A napokban többször is találkoztam azzal a problémával, hogy mennyire rosszul esik, fáj, ha nem vagyok szeretve, ha elutasítanak. Ennek a problémának az egyik megoldási útja természetesen az, ha magamat szeretem és úgy gondolom, ezzel nincs is baj, ez elég jól megy.
Viszont a másik megoldási utat még soha sem vittem végig, mégpedig, hogy elfogadjam, a létben az el nem fogadást. Próbálkoztam párszor, egy keveset haladtam is, de mindig úgy éreztem, hogy ez egy megoldhatatlan probléma, elfogadhatatlan elfogadni az el nem fogadást.
Még logikailag is nehéz befogadnom: elfogadni az el nem fogadást. Szeretni a szeretetlenséget.
De a legnehezebb, mégis a gyakorlat.
Arra gondoltam, ha van kedvetek, végezhetnénk egy gyakorlást, amelyben próbálkoznánk az el nem fogadás elfogadásával, és megosztanánk egymással a tapasztalatainkat.
Gyakorlás és tapasztalatcsere
Ezen írást azért nem láthatja a többi olvasó, mert nem szeretném, ha az okoskodásaikkal elvinnék a fókuszt a gyakorlásról. Célom elsősorban az, hogy gyakorlásra és tapasztalatcserére ösztönözzön!
Sanyi
Ma jöttem rá mi a legnagyobb bajom, amit irónikus, de pont tegnap mondtam Neked: felejtsd el önmagad, emlékszel?
Hogy jön ez ide?
Magamból kiindulva: alkottam magamról egy képet, mondván: ez vagyok én.
Akkor jön a probléma, ha nem olyan közegben vagyok, ahol tudom, olyan dolgokról NEM beszélhetek, amik engem érdekelnek, megoszthatom a tapasztalatokat, amik engem érnek pl.: meditációban nap, mint nap. Olyankor saját magam nem fogadom el, nem nyílok meg, mert ítélek: ezek nem fogadnak be, sőt, még hülyének is néznek.
Aztán a hétköznapok: olyan életet szeretnék élni, ami még/már nincs itt.
Mi ez, ha nem az önelfogadás hiánya?
Mondtam Neked azt is, mikor Anyuék itt vannak, (eddig strucc-politikának tartottam), akkor elfeledem ki vagyok, és hallgatom őket, mint más.
De ha végig gondolom, megszűnök-e? Nem. Egy részem nem nyílvánul meg, ami tök normális, hiszen nem is nyílvánulhat meg minden részem mindenki előtt. Pl.: szexualitásom sem kötöm minenki orrára, milyen vagyok, ha egy férfit szeretek?
Mégis jön a szorongás, a feszültség. Mert oda a komfort. A megszokott világom felborul, amihez én RAGASZKODOM. Úgy élem meg, hogy nem lehetek önmagam, az aki vagyok. De ez baromság, én akkor is VAGYOK. Csak az identitásom sérül, az meg csak egy álarc, nem de?
Holott kevesebb leszek-e az elvesztése által? Nem, sőt, ha volna eszem, még több is lehetnék. Nincsennek eszmék, nagy magaslatok, csak én, Anyám, Apám, velük való Eggyévállás. Csak azzal kellene törődnöm, ami akkor és ott van.
Írtam, a nincstelenség lesz ezen a héten a terítéken, hát meglátom, lehet, hogy inkább pont az, hogy elfogadjam, a jelenlegi életem úgy, ahogy van.És ne ahoz a képhez mérjem, ami a fejemben él, ami még/ már nincs itt. És ne is ahhoz a személyhez, aki szintén csak a fejemben él, és úgy hívják: buddhanita.
El nem fogadás. Pont a CD-den mondod saját magad: "fogad el, ha most nem tudod megcsinálni az elfogadás gyakorlatát, ha ezt nem tudod elfogadni, akkor mit tudsz elfogani?" – mondod nevetve. (bár lehet, nem szó szerint idézlek, ja, ezek szerint nem hallgatod a saját cd-éidet 😉 )
Hogy ne rázzon ki a hideg az el nem fogadás elfogadásától, nézd meg előtte, mi az, amihez ennyire görcsösen ragaszkodik benned a "husztisanyi". Na ezt kell elengedni. Lehet, pont a "husztisanyit" kell elengedned, és automatikusan megjelenik az el nem fogadottság is? Mit gondolsz?
