Blogok | Önmegvalósítás.hu

Az igazság ……

Szeretek újságokat olvasni….. Amivel együtt rezgek befogadom, amivel nem értek egyet azon túllépek …… Anasztázia könyvében olvastam egyszer.. „ A valóságot az embernek csak saját maga által szabad befogadnia.” ….. Valahogy így olvasok …..

Befogadok vagy elengedek…..

Az ember alaptermészetének szerves része a félelem.

De miért van szükség a félelemre?

Miből születik a félelem?

Miért legyőzhetetlen a félelem?

Nos, a félelem egy belső feszültség következménye, amikor a saját elménkben biztosan tudunk valamit, erről maximálisan meg vagyunk győződve, és ez a tudás biztonsággal tölt el minket: ismerem a világot, és a helyén tudom kezelni annak jelenségeit.

Segítségeteket szeretném kérni, hogy lehet a bal agyféltekét munkára bírni, esetleg kinyitni???

Már egy hete, hogy nyomasztó álmok gyötörnek, elmosva a valóság és realitás közt leledző vékony határmesgyét. Mint egy képtelen szürreális sorozat. Mindig ugyanazokkal a szereplőket, de mindig más és más, kuszábbnál kuszább helyzetben és környezetben látom magamat. Koncentrálok, összpontosítok, megpróbálom irányítani, megérteni, mit is akarnak tőlem, de sehogy sem kerülök közelebb az igazságomhoz. Keresem az értelmet, a logikát, a jelentést, a kódot, az emlékfoszlányokat kutatom, de reggelre szertefoszlik minden. Illetve majdnem minden. Az érzés, a kötelék, a jelenléted az velem marad.

Hihetetlen de már elég fiatal koromban kialakult egy lánynak a "mindene". Ez azt jelentette nekem,hogy megtalálom, és ő lesz a feleségem. Teltek múltak az évek és sok tényező által meg is találtam és ugyan úgy nézett ki mint azt ahogy megálmodtam. Ráadásul nem is volt messze tőlem egy faluban éltünk.

A szerelem és magány kapcsolata egy paradoxon, vagy legalábbis nagyon fura egy dolog . Számtalanszor látom magam körül, ahogyan ragaszkodunk, ahogyan kapaszkodunk egy másik ember szeretetébe. Csak azért, hogy ne kelljen a végén egyedül maradnunk. Feladva magunkat. Csak, hogy elmondhassam: szeretnek és szeretek, oly nagyon szeretek. Szükségem van rád. Mert általad, a te szerelmed által tudom, hogy nem vagyok magányos. Nekem is szeretnem kell ahhoz, hogy ne legyek egyedül. S ezért cserébe én megalkuszom veled. Így már én is, most már akkor én is tartozhatok valakihez valahová.

Miért félünk a változástól? Miért félünk kilépni egy kapcsolatból, még ha belül érezzük is, hogy ennek a kapcsolatnak vége? Miért félünk kilépni a munkahelyünkről, ha már szenvedünk? Miért olyan nehéz elengedni valakit, valamit, vagy egy megszokott élethelyzetet?

A változástól való félelmünk legfőbb oka az, hogy ragaszkodunk, birtokolni akarunk. Nem merünk az ismeretlenbe fejest ugrani, nem merünk belevágni. És akarunk egy köztes átmenetet. Tudni akarjuk mikor, mi lesz. Amit ismerünk, még ha nagyon rossz, akkor is inkább ragaszkodunk hozzá, mint hogy az ismeretlenbe belevágnánk.

Nagymamám februárban halt meg…

Két bőrönd és két hátizsák van nálam, amit vinnem kell...talán még szatyrok is ….. egy hátizsák a hátamra, egy a hasamra…a bőröndöket meg húzom magam után és sírok ….. sírok, sírok…. nagymamám álmomban is halott…… az ágyán az ágyneműt igazítom…. és sírok….sírok ….. aztán meglátom a szomszéd nénijét…. talán soha nem öleltem még meg…. de most magamhoz húzom és megölelem…. és csak sírok-sírok ….. felkavaró érzéssel ébredtem az álomból….

Anyu ma 60 éves …… és eszembe jutott nagyi…. Ő szülte anyut…. Neki is emlékezetes volt a nap 60 évvel ezelőtt…

Kedves Gabi, ismét szeretném leírni a tapasztalataimat, ami a múlt héten történt.

A fejfájásokról már beszámoltam.
A hét közepén Édesapám írt, hogy ha tudok, akkor segítsek anyagilag. Megírtam neki, hogy nem igazán tudok, mert így sosem fogom tudni visszafizetni a hiteleimet, stb. :( megírta, hogy igazam van és hogy bocsánat... azaz nem én lettem a "rossz gyerek". Én viszont szörnyen éreztem magam. Lelkileg tipródtam nagyon. Még a munkára sem tudtam odafigyelni. Azon aggódtam, hogy ha kér, akkor megint nagyon határidős már pár fizetés és tudnék adni...

Az ember alapból az ellazulást nem tartja fontosnak, arra meg végképp nem gondol, hogy ez egy tudomány lenne. Aztán az élet váratlanul hoz egy olyan helyzetet amiben égetően fontos lenne ellazulni, de sehogy sem megy. Ekkor döbben rá az ember, hogy ez egy mennyire fontos dolog és bizony ezt tudatosan kéne gyakorolni.

Mi a HIT? Hogyan éled meg?

Elfogadni azt a nemlétezőt, ami a mi létezésünket irányítja, ez magába foglalja mind a jót, mind a rosszat. Ha ezt elfogadom, akkor tudomásul veszem, hogy mind a kettő hatással van rám, és irányítja az életemet döntéseim szerint, ezáltal mindkettőt el tudom fogadni.

Életem szakaszának utolsó fejezete. A befejezés.

2014. augusztus 12. kedd
Reggel korán keltünk. Pestre kellett mennem állásinterjúra. Szilvi felajánlotta, hogy elkísér. Nagyon jól esett, örültem neki. Örültem annak, hogy azt a napot is együtt tölthetem Vele. Vonattal mentünk. Vittem magammal
pénzt az útiköltségre, egyáltalán nem vártam el, hogy az én részemet Ő állja. A vonatállomáson mindkettőnk jegyét megvettem. A vonaton leültünk.

Tartalom átvétel