Koncentráció | Önmegvalósítás.hu

Koncentráció

A koncentrálás, a figyelmünk összegyűjtésének és irányításának képességét jelenti.
Az emberek fejlettsége különböző lehet ezen a területen, de a meditációk gyakorlásához mindenkinek szüksége lesz a továbbfejlesztésére!

Képzeld el a koncentráló képességedet úgy, mintha a figyelmed nagyon sok szálból, - több ezer figyelem csápból állna. Ezek egy része itt tanyázik a jelenben és összefonódott kötegüket hatékonyan tudod irányítani, viszont a nagyobbik része össze-vissza ténfereg az időben és a térben!

Minden múltbéli feldolgozatlan élethelyzet, konfliktus, fájdalom, veszteség vagy öröm helyén, lekötött figyelem szálakat fogsz találni. De a jövődbe kivetített terveid, vágyaid és félelmeid is lekötnek valamennyi figyelmet.
Bár egy-egy helyen nem sok figyelem marad el a fő kötegtől, de annyira sok felé szóródunk szét életeink során, hogy összességében mégis sokat veszítünk általuk!

Ezen figyelemszálak összegyűjtése elsődleges fontosságú lesz az egyhegyű figyelem eléréséhez, de kezdetben már azzal nagy figyelem koncentrálódást tudunk elérni, ha megtanítjuk a most jelenlevő figyelem szálainkat egy pontra összpontosítani és nem hagyjuk, hogy a gondolataink és érzelmeink elrántsák őket!

Ehhez két alapgyakorlatot ajánlok:

1. gyakorlat: Tratak

Gyújts meg egy gyertyát és helyezd el úgy, hogy le tudj ülni vele szembe, a lángja pedig a szemmagasságodban legyen!
Szüntesd meg a huzatot a helységben és tegyél a gyertya alá alátétet, nehogy a megolvadt viasszal összekend az asztalodat vagy a padlót!

Ülj le hozzá és figyelj rá! Szokd meg a fényét és egy idő után csak a lángját figyeld!
Érd el azt, hogy folyamatosan figyeled és a figyelmed egyfajta éberséggel is rendelkezzen!
Ne legyél nagyon görcsös és ne is bambulj el a gyakorlat alatt! Csak olyan laza éberséggel és aktivitással figyeld a lángot, mintegy kíváncsian figyelve, hogy vajon történik-e vele valami a következő pillanatban?!

Így figyelj és sajátítsd el a laza koncentrálást! Alkalmanként 5-20 percet gyakorolj.
Ez egy nagyon népszerű gyakorlat Indiában, főleg a harmadik szem megtisztítására szokták ajánlani, amitől a belső látás, a mindenttudás képessége fejlődik!

2. gyakorlat

Feküdj vagy ülj kényelmesen, lazulj el és figyelj befelé!
Először figyeld meg a gondolataidat. Figyeld, ahogyan megjelennek, rájuk tapadsz, elsodornak, majd ettől elfelejtkezel magadról, hogy ki vagy és éppen mit akartál csinálni?!
Később, amikor kipottyansz a gondolatmenetből, akkor feleszmélsz, hogy mi van és visszatérsz a figyelő állapotába.

Figyeld meg jól azt a részét ennek az elragadtatásnak, amikor először megjelenik a gondolat és elkezdel azzal foglalkozni! Talán még magadnál vagy, de pillanatról pillanatra jobban belemerülsz a sodrásába és egyszercsak már nem vagy jelen!
Ezt úgy kerülheted el, ha még az elején nemet mondasz a gondolatod csábításának. Dönts úgy, hogy most nem foglalkozol vele, majd esetleg később! A döntés után megint csak figyelj befelé és ha újabb gondolat merülne fel a belső térből, akkor azt is engedd el egy határozott NEM-mel!

Így, szépen elfogynak majd az érdemleges gondolatok és egy viszonylagos csend alakulhat ki a gondolati szférádban.

