Hát szeges, pedig egyszerűen arról van szó, hoyg a felét sem hiszed el annak, amit le szoktam írni, mert gyanús, mert nem értesz, mert fura vagyok neked, és ezért lepett most ez meg (táncsak nem negatív előítéleted alakult ki rólam?)... Meg persze nyilván rengeteget írtam régebben ezekről is, amikor még nagyon rosszul voltam, és az foglalkoztatott hogy nekem miért olyan szar, de nyilván nem került mind a szemed elé.
A pubilkációimban nyilván nem így írok, mert egy tudományos publikáció az nem a sajátmagam érzéseinek/gondolatainak őszinte leírása - sőt, írásban azt kell mondjam egy-két baráttal történő e-mailezésen kívül ezt egyedül ezen a fórumon teszem meg.
Kérdésedre felelve, a mongóliai buddhizmus (ami a tibeti buddhizmus helyi változata) történetével főként annak 20. századi alakulásával, a vallási üldözetetés időszakával (1937-38, több tízezezer szerzetes kivégzése és az összes, mintegy 1000 kolostor kb földig rombolása, csak mutatóban maradt), és főként a rendszerváltással történt felélesztésével és mai vallásgyakorlatával foglalkozom, illetve az utóbbi pár évben az összes még életben levő 80-100 éves a gyilkolászást valahogy túlélt öreg lámával csináltam interjúkat arról, hogyan is volt régen az ő kolostorukban a vallási élet. Ez sokszori kinti kutatásomba, összesen is évek kinttöltésébe tellett (szerencsére).
De ez már nagyjából múlt idő, hogy én ezzel foglalkozom, mert mióta rosszul vagyok már ez sem érdekel mert olyan szinten nem akartam élni (az utóbbi egy hónapban kaptam össze magam, mert különben nagy bajba kerülök egy kutatói ösztöndíjjal el kell számoljak ugyanis ahhoz meg fel kell mutatni jópár cikket). De ezzel már nincs bajom, hoyg úgy tűnik minden tudásom ellenére nem foglalkozok már majd ezzel, mert ahoyg szintén már leírtam, én már tudom hogy azért kerültem ebbe a borzasztó állapotba már egy éve, hogy kapcsoljak miért is születtem és arrafelé forduljak.
Azért kellett doktorival recepción üldögéljek, és minden más is azért kellett rosszul nehezen és brutálisan alakuljon az életemben, hogy tényleg ki tudjak akadni... :-)
Ezt most hiszi aki hiszi, a lényeg úgyis én vagyok benne hyog hoyg boldogulok vele.
Na, rólam ennyit, azt is csak mert kérdezted.
Remélem, nem leptelek meg annyira...

Köszi Michaelita.
Igazából ez egy annyira régi írás amit szeges kimazsolázott éppen, de milyen érdekes, valamiért csak pont most került ez elő.
Valószínűleg nálam tényleg az volt, hogy mindez azért kellett, hogy egyre jobban érezzem, semmilyen szempontól sem vagyok a helyemen, és eljussak arra a pontra, amikor már nem bírom...
Én mindig mindenről amiben éreztem, nekem az nem jó, mint ezek a munkák pl, nem kapcsoltam, hogy ez tényleg a lelkem jelzése, hogy tökmást kellene csinálni, tökmáshol kellene lennem mert nem itt van dolgom, hanem csak gondoltam, jó, nem szeretem, persze, de muszáj, így kibírom...
Nem fogtam a jelzéseket, azért lettem végül iszonyú rosszul.
Azt is mondták nekem, hyog mindez évekkel ezelött kellett volna már megtörténjen, csak nekem, a lelkem olyan, hyog iszonyú nagy a tűrőképességem, mindent elfogadok, ezért később omlottam össze, azt is csak mert muszáj volt, nem is azért mert már nem bírtam, hanem mert egyszerűen muszáj meglépnem oylan lépéseket amik afelé visznek, amit valóban csinálnom kell, és máshoyg nem ment volna..
Nagyon sok minden változott azóta, rengeteg segítséget kaptam, valóban egy új utat nyitottak meg elöttem, viszont még önmagamtól még mindig csak-egy egy olyan pillanat volt amikor egyértelműen éreztem mit is kell majd tennem, de utólag azt szoktam gondolni, ááá, úgysem igaz, így valójában még mindig nem tartok sehol, így van hogy jól vagyok, van hogy rosszul.... De majdcsak...
De ki vagyok egyezve ezzel mostanság hoyg most ez van egyenlőre.

A kivételek, az csak olyasmi, amikor valakinek megteszel valami segítséget, amire ő nem képes, pl magatehetetéen beteget etetsz, pelenkázol, mozgássérültet felsegítesz valahová. MErt ő azt tényleg nem tudná megoldani magának, tehát abban az értelemben őt nem tudod megtanítani halászni.
Tegnap a 6-os villamoson volt egy helyes kerekesszékes lány, akinek a kerekesszéke hátára egy rendszámtábla volt akasztva, ezzel a felirattal:
"Inkább ezzel járok, mint gyalog"
Ez nem jön ide egyáltalán, de olyan aranyos volt.
Nem biztos, hogy akinek azt hiszed, rossz, annak rossz, akinek azt hiszed, segíteni kell, annak segíteni kell.

Köszi csaesz, ebben volt jópár mondat, amivel nagyon egyetértek!
A nemtúlfényes gyerekkor, meg más nemtúlfényes események az életünkben, felnőttkorban is, azt hiszem sokkal mélyebb hatásúak pozitív értelemben, és én is abban hiszek, ezt akartuk legjobban a céljaink miatt átélni (ami lehet önmegvalósítás, vagy más, de mindenképpen valami szép, pozitív cél (szerintem magasabb szintű tudatos lelkeknél már más miatt kellenek ezek azokban a leszületéseikben)). Tehát jó a rossz, úgy, ahogy van.