Ki vagyok ÉN? "husztisanyi" nélkül? (buddhanita nélkül, persze magamnak is) És megjelenik a LÉT élménye. Amibe az el nem fogadás már nem tud kapaszkodni, ugyanakkor már rég benne van, hiszen megtapasztaltad milyen, hogy nem fogadnak el.
természetesen a gyakorlatban benne vagyok 😉
természetesen a gyakorlatban benne vagyok 😉
Igazad van, de szerintem akkor is kellene egy sorrendet megtarta
Igazad van, de szerintem akkor is kellene egy sorrendet megtartani az oldásokban. Amit leírtál az elvezet a megoldáshoz, mégis azt érzem, hogy átugorja a problémát és az ilyen típusú megoldások valahogy csak nem szoktak működni.
Amit javasolsz, azt végül is minden problémára lehet alkalmazni és a buddhista "nem létezem" felfogást, módszert követi.
Az önismereti gondolkodás alapján először vállalni kellene magunkat mások előtt annak, akik vagyunk, amire vágyunk, amit teszünk.
Majd utána/előtte kezelni azt a félelmünket, hogy félünk az el nem fogadástól.
Az érzelmi, gondolati, cselekvési szabadságot először meg kellene szerezni, ennek pedig alapja a félelem mentesség. A szeretetlenségtől akkor nem félünk, ha:
Én inkább végig mennék ezen az el nem fogadás elfogadásán és utána oldanám fel az énemet, amelyik valami érzéshez, cselekvéshez ragaszkodik.
Tudom, ez lassabb módszer, de eddig nekem ez jobban bevált. A kiüresítős, megszűnős technikát is gyakoroltam régebben, de csak-csak vissza estem, pedig mindig azt hittem, hogy már sikerült megoldani az adott problémát!
Persze lehet, hogy én nem csináltam megfelelően, ezért ha gondolod, Te csináld ezt a buddhistásat, én a fentebb javasoltat és a végén meglátjuk, hogy melyik működött, mennyire tartós az eredménye.
Nem verseny, hanem kísérlet! Megkeressük a legjobban működő módszert erre a problémára.
Tényleg nem hallgatom a Cd-imet, de véletlenül erre a mondatomra egészen jól emlékszem! Nem tudtam akkoriban sem elfogadni az el nem fogadást, és azt gondoltam, ez másoknak is nagy falat lesz. Ezért javasoltam azt, hogy akkor legalább ezt az esetlenségünket fogadjuk el, addig se frusztráljon, amíg végre képesek leszünk elfogadni!
Végül is egészen sokáig bírtam, most se feszít, de fejembe vettem a tökéletességet, így ezt is rendbe kell szednem.
jó, próba indul, és igazad van: mikor olvastam, buddhista, ó,
jó, próba indul, és igazad van: mikor olvastam, buddhista, ó, Mamám, ez az én nagy ragaszkodásom, fel se tűnik! Köszi.
Bár az igazat megvallva, az az érzésem, hogy már megint túl akarok szaladni, vagy hatszáz lépcsőfokot, azért egy próbát megér.
A Jelenben levést gyakorlom, az önelfelejtéssel, ha nem jelentkezem, akkor sikeres volt a gyakorlat, mert még a gépemet sem tudom megnyitni ;).
A CD-és dolog meg vicc volt ám!
Tökéletesség: ne fusztráld magad! -Mondom én, aki nap, mint nap ezt teszi önön magával.
De valóban inkább most az legyen az első. Ma még megcsinálom a Felettes Én meditációt, ha kiüt, holnap megírom mi lett.
csak annyit
szeretnék írni, hogy gyakorlat közben az el nem fogadás szókapcsolat egy csapásra átváltozott nálam elutasításra. Erre a szóra én jobban rezonálok, ezután jöttem rá, hogy valóban mennyire is rettegek az elutasítástól.
Nekem meg rendszeresen átcsúszott a gyakorlat egy sértődött
Nekem meg rendszeresen átcsúszott a gyakorlat egy sértődött állapotba, amikor ezzel próbálom érzelmileg zsarolni a környezetemet. Gondolom ez szokott lenni a reakcióm az életben is, csak eddig nem vettem észre! Nem volt könnyű visszaterelnem magam az elfogadásra, de lassacskán azért halad, …azt hiszem.
elfogadás lett belőle
Váratlanul ezt hozta felém az élet, egy ismerősömön vettem észre: nem fogad el. Kezdetben rosszul esett tőle, de ki is használtam.
Meditáció alatt: voltak pontok, ahol nagyon fájt tompán a szivem, először ezeket a tartalmakat fogadtam be. Ezzel még nem is volt gond, aztán a lényeg: el nem fogadás, na ott aztán minden bajom lett. Még a torkom is úgy összeszorult, hogy csak na. Légzőgyakorlatokkal gondolatban szivtam be a szivembe, amig azt az érzést ilyen erővel éreztem, aztán megkértem a szovem mélyét, fogadja be még azt is, amit most az idő alatt nem tudtam, éber állapotomban is folytatódott.