Utána figyelj az érzelmeidre és ismételd meg velük ugyanezt az elnapolást, elutasítást!

Érzelmek és gondolatok sokszor együtt jelennek meg, de ez számodra teljesen mindegy, hiszen most, NEM foglalkozol velük!

Az így kialkudott csend aztán, a belső gyakorlataid ideális színtere lehet! Nem fogja semmi sem elvonni a figyelmedet az igazán lényegestől, Önmagadtól!

A koncentrálás és lazulás aránya

A koncentrálásnak, van még egy lényeges eleme: ez pedig a koncentrálás és lazulás aránya!
A koncentrálás sosem görcsös figyelem! Ne feszülj, ne akarj mindenáron, csak tudatosan és hajlékony határozottsággal irányíts!
A hajlékony határozottság azt jelenti, hogy ha valamit el szeretnél érni, akkor abban legyél határozott, de ne merev! Ha valami akadályozza az utadat, akkor lazán változtass a terveden, utadon vagy akár a célodon is! - ez egyébként életirányítási elvnek is kiváló!

A figyelem összegyűjtése

Miután már tudod irányítani a meglévő figyelmedet, ideje, hogy a korábban szétszóródott, elhagyott figyelmedet is összegyűjtsd és csokorba fond!

Minden élethelyzetnél lekötődik valamennyi figyelem szál, amikor egy gondolatot, érzelmet vagy bármilyen más tudattartalmat nem tudtál kellő módon feldolgozni. Ez a figyelem szál, mintegy emlékeztetőül van ott és figyelmeztet, hogy azzal a témával még nem végeztél, vissza kell térjél oda!

Az így lekötött figyelemszálakat a tapasztalat szerint nem tudjuk egyszerűen visszacsatolni a jelenlevőkhöz, csak akkor, ha elvégezzük a dolgunkat, vagyis feldolgozzuk az ott tanyázó tudattartalmat.
Ehhez sok olyan meditációt kell majd végezned, amiben visszautazol a múltadba, hogy végére járj egy-egy emlékednek, elakadásodnak vagy a jövőképedben kell helyretenned a felesleges vágyakat, félelmeket, célkitűzéseket.

Viszont, már most is sok olyan kallódó figyelemszálat tudnál összegyűjteni, amelyek nem kötődnek sehova sem, sajnos a jelenedbe sem! Ezek talán korábban leszakadoztak vagy amihez kapcsolódtak, azt közben feldolgoztad, így szabadon begyűjtheted és a jelenleg is használt figyelemkötegedhez gyűjtheted.

3. gyakorlat

Helyezkedj el kényelmesen, figyelj befelé!
Lazzítsd el egy kicsit magad és közben gondold át, hogy mennyi figyelem lehetszétszóródva a térben és az időben, amit most begyűjthetsz.

Indulj el először az időben és a múlttól haladva a jelenig, majd innen tovább a jövő felé kezdd el begyűjteni ezeket az elkallódott figyelemszálakat! Elég, ha csak gondolsz rá, hogy minden figyelem szálat megkérsz, térjen vissza a forrásához, térjen haza!

Amikor az idő átfésülésével végeztél, utána a térből gyűjtsd össze! Itt elképzelheted, ahogy hatalmas karjaiddal kinyúlsz a világ peremére és onnan is begyűjtöd az ottragadt szálakat. Egyre több és több figyelem szál fog így begyűlni, és a gyakorlat végén visszatérsz a jelenbe.

ITT és MOST átéled a figyelem nagyobb koncentrációját és tudatosítod, hogy még egyszer nem veszíted el ezeket a figyelemszálakat!

Ezt a gyakorlatot kezdetben érdemes 3-5-ször elvégezni egy hónapon belül, később pedig félévente egyszer.
Az első pár alkalommal sikerül visszagyűjteni az elmaradásokat, a félévenkénti szerviz pedig a szintentartáshoz kell!

Jó gyakorlást és elmélkedést kívánok Neked!

Beküldte: | 2008. jan. 18. péntek - 03:00