A kérdés, így egyszerűen: Élet.
Ki, mit ért alatta?
Hogyan élte, amíg nem kereste rejtelmeit? Változott valami?
Érzed-e, hogy lemaradsz valamiről? Mi az ami szerinted értelmetlen benne?
S mi az értelme?
Bármit írsz, a végén próbáld meg egyetlen mondatba tömöríteni a saját fogalmaiddal, egyénileg, például így:
"Az élet egy társasjáték…van, ki csak úgy játssza…van, ki nyerni akar… van ki feladja…van ki visszaáll a startvonalra…s van, ki célba ér!"
…
A párbeszédek: LENT OLVASHATÓAK!
….
TANULSÁG:
EGYETLEN SZÓT SEM VAGYUNK KÉPESEK TÖKÉLETESEN KIFEJEZNI. EGYMÁST SEGÍTETTÜK MOST IS…MIÉRT HÁT EGYMÁST MARNI? ÖSSZEVESZHETÜNK-E, HA NEM TUDJUK MIN VESZEKSZÜNK?
S HA NEM HALLJUK MEG MÁSOK VÁLASZÁT, CSAK SAJÁT KÉRDÉSEINKET… AMIT NÉHA VÁLASZNAK CSÚFOLUNK….
MIT TEREMTÜNK VELE? "káosz"-T?
Számomra a tanulság: Ne meggyőzni akarjuk egymást, megérteni s elfogadni!
🙂
Pussz mindenkinek!
Csak úgy még ez is:
anno egy tájkép (…dombtető, mögötte falu, a tmplom tornya még kivehető…) ihlette:
Ég alja és hívők háza összeérve,
Isten-őrző és összetartó képe:
Előttünk az út, hogy eljuthassunk oda,
De szemünk előtt még éltünk kéreg-odva.
Ebben vájkál a megismerő érzés,
Mi kétséges tűz, mert rajta még ott a rés.
Az utad görbe, s nem egyenes végzés,
Míg eljutsz végéig, ezer a kísértés.
Magad előtt látod a célt, mégsem érzed;
Minden lépés kövén kínok fénye ébred.
Azt átlépve halad csak előre élted,
Akadály szükséges ahhoz, hogy megértsed!
Lomb-fakó élményeden a tapasztalás,
Így csak hited, mire építhet a tudás.
Tavasz-melegséggel kísért a maradás,
De célodhoz vezet mégis a haladás!
Nagyon szép
Szma! Köszönjük, ez nagyon szép!
Mi az élet?
Egy csoda. A lét varázsa.
Maga a szépség, legyen akár ezer arca, nyomor a ruhája, akinek van szeme, akkor is látja!
„A lét varázsa”
Ez tetszik.
De, ha már így, fűzzük tovább… ha az írtam volna:
Így egyszerűen: a lét.
Akkor … élet és lét … más?… van különbség?… vagy szintként tekinthető?
Másképp éljük-e az életet és a létet?
Változik-e valami, ha azt mondom: „élet = a lét varázsa”, mintha azt mondanám élet = lét …?
A két szemlélet különbözik vajon?
Élet és lét
Na ezen még gondolkozom!
Így elsőre, azt írnám, egy és ugyanaz. A különbözőséget meg az adhatja, kinek mit adhat a két fogalom.
ha így írnám „élet”, vagy így „Élet”, akkor viszont az „Életet” tartanám egyenlőnek a léttel. Az „élet” alatt azt érteném csupán, hogy sodródva az árral, valamiféle apátiában, mert „nem tehetek róla, hogy az életem ilyen nyomrultul alakult”, míg az Élet alatt azt érteném, hogy igen, vagyok, létezem, megfürdök annak minden derüjében, minden fájdalmában, mert befogadom, és hálás vagyok, hogy megtapasztalhatom ezt a csodát: LÉT-ezem!
Ennyivel nem érem be
akkor még egy:
– én már csak ilyen vagyok, talán változom, csak idő kérdése – 🙂
szóval:
élet és Élet… és persze van: lét és LÉT, ez eddig jó. Fogadjuk el azt is, hogy:
az élet = „a lét varázsa”
DE vajon:
Élet = lét …
Volt egy szavunk: élet, lett kettő: élet és lét, s most már négyről beszélünk: élet, Élet, lét és Lét.
Ha nyolcat csinálsz belőle, feladod a leckét… 🙂
De mi lehet a szavak mögött a fogalom? (és az szintén négy?) …
jujj, megfogtál
fülön csíptél, mint egy rossz gyereket!
:D, 😀 😀
:))
Jó, jó, mondtam, hogy még átrágom.
Ez akár a legyen ön is milliomos döntős kérdése is lehet!!
Nagyon jó téma!
Szerinted?
Definiálni nem tudom
inkább leírom hogyan érzem, mikor élek.
Egy jó meleg teánál, mikor itthon a meleg kályha mellett simogatom a cicám. Csak ennyi van bennem: jó. Kellemes, harmónia.
Vagy barátokkal, mikor nagyokat nevetünk, beszélgetünk, észre sem veszem, hogy van más, csak azt tudom utólag megfogalmazni, teljesen a jelenben voltam, jó volt, nem agyalni, mi fog és miért történi meg ilyesmik.
Vagy mikor sírok, mert valami fáj. Ez is a részem.
Főleg, mikor megcsörren a telefon, könnyeimet törölöm az arcomról és beleszól az Anyám: csak azért hívlak…., igen, örülök, hogy vagy Nekem, Édesanyám!
Vagy mikor az erdőt járom a kutyáimmal. Se telefon, se ember, csak a természet, és a két nagy „szerettem”.
Ilyenkor élek.
Mikor nem élek? Mikor agyalok, osztok-szorzok, pánikolok, még meg nem történt dolgokért, mikor ábrándozom, még nem létező dolgokról, mikor a régmúlton filózom, mi lett volna ha…
Összesítve: mikor minden mással foglalkozom, mindenhol vagyok, csak nem itt, és nem most a jelenben, hogy érezem, létezem, itt vagyok. Érezzem, ne gondoljam. Mert akkor már megint nem élem, csak „elméletben”?
De akkor is jó, ha Tudatos. Akkor is jó, mikor „észre sem veszem”, csak utólag értékelem.
Mikor érzem ezt, hogy valamiről lemaradok?
Mikor azon sopánkodom, nem voltam/vagyok már megint tudatos. De minek ezen paráznom? Van elég időm. Ki tudja már mennyi életen át éltem és még mennyit fogok. Mégis, valami súgja bennem: sietnem kell!
Még tanulnom kell: türelem, és minden jól van így. Bízni, hogy minden úgy alakul, és minden azért van, hogy a Tudatára ébredjek véglegesen: igen élek, létezem, itt és most vagyok. Vagyok, aki vagyok. Határok, korlátok, vszonyítások nélkül. És önmagam tökéletlensége úgy tökéletes, ahogy van.
Hogyan írnám le?
Olyan út, amelynek nincs sem kezdete, sem vége. Nincs célja, sem értelme, sem értelmetlensége. Csak van. Most és itt. Van.
Na ez több lett, mint nyolc, bocsi 🙂
Várom leveled 🙂
Szerintem definiáltad
egész jól megszűrhető, amit írtál:
élek: „itt és most vagyok”
élni: „érezni és nem gondolni”
—————————————
Akkor az élet=a most megélése ?
„Csak ennyi van bennem: jó. Kellemes, harmónia.”
——————————————————————
Akkor a lét=az elengedés megélése?
„Olyan út, amelynek nincs sem kezdete, sem vége.”
——————————————————————-
Akkor az Élet=a teljesség megélése?
„Csak van. … Van.” (amit nagyon nehezen fejezünk ki és különbözetetünk meg…mindenki másképp!)
——————————————–
Akkor a Lét=a nyugalom (a mozgás középpontjának) megélése?
Hát igen, ahogy Te is mondtad:
„Na ez több lett, mint nyolc, bocsi :)”
Nem nagy csoda hát, ha néha félreértjük egymást…
Hiszen:
„Definiálni nem tudom”
néha magunkat sem értjük!
🙂
út
Ki él szma?
Ki létezik szma?
Van élet, ha nem tudod ki éli?
Máté
Egyről beszélünk, máshol tartunk…
Ki kérdezi?
Ki az: Máté?
Hogyan kell elképzelnem?
Meghatározzák gondolatai?
Ha van élet, de nem tudom ki éli… azt is élem valahogy!
Ha nincs élet, mert azt sem tudom ki éli…akkor ki beszélget?
…
Nem elmentünk egymás mellett…
…
Közelítünk…
Szóval: Ki az a „ki”, aki szerinted „aki”? S annak az élet, aki (!) épp éli, mit jelent?
🙂
Én
Én= az Önvalóm legbelül, és rajta sok ‘hagymahéj’, az egom, az álarcaim, a szerepeim. hm?!
szeretettel:Bochecha
És az Én élete?
Mikor él az egó és hogyan?
Mikor az álarcaim? Egy vagyok-e velük, vagy csak egy-egy pillanatra, s akkor az az élet vagy az amit okoz?
Szerepeim? Hol van benne az Önvalóm?
Megtalálom? Megtaláltam? S közben mit nevezek „élet”-nek?
A ‘hagymahéj’-t bontom vagy tapasztom az úton? Mikor s melyik s hogyan?
Így egyszerűen:élet.
Mi az?
S közben érzed-e, hogy maradsz le valamiről?
Önvaló
Az itt és most-ban lehet a kutya elásva… Akkor jön elő az Önvaló, ha ebben az állapotban vagyunk.
Ha kizökkenünk, akkor jönnek a szerepek, álarcok, ego… Ezek eltakarják az Önvalót (saját maga elől is ?!)
Nem tudom, hogy Te bontod-e a hagymahéjat, én azt hiszem, igen. Tudatossággal, önismerettel.
És mi van, ha azt mondom, hogy ha már címkézgetünk, én az ‘élet’ címkéjét arra használom, amikor az Önvalóm van jelen, amikor az itt és most-ban vagyok, a többit meg mondjuk ‘vegetációnak’?!
Mivel nem vagyok folyamatosan az itt és most-ban, ezért néha úgy érzem, hogy ‘lemaradok’ valamiről…
Van még munka rendesen… 🙂
szeretettel:Bochecha
Itt és most…
Amikor vegetálsz, mikor szerepet kapsz, vagy adsz magadnak, akkor élsz?
S ha igen, hisz vegetálsz, akkor nem épp az itt és mostban vagy benne? Akkor, mikor vegetálsz mit jelent az „itt és most”…
Ha Önvaló, mikor benne vagy az „itt és most”-ban, mégsem vagy benne hisz „vegetálsz”, akkor mi az az élet?
Szerintem félreértetted…
Pont azt mondom, hogy akkor élek, amikor az itt és most-ban vagyok, és akkor ‘vegetálok’, ha kizökkenek az itt és most-ból… 🙂
szeretettel:Bochecha
Szerintem ha vegetálok, akkor is élek, csak nem tudok róla, hogy
Szerintem ha vegetálok, akkor is élek, csak nem tudok róla, hogy élek 🙂
szma
Ha el akarod képzelni, formába önteni, elveszíted.
Az önvalónak nincsenek gondolatai. A gondolatnak vannak gondolatai.
Az ego akar tudni. Az önvaló van.
Élet. Azért van róla az egonak tudomása, mert ismeri az ellenpólusát. A halált.
Ha nem szorítanánk magunkat a két illúzió közé, nem volna kérdés: ki éli. Mit él.
Csak az hal meg, ami megszületik.
Szma. Meg fogsz halni. Te.
Mert te születtél.
Máté. Meg fogsz halni. Te.
Mert te születtél.
Az önvaló halála lehetetlen. Sohasem született meg. Soha nem volt más.
Próbálj a gondolatmentességre törekedni. Ne foglalkozz a tudással. Ne akard tudni.
Az már kettő. Aki akar, és amit akar.
Tudatosság. Gondolatmentesség.
Fog ez menni…
Akkor most kérdezek még (minő újdonság! :)):
„Élet. Azért van róla az egonak tudomása, mert ismeri az ellenpólusát. A halált.”
A az élet ellenpólusa a halál? Akkor a születésnek mi az ellenpólusa?
De tegyük fel nem ismerem a két pólust, nem is akarom tudni… akkor élek?
És, ha „Az önvalónak nincsenek gondolatai. A gondolatnak vannak gondolatai.”
Akkor a gondolat önmagát szüli? S miből született a gondolat?
„Próbálj a gondolatmentességre törekedni. Ne foglalkozz a tudással. Ne akard tudni.
Az már kettő. Aki akar, és amit akar.”
Akkor beszéljünk a gondolatmentességről!
Akkor nevezzük ezt életnek? és…
Mi az? Honnan ismerem fel?
szma
„De tegyük fel nem ismerem a két pólust, nem is akarom tudni… akkor élek? ”
Ha ez így van, akkor Te már biztosan nem „élsz”. Vagy.
Az ego valójában nem létezik.
Így értelmét veszti minden kérdésed.
Az ego születik, él és hal. Legalábbis féli végig az életét tudva, egy nap elmúlik. Megszűnik.
Az igazság nem születik. Nem él. Nem hal.
A születés az ego, szerint az emberi élet kezdete. Tehát nem különbözik az élettől. A kezdete csak. A halál sem különbözik az élettől. A vége csak.
Egy baba nincs tudatában születésének. Mi magyarázzuk el neki: él. A személyiség – ego él és hal.
Az önvaló nem születik. Nem hal meg. Van.
A gondolatmentességről nem lehet beszélni.
Ha nincs gondolat, az általad valósnak gondolt élet: nem létezik.
„Akkor a gondolat önmagát szüli? S miből született a gondolat?”
