Intuíció

Ma beszélgettem egy ismerősömmel és egy kérdésemre egy válaszreakciójánál hirtelen úgy éreztem, mintha ezer apró tűvel finoman mellkason szúrtak volna egyszerre.. Először figyeltem fel ilyenre, ez vajon azt jelenti hogy hazudnak nekünk ilyenkor, vagy mit jelent ez? Tudtok még hasonló tüneteket, miket lehet, kell érezni hasonló esetekben, mikor kiváncsiak vagyunk hazudik-e a másik vagy sem? Köszi.

Mindent megengedek magamnak.
Megengedem magamnak hogy mindent megengedjek magamnak.

Sanyi módszer. ;)
Amit kizárunk,vagy tulzottan sajátunknak vélünk az nincs a helyén.
Elöbb utóbb bajt csinál.
A mostanában zajló összetüzések is ebböl adódtak.
Ki ki vette a magáét,én is az enyémet,és aztán csendben bontogathatta a kis
,,csomagját".

A korlátainkat saját magunk építjük.
Pl.félelemböl.
Szerintem a félelemböl ágazik a megfelelni akarás,
és a megfelelni akarásból sok sok emberi játszma.
(ez volt az én csomagom) ;)

Képzeljük el, hogy az életünk, jelen pillanatban az anya méhben zajlik. Születéshez készülünk. Bent minden jó, teljes ellátás, semmiért nem kell küzdeni, nincsenek problémáink. Jó dolog belül lenni.
Egyszer csak a méh, elkezd összehúzódni. Mindenhonnan nyomást szorítást érzünk, nincs kiút, a méhszáj nem nyílt még meg, be vagyunk zárva, nincs menekvés. Egyszer csak a méhszáj megnyílik, és a szabadság érzésétől megbódulva, minden erőnkkel elkezdünk

Már néhány héttel ez előtt megfogalmazódott bennem a szándék, hogy az önvédelem témakörében írok egy cikket.
Kíváncsi vagyok arra, hogy ki mit ért, ki mit nevez önvédelemnek. Fontos-e az önvédelem, jogos-e az önvédelem. Mit nevezhetünk önvédelemnek, és hol lehet a végső határ, tehát meddig önvédelem az önvédelem? Fel tudjuk e emelni az önvédelem fogalmát spirituális magasságokba, vagy az önvédelem csak a fizikai síkon nyilvánul meg?

Azt hiszem innen gyökerezik a probléma. A várakozást vágyakozással töltöm meg, ahelyett hogy elfogadnám hogy oké, még nem, és a jelenre koncentrálnék... Tisztára mint a kislány, aki felveszi anyuci kopogós cipőjét és hasra esik benne párszor, míg a nagy tükör elé ér... de akkor is megcsinálja újra meg újra...

Pályafutás: Létszakasz mely emberinek nevezett testben feladatok, legfőképpen tanulás és önfejlesztés elvégzését jelenti.

Létszakasz: Valós létezésünk egy adott szakasza, mely a földi 3D-s fizikai síkhoz köt.
Teljes létünk, a földi halállal nem szűnik meg, pusztán kibújunk testbörtönünkből, és összegezzük földi pályafutásunk eredményességét. Ha hiányosságok vannak, újra születünk, egy új testbe, és elvégezzük életfeladatunk, hiányos feladatait. Ehhez akár több száz újraszületés során jutunk el.

"Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol."

Sokat gondolkodom azon, hogy jó-e nekünk egyáltalán, hogy tudunk gondolkodni..

A liturgia, ahogyan a sírig eljut, az én szempontomból, most nem annyira lényeges. Nem az a gondom, hogy hogyan jut el a test a sírig.

A gondom az, hogy miként támad fel?
Fel kell tenni a kérdést, hogy mi a meghalás folyamata, és abból a folyamatból, vissza lehet-e fordulni a mi anyagi világunkban?

Sokan vágyunk rá, hogy találkozzunk egy igazi megvilágosodottal. De vajon felismernénk Őt? Ugyan miről?
Miről lehet felismerni egy megvilágosodottat? A viselkedéséről, a tetteiből, a reakcióiból? A szavaiból áradó bölcsességről? Vagy úgyis megelőzné a híre, hogy Ő egy megvilágosodott?
Lehet, hogy nap mint nap találkozol egy megvilágosodottal, de eddig nem vetted Őt észre? Talán a szomszédod az? Vagy együtt élsz vele, csak ilyen jól titkolja?

Azt hiszem, megtaláltam Istent.

Az entrópia az az energia, mely mindig növekszik, anélkül, hogy azt külső forrásból táplálnák. Az a teljességet magában hordozó formátlan, amorf, massza, amiből bármi lehet, tehát potenciálok, a lehetőségek és viszonyok szabályok nélküli összessége, maga a káosz, maga a teljesség

A cikket itt írtam meg: http://hajdum.blogspot.com/2010/05/megfoghatatlan.html

Csak egy történet futott át rajtam, gondoltam megosztom:

Élt egyszer egy csodás gyógyító, aki a legkülönfélébb betegségeket is el tudta űzni a hozzá fordulókból, de csak olyanokból, akik önmaguk is tettek már azért, hogy a betegségük kialakulásának lelki okát megoldják. Ez a gyógyító ezt elsőre látta a hozzá fordulókban, kérdés nélkül tudta, hogy tud-e segíteni vagy sem, hogy tettek-e magukért az emberek, vagy sem.

Ahogy a kicsiséget láthatatlanságként éltem meg, a nagyságot pedig csodálatosságként, a hétfői klubon a félelmek megismerését és oldását kezdtük el boncolgatni, ahol is arra jutottam, hogy a jelentéktelenségtől való félelem húzódik az önhazugságaim, játszmáim mögött...

Láttad már a Nagy Sikerű TITOK című film "folytatását", Az Iránytű (The Compass) című filmet?
Mi a Véleményed róla? Hogy tetszik? Mivel értesz egyet, és mivel tudsz azonosulni? És mivel nem? Miért?
Mit gondolsz, milyen hasznát veszed a filmben hallottaknak? Hogyan fogják, illetve tudják ezek az információk megváltoztatni, átalakítani, javítani és formálni az Életedet, az Általad vágyott "Képre"?

Ez a téma egy önálló blogot érdemel, hiszen folyton felmerülnek ezek a kérdések itt.
Most éppen az Ivan hozzászólásai kerültek napirendre, de emlékszem, volt már szó az idegen szavak használatáról is. Talán ha jól emlékszem, pont én voltam az, aki meg nem értéssel fordult az idegen, indiai és hasonló szavak használóival szemben.