, az örökkévalóságtól az örökkévalóságig.
Bár képesek vagyunk utalni erre az egységre, elképzelni nem tudjuk azt. Az egység a polaritás poláris ellentéte, gondolatilag tehát megfogható – sőt, bizonyos fokig megtapasztalható és átélhető, ha valaki bizonyos gyakorlatok, meditációs technikák útján olyan képességet fejleszt ki magában, melynek segítségével legalább rövid időre tudatának polaritását felfüggeszti. Ugyanakkor ez az egység mindenkor kivonja magát a nyelvi leírás, illetve a gondolati elemzés alól, hiszen gondolkodásunknak előfeltétele a polaritás. Polaritás, azaz a szubjektum és az objektum, a megismerő és a megismert hasadása nélkül megismerés nem lehetséges. Az egységben nem létezik megismerés, csak lét. Az egységben megszűnik minden vágy, akarat, törekvés, mozgás – hiszen nincs többé az a külvilág, amely után vágyakozhatnánk. Ez az az ősrégi paradoxon, miszerint a bőség csak a semmiben lelhető fel.”
/Thorwald Dethlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez – részlet/
Na most akkor két mondatban ugyanezt foglald össze, mert habár a
Na most akkor két mondatban ugyanezt foglald össze, mert habár a szöveg hangzatos, a hétköznapi ember ebből egy kukkot sem ért 🙂
Egyébként egy másik tanító pont ezt a „Semmi felfogást” tartja egy félreértelmezésnek.
„köztudott, hogy az ellentétek kizárják egymást”
Őőő, mióta? Ennyire szerintem nem 🙂
Egyébként pont akkor kezdtem kissé neheztelni némely spirituális írásra, amikor kezdték úgy feltüntetni a megnyilvánult világot mint valami „rosszat” amit magunk mögött kell hagyunk. A Semmi és a Nirvána ajnározása szinte megöli a világ szépségeit azáltal, hogy mulandónak titulálja őket, ezáltal úgy állítja be őket, mintha fölöslegesek lennének. Úgy érzem ez egy menekülés a világból, amikor valaki nem tudja kezelni az élet problémáit és a „szüntessük meg, hogy mert ha nincs akkor nem okoz gondot” elvre építenek. Akkor már hitelesebb a „fogadjuk el a dolgokat addig amíg nem tudunk rajtuk érdemlegesen változtatni”-t.
Szerintem ez a Nirvana valójában maga a Halál békés és csendes állapota. Van egy olyan érzésem, hogy mindenki ide jut a halál után, csak van aki aztán visszajön.
Ezt a Nirvanás dolgot én is így képzelem el. Nem szeretnék majd
Ezt a Nirvanás dolgot én is így képzelem el. Nem szeretnék majd örökre abban lenni a halál után, vagyis szeretnék visszajönni, vagyis élni. 🙂
Nem hiszem, hogy bármibe is bele lehet ragadni örökre 🙂
Nem hiszem, hogy bármibe is bele lehet ragadni örökre 🙂
A hermetikus filozófia alapja a polaritás törvénye. „Minden
A hermetikus filozófia alapja a polaritás törvénye. „Minden cél csak az ellenpóluson keresztül érhető el.”
Az emberi tudat a polaritás törvényének van alárendelve. A gondolkodásunk hibája, hogy azt hisszük, ezek kizárják egymást, pedig egységet képeznek. (jin-jang, kilégzés-belégzés, sötét-világos, stb.) Mi azonban az egységet csak két aspektusból látjuk, és ezek ellentétesnek tűnnek, de ezek az ellentétek alkotják az egységet.
Minden ezoterikus rendszer azt tanítja, hogy csak úgy lehetünk szabadok, ha alávetjük magunkat a törvénynek. A Tibeti Halottaskönyv szerint: „aki nem tanulta meg a halált, nem tanulhatja meg az életet sem.” Egy törvényszerűen működő kozmoszon belül sosem lehet semmi, „aminek nem kellene lennie.” Minden manifesztációnak megvan a maga értelme, egyébként nem jöhetne létre.
„Csak a kisember tart rendet. A zseni átlátja a káoszt!”