Az emlékeidből születik. Vagyis egyik gondolat szüli a másikat.
A legelső gondolat, mely a többit szüli, az én gondolata.
Amíg létezik a személyiség, élsz, halsz és nem ismerheted fel a valóságot.
Törekedj a gondolatok felszámolására. Személyiséged önmagát oldja majd fel az ürességben.
Máté
Köszönöm
Nagyban hozzájárultál a fenti (blogtémában) konkluzióhoz…. Köszönöm. 🙂 Neked is és mindenkinek.
Örülök bizonyosságodnak s megtapasztalásaidnak. 🙂
Máté
Ez nagyon ott van!!!
Buddhanita
🙂
aamate alias: Máté, alias: Wall E
Máté, Wall E
Nem számít.
Köszönöm Neked is a tanítást.
Meghajolok mindenki előtt 🙂
Hála
Én is meghajlok mindenki előtt, aki idetalált. Keresi magát, próbálkozik az igazi boldogság elérésével…
Hála nektek. Mindenért. Jó köztetek lenni.
Köszönöm.
Máté
vártam már de nem tőled
gyengéden kiemelve az egyik hozzászólásban… ‘A’, ‘A’, ‘M’ stb.stílusban… de nagyokhoz méltón szem elé, mégis rejtve! 😀
Valahol mindannyian
egy ‘szeletet’ mutatunk magunkból. Én pl. a vitatkozok-szeletkémet nem nagyon mutogattam eddig, pedig hozzám tartozik ez is.
Jó kis tanítás volt ez. Becsülöm, hogy ‘bevállaltad’ a két szeletkédet, Máté! 🙂
szeretettel: Zsani
Csak összehozzuk
Csak összehozzuk valahogy :), igaz?
Ezért nagyon jók ezek a kérdések. Segítenek tisztázni, érteni, akár még magunkat is 🙂
Élni az életet
Védikus megközelítésből az Élet maga a Tudat, aki az ásványoktól kezdve a növényi és állati életformákon keresztül most az eddigi legfejlettebb formában, a már önmagára is tudatos emberi formában fejlődik tovább.
A tudat törekvése, hogy mind teljesebben ki tudjon bontakozni egy formában, ezért a formák egyre tökéletesednek és főleg finomodnak, egyre magasabb rezegésekre reagálnak, és ezáltal maguk is egyre magasabb rezgésűvé válnak. A folyamat testi formára vonatkozó része is megy még az embernél, de a lényeg áttevődött a pszichikai dimenzióba, ott kell és lehet tovább fejlődnünk a továbbiakban. Ez a fejlődés – a tudat fejlődése az anyagi formában, vagy az anyag felemelkedése, átszellemesítése a tudat által (a kettő együtt) – nevezhető életnek.
Van egy másik blog a tökéletességről, oda is vág, hogy bizony csak az adott forma korlátain belül érhetjük el a tökéletességet, de ez egyben feladatunk is. Határtalanok a fizikai testben nem lehetünk, sőt a szabadságfokunk is úgy nagyobb, ha elfogadjuk a saját korlátainkat.
A pszichikai korlátaink azonban jobban tágíthatók, ide inkább illik a határtalan jelző, de sok életen át értve. Ebben az életünkben nem valószínű, hogy sokan el tudjuk érni a tudat határtalanságát, vagyis levetni az egó korlátozottságát.
Még van egy szép gondolat a védikus filozófiában. A Tudat (Szellem) részéről a legnagyobb áldozat az anyagi formákba merülni, s ezzel bekorlátoznia önmagát. Ezért az Ő kezdeti tökéletessége csak a formák sokszínűségében nyilvánulhat meg a fizikai világban. Hasonlóképpen számunkra, mint tudatrészek számára, az anyagi életformánkból adódó korlátoknak tudatos áldozathozatalként való megélése felemelő dolog a fejlődésben, míg veszteségként, korlátozásként megélni és frusztráltnak lenni miatta visszahúzó erő.
A lehetőségünk tehát az életünket úgy élni, hogy a fentieket minél inkább tudatosítva az összes cselekedetünkkel és gondolatunkal, vagyis a „Lét”-ünkkel segítsük az Élet kibontakozását.
Amire a legalkalmasabb mindig az az örök Jelen pillanat, amikor egyesülni vagyunk képesek a tudatunk Forrásával, aki tapasztalni küldött ide minket, és visszavár a hozománnyal…
Tudat
„A lehetőségünk tehát az életünket úgy élni, hogy a fentieket minél inkább tudatosítva az összes cselekedetünkkel és gondolatunkal, vagyis a „Lét”-ünkkel segítsük ezt a folyamatot.”
Létünkkel segítsük az életet? Ha az életünk a Létünkben van benne, akkor, nem az életünkkel segítjük Létünket fenntartani?
Vagy ha az életünkben van Létünk, akkor életünk hol kezdődik, s meddig tart?
S így végtelen?
Ha „Ez a fejlődés – tudat fejlődése az anyagi formában, vagy az anyag felemelkedése, átszellemesítése a tudat által (a kettő együtt) – nevezhető életnek.” Mit nevezünk kifejlődésnek?
S, ha a kettő együtt az élet, akkor külön-külön nincs?
A kettő ugyanaz…
… attól függően, hogy melyik oldalról nézzük. De mindenképpen a tudat irányít, tágítja magának a lehetőséget, és ettől fejlódik a forma. Vagyis ez a fejlődés motorja.
Az hogy Lét vagy Élet – szerintem ki hogyan használja, teljesen egyéni. Magam részéről úgy érzem, hogy az élet szó fejez ki inkább egy folyamatot, a Lét pedig egy pillanatot, de ami örökké tart.
Vagyis a Lét az az Itt és Most – a Van-ás, amiről a lányok is írnak. S ha ehhez sikerül kapcsolódni, benne megmaradni – akkor ÉL az ember igazán, akkor ébred fel a saját egós játékából.
Kellemes napot!
Csak úgy még ez is:
anno egy tájkép (…dombtető, mögötte falu, a tmplom tornya még kivehető…) ihlette:
Ég alja és hívők háza összeérve,
Isten-őrző és összetartó képe:
Előttünk az út, hogy eljuthassunk oda,
De szemünk előtt még éltünk kéreg-odva.
Ebben vájkál a megismerő érzés,
Mi kétséges tűz, mert rajta még ott a rés.
Az utad görbe, s nem egyenes végzés,
Míg eljutsz végéig, ezer a kísértés.
Magad előtt látod a célt, mégsem érzed;
Minden lépés kövén kínok fénye ébred.
Azt átlépve halad csak előre élted,
Akadály szükséges ahhoz, hogy megértsed!
Lomb-fakó élményeden a tapasztalás,
Így csak hited, mire építhet a tudás.
Tavasz-melegséggel kísért a maradás,
De célodhoz vezet mégis a haladás!
Nagyon szép
Szma! Köszönjük, ez nagyon szép!
Mi az élet?
Egy csoda. A lét varázsa.
Maga a szépség, legyen akár ezer arca, nyomor a ruhája, akinek van szeme, akkor is látja!
„A lét varázsa”
Ez tetszik.
De, ha már így, fűzzük tovább… ha az írtam volna:
Így egyszerűen: a lét.
Akkor … élet és lét … más?… van különbség?… vagy szintként tekinthető?
Másképp éljük-e az életet és a létet?
Változik-e valami, ha azt mondom: „élet = a lét varázsa”, mintha azt mondanám élet = lét …?
A két szemlélet különbözik vajon?
Élet és lét
Na ezen még gondolkozom!
Így elsőre, azt írnám, egy és ugyanaz. A különbözőséget meg az adhatja, kinek mit adhat a két fogalom.
ha így írnám „élet”, vagy így „Élet”, akkor viszont az „Életet” tartanám egyenlőnek a léttel. Az „élet” alatt azt érteném csupán, hogy sodródva az árral, valamiféle apátiában, mert „nem tehetek róla, hogy az életem ilyen nyomrultul alakult”, míg az Élet alatt azt érteném, hogy igen, vagyok, létezem, megfürdök annak minden derüjében, minden fájdalmában, mert befogadom, és hálás vagyok, hogy megtapasztalhatom ezt a csodát: LÉT-ezem!
Ennyivel nem érem be
akkor még egy:
– én már csak ilyen vagyok, talán változom, csak idő kérdése – 🙂
szóval:
élet és Élet… és persze van: lét és LÉT, ez eddig jó. Fogadjuk el azt is, hogy:
az élet = „a lét varázsa”
DE vajon:
Élet = lét …
Volt egy szavunk: élet, lett kettő: élet és lét, s most már négyről beszélünk: élet, Élet, lét és Lét.
Ha nyolcat csinálsz belőle, feladod a leckét… 🙂
De mi lehet a szavak mögött a fogalom? (és az szintén négy?) …
jujj, megfogtál
fülön csíptél, mint egy rossz gyereket!
:D, 😀 😀
:))
Jó, jó, mondtam, hogy még átrágom.
Ez akár a legyen ön is milliomos döntős kérdése is lehet!!
Nagyon jó téma!
Szerinted?
Definiálni nem tudom
inkább leírom hogyan érzem, mikor élek.
Egy jó meleg teánál, mikor itthon a meleg kályha mellett simogatom a cicám. Csak ennyi van bennem: jó. Kellemes, harmónia.
Vagy barátokkal, mikor nagyokat nevetünk, beszélgetünk, észre sem veszem, hogy van más, csak azt tudom utólag megfogalmazni, teljesen a jelenben voltam, jó volt, nem agyalni, mi fog és miért történi meg ilyesmik.
Vagy mikor sírok, mert valami fáj. Ez is a részem.
Főleg, mikor megcsörren a telefon, könnyeimet törölöm az arcomról és beleszól az Anyám: csak azért hívlak…., igen, örülök, hogy vagy Nekem, Édesanyám!
Vagy mikor az erdőt járom a kutyáimmal. Se telefon, se ember, csak a természet, és a két nagy „szerettem”.
Ilyenkor élek.
Mikor nem élek? Mikor agyalok, osztok-szorzok, pánikolok, még meg nem történt dolgokért, mikor ábrándozom, még nem létező dolgokról, mikor a régmúlton filózom, mi lett volna ha…
Összesítve: mikor minden mással foglalkozom, mindenhol vagyok, csak nem itt, és nem most a jelenben, hogy érezem, létezem, itt vagyok. Érezzem, ne gondoljam. Mert akkor már megint nem élem, csak „elméletben”?
De akkor is jó, ha Tudatos. Akkor is jó, mikor „észre sem veszem”, csak utólag értékelem.
Mikor érzem ezt, hogy valamiről lemaradok?
Mikor azon sopánkodom, nem voltam/vagyok már megint tudatos. De minek ezen paráznom? Van elég időm. Ki tudja már mennyi életen át éltem és még mennyit fogok. Mégis, valami súgja bennem: sietnem kell!
Még tanulnom kell: türelem, és minden jól van így. Bízni, hogy minden úgy alakul, és minden azért van, hogy a Tudatára ébredjek véglegesen: igen élek, létezem, itt és most vagyok. Vagyok, aki vagyok. Határok, korlátok, vszonyítások nélkül. És önmagam tökéletlensége úgy tökéletes, ahogy van.
Hogyan írnám le?
Olyan út, amelynek nincs sem kezdete, sem vége. Nincs célja, sem értelme, sem értelmetlensége. Csak van. Most és itt. Van.
Na ez több lett, mint nyolc, bocsi 🙂
Várom leveled 🙂
Szerintem definiáltad
egész jól megszűrhető, amit írtál:
élek: „itt és most vagyok”
élni: „érezni és nem gondolni”
—————————————
Akkor az élet=a most megélése ?
„Csak ennyi van bennem: jó. Kellemes, harmónia.”
——————————————————————
Akkor a lét=az elengedés megélése?
„Olyan út, amelynek nincs sem kezdete, sem vége.”
——————————————————————-
Akkor az Élet=a teljesség megélése?
„Csak van. … Van.” (amit nagyon nehezen fejezünk ki és különbözetetünk meg…mindenki másképp!)
——————————————–
Akkor a Lét=a nyugalom (a mozgás középpontjának) megélése?
Hát igen, ahogy Te is mondtad:
„Na ez több lett, mint nyolc, bocsi :)”
Nem nagy csoda hát, ha néha félreértjük egymást…
Hiszen:
„Definiálni nem tudom”
néha magunkat sem értjük!
🙂
út
Ki él szma?
Ki létezik szma?
Van élet, ha nem tudod ki éli?
Máté
Egyről beszélünk, máshol tartunk…
Ki kérdezi?
Ki az: Máté?
Hogyan kell elképzelnem?
Meghatározzák gondolatai?
Ha van élet, de nem tudom ki éli… azt is élem valahogy!
Ha nincs élet, mert azt sem tudom ki éli…akkor ki beszélget?
…
Nem elmentünk egymás mellett…
…
Közelítünk…
Szóval: Ki az a „ki”, aki szerinted „aki”? S annak az élet, aki (!) épp éli, mit jelent?
🙂
Én
Én= az Önvalóm legbelül, és rajta sok ‘hagymahéj’, az egom, az álarcaim, a szerepeim. hm?!
szeretettel:Bochecha
És az Én élete?
Mikor él az egó és hogyan?
Mikor az álarcaim? Egy vagyok-e velük, vagy csak egy-egy pillanatra, s akkor az az élet vagy az amit okoz?
Szerepeim? Hol van benne az Önvalóm?
Megtalálom? Megtaláltam? S közben mit nevezek „élet”-nek?
A ‘hagymahéj’-t bontom vagy tapasztom az úton? Mikor s melyik s hogyan?
Így egyszerűen:élet.
Mi az?
