Kedves Szabox!

Természetesen nem veszem zokon a hangnemet, még akkor sem, ha szerinted kemény volt. Ismerem Csernust, még ugyan nem olvastam a Nőt, de fogom!!! És persze a Férfit is.

Kicsit úgy tűnt, hogy esetleg félreértettél valamit, mikor olvastam a válaszod, de ettől függetlenül elfogadom.

A problémát az okozta nálam, hogy már nem tudtam kérdéseket feltenni magamnak. Azért is kértem "Ötleteket", hátha tovább tudok tekinteni....

Az Ő helyzetét most nem elemezném, hiszen a saját csatáit neki kell megvívnia. Viszont amit rám nézve írtál, elfogadom. Tudom, hogy sok esetben túlságosan toleráns vagyok, és hatalmas türelmem van - lehet, hogy amiatt is, mert a gyerekeim megedzettek. :)

Persze hogy elgondolkodtam ezen a lehetőségen is. Annyiban azért kiegészíteném még a véleményedet, hogy közösen dolgozunk a megoldáson, és igyekszünk mindketten alakítani... Számomra sem érkezett még el az az idő, amikor szeretnék egy fedél alatt élni vele, bár egyre inkább erősödik az érzés bennem. Mondjuk most nem tudok arra válaszolni, hogy benne ez a gondolat mennyire érlelődött még meg. Az viszont soha nem volt számára kérdéses, hogy velem akar élni, el akarja hagyni a szülői házat. Bizonyos körülmények miatt viszont én is azt mondom, hogy még maradjon... De attól, hogy nem együtt élünk, még azt hiszem, a helyes sorrend felállítása elvárható volna. Nem akarom sem befolyásolni, sem megváltoztatni. Szeretni akarom, ennyi az egész. És mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez egyoldalú, mindenképp fontosnak tartom hozzáfűzni, hogy ez viszont így van.

A "gyáva alak" nem olyan gyáva, mint amilyennek tűnik, bár tény, hogy eléggé annak akarták tartani. Folyamatosan dolgozik azon, hogy ezeket a láncokat letépje magáról, mert tisztában van vele, hogy mi történik körülötte. Sokat szoktunk erről beszélgetni, de igyekszem magam kissé távol tartani ettől a problémától, inkább meghallgatom. Mivel szakmám is ezirányú, ezért úgy gondolom, nem nekem kell terápiát alkalmaznom. Igyekszem megmaradni elméleti síkon a témában, csak lehetőségeket igyekszem felvázolni, és rá bízom, hogy mit kezd vele. Volt, hogy 2 hónapja mondtam neki valamit, ami épp egy másik témával kapcsolatosan "esett le" nála. Mivel mindennek megvan az oka, így úgy gondolom, hogy meg kell várnom, míg az ő szemében is világossá válik, hogy mi az, amin dolgoznia kell.

És itt jön be újabb gondolatként az, amit a többiek válaszában találtam meg.

Tisztában vagyok vele, hogy nehezen fogadom el és élem meg az érzéseimet, illetve történt ez a múltban. Nagyon sok csalódás élt bennem, amik gátoltak, és ezektől igyekeztem megszabadulni. Mindketten tudjuk, hogy az ezek miatt alakult félelmeim sajnos néha előtörnek, jelezve, hogy még mindig van min dolgozni... Az ehhez szükséges támogatást is megkaptam tőle eddig is, és tudom, hogy bármikor számíthatok rá később, ha szükségem lenne a támogatására.
Elengedni nagyon nehéz lenne, de tudom, hogy abban az esetben, ha szükségessé válna, lenne erőm megtenni. De nincs rá szükség, hiszen a célunk közös, és jelenleg úgy tűnik, hogy egy igazi "égben köttetett" kapcsolatról van szó. (és persze hiszek abban, hogy ez tényleg így is van, a jelek is erre utalnak, amiket eddig tapasztaltam) Megismerkedésünk óta különleges a kapcsolat közöttünk. Máshogy ezt nem tudom nevezni. A környezetünkben mindenki tudni vélte, mekkora a szerelem, mert ilyen csak úgy két ember között nem létezik, én mégis sokáig próbáltam meggyőzni magam, hogy nem az... (ebből is látszik, hogy azért nálam is van min dolgozni, míg eljöhet az ideje a teljes életnek...)

Mindketten spirituális gondolkodásúak vagyunk, így könnyebb közösen megoldanunk a helyzetet. A problémám lényegét az adta, hogy nem láttam meg, mi az, amit másként kellene látnom ahhoz, hogy előrébb juthassak.

Köszönöm Neked az építő választ, mert ez is sokat segített!!!

Legyen nagyon szép napod!

Üdv, kirpaat