Egész nap fájt a szivem, de olyan tompán. Éjfélkor, mint akit elvágtak, vége lett a fájdalomnak. Közben végig figyeltem, egyre melegebb- és melegebb lett, még most is érzem, hogy forró.
Kiváncsi vagyok hogy sikerült. Ma már pihizek, holnap meglátom, megpróbálom újra, hátha maradt ki még tartalom. A lényeg, most szerintem ÓRIÁS hőlégsugárzó a szivem 🙂
Gyakorlás és tapasztalatcsere
Ezen írást azért nem láthatja a többi olvasó, mert nem szeretném, ha az okoskodásaikkal elvinnék a fókuszt a gyakorlásról. Célom elsősorban az, hogy gyakorlásra és tapasztalatcserére ösztönözzön!
Sanyi
Ma jöttem rá mi a legnagyobb bajom, amit irónikus, de pont tegnap mondtam Neked: felejtsd el önmagad, emlékszel?
Hogy jön ez ide?
Magamból kiindulva: alkottam magamról egy képet, mondván: ez vagyok én.
Akkor jön a probléma, ha nem olyan közegben vagyok, ahol tudom, olyan dolgokról NEM beszélhetek, amik engem érdekelnek, megoszthatom a tapasztalatokat, amik engem érnek pl.: meditációban nap, mint nap. Olyankor saját magam nem fogadom el, nem nyílok meg, mert ítélek: ezek nem fogadnak be, sőt, még hülyének is néznek.
Aztán a hétköznapok: olyan életet szeretnék élni, ami még/már nincs itt.
Mi ez, ha nem az önelfogadás hiánya?
Mondtam Neked azt is, mikor Anyuék itt vannak, (eddig strucc-politikának tartottam), akkor elfeledem ki vagyok, és hallgatom őket, mint más.
De ha végig gondolom, megszűnök-e? Nem. Egy részem nem nyílvánul meg, ami tök normális, hiszen nem is nyílvánulhat meg minden részem mindenki előtt. Pl.: szexualitásom sem kötöm minenki orrára, milyen vagyok, ha egy férfit szeretek?
Mégis jön a szorongás, a feszültség. Mert oda a komfort. A megszokott világom felborul, amihez én RAGASZKODOM. Úgy élem meg, hogy nem lehetek önmagam, az aki vagyok. De ez baromság, én akkor is VAGYOK. Csak az identitásom sérül, az meg csak egy álarc, nem de?
Holott kevesebb leszek-e az elvesztése által? Nem, sőt, ha volna eszem, még több is lehetnék. Nincsennek eszmék, nagy magaslatok, csak én, Anyám, Apám, velük való Eggyévállás. Csak azzal kellene törődnöm, ami akkor és ott van.
Írtam, a nincstelenség lesz ezen a héten a terítéken, hát meglátom, lehet, hogy inkább pont az, hogy elfogadjam, a jelenlegi életem úgy, ahogy van.És ne ahoz a képhez mérjem, ami a fejemben él, ami még/ már nincs itt. És ne is ahhoz a személyhez, aki szintén csak a fejemben él, és úgy hívják: buddhanita.
El nem fogadás. Pont a CD-den mondod saját magad: "fogad el, ha most nem tudod megcsinálni az elfogadás gyakorlatát, ha ezt nem tudod elfogadni, akkor mit tudsz elfogani?" – mondod nevetve. (bár lehet, nem szó szerint idézlek, ja, ezek szerint nem hallgatod a saját cd-éidet 😉 )
Hogy ne rázzon ki a hideg az el nem fogadás elfogadásától, nézd meg előtte, mi az, amihez ennyire görcsösen ragaszkodik benned a "husztisanyi". Na ezt kell elengedni. Lehet, pont a "husztisanyit" kell elengedned, és automatikusan megjelenik az el nem fogadottság is? Mit gondolsz?
Ki vagyok ÉN? "husztisanyi" nélkül? (buddhanita nélkül, persze magamnak is) És megjelenik a LÉT élménye. Amibe az el nem fogadás már nem tud kapaszkodni, ugyanakkor már rég benne van, hiszen megtapasztaltad milyen, hogy nem fogadnak el.
természetesen a gyakorlatban benne vagyok 😉
természetesen a gyakorlatban benne vagyok 😉
Igazad van, de szerintem akkor is kellene egy sorrendet megtarta
Igazad van, de szerintem akkor is kellene egy sorrendet megtartani az oldásokban. Amit leírtál az elvezet a megoldáshoz, mégis azt érzem, hogy átugorja a problémát és az ilyen típusú megoldások valahogy csak nem szoktak működni.