S közben érzed-e, hogy maradsz le valamiről?
Önvaló
Az itt és most-ban lehet a kutya elásva… Akkor jön elő az Önvaló, ha ebben az állapotban vagyunk.
Ha kizökkenünk, akkor jönnek a szerepek, álarcok, ego… Ezek eltakarják az Önvalót (saját maga elől is ?!)
Nem tudom, hogy Te bontod-e a hagymahéjat, én azt hiszem, igen. Tudatossággal, önismerettel.
És mi van, ha azt mondom, hogy ha már címkézgetünk, én az ‘élet’ címkéjét arra használom, amikor az Önvalóm van jelen, amikor az itt és most-ban vagyok, a többit meg mondjuk ‘vegetációnak’?!
Mivel nem vagyok folyamatosan az itt és most-ban, ezért néha úgy érzem, hogy ‘lemaradok’ valamiről…
Van még munka rendesen… 🙂
szeretettel:Bochecha
Itt és most…
Amikor vegetálsz, mikor szerepet kapsz, vagy adsz magadnak, akkor élsz?
S ha igen, hisz vegetálsz, akkor nem épp az itt és mostban vagy benne? Akkor, mikor vegetálsz mit jelent az „itt és most”…
Ha Önvaló, mikor benne vagy az „itt és most”-ban, mégsem vagy benne hisz „vegetálsz”, akkor mi az az élet?
Szerintem félreértetted…
Pont azt mondom, hogy akkor élek, amikor az itt és most-ban vagyok, és akkor ‘vegetálok’, ha kizökkenek az itt és most-ból… 🙂
szeretettel:Bochecha
Szerintem ha vegetálok, akkor is élek, csak nem tudok róla, hogy
Szerintem ha vegetálok, akkor is élek, csak nem tudok róla, hogy élek 🙂
szma
Ha el akarod képzelni, formába önteni, elveszíted.
Az önvalónak nincsenek gondolatai. A gondolatnak vannak gondolatai.
Az ego akar tudni. Az önvaló van.
Élet. Azért van róla az egonak tudomása, mert ismeri az ellenpólusát. A halált.
Ha nem szorítanánk magunkat a két illúzió közé, nem volna kérdés: ki éli. Mit él.
Csak az hal meg, ami megszületik.
Szma. Meg fogsz halni. Te.
Mert te születtél.
Máté. Meg fogsz halni. Te.
Mert te születtél.
Az önvaló halála lehetetlen. Sohasem született meg. Soha nem volt más.
Próbálj a gondolatmentességre törekedni. Ne foglalkozz a tudással. Ne akard tudni.
Az már kettő. Aki akar, és amit akar.
Tudatosság. Gondolatmentesség.
Fog ez menni…
Akkor most kérdezek még (minő újdonság! :)):
„Élet. Azért van róla az egonak tudomása, mert ismeri az ellenpólusát. A halált.”
A az élet ellenpólusa a halál? Akkor a születésnek mi az ellenpólusa?
De tegyük fel nem ismerem a két pólust, nem is akarom tudni… akkor élek?
És, ha „Az önvalónak nincsenek gondolatai. A gondolatnak vannak gondolatai.”
Akkor a gondolat önmagát szüli? S miből született a gondolat?
„Próbálj a gondolatmentességre törekedni. Ne foglalkozz a tudással. Ne akard tudni.
Az már kettő. Aki akar, és amit akar.”
Akkor beszéljünk a gondolatmentességről!
Akkor nevezzük ezt életnek? és…
Mi az? Honnan ismerem fel?
szma
„De tegyük fel nem ismerem a két pólust, nem is akarom tudni… akkor élek? ”
Ha ez így van, akkor Te már biztosan nem „élsz”. Vagy.
Az ego valójában nem létezik.
Így értelmét veszti minden kérdésed.
Az ego születik, él és hal. Legalábbis féli végig az életét tudva, egy nap elmúlik. Megszűnik.
Az igazság nem születik. Nem él. Nem hal.
A születés az ego, szerint az emberi élet kezdete. Tehát nem különbözik az élettől. A kezdete csak. A halál sem különbözik az élettől. A vége csak.
Egy baba nincs tudatában születésének. Mi magyarázzuk el neki: él. A személyiség – ego él és hal.
Az önvaló nem születik. Nem hal meg. Van.
A gondolatmentességről nem lehet beszélni.
Ha nincs gondolat, az általad valósnak gondolt élet: nem létezik.
„Akkor a gondolat önmagát szüli? S miből született a gondolat?”
Az emlékeidből születik. Vagyis egyik gondolat szüli a másikat.
A legelső gondolat, mely a többit szüli, az én gondolata.
Amíg létezik a személyiség, élsz, halsz és nem ismerheted fel a valóságot.
Törekedj a gondolatok felszámolására. Személyiséged önmagát oldja majd fel az ürességben.
Máté
Köszönöm
Nagyban hozzájárultál a fenti (blogtémában) konkluzióhoz…. Köszönöm. 🙂 Neked is és mindenkinek.
Örülök bizonyosságodnak s megtapasztalásaidnak. 🙂
Máté
Ez nagyon ott van!!!
Buddhanita
🙂
aamate alias: Máté, alias: Wall E
Máté, Wall E
Nem számít.
Köszönöm Neked is a tanítást.
Meghajolok mindenki előtt 🙂
Hála
Én is meghajlok mindenki előtt, aki idetalált. Keresi magát, próbálkozik az igazi boldogság elérésével…
Hála nektek. Mindenért. Jó köztetek lenni.
Köszönöm.
Máté
vártam már de nem tőled
gyengéden kiemelve az egyik hozzászólásban… ‘A’, ‘A’, ‘M’ stb.stílusban… de nagyokhoz méltón szem elé, mégis rejtve! 😀
Valahol mindannyian
egy ‘szeletet’ mutatunk magunkból. Én pl. a vitatkozok-szeletkémet nem nagyon mutogattam eddig, pedig hozzám tartozik ez is.
Jó kis tanítás volt ez. Becsülöm, hogy ‘bevállaltad’ a két szeletkédet, Máté! 🙂
szeretettel: Zsani
Csak összehozzuk
Csak összehozzuk valahogy :), igaz?
Ezért nagyon jók ezek a kérdések. Segítenek tisztázni, érteni, akár még magunkat is 🙂
Élni az életet
Védikus megközelítésből az Élet maga a Tudat, aki az ásványoktól kezdve a növényi és állati életformákon keresztül most az eddigi legfejlettebb formában, a már önmagára is tudatos emberi formában fejlődik tovább.
A tudat törekvése, hogy mind teljesebben ki tudjon bontakozni egy formában, ezért a formák egyre tökéletesednek és főleg finomodnak, egyre magasabb rezegésekre reagálnak, és ezáltal maguk is egyre magasabb rezgésűvé válnak. A folyamat testi formára vonatkozó része is megy még az embernél, de a lényeg áttevődött a pszichikai dimenzióba, ott kell és lehet tovább fejlődnünk a továbbiakban. Ez a fejlődés – a tudat fejlődése az anyagi formában, vagy az anyag felemelkedése, átszellemesítése a tudat által (a kettő együtt) – nevezhető életnek.
Van egy másik blog a tökéletességről, oda is vág, hogy bizony csak az adott forma korlátain belül érhetjük el a tökéletességet, de ez egyben feladatunk is. Határtalanok a fizikai testben nem lehetünk, sőt a szabadságfokunk is úgy nagyobb, ha elfogadjuk a saját korlátainkat.
A pszichikai korlátaink azonban jobban tágíthatók, ide inkább illik a határtalan jelző, de sok életen át értve. Ebben az életünkben nem valószínű, hogy sokan el tudjuk érni a tudat határtalanságát, vagyis levetni az egó korlátozottságát.
Még van egy szép gondolat a védikus filozófiában. A Tudat (Szellem) részéről a legnagyobb áldozat az anyagi formákba merülni, s ezzel bekorlátoznia önmagát. Ezért az Ő kezdeti tökéletessége csak a formák sokszínűségében nyilvánulhat meg a fizikai világban. Hasonlóképpen számunkra, mint tudatrészek számára, az anyagi életformánkból adódó korlátoknak tudatos áldozathozatalként való megélése felemelő dolog a fejlődésben, míg veszteségként, korlátozásként megélni és frusztráltnak lenni miatta visszahúzó erő.
A lehetőségünk tehát az életünket úgy élni, hogy a fentieket minél inkább tudatosítva az összes cselekedetünkkel és gondolatunkal, vagyis a „Lét”-ünkkel segítsük az Élet kibontakozását.
Amire a legalkalmasabb mindig az az örök Jelen pillanat, amikor egyesülni vagyunk képesek a tudatunk Forrásával, aki tapasztalni küldött ide minket, és visszavár a hozománnyal…
Tudat
„A lehetőségünk tehát az életünket úgy élni, hogy a fentieket minél inkább tudatosítva az összes cselekedetünkkel és gondolatunkal, vagyis a „Lét”-ünkkel segítsük ezt a folyamatot.”
Létünkkel segítsük az életet? Ha az életünk a Létünkben van benne, akkor, nem az életünkkel segítjük Létünket fenntartani?
Vagy ha az életünkben van Létünk, akkor életünk hol kezdődik, s meddig tart?
S így végtelen?
Ha „Ez a fejlődés – tudat fejlődése az anyagi formában, vagy az anyag felemelkedése, átszellemesítése a tudat által (a kettő együtt) – nevezhető életnek.” Mit nevezünk kifejlődésnek?
S, ha a kettő együtt az élet, akkor külön-külön nincs?
A kettő ugyanaz…
… attól függően, hogy melyik oldalról nézzük. De mindenképpen a tudat irányít, tágítja magának a lehetőséget, és ettől fejlódik a forma. Vagyis ez a fejlődés motorja.
Az hogy Lét vagy Élet – szerintem ki hogyan használja, teljesen egyéni. Magam részéről úgy érzem, hogy az élet szó fejez ki inkább egy folyamatot, a Lét pedig egy pillanatot, de ami örökké tart.
Vagyis a Lét az az Itt és Most – a Van-ás, amiről a lányok is írnak. S ha ehhez sikerül kapcsolódni, benne megmaradni – akkor ÉL az ember igazán, akkor ébred fel a saját egós játékából.
Kellemes napot!
Élet
Az élet egyetlen értelme a felébredés, minden más csak halogatás, ami szenvedést szül.
A felébredésem óta az élet Leela =játék, a tiszta tudatosság játéka önmagával, ami az elme számára elképzelhetetlen örömmel, szeretettel és békével párosul, mert nincs többé azonosulás a szerepekkel.
A másik elengedhetetlen az életben az Éberség az utolsó lehelletig.
Szeretettel
Reggel
én is azt hittem, hogy felébredtem… 🙂
Na de viccet félretéve: szerintem mindenki afelé halad, ki így, ki úgy, ki lassabban, ki gyorsabban…
szeretettel:Bochecha
Leela
köszönöm
Béke!
Lehet-e…?
Lehet-e játszani az életet mint játékot, ha nem azonosulsz egy-egy szereppel? Hiteles lesz-e játékod, ha épp nem az játsza, ki a szerepet kapta, bár „elképzelhetetlen örömmel, szeretettel és békével párosul”?
Az Éberség elérhető, ha épp nem azonosulsz a szereppel? Ha játszol, de nem abban vagy benne, mi szereped, akkor hogyan vagy éber, s abban-e vagy másban?
Így egyszerűen: élet.
Írod élet=játék.
De vajon egy, kettő, négy vagy nyolc? S ez mind vajon egy-e?
Éberség Lélektársak!
Szerintem az éberség csak akkor érhető el, ha kilépünk a szerepekből. Szerepeket békével, örömmel, szeretettel nem nagyon lehet játszani, mármint, ha ezeket eljátszani próbáljuk . Csak ha mi magunk vagyunk az öröm, a béke és a szeretet – de akkor meg már nem játsszuk…
Az „életet játszani” viszont tényleg csak szerepekben lehet, amit felvállaltunk, hogy egymást tanítsuk általa, ezért hát hitelesen el kell őket játszani.
De utána illene felébredni belőlük! :)) Képzeljétek el, ha a színész hazamenne, és odahaza a családban még mindig a Lear királyt játszaná…
Éberség,igen. De az élet?
Az élet – fogadjuk most el – játék. És ez így játszható: „Csak ha mi magunk vagyunk az öröm, a béke és a szeretet – de akkor meg már nem játsszuk…”
Akkor, amikor már nem játszol, felébredsz… élsz-e még? S az élet-e? Vagy ez az élet, amíg játszol… De, ha az nem élet, akkor a felébredés után már nem élsz, hiszen akkor élhetnél igazán, hisz felébredtél…
S miről veszed észre, hogy már nem álmodsz?
🙂
egyszerűbb
Nagyon elvonttá vált ez a blog….és minek???
Az életet hétköznapi szóhasználattal a születés és halál közötti időszakra vonatkoztatják.
Ebben az értelemben az élet – egy inkarnáció.
A lét, létezés – az örök.
A Forrásból való kiáradástól tart a Forrásba való visszatérésig.
Utómondat
Már ha egyéni Lelkek életéről és létéről beszélünk.
Egyszerű és nagyszerű!
De pont ettől szép a bonyolult is, hogy belenézve egyszerű és sokszor nem is különböznek!!! Ez egyben válasz: a miértre is és:köszönöm Neked is hogy vállaltad, hogy megosztottad s megvédted gondolataid.
