Családfelállítás | Önmegvalósítás.hu

Családfelállítás

2010. febr. 07. 10:00
2010. febr. 07. 17:00
Kezdődik: 2010. febr. 07. vasárnap 10:00
, workshop, Földes György

Azt mindannyian tudjuk, hogy családunk erősen hat az életünkre,
ám nagyon keveset látunk abból, hogy hogyan. A családot közös lélek
mozgatja, amely igen távoli családtagok sorsa közt is szoros kapcsolatot
teremthet. Sok terhünket saját életünkben szedtük magunkra, ám egy
másik részét a család vagy egyes tagjai iránti hűségből hordozzuk, anélkül,
hogy sejtenénk. A Bert Hellinger német terapeuta által kidolgozott családfelállítás
onnan kapta nevét, hogy a csoport tagjai megjelenítik „felállítják” az adott
család viszonyait, mégpedig a valóság olyan mély rétegét, amely a hétköznapokban
felfedhetetlen. A rátekintés a lélek valóságára egyúttal gyógyulást is hoz.

Kinek érdemes jönni:

Mindenképp érdemes megpróbálni annak, aki ismétlődő önsorsrontáson
kapja magát, akit krónikus betegség kínoz, aki bizonyos dolgokról világosan
látja, miért csinálja „rosszul”, ám ettől nem változik semmi, akit megrendít
egyes családi konfliktusok ereje, és bármivel, amely mögött családi hátteret
sejt az ember. Az érintetteket gyakran „megszólítja”, ha az állításról hallanak.

Gyakori kérdések:

Ennyi ember előtt mondjam el a problémámat, és a családomról is beszéljek? Muszáj?

Nem feltétlenül szükséges. Az állításban kevés a beszéd, a problémát elég nagyon velősen,
2–3 mondatban ismertetni. Pl. „A fiam minősíthetetlenül viselkedik velem már
hosszú ideje, nem tudom, miért.” A részletek nem fontosak. Kicsit többet beszélünk arról,
a felmenők közt kinek volt különösen nehéz a sorsa, pl. fiatalon halt meg, elvesztette
gyermekét, nem jött vissza a háborúból, ártatlanul börtönbe zárták, stb. A tényekre koncentrálunk,
nem a részletekre. Azt is lehet kérni, hogy a bevezető beszélgetés ne a csoportban történjen.

Azt hallottam, a segítők ismeretlen emberek érzéseit jelenítik meg. Biztos képes vagyok én erre?

Biztos.

-----------------------------------------------------------

Kétféle minőségben lehet részt venni: állítást kérve és érdeklődő-
segítő-résztvevőként. Aki részt szándékozik venni, kérem jelezze!
Az állítás ára 10.000 Ft, a részvételé 2.000. Semmiképp sem szeretném,
hogy pusztán az anyagiak tartsanak távol bárkit. Aki ebben a helyzetben találja
magát, mindenképp keressen meg, megpróbálunk megoldást találni!

Hozni semmit nem kell. Nem látható előre, meddig
tart a program, érdemes rászánni a napot este 6 óráig.

---------------

A családfelállítást a Rendszerakadémián tanultam, Angster Mária
és Csurgó Sándor, valamint Bert Hellinger közvetlen tanítványai,
Wilfried Nelles, Heinrich Breuer és Wilfried de Philipp tanítottak.
2008 tavasza óta tartok állítást, csoportban és egyénileg is.
Arra törekszem, hogy az állítás során elfogulatlanul, minden,
szereplő iránt nyitott szívvel nézzem a kibontakozó képet,
közreműködjek annak minél világosabbá tételében. Nem
feladatom állást foglalni, ítélkezni, tanácsot adni.
Egyéni állítást is végzek csoport hiányában, vagy ha valaki
semmiképp nem szeretne csoportban dolgozni. Ilyenkor kis
bábukat állítunk, és sokkal többet beszélgetünk, hiszen a bábuk
nem tudnak beszámolni érzéseikről.

------------------------------------------------------

Az időpont: 2010. február 7. vasárnap 10:00.

A helyszín: Amala Sattva Jóga- és Egészségközpont
Budapest, Hollán Ernő u. 4. IV. em. 2.,
a Jászai Mari tértől 1 perc.
Kapucsangő van, a liftajtó trükkös, egyszerű barna
faajtó, amit a kilincsgomb elfotgatásával lehet kinyitni.

----------------------------------------------------------

Érdeklődés, jelentkezés: 0630/623–5288, foldes88@freestart.hu.

Kérem az esetleges részvevőket, 4-éig, csütörtökig jelentkezzenek!

Előadó: Földes György


Kezdődik:
2010. febr. 07. vasárnap 10:00

Vége:
2010. febr. 07. vasárnap 17:00
Elérhetőség
Telefon: 
+36306235288
Beküldte: | 2010. jan. 29. péntek - 23:05

Hozzászólások

0 hozzászólás