Lépdelt az utcán a szemerkélő esőben és boldog volt.
Maga sem tudta mitől, különösebb oka nem volt erre, de nagyon jól érezte magát.
Most nem zavarta, hogy miként fizeti ki a számláit, hogy a gyermekével összerúgta a port, ez nem számított.
De a boldogságra több oka is volt. Tele volt erővel, energiával és tehette amit szeret.
Kell-e ennél több. Talán igen, de most elég volt ennyi.
Időnként egy napot is elült egy helyben bambulva, révedve, de most élvezte a cselekvést.
Bár az elmúlt napokban nagyon kifáradt, de egy, egy jó alvással, meditálással kiadta a fáradságát.
Ment az utcán és nézte az őszi színeket amit a kertváros fái, bokrai, mutattak.
Mostanában sokat járt az apró falvakban, bekéretőzött a házakba, belátott az emberek életébe és bizony ráeszmélt, a mai magyar valóságra. Láthatta, hogy az emberi szorgalom, igényesség
, praktikum mennyit számít egy család életében. Mire mennek az emberek, ha hisznek abban, hogy az életük formálása elsősorban az ő feladatuk, ha szeretnek, összefognak egy közösséget.
Erre látott jó és rossz példát egyaránt.
Micsoda sorsok nyíltak meg a füle hallatára.
Ezek láttán, hallatán, a saját életét szerencsésnek látta, hát ez is valami. Mert minden relatív.
Persze az ő élete, ettől még ugyan olyan marad, csak a szemszög változik, a viszonyítási alap.
Ment az utcán, és érezte, hogy mosolyog. Minek örülsz ennyire? Kérdezte magától.
Ezen elgondolkodott.
Hát van minek, egyszerűen jól érezte magát, pedig hajnali háromkor kelt.
Hatalmas szél volt és eszébe jutott, hogy a lánya kutyája nem szereti a szelet és most mit csinálhat. Na ezen eltöprengett úgy hajnali ötig. Akkor felkelt, éppen elég volt magához térnie. Hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, felkerekedett és elment kutyát sétáltatni.
Hazatérve vett egy jó fürdőt, ivott egy nagy bögre tejeskávét és nekikezdett reggeli gyakorlatainak.
Majd ezután ment dolgozni.
Több új munkája is adódott és mind, emberekkel volt kapcsolatos.
Ezért szerette csinálni. Sokat utazott, kicsiny falvakba és mindig figyelt mit üzennek az emberek, a történések.
Időnként nagyon elfáradt, de úgy érezte valamiért meg kell tapasztalnia ezeket a dolgokat.
Színek és emberek. Ez jutott eszébe, mert rengeteg embermese volt a tarsolyába.
Meghallgatta őket, de nem okoskodott, nem adott tanácsot, azoknak akitől a sok panaszt, betegségről szóló történetet hallgatta. Na hiszen, ha néhány helyen elmondta volna meggyőződését a helyes táplálkozásról, meg hogy a betegség gyógyszerrel nem gyógyítható, akkor aztán nem lett volna aki felel a kérdéseire. Így inkább maradt mint külső szemlélő.
Ez így volt jó! Hisz emberek évtizedes berögződéseit, gondolkodását nem lehet egyszerre megváltoztatni. De hitte, hogy idővel ez is változhat.
Lényeg, hogy végre megélte az örömeit, jó volt az is ,hogy megtapasztalta, eddig nem értékelte igazán a jót életében.
Hát minden változik, végre megtanult szívből örülni.