Ha teljesen befogadtad, sajátodat s amit még hozzá gondoltál, akkor engedd el – én is ezt teszem – és visszanézve megértjük egymást…
🙂
A tiszta tudatosság játéka önmagával…
Bocs Leela, ez inkább humor akar lenni, és nagyon szépet írtál, de érdemes belegondolni:
Nem lenne jobb úgy, hogy a tiszta tudatosság játéka az anyaggal?… Különben hajazik arra másik blogra:)))
De lehet arra gondoltál, hogy a tudat azért osztotta önmagát részekre, hogy képes legyen megfigyelni önmagát, vagyis a saját maga teremtési játékát az anyaggal…
Élet
Az élet egyetlen értelme a felébredés, minden más csak halogatás, ami szenvedést szül.
A felébredésem óta az élet Leela =játék, a tiszta tudatosság játéka önmagával, ami az elme számára elképzelhetetlen örömmel, szeretettel és békével párosul, mert nincs többé azonosulás a szerepekkel.
A másik elengedhetetlen az életben az Éberség az utolsó lehelletig.
Szeretettel
Reggel
én is azt hittem, hogy felébredtem… 🙂
Na de viccet félretéve: szerintem mindenki afelé halad, ki így, ki úgy, ki lassabban, ki gyorsabban…
szeretettel:Bochecha
Leela
köszönöm
Béke!
Lehet-e…?
Lehet-e játszani az életet mint játékot, ha nem azonosulsz egy-egy szereppel? Hiteles lesz-e játékod, ha épp nem az játsza, ki a szerepet kapta, bár „elképzelhetetlen örömmel, szeretettel és békével párosul”?
Az Éberség elérhető, ha épp nem azonosulsz a szereppel? Ha játszol, de nem abban vagy benne, mi szereped, akkor hogyan vagy éber, s abban-e vagy másban?
Így egyszerűen: élet.
Írod élet=játék.
De vajon egy, kettő, négy vagy nyolc? S ez mind vajon egy-e?
Éberség Lélektársak!
Szerintem az éberség csak akkor érhető el, ha kilépünk a szerepekből. Szerepeket békével, örömmel, szeretettel nem nagyon lehet játszani, mármint, ha ezeket eljátszani próbáljuk . Csak ha mi magunk vagyunk az öröm, a béke és a szeretet – de akkor meg már nem játsszuk…
Az „életet játszani” viszont tényleg csak szerepekben lehet, amit felvállaltunk, hogy egymást tanítsuk általa, ezért hát hitelesen el kell őket játszani.
De utána illene felébredni belőlük! :)) Képzeljétek el, ha a színész hazamenne, és odahaza a családban még mindig a Lear királyt játszaná…
Éberség,igen. De az élet?
Az élet – fogadjuk most el – játék. És ez így játszható: „Csak ha mi magunk vagyunk az öröm, a béke és a szeretet – de akkor meg már nem játsszuk…”
Akkor, amikor már nem játszol, felébredsz… élsz-e még? S az élet-e? Vagy ez az élet, amíg játszol… De, ha az nem élet, akkor a felébredés után már nem élsz, hiszen akkor élhetnél igazán, hisz felébredtél…
S miről veszed észre, hogy már nem álmodsz?
🙂
egyszerűbb
Nagyon elvonttá vált ez a blog….és minek???
Az életet hétköznapi szóhasználattal a születés és halál közötti időszakra vonatkoztatják.
Ebben az értelemben az élet – egy inkarnáció.
A lét, létezés – az örök.
A Forrásból való kiáradástól tart a Forrásba való visszatérésig.
Utómondat
Már ha egyéni Lelkek életéről és létéről beszélünk.
Egyszerű és nagyszerű!
De pont ettől szép a bonyolult is, hogy belenézve egyszerű és sokszor nem is különböznek!!! Ez egyben válasz: a miértre is és:köszönöm Neked is hogy vállaltad, hogy megosztottad s megvédted gondolataid.
Ha teljesen befogadtad, sajátodat s amit még hozzá gondoltál, akkor engedd el – én is ezt teszem – és visszanézve megértjük egymást…
🙂
A tiszta tudatosság játéka önmagával…
Bocs Leela, ez inkább humor akar lenni, és nagyon szépet írtál, de érdemes belegondolni:
Nem lenne jobb úgy, hogy a tiszta tudatosság játéka az anyaggal?… Különben hajazik arra másik blogra:)))
De lehet arra gondoltál, hogy a tudat azért osztotta önmagát részekre, hogy képes legyen megfigyelni önmagát, vagyis a saját maga teremtési játékát az anyaggal…
Élet – vajon éled is, vagy csak elemzed ?!
Kavics22
Szándékosan nem olvastam el a hozzászólásokat. Számomra az élet: megélni a végleteket, úgy igazából, szívvel-lélekkel. Kár lenne ezt bővebben kifejteni, aki érti, az érzi is.
Értem
A blog célja az volt (mivel egy másikon eléggé durva volt már a hangulat – olyan végletes), hogy megtudjam ki-mennyire hiszi a saját igazát igaznak és mennyire „hallja” a másikat, így a téma maga már nem igényel tőlem hozzászólást.
A végleteket … mostanában igen, szeretem megélni. Volt idő, mikor szándékosan kerültem, de rájöttem elöbb elengedem, ha nem menekülök… viszont nem vagyok hajlandó eléfutni sem semminek.
Az elemzés… nos igen, én sokat tanultam az elemzés útján, így majdnem minden mozdulatomban jelen van… de a jó pillanatban ezt is el tudom engedni… sem elöbb-sem késöbb…
De ha már így…,akkor Te akarsz róla beszélni?
Kavics22
Én is mostanában élem a végleteket, valószínűleg
Kavics22
Én is mostanában élem a végleteket, valószínűleg ezért is sikerült ilyenre a hozzászólásom. Nem mondanám, hogy mindig élvezem…… , főleg akkor nem, ha lépten-nyomon elemezgetem. Bár olykor szükséges a tanulságokat levonni, ezt elismerem.
Nekem még nagyon nem megy a „jó pillanatban elengedés”. 🙂
Szükség van
jóra és rosszra egyaránt. Hogy aztán „elfelejtsd a két pólust”…
És a rosszat (ha bevalljuk, ha nem) kicsit mindenki jobban szereti, igaz csak a végén…így a hibáinkra is szükségünk van…
Sose bánd azt, ami előre visz, de ne ragaszkodj hozzá, mert visszahúz…
Ne gondolkodj melyik sor mit jelent, csak figyeld, kapsz-e érzést ebből:
Hidas Antal: Eltelt már…
Eltelt már
több, mint egy évmiriád,
hogy a sarjadó sarkcsillag
a sarkára állt.
Sugara azóta
töretlen jő.
Valódi csillag –
s nem tőrtvető törtető.
Kolibri toll
a varjún…
Zavard el,
ne zavarjon!
… hát ennyi, ahogyan Te is írtad: „aki érti, érzi…”. A lépten-nyomon elemezgetés hajlama nem véletlen, szeresd hát! … Aztán engedd el… a pillanat minősége nem számít…:)
Kevdes szma!
Kedves szma!
Miért érzem, hogy magasabb szintet képviselsz, mint amit mutatsz?
Hogy olyat kérdezel, amit tudsz…
Ki vagy te?
Írnál egy pár sort?
Olyan emberi dolgokat…
Máté
Emberi dolgokat
… bár az egómat mintha hájjal kenegetnék…a válaszom nem, igyekszem nem képviselni senkit, csak…törekszem megérteni mindenkit… küzdök az elhamarkodott reakciók ellen, néha sikerrel, néha nagyon nem… tudok egyszerre gyűlölni és szeretni , néha ugyanazt a dolgot, személyt vagy tulajdonságot is és ez néha rémítő, néha komikus, héha ez, néha az… egy feladatom van: elfogadni, hogy a pillanat, annak minden múlandóságával hozzám tartozik… elég emberi voltam? :))
Igen
Igen, köszönöm.
Ez elég volt.
Kavics22
Belefeledkeztem a soraidba, a végtelenség érzése árad
Kavics22
Belefeledkeztem a soraidba, a végtelenség érzése árad belőle. Én ezt érzem, más talán mást……..de hát „Zavard el,
ne zavarjon ! 🙂
Igen ilyesmit…
éreztem, miközben írtam (idéztem)… 🙂
Kedves Szma!
Nagyon remélem filozófiát (is) tanítasz valahol még a blogon kívül.
Nagyon élveztem ezt a blogot.
🙂
Nem hiszem…
hogy bárkinek érdemes olyat tanítani, amit nem akar befogadni. Amíg nem kell Neki, fusson! 🙂
Ha megállt és beszél(get)ni akar, akkor viszont általában engedem!
Ehhez is „sok” vagyok néha! 🙂 Dehát mindenki küzd valamivel, én is…
Máté…
…megmondanád, végül is mi bajod volt velem a másik blogban? Csak szelíden kérdem, nehogy elrondítsuk a blogot.:))) Tényleg felkaptad a vizet, vagy nekem is csak játszottál ?
Kíváncsiságból kérdem. És mi indított erre a Mátyás király tréfára? :))))
Üdv,
Kedves Hermess!
Nem játszottam. Ott, az voltam én.
Jól érzed, veled semmi bajom nem volt.
Inkább azzal, amit képviselsz.
Ez a folyamatosan mindenki védelmére kelés, amikor nem is neked, hozzád, ellened szól…irritálta a másik énem.
Sajnálom.
Bocsáss meg érte.
Szia, Máté!
Nincs bocsánat, mert nem is haragudtam. Azért kérdeztem most rá, hogy visszamenőleg nehezteljek-e vagy sem…:)))
Nézd, bennem nem a védelmezésen van a hangsúly. Azt hiszem, ha valaki arra „vetemedik”, hogy elkezd itt írogatni, akkor többé kevésbé bizonyosnak kell lennie abban, amit leír, és az álláspontját meg kell tudni védenie. Mint mondtam, gondatlan voltam veled szemben, mert a kifogásolt hozzászólásod korábbi „tételekre” vonatkozott, de pont Anita nagyon jó kérdései után következett (amelyek egyébként nyitva maradtak…)
Én inkább a durvulás ellen próbálok fellépni, mert az bizonyítottan csak további durvulást idéz elő. Az egósságnak a legelső szimptómája, ellehetetleníti az információcserét, és semmit, de semmit nem old meg. Például ahelyett, hogy azokra az érdekese kérdésekre kerestük volna tovább a választ, a topic teljes káoszba süllyedt. Ezen kívül nem illik a durvaság az oldal szellemiségéhez sem. Érdemes lenne az agresszióról egy topicot nyitni.
Viszont arra őszintén kíváncsi lennék, hogy mi volt az igazi indíték a velünk űzött inkognitós tréfád mögött. Hajlandó lennél végiggondolni?
Mert aktívan befolyásoltál egy csomó embert általa, s az aktivitás mögött szándéknak kell lennie. (Azt nem feltételezem, hogy öntudatlan késztetésből mentél bele). A szándék, és annak hozadéka alapján minősíthető jónak vagy nemkívánatosnak a módszer.
Szóval, tényleg kíváncsi vagyok. Megosztod velünk?
Nem értem Hermess. Ott az voltam én. Egy faragatlanabb
Nem értem Hermess. Ott az voltam én. Egy faragatlanabb változatban. Nem neked intézett szavakat bíráltál. Ezért kaptál a negatívumokból te is.
Itt egyedül Sanyinak lenne oka úgy bírálni, mint te. Ez az ő oldala. Ha őt nem zavarja, (személyesen kértem tőle elnézést telefonon a történtek után). Azonnal elfogadta. Nem bírálta, sőt!
„Én inkább a durvulás ellen próbálok fellépni, mert az bizonyítottan csak további durvulást idéz elő.”
Miért lépsz fel ellene? Miért csak te? Máskor is megesett, hogy csak te… Ebből neked kell tanulni, hogy miért irritál az erősebb hangnem.
Az indítékom ott keresendő, mint a te dolgaid. Ego. Az egyet nem értés.
Nem tudom mit írhatnék még ezzel kapcsolatban.
Várj egy kicsit…
Most én sem értelek!
Értem a játékot, értem, hogy megéltél valamit, értem a múlt időt!
De nem haladunk egyformán, ahhoz hogy lezárja Te is kellesz…
Lehet, hogy
„Azonnal elfogadta. Nem bírálta, sőt!” egy másik lépcsőfok? …Vagy másik „lépcsőház”?
És ez a szembesítés, lehet igaz, de nem lehet, hogy korai?
„Máskor is megesett, hogy csak te… Ebből neked kell tanulni, hogy miért irritál az erősebb hangnem.”
És engedd meg, hogy itt szóljak Hermess, hozzád is!
Lehet, hogy pont a múltidő a lényeg?
Miért a szándékot/módszert minősíteni?
Kell-e minősíteni, vagy csak elfogadni: ott az volt.
Egy biztos! Amíg nem oldjátok fel, mindig előjön… átlépni nem lehet!
De, mikor engedjük már el??????????? :)) Én drukkolok nektek!
Elfogadom!
Elfogadtam, már régen el is feledkeztem róla, mint Wall E-ről, mert nem is érintett meg mélyebben. Kezdem megszokni, biztos van tanulnivaló ezzel kapcsolatban. De ezenkívül azt próbálom megértetni, hogy értelmetlen és öncélú a „hadakozás” ezen a szinten. Kicsit később nyitok is egy blogot az agresszióról, ahol ezt a témát még körbejárhatjuk.
Csak miután kiderült a Mátyás fogás – lettem kíváncsi, hogy mi végre született maga a módszer. Azt akarod mondani, hogy egy másik részed megélésének a „formájául” választottad az álnevet?