Cél: feltárni a káosz mélyén rejlő rendet, mert rend van ott IS, csak másképpen, mint megszoktuk.
Szerintem a „kisember” és a „zseni” fogalma is szubjektív. 🙂
Szerintem a „kisember” és a „zseni” fogalma is szubjektív. 🙂
Igen Claryssa, a káoszban ott van a rend is, de hogy ezt
Igen Claryssa, a káoszban ott van a rend is, de hogy ezt elővarázsoljuk, rendelkeznünk kell az elválasztás, körbehatárolás képességével. Ez a képesség már magasabb adomány.
Találtam a facebookon egy Micimackó-idézetet, szerintem ide illi
Találtam a facebookon egy Micimackó-idézetet, szerintem ide illik. 😀
Micimackó bölcs szavai megmagyarázzák, hogy mi a káosz ellentéte: 😀
„A szervezés az, amit azelőtt csinálsz, mielőtt csinálni kezdesz valamit, hogy amikor csinálod, ne zavarodj össze.” 😀
Bocsánat, ha ironikusnak tűnt, bonyolultságot oldó cukiságnak
Bocsánat, ha ironikusnak tűnt, bonyolultságot oldó cukiságnak szántam. 🙂
Polaritás és egység
„Azzal, hogy Ént mondunk, mindarról leválasztjuk magunkat, amit Nem-Énként, Teként érzékelünk, s ezzel a lépésünkkel máris a polaritás foglyai vagyunk. Énünk az ellentétek világához köt bennünket, melyben minden, nemcsak az Én és a Te, hanem a bent és a kint, a nő és a férfi, a jó és a rossz, a helyes és a helytelen stb. ellentétére hasad. Egónk lehetetlenné teszi, hogy az egység, a teljesség bármely formáját észleljük, felismerjük vagy akár csak elképzeljük. Tudatunk mindent ellentétpárokra hasít és bont, s ha ezekkel szembetaláljuk magunkat, konfliktusokként éljük át őket. Ezért arra kényszerítenek bennünket, hogy különbséget tegyünk s döntéseket hozzunk. Értelmünk mást sem tesz, mint a valóságot állandóan egyre kisebb darabjaira bontja (analízis), majd e darabok között különbséget tesz (a megkülönböztetés képessége). Így amikor az egyik dologra igent mondunk, nemet mondunk az ellentétére, hiszen „köztudott, hogy az ellentétek kizárják egymást”. De minden nemmel, minden kizárással csak létünk tökéletlenségét betonozzuk alá, hiszen ahhoz, hogy egész-ségesek, teljesek legyünk, semminek sem volna szabad hiányoznia belőlünk. Talán máris érezhető, milyen szorosan összefügg a betegség-gyógyulás témája a polaritással – azonban még világosabban is fogalmazhatunk: a betegség polaritás, s a gyógyulás a polaritás felett aratott győzelem.
A polaritás mögött áll az egység, az a mindent átfogó egy, amelyben még megkülönböztetés nélkül nyugszanak az ellentétek. A lét e területét mindenségnek is nevezzük, amely per definitionem mindent magába zár, s ezáltal semmi sem létezik ezen a mindenségen, ezen az egységen kívül. Az egységben nem létezik változás, átalakulás vagy fejlődés, mert az egység világa sem időnek, sem térnek nincs alárendelve. Ez a mindenség maga az örök nyugalom, a formák és aktivitás nélküli tiszta létezés. Fel kell tűnjék, hogy az egység világáról szóló kijelentéseink minden esetben negatívak, azaz tagadnak valamit: időtlen, tér nélküli, változások nélküli, határtalan.
Pozitív kijelentéseink kettéhasadt világunkból erednek, az egység világára nem alkalmazhatóak. Poláris tudatunk látószögéből ezért az egység semminek tűnik. Ez a fogalmazás helyes, mégis bennünk, emberekben gyakran hamis asszociációkat ébreszt. Különösen a nyugati emberek reagálnak többnyire csalódottan, ha például megtudják, hogy a buddhista filozófia által célként aposztrofált tudatállapot, a „nirvána” annyit jelent, hogy semmi (szó szerint: kioltott). Az emberi ego mindig birtokolni akar valamit, ami kívül fekszik rajta, s nagyon nem szívesen fogja fel: ahhoz, hogy mindennel egy lehessen, ki kell oltódnia. Minden és semmi az egység világában egybeesik. A semmi lemond a lehatárolódás, a manifesztáció bármely formájáról, s ezzel elkerüli a polaritást.
