Nem is tudom már, hogy honnan kezdjem. 16 éves koromban talán csak a kaland miatt, a változás miatt.
Most 31 vagyok, most már minden mellette szól. Van valami erő ami visszatart és nem bírok vele.
Talán belőlem jön, talán a mostani élettársamból
(2000 óta élek vele kisebb nagyobb megszakításokkal. Ő egy elvált ember és van neki egy 11 és egy 18 éves lánya. Jól megvagyunk (leszámítva, hogy érzelmi zsarolásával tart maga mellett, emiatt már nagyon rég kihalt a szerelem belőlem.)),
talán az anyukámból, talán az egész környezetemből.
Az tény, hogy két éve kint voltam egy Bristol melletti városkában, és amint munkába állhattam volna ott termett az élettársam.
Alig élt. Magával hozta a 16 éves lányát. Hisztériázott, és elővette a szokásos érzelmi zsarolását. Nem volt sok választásom. Vagy hagyom, hogy patáriázzon és úgy kirúgnak, hogy azt, aki beszervezett abba a kastélyba azt is kirugták volna, vagy pedig hazajövök vele. Az utóbbit választottam.
Tudom, hogy mit gondoltok, és igazatok van.
Akkor kellett volna küzdenem. De nagyon gyenge voltam.
Azóta sincs semmi rendben. Nem találom a helyem. Egyszerre ingatlanozok, hitelezek, biztosítózok ... de az a baj, hogy "terézanyu módjára". Csak az számít, hogy az ügyfél jól járjon, és ha nem, inkább lebeszélem róla. És most légyszi ne nevessetek :). Nem szeretem a közgazdaságtant, pedig ezt tanultam.
Ja és hogy fokozzam Ő most a főnököm. Folyamatosan ellenőriz.
Vízöntő vagyok. Mindenem a szabadság, de mivel számomra létszükséglet, hogy legyen egy állandó társam, ezért sajnos kapcsolatfüggő is vagyok.
Szóval ezért szeretnék kimenni .. Olaszországba, Angliába, Spanyolországba.. Talán, ha jönne egy királyfi egy fehér lovon, de akár egy zorró is megteszi :) Dehát ki merne velem felvállalni egy kapcsolatot. Egy ilyen mindenre elszánt élettárssal a sarkamban?

Azt hiszem ebben a kapcsolatban fogok elpusztulni.

Az, hogy 2007ben visszajöttem teljesen elvette az önbizalmam. Egyedül nincs erőm.

Menjek, vagy maradjak?

Lona