A kettőt válasszuk szét, bár van közös gyökere, és nem csak bennem. Azért is érdemes különválasztani, mert egyrészt hamarabb lettél Wall E, mint ahogyan én beléd kötöttem, tehát nem én voltam a döntésed katalizátora. Másrészt az utóbbi inkább megérintett, mint maga a szópárbaj… Mátét az addigi írásaiból másnak véltem (ami persze az én vetítésem), ezért lettem kíváncsi, ezért is van talán ez az oldal.
És a kérdésem azért jogos, mert valamilyen szándékkal a tudtomon kívül érintve voltam a játékban, mint ahogyan Ti is. Mint ahogyan egy marketing fogással is érintve vagyunk rendszeresen.
Elfogadni el lehet, de ha még többet szeretnénk tanulni belőle, akkor érdemes belemenni kicsit. Nem ragaszkodom hozzá, csak ha Máté is vállalja. Akár abba is hagyhatjuk. Nem egóskodni akarok Veled, pláne nem bántani, mert az hiteltelenné tenné azt, amit eddig képviseltem. Inkább próbáljunk okulni belőle.
Válasz, remélem mindenkinek…
„Azt akarod mondani, hogy egy másik részed megélésének a „formájául” választottad az álnevet?”
Igen, ez a tökéletes válasz.
„Azért is érdemes különválasztani, mert egyrészt hamarabb lettél Wall E, mint ahogyan én beléd kötöttem, tehát nem én voltam a döntésed katalizátora.”
Így van Hermess. Nem te és Buddhanita volt a katalizátor, hanem Karmatörlő. Éppen ezért nem értettem sem Buddhanitát sem téged… miért kell bíróként részt vennetek ebben… miért kell azokat a kelletlen szavakat magatok felé fordítani…
Hermess! Ha azt mondanám: Buster is én voltam, egy gép árnyékaként? Ráadásul az ő szavai már tényleg a jó izlés határát súrolták? Skorpió ellen küldtem Bustert harcba. Te akkor is beálltál… a bíró helyébe… Senki sem kérte. Főleg nem Skorpió.
Jogos lenne a kérdés. Hány arcom volt még…
Csak ennyi. Vállalom. Megtanulom, e három (Wall E, Buster, aamate) „lényem” üzenetét.
Ilyen is voltam. Talán vagyok.
De nem itt.
Maradok Máté.
Köszönöm, Máté!
Becsüllek, hogy feltártad. Jó cél érdekében, jó szándékkal tetted. Úgy tűnik legalább is, mert az ember mindig megtalálja az önigazolást.
Engedd meg azonban, hogy hozzáfűzzek néhány gondolatot. Ez a megoldás a társaidat is, akikkel közösen vagy itt – akarva, akaratlanul félrevezette, befolyásolta a reagálásaiban. És látod a szerep némelyekkel szemben elsodort – nem Te irányítottál, hanem a szerep téged.
Miben különbözik ez a megoldás attól, amit Skorpió alkalmazott? Azt manipulációnak könyveltük el. Formailag csak abban, hogy Te utólag felvállaltad a sajátodat. Nagyon vékony a határ. Tartalmilag különbözhet abban, hogy tanító szándék volt mögötte, vagy egyszerűen a saját „árnyékodat” csak utólag felvállalva szabadultál meg egy belső feszültségtől ily módon. Nyilván az igazság valahol a kettő között van, de nem valószínű, hogy pont 50-50 %, így hát valamelyik oldalra elbillen. Ezt kérdeztem volna – de nem firtatom tovább, ezt neked fontosabb tudni.
A lényeg, hogy azokkal a társaimmal, akiket képletesen egyenrangúnak fogadok el itt a blogon, mint önmagukat megismerni igyekvőket – szerintem nem játszadozhatok még mellékesen sem, ha csak a saját magam frusztrációjának az oldása a célom (és ez a durvaságra is vonatkozik). Ezzel fölébük helyezem magam, valahol „felhasználom” őket. A tanító szándék talán ad rá felmentést, de mivel nem csak az okul általa, akinek szánom, felmerül egy csomó „mellékhatás” a többiekkel kapcsolatban. (Akik egyébként ha ilyennek szükségét éreznék, talán elmennének egy saját élményű tréningre…:)) Az agresszió valamilyen szinten mindenkiben agressziót ébreszt.
Utolsó érvem – ha az önismeret a leszakadt, sérült részeink visszaintegrálásáról szól, ha a cél egy magasan integrált személyiségfejlődési fok elérése, akkor mi értelme van kevésbé kedvelt részekre hasítani önmagunkat, nevet és önálló „életet” adni azoknak? Láttad, vagy olvastad az „Ötödik Sally” c, darabot / könyvet?
A Máté, vagy aamate neved alatt, az Egész éneddel ugyanúgy elmondhatsz bárkinek bármit. Csak az nem mindegy hogyan – szerintem. Azt mondod, hogy én hárítom a durvaságot magamtól, ehhez képest Te még le is választottad magadról és külön „személyiséget” adtál nekik…:) Abban lehet valami irritáló (ezen el kell gondolkodnom) és elnézést kérek miatta, ha úgy tűnik, mintha elbitorolnám a „Sanyi viselkedési jogait” a honlapon. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet!
Én a magam részéről elmondtam, amit szerettem volna. Ha valamit igazságtalannak, vagy tévedésnek tartasz mindebből – természetesen helyesbíts!
Barátsággal és jóérzéssel irántad: Zoltán
Helyesbítés Zoltánnak
„Ez a megoldás a társaidat is, akikkel közösen vagy itt – akarva, akaratlanul félrevezette, befolyásolta a reagálásaiban”
Ezek szerint félrevezethetők és befolyásolhatók, vagyis gyöngék voltak.
A célom nem ez volt. Magatokból hoztátok ki.
„nem Te irányítottál, hanem a szerep téged”
A szerepet én irányítottam. Nem az engem. Ha akartam Wall E, ha akartam aamate.
„Miben különbözik ez a megoldás attól, amit Skorpió alkalmazott? Azt manipulációnak könyveltük el.”
Semmilyen manipulatív szándékom nem volt. A véleményemet fejeztem ki, nyers formában.
„Tartalmilag különbözhet abban, hogy tanító szándék volt mögötte”
Nem akartam tanítani vele semmit.
„vagy egyszerűen a saját „árnyékodat” csak utólag felvállalva szabadultál meg egy belső feszültségtől ily módon.”
Önmagamnak már akkor beismertem, amikor életet adtam nekik.
Hogy nektek is beismertem, az inkább örömmel töltött el. Nem szégyenkezem miatta. Ez is én voltam. Vagyok.
„A lényeg, hogy azokkal a társaimmal, akiket képletesen egyenrangúnak fogadok el itt a blogon, mint önmagukat megismerni igyekvőket – szerintem nem játszadozhatok még mellékesen sem,”
Senkivel sem játszadoztam. Ott ez voltam én.
Én senkit sem rangsorolok. Minden „alsóbb szintű” is írhat csodálatos, lélekemelő dolgokat. És „felsőbb” is érthetetlen monológokat. De ez nem a feladó hibája. Ő olyan, amilyen.
Ezek szerint te az életben is rangsorolsz.
Mit jelent ez számodra? Akit alább rangsorolsz, annak kevésbé figyelsz a szavaira?
Mert ha jobban megnézed Wall E bármit is írt volna később, inkább föntről fogadod, mint figyelemmel.
De mindenképpen szálkával a szemedben.
„Az agresszió valamilyen szinten mindenkiben agressziót ébreszt.”
Csak abban ébreszt, aki nem oldotta fel azt a szeretetben. Az ezzel kapcsolatos blog megnyitása számomra értelmetlen. Tudom, miért tudok agresszív lenni.
Írtam egy kedves önmegvalósítónak erről a „Busterségről”. Pont ezt emeltem ki. Ha akiket szorongatok tudnák, ki vagyok, talán elveszíteném őket. Hisz saját rangsorolásuk és előítéleteik miatt már nem azt írják vagy nem is írnak, ha úgy adódik. Persze ez nem mindenkire jellemző, ne vedd magadra.
A félelmemet ezzel kapcsolatban, hogy elveszítek valakit, abban a pillanatban elengedtem, amikor vállaltam Wall E-t és Bustert. A Mátyás téma felvállalása ez volt bennem.
Nem félek attól, hogy elveszítek valakit azért, mert olyan vagyok, amilyen.
„Utolsó érvem – ha az önismeret a leszakadt, sérült részeink visszaintegrálásáról szól”
(Szép a magyar nyelv, felesleges teletömni idegen szavakkal…)–Ez most Wall E-s.
Az önismeret nem a magunk összerakásáról szól.
Hanem a felismerésről, hogy sem ez, sem az, nem én vagyok. Nem összerakni vagy szétszedni kell. Tudatosítani. Ez a félelem nem én vagyok. Ez a személyiség sem én vagyok. Az ego megnyílvánulása csak.
„akkor mi értelme van kevésbé kedvelt részekre hasítani önmagunkat,”
Semmi. Wall E és Buster segített annak felismerésében: már nem félek attól, hogy elveszítem itt valakinek a hozzászólásait.
„A Máté, vagy aamate neved alatt, az Egész éneddel ugyanúgy elmondhatsz bárkinek bármit.”
Mostmár az sem baj, ha nem. Attól én még elmondom, ha belülről úgy érzem, el kell. Ha érdekli és jónak találja, rendben van. Ha nem, az is rendben van.
„Láttad, vagy olvastad az „Ötödik Sally” c, darabot / könyvet?”
Nem még, most a Forrás című filmet hajkurászom.
„Barátsággal és jóérzéssel irántad: Zoltán”
Félsz, hogy elveszítesz?
Nem kell Félned.
Máté
Ez egy tudatossági szint,
amit most itt elővezettél, egy belső állapot, egy viszonyulás a világhoz és benne az emberekhez – ami önmagát helyezi valahová. Hogy hová, azt mindenki maga eldöntheti.
Nem én rangsorolok, Máté. A dolgok szűkebbek és tágabbak, önmagukat rangsorolják. Egyik világnézet belefér a másikba, míg fordítva nem. Mint a matrjoska babák. Ez független tőlem vagy tőled ebben a pillanatban.
Ezzel a szöveggel Te képviselsz egy tudatossági szintet. Lehet, hogy ez tágabb, mint az enyém, nem lényeges az összehasonlítás. Engem nem zavar, ha valóban így van. Azt viszont még mindig nem értem, hogy téged miért zavar az, ha valaki más harmóniát keres ott, ahol éppen van.
Valaha egyek voltunk, és újra egyek leszünk. Ezért nincs értelme egymás ellen hadakozni.
A stílusodban elköszönve:
Nem voltál soha az enyém, ezért nem kell félnem, hogy elveszítelek.
Szerintem szépen haladtatok…
…tényleg! Kezdtelek szeretni benneteket együtt is, de ez az utólag bekerült „látszólagos?” diszharmónia kizökkentett, Hermess, kellene a válaszod erre:
Ha azt mondod:
„miért zavar az, ha valaki más harmóniát keres ott, ahol éppen van”
AKKOR EZ MI?:
„A stílusodban …”
Fodor Ákostól jutott eszembe egy vers, ide csak rövidítve: „gyere közelebb, még közelebb, még… én akarlak eltaszítani!”
???
Kedves Szma!
Mindenkinek van egója, úgy látszik mégis előbújt egy része.
Valamit nagyon félreértelmezek. Vagy nem.
Az idő majd eldönti.
Jó gyakorlat az elengedésre.
Nincs ezzel semmi baj
csak van, mikor nem értjük egymást… s persze, hogy van… nekem is… nem is kicsi 🙂
DE a közös gondolkodással valahogy mindig belefér az egészbe!
S tudod:
Ha nem lennél itt, ez a blog sem lenne… 🙂
Kellenek a hibák, kell az egó, kell az ellentét,kell a káosz, … kell a tükör!…hogy aztán lássuk magunk, mást, magunkat együtt!
Mit is kivánhatnék: nézzünk mindig együtt addig, míg az apró csorbákat se látjuk már, … s aztán nézzünk szét… :))
Zoltánnak
„Azt viszont még mindig nem értem, hogy téged miért zavar az, ha valaki más harmóniát keres ott, ahol éppen van.”
Nem zavar. Örömmel tölt el.
„Valaha egyek voltunk, és újra egyek leszünk. Ezért nincs értelme egymás ellen hadakozni.
Nem voltál soha az enyém, ezért nem kell félnem, hogy elveszítelek.”
Ezt olvasd már el még egyszer légy szíves, mert iszonyat nagy ellentmondás, ami benned nem tiszta, másrészt válasz a kérdésedre.
Hermess. Ha harcolnom kell ellened, (Egyszer üzentem neked Busterként: „Talán még sor kerül rá”)
és nekem van igazam, vagy „nagyobb” tudatosságom, beletaposlak a földbe.
Ha mindennek az ellenkezőjét érzem, meghajolok előtted és követem úmutatásodat.
Ha utánna fel tudsz kelni, fejlődtél. Ha útmutatásod szerint tudok élni, fejlődtem. Legalább annyira nehéz mindkettő. Természetesen mindez fordítva is történhet.
Viszontlátásra!
Békével és nyitott szívvel figyelem minden hozzászólásodat. Jó tanulni tőled is. Magamról.
Rendben, Máté!
Köszönöm a tanításod!
Hermess
„Én nem akartam tanítani semmit.
EZT TE TANULTAD MEG ÖNMAGADRÓL. Önmagad csodás fényességéből.”
Máténak, még egyszer
Úgy érzem, nyilvános elnézés kéréssel tartozom feléd.
Két napig olvasgattam az írásokat, Anita tanácsát is követve. Két napig beszélgettem a sárkányaimmal. Sokszor remegett a kezem, és a gyomrom, hogy billentyűt ragadjak és jól megírjam Wall E-nek és Busternek (bár csak az előbbivel akadtam össze).