Minden létező ősoka a semmi (a kabbalistáknál ain Soph, a kínaiaknál a Tao, a hinduknál a Neti-Neti). Ez az egyetlen, ami valóban létezik, kezdet és vég nélkül, az örökkévalóságtól az örökkévalóságig.
Bár képesek vagyunk utalni erre az egységre, elképzelni nem tudjuk azt. Az egység a polaritás poláris ellentéte, gondolatilag tehát megfogható – sőt, bizonyos fokig megtapasztalható és átélhető, ha valaki bizonyos gyakorlatok, meditációs technikák útján olyan képességet fejleszt ki magában, melynek segítségével legalább rövid időre tudatának polaritását felfüggeszti. Ugyanakkor ez az egység mindenkor kivonja magát a nyelvi leírás, illetve a gondolati elemzés alól, hiszen gondolkodásunknak előfeltétele a polaritás. Polaritás, azaz a szubjektum és az objektum, a megismerő és a megismert hasadása nélkül megismerés nem lehetséges. Az egységben nem létezik megismerés, csak lét. Az egységben megszűnik minden vágy, akarat, törekvés, mozgás – hiszen nincs többé az a külvilág, amely után vágyakozhatnánk. Ez az az ősrégi paradoxon, miszerint a bőség csak a semmiben lelhető fel.”
/Thorwald Dethlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez – részlet/
Na most akkor két mondatban ugyanezt foglald össze, mert habár a
Na most akkor két mondatban ugyanezt foglald össze, mert habár a szöveg hangzatos, a hétköznapi ember ebből egy kukkot sem ért 🙂
Egyébként egy másik tanító pont ezt a „Semmi felfogást” tartja egy félreértelmezésnek.
„köztudott, hogy az ellentétek kizárják egymást”
Őőő, mióta? Ennyire szerintem nem 🙂
Egyébként pont akkor kezdtem kissé neheztelni némely spirituális írásra, amikor kezdték úgy feltüntetni a megnyilvánult világot mint valami „rosszat” amit magunk mögött kell hagyunk. A Semmi és a Nirvána ajnározása szinte megöli a világ szépségeit azáltal, hogy mulandónak titulálja őket, ezáltal úgy állítja be őket, mintha fölöslegesek lennének. Úgy érzem ez egy menekülés a világból, amikor valaki nem tudja kezelni az élet problémáit és a „szüntessük meg, hogy mert ha nincs akkor nem okoz gondot” elvre építenek. Akkor már hitelesebb a „fogadjuk el a dolgokat addig amíg nem tudunk rajtuk érdemlegesen változtatni”-t.
Szerintem ez a Nirvana valójában maga a Halál békés és csendes állapota. Van egy olyan érzésem, hogy mindenki ide jut a halál után, csak van aki aztán visszajön.
Ezt a Nirvanás dolgot én is így képzelem el. Nem szeretnék majd
Ezt a Nirvanás dolgot én is így képzelem el. Nem szeretnék majd örökre abban lenni a halál után, vagyis szeretnék visszajönni, vagyis élni. 🙂
Nem hiszem, hogy bármibe is bele lehet ragadni örökre 🙂
Nem hiszem, hogy bármibe is bele lehet ragadni örökre 🙂
A hermetikus filozófia alapja a polaritás törvénye. „Minden
A hermetikus filozófia alapja a polaritás törvénye. „Minden cél csak az ellenpóluson keresztül érhető el.”
Az emberi tudat a polaritás törvényének van alárendelve. A gondolkodásunk hibája, hogy azt hisszük, ezek kizárják egymást, pedig egységet képeznek. (jin-jang, kilégzés-belégzés, sötét-világos, stb.) Mi azonban az egységet csak két aspektusból látjuk, és ezek ellentétesnek tűnnek, de ezek az ellentétek alkotják az egységet.