Amit javasolsz, azt végül is minden problémára lehet alkalmazni és a buddhista "nem létezem" felfogást, módszert követi.
Az önismereti gondolkodás alapján először vállalni kellene magunkat mások előtt annak, akik vagyunk, amire vágyunk, amit teszünk.
Majd utána/előtte kezelni azt a félelmünket, hogy félünk az el nem fogadástól.
Az érzelmi, gondolati, cselekvési szabadságot először meg kellene szerezni, ennek pedig alapja a félelem mentesség. A szeretetlenségtől akkor nem félünk, ha:
Én inkább végig mennék ezen az el nem fogadás elfogadásán és utána oldanám fel az énemet, amelyik valami érzéshez, cselekvéshez ragaszkodik.
Tudom, ez lassabb módszer, de eddig nekem ez jobban bevált. A kiüresítős, megszűnős technikát is gyakoroltam régebben, de csak-csak vissza estem, pedig mindig azt hittem, hogy már sikerült megoldani az adott problémát!
Persze lehet, hogy én nem csináltam megfelelően, ezért ha gondolod, Te csináld ezt a buddhistásat, én a fentebb javasoltat és a végén meglátjuk, hogy melyik működött, mennyire tartós az eredménye.
Nem verseny, hanem kísérlet! Megkeressük a legjobban működő módszert erre a problémára.
Tényleg nem hallgatom a Cd-imet, de véletlenül erre a mondatomra egészen jól emlékszem! Nem tudtam akkoriban sem elfogadni az el nem fogadást, és azt gondoltam, ez másoknak is nagy falat lesz. Ezért javasoltam azt, hogy akkor legalább ezt az esetlenségünket fogadjuk el, addig se frusztráljon, amíg végre képesek leszünk elfogadni!
Végül is egészen sokáig bírtam, most se feszít, de fejembe vettem a tökéletességet, így ezt is rendbe kell szednem.
jó, próba indul, és igazad van: mikor olvastam, buddhista, ó,
jó, próba indul, és igazad van: mikor olvastam, buddhista, ó, Mamám, ez az én nagy ragaszkodásom, fel se tűnik! Köszi.
Bár az igazat megvallva, az az érzésem, hogy már megint túl akarok szaladni, vagy hatszáz lépcsőfokot, azért egy próbát megér.
A Jelenben levést gyakorlom, az önelfelejtéssel, ha nem jelentkezem, akkor sikeres volt a gyakorlat, mert még a gépemet sem tudom megnyitni ;).
A CD-és dolog meg vicc volt ám!
Tökéletesség: ne fusztráld magad! -Mondom én, aki nap, mint nap ezt teszi önön magával.
De valóban inkább most az legyen az első. Ma még megcsinálom a Felettes Én meditációt, ha kiüt, holnap megírom mi lett.
csak annyit
szeretnék írni, hogy gyakorlat közben az el nem fogadás szókapcsolat egy csapásra átváltozott nálam elutasításra. Erre a szóra én jobban rezonálok, ezután jöttem rá, hogy valóban mennyire is rettegek az elutasítástól.
Nekem meg rendszeresen átcsúszott a gyakorlat egy sértődött
Nekem meg rendszeresen átcsúszott a gyakorlat egy sértődött állapotba, amikor ezzel próbálom érzelmileg zsarolni a környezetemet. Gondolom ez szokott lenni a reakcióm az életben is, csak eddig nem vettem észre! Nem volt könnyű visszaterelnem magam az elfogadásra, de lassacskán azért halad, …azt hiszem.
elfogadás lett belőle
Váratlanul ezt hozta felém az élet, egy ismerősömön vettem észre: nem fogad el. Kezdetben rosszul esett tőle, de ki is használtam.
Meditáció alatt: voltak pontok, ahol nagyon fájt tompán a szivem, először ezeket a tartalmakat fogadtam be. Ezzel még nem is volt gond, aztán a lényeg: el nem fogadás, na ott aztán minden bajom lett. Még a torkom is úgy összeszorult, hogy csak na. Légzőgyakorlatokkal gondolatban szivtam be a szivembe, amig azt az érzést ilyen erővel éreztem, aztán megkértem a szovem mélyét, fogadja be még azt is, amit most az idő alatt nem tudtam, éber állapotomban is folytatódott.
Egész nap fájt a szivem, de olyan tompán. Éjfélkor, mint akit elvágtak, vége lett a fájdalomnak. Közben végig figyeltem, egyre melegebb- és melegebb lett, még most is érzem, hogy forró.
Kiváncsi vagyok hogy sikerült. Ma már pihizek, holnap meglátom, megpróbálom újra, hátha maradt ki még tartalom. A lényeg, most szerintem ÓRIÁS hőlégsugárzó a szivem 🙂