Elnézést mégis Tőled, Mátétól kérek. Sikerült felpiszkálnom az egódat. Majd Te visszapiszkáltad az enyémet, ami azért sikerülhetett, mert még mindig ekkora… Burkoltan, de ítélkeztem és minősítettem, amihez nem nincs jogom. Igyekszem még gondosabb lenni.
Nagy volt a pofám az egymás nem bántásával kapcsolatban, de másodszor is elkövettem azt a hibát, amiről „prédikálok”, hogy lehetőleg ne tegyük. Érdekes utólag megnézni, hogyan vonódik bele az ember fia észrevétlenül a játszmába. Még a Gordon módszert többé kevésbé tudatosan alkalmazva is elég nehéz elmondani egy véleményt, hogy közben ne nézzen ki minősítésnek, vagy ne legyen személyes.
Már tegnap elhatároztam, hogy leírom, azonnal meg is könnyebbültem. Végül csak mára jött össze…:))
A legjobbakat!
UI: Szerintem, ez egy jó blog lett, Szma…
Kedves Hermess!
Hát ööö köszönöm…de szerintem én tartozom neked ezzel.
Bocsáss meg.
Önvizsgálatra sarkalltál, Anitával együtt…
Remélem megoszthatom veletek az eredményeket..
Meditációban előjött az agresszivitás. Láttam előző életekben, amint hidegvérrel ölök…mindenkit…de leginkább a férfiakat…
Ráadásul már tudatosság is volt bennem valamennyi. Karmagyártás magasfokon…
Másik életekben meg pap, azután gyermekeit elveszítő apa, aki az önmegvalósítás felé fordul…
Kettős személyiség az eredmény. Máté, Buster…
Ráadásul, ha ez a kettő párosul….haajjaaj ilyen az eredmény. Romboló, szadista – önmagát kereső, csendesség. Abszurd. Hogy hogy fér el ez bennem? Nem tudom.
Természetesen a negatív csak akkor jön elő, ha úgy érzem támadnak. Nem mentség.
Ha tudnék festeni, egy olyan képet alkotnék, amin egy meditáló emberke ül, az egyik keze hátra téve, amiben egy iszonyat nagy kalapács van. Nem ragozom. Sok dolgom van magammal.
Itt, a mostani életemben egy pókot sem bírok eltaposni. Inkább kiviszem. Megrendülök, amikor éhező kutyát, szenvedő állatot látok az úton. Legszívesebben hazahoznám. Így van az elesett emberekkel is.
Már biztosan lenne egy rakat hajléktalan a fürdőszobában is :).
Ez legalább akkora tévút, mint a harc. Tudom.
Ki kell engednem őket. Ez is én vagyok. Vagy pont nem…
Ami igazán megnyugtatott, s ennek áldásában vagyok most is, hogy láttam az utolsó életemet. Még nem megvilágosodottként, de már a kapujában. Egy barlangban találkoztam vele.
Csak néztem őt, abban a téli hidegben, vacogva, ő mégsem fázott. Nem mosolygott, nem szólt, csak nézett engem. Peregtek szemében az életeink.
Aztán egyszer elindult a tűz mellől, ki a viharba. Mentem utána, de egyszer csak, mintha elnyelte volna a föld. Sohasem láttam többé.
Köszönöm.
Máté
Hermessem, enged meg
Hermessem, enged meg, hogy leírjam Neked, én hogyan éltem meg és mit tanultam ebből a „játékból”.
Magam is mindig a : ne ítélkezzetek, ne hülyézzétek már egymást tanító-néni szerepében éltem/élek. Feltettem egy kérdést is Sanyinak, mit kezdjek az erőszakkal megmagyarázós emberekkel, akik veszekedést generálnak. Írtam arról is, mit vált ki belőlem (Buddhanita blogban). Gondolkodtam mi lehet. Kérd és megadatik. Karmatörlő vitatkozásánál már nem akartam menekülni. Elfárattam a nagy szaladásban. Olvastam a sorait, de nem úgy, mint ahogy eddig, hanem úgy : kinyitom a szívem, bármi is lesz, bármennyire is fáj. Ítéljen bárhogy is más, bármilyennek is, meglátom mi lesz ezután. Aztán úgy láttam, megoldottam. Oké, rendben van, gondoltam. Aztán nyitottam egy blogot, ami engem a mai napig érdekelne, a módszer, lehet-e, és kihangsúlyoztam, ne legyen itt is vita. Gondoltam tiszta lap, ez máskor is bevált, mert Karmatörlővel ugyanakkor teljesen más hangsúlyban tudtunk beszélni más témáról. Erre jött megint a vita. Durvult. Bennem meg jöttek a ????-ek. Mi van? Én ezt magamban már megoldottam, vagy nem? És jött a szokás, miközben azon agyaltam, nem igazán a stílus a lényeg, ami felháborít, hanem az amit írnak. Inkább a mondandóra kellene koncentrálnom? Lehet, hogy a stílus zavar minket? Lehet, hogy még nem oldottam meg ezt? Voltak kérdéseim, kétségeim, de mégis úgy cselekettem, mint azelőtt, „megszokásból”. Erre jött Wall E levele, amiben kifejti, tévelygek, félek, stb. Ezt is úgy olvastam, hogy nyitom a szívemet, beengedem, jöjjön csak. Fájt. Itt már éreztem, nagy melóm van. De hol tévelygek? Azt tudtam mitől félek. De hol van az a tévút? Erre nyitottam a Buddhanita blogot. Szembenézek magammal, gyertek, segítsetek. Arra számítottam, hogy a vita abbamarad az oldalon és azt végre ki tudjuk fejteni, a másikon, válaszokat kapok. De semmi. Közben folyamatosan agyaltam Wall E szavain. 100-szor elolvastam mit írtam, ő mit írt. Beláttam, tévedtem vele kapcsolatban. Meg is írtam neki, bocsi, ő is megtette és ez nagyon-nagyon jól esett, de még mindig nem volt tiszta a kép. Hol tévelygek, mi a „betegségem”?
Hál Istennek jött ez a blog. Éreztem, hogy vonz! Mikor Szma kérdései elhangoztak, felpörögtem, de jó, na gyerünk ez nagyon jó kérdés, fejtsük meg, mi van bennem. Éreztem, itt valami több lesz, de nem tudtam mi. Éreztem, Wall E is itt van, de hol? Nem látom, mit ír. Erre megbeszéltük mit jelent maga az élet, és meglátatták velem mi volt az a pont, amit hibáztam: nem mindegy ki hogyan nyílvánul meg? Az a lényeg, értsük meg mit akar a háttérben. Ítélek én is, amíg mást azzal szekálok, már megint rossz fiú volt, mert hibázik. Nem keresem vele az egységet, inkább letorkolom. Na itt a hiba!!! És itt a válasz is!!
NE A STÍLUST KRITIZÁLJAM, HANEM AZ ÉRTÉST KERESSEM!!!!! AZT, AHOL EGYEK VAGYUNK!!!! ELFOGADÁSRA TÖREKEDJEK!!!
Hol tévelyegtem? Ha tényleg megélem a buddhizmust, akkor: minden létező tisztelete él bennem, itt viszont elhatároltam magam valami rossznak vélt dologtól. Itt volt a szemüvegem, amit írt nekem Wall E.
Mérhetetlenül feltöltött ez az érzés. Elöntött a hála. Megtanítottak valamire. A módszerről annyit, ennek így kellett történnie. Aki látja és érzi, megérti ezt. Szép szóval csak megértettem volna, de nem vetkőztem volna le. Remélem most már magamévá tettem és nem futok újjabb köröket, ha igen, Máté, ved fel megint Zorró álarcát, és taníts tovább!!!!
Mikor leesett, hogy mi történt, meg is írtam, köszönöm a tanítást, meghajolok itt mindenki előtt.
Külön-külön meg volt minden. A tapasztalás, az érzés, csak nem tudtam össszerakni. Itt sikerült ezt a hagymahéjam meglátattni.
Máté szerepei: nagy stratéga az, ki minden lépést előre lát. Szma, és Máté legalább 100 lépéssel előrébb voltak mint én. Vezettek a tanítás felé. Amit írtam Karmatörlőnek, hogy a jó tanár kérdez, rávezet, hagyja, hogy magad jöjj rá a megoldásra, az itt megtörtént. Köszönöm mégegyszer mindenkinek.
Meghajlok ismét,
hálával a szívemben,
KÖSZÖNÖM!
Drága Buddhanita!
Bocsáss meg nekem, de megint fel kell vennem Zorro álarcát.
Buddhanita!!!
Ne rendeld hozzám a sikeredet!
TE VAGY A CSODA.
Én nem akartam tanítani semmit.
EZT TE TANULTAD MEG ÖNMAGADRÓL. Önmagad csodás fényességéből.
Azt hiszem, ez tényleg a Buddhizmus.
Meghajolok előtted.
Máté, Wall E, aamate, Buster
Mátém
Na látod, van még min melóznom!
És igaz,
köszönöm!
Élet – vajon éled is, vagy csak elemzed ?!
Kavics22
Szándékosan nem olvastam el a hozzászólásokat. Számomra az élet: megélni a végleteket, úgy igazából, szívvel-lélekkel. Kár lenne ezt bővebben kifejteni, aki érti, az érzi is.
Értem
A blog célja az volt (mivel egy másikon eléggé durva volt már a hangulat – olyan végletes), hogy megtudjam ki-mennyire hiszi a saját igazát igaznak és mennyire „hallja” a másikat, így a téma maga már nem igényel tőlem hozzászólást.
A végleteket … mostanában igen, szeretem megélni. Volt idő, mikor szándékosan kerültem, de rájöttem elöbb elengedem, ha nem menekülök… viszont nem vagyok hajlandó eléfutni sem semminek.
Az elemzés… nos igen, én sokat tanultam az elemzés útján, így majdnem minden mozdulatomban jelen van… de a jó pillanatban ezt is el tudom engedni… sem elöbb-sem késöbb…
De ha már így…,akkor Te akarsz róla beszélni?
Kavics22
Én is mostanában élem a végleteket, valószínűleg
Kavics22
Én is mostanában élem a végleteket, valószínűleg ezért is sikerült ilyenre a hozzászólásom. Nem mondanám, hogy mindig élvezem…… , főleg akkor nem, ha lépten-nyomon elemezgetem. Bár olykor szükséges a tanulságokat levonni, ezt elismerem.
Nekem még nagyon nem megy a „jó pillanatban elengedés”. 🙂
Szükség van
jóra és rosszra egyaránt. Hogy aztán „elfelejtsd a két pólust”…
És a rosszat (ha bevalljuk, ha nem) kicsit mindenki jobban szereti, igaz csak a végén…így a hibáinkra is szükségünk van…
Sose bánd azt, ami előre visz, de ne ragaszkodj hozzá, mert visszahúz…
Ne gondolkodj melyik sor mit jelent, csak figyeld, kapsz-e érzést ebből:
Hidas Antal: Eltelt már…
Eltelt már
több, mint egy évmiriád,
hogy a sarjadó sarkcsillag
a sarkára állt.
Sugara azóta
töretlen jő.
Valódi csillag –
s nem tőrtvető törtető.
Kolibri toll
a varjún…
Zavard el,
ne zavarjon!
… hát ennyi, ahogyan Te is írtad: „aki érti, érzi…”. A lépten-nyomon elemezgetés hajlama nem véletlen, szeresd hát! … Aztán engedd el… a pillanat minősége nem számít…:)
Kevdes szma!
Kedves szma!
Miért érzem, hogy magasabb szintet képviselsz, mint amit mutatsz?
Hogy olyat kérdezel, amit tudsz…
Ki vagy te?
Írnál egy pár sort?
Olyan emberi dolgokat…
Máté
Emberi dolgokat
… bár az egómat mintha hájjal kenegetnék…a válaszom nem, igyekszem nem képviselni senkit, csak…törekszem megérteni mindenkit… küzdök az elhamarkodott reakciók ellen, néha sikerrel, néha nagyon nem… tudok egyszerre gyűlölni és szeretni , néha ugyanazt a dolgot, személyt vagy tulajdonságot is és ez néha rémítő, néha komikus, héha ez, néha az… egy feladatom van: elfogadni, hogy a pillanat, annak minden múlandóságával hozzám tartozik… elég emberi voltam? :))
Igen
Igen, köszönöm.
Ez elég volt.
Kavics22
Belefeledkeztem a soraidba, a végtelenség érzése árad
Kavics22
Belefeledkeztem a soraidba, a végtelenség érzése árad belőle. Én ezt érzem, más talán mást……..de hát „Zavard el,
ne zavarjon ! 🙂
Igen ilyesmit…
éreztem, miközben írtam (idéztem)… 🙂
Kedves Szma!
Nagyon remélem filozófiát (is) tanítasz valahol még a blogon kívül.
Nagyon élveztem ezt a blogot.
🙂
Nem hiszem…
hogy bárkinek érdemes olyat tanítani, amit nem akar befogadni. Amíg nem kell Neki, fusson! 🙂
Ha megállt és beszél(get)ni akar, akkor viszont általában engedem!
Ehhez is „sok” vagyok néha! 🙂 Dehát mindenki küzd valamivel, én is…
Máté…
…megmondanád, végül is mi bajod volt velem a másik blogban? Csak szelíden kérdem, nehogy elrondítsuk a blogot.:))) Tényleg felkaptad a vizet, vagy nekem is csak játszottál ?
Kíváncsiságból kérdem. És mi indított erre a Mátyás király tréfára? :))))
Üdv,
Kedves Hermess!
Nem játszottam. Ott, az voltam én.
Jól érzed, veled semmi bajom nem volt.
Inkább azzal, amit képviselsz.