Minden ezoterikus rendszer azt tanítja, hogy csak úgy lehetünk szabadok, ha alávetjük magunkat a törvénynek. A Tibeti Halottaskönyv szerint: „aki nem tanulta meg a halált, nem tanulhatja meg az életet sem.” Egy törvényszerűen működő kozmoszon belül sosem lehet semmi, „aminek nem kellene lennie.” Minden manifesztációnak megvan a maga értelme, egyébként nem jöhetne létre.
a rend-szerző elme
Én jobban szeretem a kvantumfizika által kínált szemléletet, miszerint a látszat-így a rend meg a káosz is-, vagy az anyag, oda szerveződik s úgy ahogyan egy megfigyelő tudat úgy dönt, hogy megvizsgálás tárgyává tegye (megfigyelő effektus-the observer effect). Ezek szerint mindig a tudatos elme az ami rendez vagy szétszór. Következtetésképpen maga a tudat a „rendező” elme.
A káosz maga az elrendeződésre váró potenciális „nyersanyag”. Pont, hogy a „semmi” az nem azonos a nyugodt statikus, kiüresedett állapottal. Hanem örökmozgó, dinamikus, eleven massza, mely folyamatosan restruktúrálódik, majdnem azt a hasonlatot hoznám fel, hogy olyan, mint egy kaleidoszkóp, mely minden egyes eleme, darabja ismert s véges mégis a mozgástól, forgatástól az összeálló kép mindig „kiszámíthatatlanul” más-forma, másképp értelmeződik az elmében.
Szerintem a nem-lineáris tudás egy másik definíciója a szabadon asszociálás…végülis bármit amit képes a tudat integrálni, az valójában a szabad asszociációkon keresztül kapcsolódik elő-tapasztalatainkhoz, mert másképp nem kap értelmet, nem rend-szereződik tudottá.
Nekem az a szabadság-érzet, amit másképpen koherens létállapotnak nevezek, vagyis amit kigondolok/kigondolni vélek tudottá tudom tenni a magam számára, s ez oly tapasztalat sorozatokat teremt a számomra, melyek által azt élem meg, hogy bármely belőlem kiinduló döntés végeredménye maga a jelentőség-tartalom minőségi változásai énbennem.
Pl. egy kívüliről szemlélt „statikus” pont sem szükségszerűen stagnáló, hanem lehet benne sokirányba olyan feszítőerők kölcsönös dinamikája, ami akkora egyensúlyt s kiegyenlítődést teremt, hogy látszólag egy helyben van.
Vagy amikor mi leülünk nyugisan medizni/„nem csinálunk semmit”…attól még a szív s a tüdő ugyanúgy „végzi” a dolgát.
🙂
a rend-szerző elme
Én jobban szeretem a kvantumfizika által kínált szemléletet, miszerint a látszat-így a rend meg a káosz is-, vagy az anyag, oda szerveződik s úgy ahogyan egy megfigyelő tudat úgy dönt, hogy megvizsgálás tárgyává tegye (megfigyelő effektus-the observer effect). Ezek szerint mindig a tudatos elme az ami rendez vagy szétszór. Következtetésképpen maga a tudat a „rendező” elme.
A káosz maga az elrendeződésre váró potenciális „nyersanyag”. Pont, hogy a „semmi” az nem azonos a nyugodt statikus, kiüresedett állapottal. Hanem örökmozgó, dinamikus, eleven massza, mely folyamatosan restruktúrálódik, majdnem azt a hasonlatot hoznám fel, hogy olyan, mint egy kaleidoszkóp, mely minden egyes eleme, darabja ismert s véges mégis a mozgástól, forgatástól az összeálló kép mindig „kiszámíthatatlanul” más-forma, másképp értelmeződik az elmében.
Szerintem a nem-lineáris tudás egy másik definíciója a szabadon asszociálás…végülis bármit amit képes a tudat integrálni, az valójában a szabad asszociációkon keresztül kapcsolódik elő-tapasztalatainkhoz, mert másképp nem kap értelmet, nem rend-szereződik tudottá.
