Téves önazonosításaink
Úgy adódott, hogy mostanában egyre többször és egyre tudatosabban igyekszem megfigyelni magamat.
Érdekes dolgok derültek ki azzal kapcsolatban hogy mivel vagyunk képesek azonosnak hinni magunkat.
Nos, hogy ne legyen egyszerű az élet egyáltalán nem a felszínen zajlik ez, hanem lent a mélyben.
Mert a felszínen nagyon is tudjuk önmagunkról és a transzcendens világról az igazságokat, azzal már elég jól elboldogulunk.
Igen ám, de valahol a mélyből hatnak ránk olyan tények, impulzusok, amik megrengetik az önbizalmunkat, amik fejtörést, lelkiismeretfurdalást vagy netalán-tán bűntudatot okoznak, amik nem férnek bele az általunk gondosan megformált képbe.
Arra jöttem rá, hogyha nem fogadom el a felszíni magyarázatokat, hanem nagyon is mélyre ások, akkor azzal kell szembesülnöm, hogy többen többféle téves önazonosításokat végzünk, amiknek ráadásul nem is vagyunk a tudatában.
Jó alaposan megfigyeltem önmagamat és a környezetemet és azt látom, hogy tévesen azonosítjuk magunkat a névvel, a ranggal, a pozícióval, az általunk birtokolni vélt személyekkel, szerepekkel, tulajdonokkal, dolgokkal, az idáljainkkal, a hangulatainkkal, a vágyainkkal, a félelmeinkkel, a véleményeinkkel, a hiteinkkel, a magunk valós vagy vélt igazával... és még hosszan sorolhatnám, hogy mi mindennel.
De ezek mind csak látszat dolgok, mert egyik sem mi vagyunk és ezeknek a dolgoknak nincsen önmagukban értékük, csak ha mi adunk nekik, akár időlegesen is.
Mindezek tükrében kérdem én, hogy nem lenne jobb levenni az álarcainkat és csak önmagunknak lenni úgy igazán, őszintén... annak az önmagunknak, akit még nem is ismerünk igazán, csak sejtjük, hogy ott a mélyben többek vagyunk, mint amit eddig megismerhettünk önmagunkként.
- Michaelita blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
32 hozzászólásMég mindig tart az önmegfigyelős időszakom, sőt ha lehet fokozni, akkor az eddiginél még több oldalról igyekszem megfigyelni önmagamat.
Ez az önismeretnek egy olyan módja, amikor megpróbálom kiszűrni azt, hogy éppen ki a király?, hogy éppen az egómnak adom át az irányítást, vagy éppen az Igazi Énemnek segítek jelenlenni a helyzetben.
Eddig úgy tűnik, hogy roppant sok időt, erőt és energiát használ el, hogy fenntartsak valamit, ami/aki nem is én vagyok, csak a téves önazonosításaim, vagy csak éppen megfelelni akarok mások vélt vagy valós elvárásainak.
Miért is tesszük ezt? Miért is teszem ezt akkor mégis?
Úgy tűnik azért, meg a megszokásaim és a régi mintáim ezt automatikusan felkínálják, szinte úgy mintha ez lenne az egyedüli jó lehetőség. Erre haladni könnyebb, mert erre visz a megszokott, gépies énem:)
Azt, hogy ezen változtatni tudjak pedig tudatos és kitartó figyelmet és erőfeszítést igényel, néha nem is keveset. De mindenképp megéri, mert csak a jelenbe átéltek teremtenek kapcsolatot az Igazi Énemmel, s csak ez tölt fel erővel, energiával, csak ez ad életerőt, életkedvet.
Marcsi!
Bele kerültél a tigris mancsai közé. :)
Az önmegvalósítás tigrisének mancsai közé.
Engedd át magad, mert valami fantasztikus dolog következik ezután!