Ez a folyamatosan mindenki védelmére kelés, amikor nem is neked, hozzád, ellened szól…irritálta a másik énem.
Sajnálom.
Bocsáss meg érte.
Szia, Máté!
Nincs bocsánat, mert nem is haragudtam. Azért kérdeztem most rá, hogy visszamenőleg nehezteljek-e vagy sem…:)))
Nézd, bennem nem a védelmezésen van a hangsúly. Azt hiszem, ha valaki arra „vetemedik”, hogy elkezd itt írogatni, akkor többé kevésbé bizonyosnak kell lennie abban, amit leír, és az álláspontját meg kell tudni védenie. Mint mondtam, gondatlan voltam veled szemben, mert a kifogásolt hozzászólásod korábbi „tételekre” vonatkozott, de pont Anita nagyon jó kérdései után következett (amelyek egyébként nyitva maradtak…)
Én inkább a durvulás ellen próbálok fellépni, mert az bizonyítottan csak további durvulást idéz elő. Az egósságnak a legelső szimptómája, ellehetetleníti az információcserét, és semmit, de semmit nem old meg. Például ahelyett, hogy azokra az érdekese kérdésekre kerestük volna tovább a választ, a topic teljes káoszba süllyedt. Ezen kívül nem illik a durvaság az oldal szellemiségéhez sem. Érdemes lenne az agresszióról egy topicot nyitni.
Viszont arra őszintén kíváncsi lennék, hogy mi volt az igazi indíték a velünk űzött inkognitós tréfád mögött. Hajlandó lennél végiggondolni?
Mert aktívan befolyásoltál egy csomó embert általa, s az aktivitás mögött szándéknak kell lennie. (Azt nem feltételezem, hogy öntudatlan késztetésből mentél bele). A szándék, és annak hozadéka alapján minősíthető jónak vagy nemkívánatosnak a módszer.
Szóval, tényleg kíváncsi vagyok. Megosztod velünk?
Nem értem Hermess. Ott az voltam én. Egy faragatlanabb
Nem értem Hermess. Ott az voltam én. Egy faragatlanabb változatban. Nem neked intézett szavakat bíráltál. Ezért kaptál a negatívumokból te is.
Itt egyedül Sanyinak lenne oka úgy bírálni, mint te. Ez az ő oldala. Ha őt nem zavarja, (személyesen kértem tőle elnézést telefonon a történtek után). Azonnal elfogadta. Nem bírálta, sőt!
„Én inkább a durvulás ellen próbálok fellépni, mert az bizonyítottan csak további durvulást idéz elő.”
Miért lépsz fel ellene? Miért csak te? Máskor is megesett, hogy csak te… Ebből neked kell tanulni, hogy miért irritál az erősebb hangnem.
Az indítékom ott keresendő, mint a te dolgaid. Ego. Az egyet nem értés.
Nem tudom mit írhatnék még ezzel kapcsolatban.
Várj egy kicsit…
Most én sem értelek!
Értem a játékot, értem, hogy megéltél valamit, értem a múlt időt!
De nem haladunk egyformán, ahhoz hogy lezárja Te is kellesz…
Lehet, hogy
„Azonnal elfogadta. Nem bírálta, sőt!” egy másik lépcsőfok? …Vagy másik „lépcsőház”?
És ez a szembesítés, lehet igaz, de nem lehet, hogy korai?
„Máskor is megesett, hogy csak te… Ebből neked kell tanulni, hogy miért irritál az erősebb hangnem.”
És engedd meg, hogy itt szóljak Hermess, hozzád is!
Lehet, hogy pont a múltidő a lényeg?
Miért a szándékot/módszert minősíteni?
Kell-e minősíteni, vagy csak elfogadni: ott az volt.
Egy biztos! Amíg nem oldjátok fel, mindig előjön… átlépni nem lehet!
De, mikor engedjük már el??????????? :)) Én drukkolok nektek!
Elfogadom!
Elfogadtam, már régen el is feledkeztem róla, mint Wall E-ről, mert nem is érintett meg mélyebben. Kezdem megszokni, biztos van tanulnivaló ezzel kapcsolatban. De ezenkívül azt próbálom megértetni, hogy értelmetlen és öncélú a „hadakozás” ezen a szinten. Kicsit később nyitok is egy blogot az agresszióról, ahol ezt a témát még körbejárhatjuk.
Csak miután kiderült a Mátyás fogás – lettem kíváncsi, hogy mi végre született maga a módszer. Azt akarod mondani, hogy egy másik részed megélésének a „formájául” választottad az álnevet?
A kettőt válasszuk szét, bár van közös gyökere, és nem csak bennem. Azért is érdemes különválasztani, mert egyrészt hamarabb lettél Wall E, mint ahogyan én beléd kötöttem, tehát nem én voltam a döntésed katalizátora. Másrészt az utóbbi inkább megérintett, mint maga a szópárbaj… Mátét az addigi írásaiból másnak véltem (ami persze az én vetítésem), ezért lettem kíváncsi, ezért is van talán ez az oldal.
És a kérdésem azért jogos, mert valamilyen szándékkal a tudtomon kívül érintve voltam a játékban, mint ahogyan Ti is. Mint ahogyan egy marketing fogással is érintve vagyunk rendszeresen.
Elfogadni el lehet, de ha még többet szeretnénk tanulni belőle, akkor érdemes belemenni kicsit. Nem ragaszkodom hozzá, csak ha Máté is vállalja. Akár abba is hagyhatjuk. Nem egóskodni akarok Veled, pláne nem bántani, mert az hiteltelenné tenné azt, amit eddig képviseltem. Inkább próbáljunk okulni belőle.
Válasz, remélem mindenkinek…
„Azt akarod mondani, hogy egy másik részed megélésének a „formájául” választottad az álnevet?”
Igen, ez a tökéletes válasz.
„Azért is érdemes különválasztani, mert egyrészt hamarabb lettél Wall E, mint ahogyan én beléd kötöttem, tehát nem én voltam a döntésed katalizátora.”
Így van Hermess. Nem te és Buddhanita volt a katalizátor, hanem Karmatörlő. Éppen ezért nem értettem sem Buddhanitát sem téged… miért kell bíróként részt vennetek ebben… miért kell azokat a kelletlen szavakat magatok felé fordítani…
Hermess! Ha azt mondanám: Buster is én voltam, egy gép árnyékaként? Ráadásul az ő szavai már tényleg a jó izlés határát súrolták? Skorpió ellen küldtem Bustert harcba. Te akkor is beálltál… a bíró helyébe… Senki sem kérte. Főleg nem Skorpió.
Jogos lenne a kérdés. Hány arcom volt még…
Csak ennyi. Vállalom. Megtanulom, e három (Wall E, Buster, aamate) „lényem” üzenetét.
Ilyen is voltam. Talán vagyok.
De nem itt.
Maradok Máté.
Köszönöm, Máté!
Becsüllek, hogy feltártad. Jó cél érdekében, jó szándékkal tetted. Úgy tűnik legalább is, mert az ember mindig megtalálja az önigazolást.
Engedd meg azonban, hogy hozzáfűzzek néhány gondolatot. Ez a megoldás a társaidat is, akikkel közösen vagy itt – akarva, akaratlanul félrevezette, befolyásolta a reagálásaiban. És látod a szerep némelyekkel szemben elsodort – nem Te irányítottál, hanem a szerep téged.
Miben különbözik ez a megoldás attól, amit Skorpió alkalmazott? Azt manipulációnak könyveltük el. Formailag csak abban, hogy Te utólag felvállaltad a sajátodat. Nagyon vékony a határ. Tartalmilag különbözhet abban, hogy tanító szándék volt mögötte, vagy egyszerűen a saját „árnyékodat” csak utólag felvállalva szabadultál meg egy belső feszültségtől ily módon. Nyilván az igazság valahol a kettő között van, de nem valószínű, hogy pont 50-50 %, így hát valamelyik oldalra elbillen. Ezt kérdeztem volna – de nem firtatom tovább, ezt neked fontosabb tudni.
A lényeg, hogy azokkal a társaimmal, akiket képletesen egyenrangúnak fogadok el itt a blogon, mint önmagukat megismerni igyekvőket – szerintem nem játszadozhatok még mellékesen sem, ha csak a saját magam frusztrációjának az oldása a célom (és ez a durvaságra is vonatkozik). Ezzel fölébük helyezem magam, valahol „felhasználom” őket. A tanító szándék talán ad rá felmentést, de mivel nem csak az okul általa, akinek szánom, felmerül egy csomó „mellékhatás” a többiekkel kapcsolatban. (Akik egyébként ha ilyennek szükségét éreznék, talán elmennének egy saját élményű tréningre…:)) Az agresszió valamilyen szinten mindenkiben agressziót ébreszt.
Utolsó érvem – ha az önismeret a leszakadt, sérült részeink visszaintegrálásáról szól, ha a cél egy magasan integrált személyiségfejlődési fok elérése, akkor mi értelme van kevésbé kedvelt részekre hasítani önmagunkat, nevet és önálló „életet” adni azoknak? Láttad, vagy olvastad az „Ötödik Sally” c, darabot / könyvet?
A Máté, vagy aamate neved alatt, az Egész éneddel ugyanúgy elmondhatsz bárkinek bármit. Csak az nem mindegy hogyan – szerintem. Azt mondod, hogy én hárítom a durvaságot magamtól, ehhez képest Te még le is választottad magadról és külön „személyiséget” adtál nekik…:) Abban lehet valami irritáló (ezen el kell gondolkodnom) és elnézést kérek miatta, ha úgy tűnik, mintha elbitorolnám a „Sanyi viselkedési jogait” a honlapon. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet!
Én a magam részéről elmondtam, amit szerettem volna. Ha valamit igazságtalannak, vagy tévedésnek tartasz mindebből – természetesen helyesbíts!
Barátsággal és jóérzéssel irántad: Zoltán
Helyesbítés Zoltánnak
„Ez a megoldás a társaidat is, akikkel közösen vagy itt – akarva, akaratlanul félrevezette, befolyásolta a reagálásaiban”
Ezek szerint félrevezethetők és befolyásolhatók, vagyis gyöngék voltak.
A célom nem ez volt. Magatokból hoztátok ki.
„nem Te irányítottál, hanem a szerep téged”
A szerepet én irányítottam. Nem az engem. Ha akartam Wall E, ha akartam aamate.
„Miben különbözik ez a megoldás attól, amit Skorpió alkalmazott? Azt manipulációnak könyveltük el.”
Semmilyen manipulatív szándékom nem volt. A véleményemet fejeztem ki, nyers formában.
„Tartalmilag különbözhet abban, hogy tanító szándék volt mögötte”
Nem akartam tanítani vele semmit.
„vagy egyszerűen a saját „árnyékodat” csak utólag felvállalva szabadultál meg egy belső feszültségtől ily módon.”
Önmagamnak már akkor beismertem, amikor életet adtam nekik.
Hogy nektek is beismertem, az inkább örömmel töltött el. Nem szégyenkezem miatta. Ez is én voltam. Vagyok.
„A lényeg, hogy azokkal a társaimmal, akiket képletesen egyenrangúnak fogadok el itt a blogon, mint önmagukat megismerni igyekvőket – szerintem nem játszadozhatok még mellékesen sem,”
Senkivel sem játszadoztam. Ott ez voltam én.
Én senkit sem rangsorolok. Minden „alsóbb szintű” is írhat csodálatos, lélekemelő dolgokat. És „felsőbb” is érthetetlen monológokat. De ez nem a feladó hibája. Ő olyan, amilyen.
Ezek szerint te az életben is rangsorolsz.
Mit jelent ez számodra? Akit alább rangsorolsz, annak kevésbé figyelsz a szavaira?
Mert ha jobban megnézed Wall E bármit is írt volna később, inkább föntről fogadod, mint figyelemmel.
De mindenképpen szálkával a szemedben.
„Az agresszió valamilyen szinten mindenkiben agressziót ébreszt.”
Csak abban ébreszt, aki nem oldotta fel azt a szeretetben. Az ezzel kapcsolatos blog megnyitása számomra értelmetlen. Tudom, miért tudok agresszív lenni.
Írtam egy kedves önmegvalósítónak erről a „Busterségről”. Pont ezt emeltem ki. Ha akiket szorongatok tudnák, ki vagyok, talán elveszíteném őket. Hisz saját rangsorolásuk és előítéleteik miatt már nem azt írják vagy nem is írnak, ha úgy adódik. Persze ez nem mindenkire jellemző, ne vedd magadra.
A félelmemet ezzel kapcsolatban, hogy elveszítek valakit, abban a pillanatban elengedtem, amikor vállaltam Wall E-t és Bustert. A Mátyás téma felvállalása ez volt bennem.
Nem félek attól, hogy elveszítek valakit azért, mert olyan vagyok, amilyen.
„Utolsó érvem – ha az önismeret a leszakadt, sérült részeink visszaintegrálásáról szól”
(Szép a magyar nyelv, felesleges teletömni idegen szavakkal…)–Ez most Wall E-s.
Az önismeret nem a magunk összerakásáról szól.
Hanem a felismerésről, hogy sem ez, sem az, nem én vagyok. Nem összerakni vagy szétszedni kell. Tudatosítani. Ez a félelem nem én vagyok. Ez a személyiség sem én vagyok. Az ego megnyílvánulása csak.
„akkor mi értelme van kevésbé kedvelt részekre hasítani önmagunkat,”
Semmi. Wall E és Buster segített annak felismerésében: már nem félek attól, hogy elveszítem itt valakinek a hozzászólásait.
„A Máté, vagy aamate neved alatt, az Egész éneddel ugyanúgy elmondhatsz bárkinek bármit.”