Nekem az a szabadság-érzet, amit másképpen koherens létállapotnak nevezek, vagyis amit kigondolok/kigondolni vélek tudottá tudom tenni a magam számára, s ez oly tapasztalat sorozatokat teremt a számomra, melyek által azt élem meg, hogy bármely belőlem kiinduló döntés végeredménye maga a jelentőség-tartalom minőségi változásai énbennem.
Pl. egy kívüliről szemlélt „statikus” pont sem szükségszerűen stagnáló, hanem lehet benne sokirányba olyan feszítőerők kölcsönös dinamikája, ami akkora egyensúlyt s kiegyenlítődést teremt, hogy látszólag egy helyben van.
Vagy amikor mi leülünk nyugisan medizni/„nem csinálunk semmit”…attól még a szív s a tüdő ugyanúgy „végzi” a dolgát.
🙂
Kaósz&rend, a Tolle világa
Én most új vagyok itt. Most épp elvállt, és 17 év után visszakeresem az utat magamhoz, akivel annyira szép évek boldogan éltem a házáságig. Utána sok mindent a szerelem, az énmagam diktált és ma is még hullámzik a szerelem fejemben és fog még a darabig.
é Régen pedig unitárius lelkészként és IARF német elnökként nagyon közel voltam a egységes világhoz és most keresem megint az utat oda.
Tolle nagyon sokat ad attól, ami az út a egységnek – az istenhez nevezném. Nekem a rend és a kaósz egy, dualiszmus csak bennünk él. Mint a tárgyvilágból (talán vki tud nekem magyarul is mondani a Tolle legfontosabb fogalmai, mert németként nem találam a magyar jó kifejezések mint „das Ich, azt hisszem az „ÉN”, „das Selbst” azt hisszem az Önmagam”, de mit jelent a „Bewusstsein”, ez nyílván nem az „Öntudat”??? ). mint legdurvább világból lesz a finomanyagú energia, úgy tovább a energiából lesz az idő, ami nekünk az alap a dualizmusnak ad. Hozza jön még a mindenüt létező „Bewusstsein” (tudatóság?), ami komprimált formában ad mindannyunknak az énmagamat. Úgy Tollenak sikerül az összes világvalásoknak a közös központnak adni és megmagyarázz miért nem vagyunk külön csak a külön ÉNünk miatt. Az ami nekünk ad az élet, ez közös, nagyon közel ez a buddhiszmusi gondolkodási világhez és nagyon szép ez a gondolkodás.
Kaósz&rend, a Tolle világa
Én most új vagyok itt. Most épp elvállt, és 17 év után visszakeresem az utat magamhoz, akivel annyira szép évek boldogan éltem a házáságig. Utána sok mindent a szerelem, az énmagam diktált és ma is még hullámzik a szerelem fejemben és fog még a darabig.
é Régen pedig unitárius lelkészként és IARF német elnökként nagyon közel voltam a egységes világhoz és most keresem megint az utat oda.
Tolle nagyon sokat ad attól, ami az út a egységnek – az istenhez nevezném. Nekem a rend és a kaósz egy, dualiszmus csak bennünk él. Mint a tárgyvilágból (talán vki tud nekem magyarul is mondani a Tolle legfontosabb fogalmai, mert németként nem találam a magyar jó kifejezések mint „das Ich, azt hisszem az „ÉN”, „das Selbst” azt hisszem az Önmagam”, de mit jelent a „Bewusstsein”, ez nyílván nem az „Öntudat”??? ). mint legdurvább világból lesz a finomanyagú energia, úgy tovább a energiából lesz az idő, ami nekünk az alap a dualizmusnak ad. Hozza jön még a mindenüt létező „Bewusstsein” (tudatóság?), ami komprimált formában ad mindannyunknak az énmagamat. Úgy Tollenak sikerül az összes világvalásoknak a közös központnak adni és megmagyarázz miért nem vagyunk külön csak a külön ÉNünk miatt. Az ami nekünk ad az élet, ez közös, nagyon közel ez a buddhiszmusi gondolkodási világhez és nagyon szép ez a gondolkodás.
Kaósz&rend, a Tolle világa
Én most új vagyok itt. Most épp elvállt, és 17 év után visszakeresem az utat magamhoz, akivel annyira szép évek boldogan éltem a házáságig. Utána sok mindent a szerelem, az énmagam diktált és ma is még hullámzik a szerelem fejemben és fog még a darabig.
é Régen pedig unitárius lelkészként és IARF német elnökként nagyon közel voltam a egységes világhoz és most keresem megint az utat oda.
Tolle nagyon sokat ad attól, ami az út a egységnek – az istenhez nevezném. Nekem a rend és a kaósz egy, dualiszmus csak bennünk él. Mint a tárgyvilágból (talán vki tud nekem magyarul is mondani a Tolle legfontosabb fogalmai, mert németként nem találam a magyar jó kifejezések mint „das Ich, azt hisszem az „ÉN”, „das Selbst” azt hisszem az Önmagam”, de mit jelent a „Bewusstsein”, ez nyílván nem az „Öntudat”??? ). mint legdurvább világból lesz a finomanyagú energia, úgy tovább a energiából lesz az idő, ami nekünk az alap a dualizmusnak ad. Hozza jön még a mindenüt létező „Bewusstsein” (tudatóság?), ami komprimált formában ad mindannyunknak az énmagamat. Úgy Tollenak sikerül az összes világvalásoknak a közös központnak adni és megmagyarázz miért nem vagyunk külön csak a külön ÉNünk miatt. Az ami nekünk ad az élet, ez közös, nagyon közel ez a buddhiszmusi gondolkodási világhez és nagyon szép ez a gondolkodás.
Kaósz&rend, a Tolle világa
Én most új vagyok itt. Most épp elvállt, és 17 év után visszakeresem az utat magamhoz, akivel annyira szép évek boldogan éltem a házáságig. Utána sok mindent a szerelem, az énmagam diktált és ma is még hullámzik a szerelem fejemben és fog még a darabig.
é Régen pedig unitárius lelkészként és IARF német elnökként nagyon közel voltam a egységes világhoz és most keresem megint az utat oda.
Tolle nagyon sokat ad attól, ami az út a egységnek – az istenhez nevezném. Nekem a rend és a kaósz egy, dualiszmus csak bennünk él. Mint a tárgyvilágból (talán vki tud nekem magyarul is mondani a Tolle legfontosabb fogalmai, mert németként nem találam a magyar jó kifejezések mint „das Ich, azt hisszem az „ÉN”, „das Selbst” azt hisszem az Önmagam”, de mit jelent a „Bewusstsein”, ez nyílván nem az „Öntudat”??? ). mint legdurvább világból lesz a finomanyagú energia, úgy tovább a energiából lesz az idő, ami nekünk az alap a dualizmusnak ad. Hozza jön még a mindenüt létező „Bewusstsein” (tudatóság?), ami komprimált formában ad mindannyunknak az énmagamat. Úgy Tollenak sikerül az összes világvalásoknak a közös központnak adni és megmagyarázz miért nem vagyunk külön csak a külön ÉNünk miatt. Az ami nekünk ad az élet, ez közös, nagyon közel ez a buddhiszmusi gondolkodási világhez és nagyon szép ez a gondolkodás.
Káosz, Rend
KÁOSZ
Teljes káosz van az emberi kapcsolatok önzetlen megélését illetően. Sokan nem azt nézik hogy Ő mit akar, hanem azt, hogy mások mit csinálnak, és hogy ennek alapján hogyan tudunk pillanatnyilag érzelmileg jól járni. Nagy fájdalommal, de őszinte szeretettel meg kell mondani, hogy nem lehet olyan tanácsot adni, ami kielégíthetné, sem erőt nem lehet adni ahhoz, hogy helytelen döntéseink következményeit könnyebben tudjuk elviselni. Sokan nem befelé néznek, hanem kifelé! Aki kifelé néz, nem láthat mást, csak azt, hogy a másik milyen, de azt nem, hogy saját magában hol vannak az igazi értékek elrejtve. De az ember alapvetően erkölcsi lény, boldogságra teremtett lény, tehát rendelkezik olyan öntudattal és éntudattal, amely segítségével képes önmagát úgy meghatározni a körülötte lévő világban, hogy azt céljai elérésében maximálisan felhasználja. Nem kihasználja, hanem felhasználja! Sokan mondják, hogy meg akarnak térni, változni, hogy ne legyen káosz az élete, de ez csak akkor sikerülhet, ha nem a körülményeiken akarnak változtatni, hanem magukon, magukban.
Rend
Körülményeinkben akkor van rend, mikor mindennek megvan a maga helye, és minden a maga helyén van. Ebben a statikus állapotban nincs élet. Ez egy művészi alkotás. Ilyen körülményben élni állapotszerűen nem is lehet. Nem, mert mindig arra kell vigyázni, hogy az emberi viselkedés alkalmazkodjék a külső rendhez. – Az a rend viszont, mely kell hogy jelen legyen egy normál életvitelben, az nem merev, nem statikus, hanem alkalmazkodó külső körülmény. A probléma akkor nő valaki feje fölé, amikor ez az alkalmazkodás a levegőben lóg. Alkalmazkodna, de nincs mihez. – A félig elvégzett, a csak belekezdett és úgy hagyott munkák biztos jelei annak, hogy nem a külső renddel van baj. Akinél az elképzelés és a megvalósítás határai elmosódnak, az általában szenved a tényektől, fárasztja a jelen, s kicsit mindig menekülőben van. A körülmény, mint valóság, csak valósághoz képes alkalmazkodni. Menekülő ember mindig rendetlen, mert nincs szilárd jelene. – Ez kétségtelen gyermeki vonás, de felnőtt számára nem boldogító, nem megnyugtató, mert felelősséggel jár. Az álmodozás nem kifizető dolog. Bármilyen sivárnak is tűnik a valóság, tápszer van benne, s bármily színesek is álmaid, nincs bennük tápszer. Legfeljebb ópium. – Nem elbódulni, hanem meglódulni! Ez legyen a jelszó. Itt is áll az, hogy nem kívülről kell elindulni befelé, hanem belülről kifelé. Nem a külső rend tesz belsőleg reálissá, hanem a belső, a valós jelen benső állapotod következménye lesz az, hogy renddé formálódik körülötted a félbe nem hagyott, a befejezett munkád miatt átélt örömöd. Föl kell számolnod félben maradt munkáidat.
Az élet szekerét nem sasok húzzák. Ahol nem lépésről lépésre történnek a dolgok, ott csak álmodozás folyik, és nem valós élet.
Káosz, Rend
KÁOSZ
Teljes káosz van az emberi kapcsolatok önzetlen megélését illetően. Sokan nem azt nézik hogy Ő mit akar, hanem azt, hogy mások mit csinálnak, és hogy ennek alapján hogyan tudunk pillanatnyilag érzelmileg jól járni. Nagy fájdalommal, de őszinte szeretettel meg kell mondani, hogy nem lehet olyan tanácsot adni, ami kielégíthetné, sem erőt nem lehet adni ahhoz, hogy helytelen döntéseink következményeit könnyebben tudjuk elviselni. Sokan nem befelé néznek, hanem kifelé! Aki kifelé néz, nem láthat mást, csak azt, hogy a másik milyen, de azt nem, hogy saját magában hol vannak az igazi értékek elrejtve. De az ember alapvetően erkölcsi lény, boldogságra teremtett lény, tehát rendelkezik olyan öntudattal és éntudattal, amely segítségével képes önmagát úgy meghatározni a körülötte lévő világban, hogy azt céljai elérésében maximálisan felhasználja. Nem kihasználja, hanem felhasználja! Sokan mondják, hogy meg akarnak térni, változni, hogy ne legyen káosz az élete, de ez csak akkor sikerülhet, ha nem a körülményeiken akarnak változtatni, hanem magukon, magukban.
Rend
Körülményeinkben akkor van rend, mikor mindennek megvan a maga helye, és minden a maga helyén van. Ebben a statikus állapotban nincs élet. Ez egy művészi alkotás. Ilyen körülményben élni állapotszerűen nem is lehet. Nem, mert mindig arra kell vigyázni, hogy az emberi viselkedés alkalmazkodjék a külső rendhez. – Az a rend viszont, mely kell hogy jelen legyen egy normál életvitelben, az nem merev, nem statikus, hanem alkalmazkodó külső körülmény. A probléma akkor nő valaki feje fölé, amikor ez az alkalmazkodás a levegőben lóg. Alkalmazkodna, de nincs mihez. – A félig elvégzett, a csak belekezdett és úgy hagyott munkák biztos jelei annak, hogy nem a külső renddel van baj. Akinél az elképzelés és a megvalósítás határai elmosódnak, az általában szenved a tényektől, fárasztja a jelen, s kicsit mindig menekülőben van. A körülmény, mint valóság, csak valósághoz képes alkalmazkodni. Menekülő ember mindig rendetlen, mert nincs szilárd jelene. – Ez kétségtelen gyermeki vonás, de felnőtt számára nem boldogító, nem megnyugtató, mert felelősséggel jár. Az álmodozás nem kifizető dolog. Bármilyen sivárnak is tűnik a valóság, tápszer van benne, s bármily színesek is álmaid, nincs bennük tápszer. Legfeljebb ópium. – Nem elbódulni, hanem meglódulni! Ez legyen a jelszó. Itt is áll az, hogy nem kívülről kell elindulni befelé, hanem belülről kifelé. Nem a külső rend tesz belsőleg reálissá, hanem a belső, a valós jelen benső állapotod következménye lesz az, hogy renddé formálódik körülötted a félbe nem hagyott, a befejezett munkád miatt átélt örömöd. Föl kell számolnod félben maradt munkáidat.
Az élet szekerét nem sasok húzzák. Ahol nem lépésről lépésre történnek a dolgok, ott csak álmodozás folyik, és nem valós élet.
milyen a viszonyom velük?
Véleményem szerint mindkettőnek megvan a helye és szerepe az életünkben.
Én mindkettővel békében megvagyok. Alapvetően rendet tartok, hogy tudjam miért hova kell nyúlni a lakásban, hogy minél rövidebb idő alatt el lehessen jutni az ötlettől a célig (ne a keresgéléssel teljen az idő).
Viszont azt is el tudom fogadni, ha másnak nem ez az alapvető igénye.
Amikor változás van körülöttem és bennem, akkor káosz van mindenfelé (olyankor a lakásban is felfordulás van), de ez jó és szükséges ahhoz, hogy új irányt vehessenek, átváltozhassanak, átlényegüljenek a dolgok.
Ezért én a káoszt a végtelen lehetőségek tárházának fogalmaznám meg, mert valahogy úgy élem meg az állapotát.
S ugyan ez igaz szerintem a gondolkodás logikusságára és rendezettségére, hiszen a zűrös, érthetetlen gondolatok után, a gondolat fénye fogja más, új (gyakran egyszerűbb) megvilágításba helyezni a valóságot.
Ha mindkettőt el tudom fogadni és a maga idejében megfelelően alkalmazni, avagy alkalmazkodni hozzá, ez talán egyfajta szabadságot is adhat az életemben… igen, ez lehetséges:)
milyen a viszonyom velük?
Véleményem szerint mindkettőnek megvan a helye és szerepe az életünkben.
Én mindkettővel békében megvagyok. Alapvetően rendet tartok, hogy tudjam miért hova kell nyúlni a lakásban, hogy minél rövidebb idő alatt el lehessen jutni az ötlettől a célig (ne a keresgéléssel teljen az idő).
Viszont azt is el tudom fogadni, ha másnak nem ez az alapvető igénye.
Amikor változás van körülöttem és bennem, akkor káosz van mindenfelé (olyankor a lakásban is felfordulás van), de ez jó és szükséges ahhoz, hogy új irányt vehessenek, átváltozhassanak, átlényegüljenek a dolgok.
Ezért én a káoszt a végtelen lehetőségek tárházának fogalmaznám meg, mert valahogy úgy élem meg az állapotát.
S ugyan ez igaz szerintem a gondolkodás logikusságára és rendezettségére, hiszen a zűrös, érthetetlen gondolatok után, a gondolat fénye fogja más, új (gyakran egyszerűbb) megvilágításba helyezni a valóságot.
Ha mindkettőt el tudom fogadni és a maga idejében megfelelően alkalmazni, avagy alkalmazkodni hozzá, ez talán egyfajta szabadságot is adhat az életemben… igen, ez lehetséges:)