Mostmár az sem baj, ha nem. Attól én még elmondom, ha belülről úgy érzem, el kell. Ha érdekli és jónak találja, rendben van. Ha nem, az is rendben van.
„Láttad, vagy olvastad az „Ötödik Sally” c, darabot / könyvet?”
Nem még, most a Forrás című filmet hajkurászom.
„Barátsággal és jóérzéssel irántad: Zoltán”
Félsz, hogy elveszítesz?
Nem kell Félned.
Máté
Ez egy tudatossági szint,
amit most itt elővezettél, egy belső állapot, egy viszonyulás a világhoz és benne az emberekhez – ami önmagát helyezi valahová. Hogy hová, azt mindenki maga eldöntheti.
Nem én rangsorolok, Máté. A dolgok szűkebbek és tágabbak, önmagukat rangsorolják. Egyik világnézet belefér a másikba, míg fordítva nem. Mint a matrjoska babák. Ez független tőlem vagy tőled ebben a pillanatban.
Ezzel a szöveggel Te képviselsz egy tudatossági szintet. Lehet, hogy ez tágabb, mint az enyém, nem lényeges az összehasonlítás. Engem nem zavar, ha valóban így van. Azt viszont még mindig nem értem, hogy téged miért zavar az, ha valaki más harmóniát keres ott, ahol éppen van.
Valaha egyek voltunk, és újra egyek leszünk. Ezért nincs értelme egymás ellen hadakozni.
A stílusodban elköszönve:
Nem voltál soha az enyém, ezért nem kell félnem, hogy elveszítelek.
Szerintem szépen haladtatok…
…tényleg! Kezdtelek szeretni benneteket együtt is, de ez az utólag bekerült „látszólagos?” diszharmónia kizökkentett, Hermess, kellene a válaszod erre:
Ha azt mondod:
„miért zavar az, ha valaki más harmóniát keres ott, ahol éppen van”
AKKOR EZ MI?:
„A stílusodban …”
Fodor Ákostól jutott eszembe egy vers, ide csak rövidítve: „gyere közelebb, még közelebb, még… én akarlak eltaszítani!”
???
Kedves Szma!
Mindenkinek van egója, úgy látszik mégis előbújt egy része.
Valamit nagyon félreértelmezek. Vagy nem.
Az idő majd eldönti.
Jó gyakorlat az elengedésre.
Nincs ezzel semmi baj
csak van, mikor nem értjük egymást… s persze, hogy van… nekem is… nem is kicsi 🙂
DE a közös gondolkodással valahogy mindig belefér az egészbe!
S tudod:
Ha nem lennél itt, ez a blog sem lenne… 🙂
Kellenek a hibák, kell az egó, kell az ellentét,kell a káosz, … kell a tükör!…hogy aztán lássuk magunk, mást, magunkat együtt!
Mit is kivánhatnék: nézzünk mindig együtt addig, míg az apró csorbákat se látjuk már, … s aztán nézzünk szét… :))
Zoltánnak
„Azt viszont még mindig nem értem, hogy téged miért zavar az, ha valaki más harmóniát keres ott, ahol éppen van.”
Nem zavar. Örömmel tölt el.
„Valaha egyek voltunk, és újra egyek leszünk. Ezért nincs értelme egymás ellen hadakozni.
Nem voltál soha az enyém, ezért nem kell félnem, hogy elveszítelek.”
Ezt olvasd már el még egyszer légy szíves, mert iszonyat nagy ellentmondás, ami benned nem tiszta, másrészt válasz a kérdésedre.
Hermess. Ha harcolnom kell ellened, (Egyszer üzentem neked Busterként: „Talán még sor kerül rá”)
és nekem van igazam, vagy „nagyobb” tudatosságom, beletaposlak a földbe.
Ha mindennek az ellenkezőjét érzem, meghajolok előtted és követem úmutatásodat.
Ha utánna fel tudsz kelni, fejlődtél. Ha útmutatásod szerint tudok élni, fejlődtem. Legalább annyira nehéz mindkettő. Természetesen mindez fordítva is történhet.
Viszontlátásra!
Békével és nyitott szívvel figyelem minden hozzászólásodat. Jó tanulni tőled is. Magamról.
Rendben, Máté!
Köszönöm a tanításod!
Hermess
„Én nem akartam tanítani semmit.
EZT TE TANULTAD MEG ÖNMAGADRÓL. Önmagad csodás fényességéből.”
Máténak, még egyszer
Úgy érzem, nyilvános elnézés kéréssel tartozom feléd.
Két napig olvasgattam az írásokat, Anita tanácsát is követve. Két napig beszélgettem a sárkányaimmal. Sokszor remegett a kezem, és a gyomrom, hogy billentyűt ragadjak és jól megírjam Wall E-nek és Busternek (bár csak az előbbivel akadtam össze).
Elnézést mégis Tőled, Mátétól kérek. Sikerült felpiszkálnom az egódat. Majd Te visszapiszkáltad az enyémet, ami azért sikerülhetett, mert még mindig ekkora… Burkoltan, de ítélkeztem és minősítettem, amihez nem nincs jogom. Igyekszem még gondosabb lenni.
Nagy volt a pofám az egymás nem bántásával kapcsolatban, de másodszor is elkövettem azt a hibát, amiről „prédikálok”, hogy lehetőleg ne tegyük. Érdekes utólag megnézni, hogyan vonódik bele az ember fia észrevétlenül a játszmába. Még a Gordon módszert többé kevésbé tudatosan alkalmazva is elég nehéz elmondani egy véleményt, hogy közben ne nézzen ki minősítésnek, vagy ne legyen személyes.
Már tegnap elhatároztam, hogy leírom, azonnal meg is könnyebbültem. Végül csak mára jött össze…:))
A legjobbakat!
UI: Szerintem, ez egy jó blog lett, Szma…
Kedves Hermess!
Hát ööö köszönöm…de szerintem én tartozom neked ezzel.
Bocsáss meg.
Önvizsgálatra sarkalltál, Anitával együtt…
Remélem megoszthatom veletek az eredményeket..
Meditációban előjött az agresszivitás. Láttam előző életekben, amint hidegvérrel ölök…mindenkit…de leginkább a férfiakat…
Ráadásul már tudatosság is volt bennem valamennyi. Karmagyártás magasfokon…
Másik életekben meg pap, azután gyermekeit elveszítő apa, aki az önmegvalósítás felé fordul…
Kettős személyiség az eredmény. Máté, Buster…
Ráadásul, ha ez a kettő párosul….haajjaaj ilyen az eredmény. Romboló, szadista – önmagát kereső, csendesség. Abszurd. Hogy hogy fér el ez bennem? Nem tudom.
Természetesen a negatív csak akkor jön elő, ha úgy érzem támadnak. Nem mentség.
Ha tudnék festeni, egy olyan képet alkotnék, amin egy meditáló emberke ül, az egyik keze hátra téve, amiben egy iszonyat nagy kalapács van. Nem ragozom. Sok dolgom van magammal.
Itt, a mostani életemben egy pókot sem bírok eltaposni. Inkább kiviszem. Megrendülök, amikor éhező kutyát, szenvedő állatot látok az úton. Legszívesebben hazahoznám. Így van az elesett emberekkel is.
Már biztosan lenne egy rakat hajléktalan a fürdőszobában is :).
Ez legalább akkora tévút, mint a harc. Tudom.
Ki kell engednem őket. Ez is én vagyok. Vagy pont nem…
Ami igazán megnyugtatott, s ennek áldásában vagyok most is, hogy láttam az utolsó életemet. Még nem megvilágosodottként, de már a kapujában. Egy barlangban találkoztam vele.
Csak néztem őt, abban a téli hidegben, vacogva, ő mégsem fázott. Nem mosolygott, nem szólt, csak nézett engem. Peregtek szemében az életeink.
Aztán egyszer elindult a tűz mellől, ki a viharba. Mentem utána, de egyszer csak, mintha elnyelte volna a föld. Sohasem láttam többé.
Köszönöm.
Máté
Hermessem, enged meg
Hermessem, enged meg, hogy leírjam Neked, én hogyan éltem meg és mit tanultam ebből a „játékból”.
Magam is mindig a : ne ítélkezzetek, ne hülyézzétek már egymást tanító-néni szerepében éltem/élek. Feltettem egy kérdést is Sanyinak, mit kezdjek az erőszakkal megmagyarázós emberekkel, akik veszekedést generálnak. Írtam arról is, mit vált ki belőlem (Buddhanita blogban). Gondolkodtam mi lehet. Kérd és megadatik. Karmatörlő vitatkozásánál már nem akartam menekülni. Elfárattam a nagy szaladásban. Olvastam a sorait, de nem úgy, mint ahogy eddig, hanem úgy : kinyitom a szívem, bármi is lesz, bármennyire is fáj. Ítéljen bárhogy is más, bármilyennek is, meglátom mi lesz ezután. Aztán úgy láttam, megoldottam. Oké, rendben van, gondoltam. Aztán nyitottam egy blogot, ami engem a mai napig érdekelne, a módszer, lehet-e, és kihangsúlyoztam, ne legyen itt is vita. Gondoltam tiszta lap, ez máskor is bevált, mert Karmatörlővel ugyanakkor teljesen más hangsúlyban tudtunk beszélni más témáról. Erre jött megint a vita. Durvult. Bennem meg jöttek a ????-ek. Mi van? Én ezt magamban már megoldottam, vagy nem? És jött a szokás, miközben azon agyaltam, nem igazán a stílus a lényeg, ami felháborít, hanem az amit írnak. Inkább a mondandóra kellene koncentrálnom? Lehet, hogy a stílus zavar minket? Lehet, hogy még nem oldottam meg ezt? Voltak kérdéseim, kétségeim, de mégis úgy cselekettem, mint azelőtt, „megszokásból”. Erre jött Wall E levele, amiben kifejti, tévelygek, félek, stb. Ezt is úgy olvastam, hogy nyitom a szívemet, beengedem, jöjjön csak. Fájt. Itt már éreztem, nagy melóm van. De hol tévelygek? Azt tudtam mitől félek. De hol van az a tévút? Erre nyitottam a Buddhanita blogot. Szembenézek magammal, gyertek, segítsetek. Arra számítottam, hogy a vita abbamarad az oldalon és azt végre ki tudjuk fejteni, a másikon, válaszokat kapok. De semmi. Közben folyamatosan agyaltam Wall E szavain. 100-szor elolvastam mit írtam, ő mit írt. Beláttam, tévedtem vele kapcsolatban. Meg is írtam neki, bocsi, ő is megtette és ez nagyon-nagyon jól esett, de még mindig nem volt tiszta a kép. Hol tévelygek, mi a „betegségem”?
Hál Istennek jött ez a blog. Éreztem, hogy vonz! Mikor Szma kérdései elhangoztak, felpörögtem, de jó, na gyerünk ez nagyon jó kérdés, fejtsük meg, mi van bennem. Éreztem, itt valami több lesz, de nem tudtam mi. Éreztem, Wall E is itt van, de hol? Nem látom, mit ír. Erre megbeszéltük mit jelent maga az élet, és meglátatták velem mi volt az a pont, amit hibáztam: nem mindegy ki hogyan nyílvánul meg? Az a lényeg, értsük meg mit akar a háttérben. Ítélek én is, amíg mást azzal szekálok, már megint rossz fiú volt, mert hibázik. Nem keresem vele az egységet, inkább letorkolom. Na itt a hiba!!! És itt a válasz is!!
NE A STÍLUST KRITIZÁLJAM, HANEM AZ ÉRTÉST KERESSEM!!!!! AZT, AHOL EGYEK VAGYUNK!!!! ELFOGADÁSRA TÖREKEDJEK!!!
Hol tévelyegtem? Ha tényleg megélem a buddhizmust, akkor: minden létező tisztelete él bennem, itt viszont elhatároltam magam valami rossznak vélt dologtól. Itt volt a szemüvegem, amit írt nekem Wall E.
Mérhetetlenül feltöltött ez az érzés. Elöntött a hála. Megtanítottak valamire. A módszerről annyit, ennek így kellett történnie. Aki látja és érzi, megérti ezt. Szép szóval csak megértettem volna, de nem vetkőztem volna le. Remélem most már magamévá tettem és nem futok újjabb köröket, ha igen, Máté, ved fel megint Zorró álarcát, és taníts tovább!!!!
Mikor leesett, hogy mi történt, meg is írtam, köszönöm a tanítást, meghajolok itt mindenki előtt.
Külön-külön meg volt minden. A tapasztalás, az érzés, csak nem tudtam össszerakni. Itt sikerült ezt a hagymahéjam meglátattni.
Máté szerepei: nagy stratéga az, ki minden lépést előre lát. Szma, és Máté legalább 100 lépéssel előrébb voltak mint én. Vezettek a tanítás felé. Amit írtam Karmatörlőnek, hogy a jó tanár kérdez, rávezet, hagyja, hogy magad jöjj rá a megoldásra, az itt megtörtént. Köszönöm mégegyszer mindenkinek.
Meghajlok ismét,
hálával a szívemben,
KÖSZÖNÖM!
Drága Buddhanita!
Bocsáss meg nekem, de megint fel kell vennem Zorro álarcát.
Buddhanita!!!
Ne rendeld hozzám a sikeredet!
TE VAGY A CSODA.
Én nem akartam tanítani semmit.
EZT TE TANULTAD MEG ÖNMAGADRÓL. Önmagad csodás fényességéből.
Azt hiszem, ez tényleg a Buddhizmus.
Meghajolok előtted.
Máté, Wall E, aamate, Buster
Mátém
Na látod, van még min melóznom!
És igaz,
köszönöm!
Életszerű
Túl életszerű elveszni a létben
Túl egyszerű elveszni a szépségben
Túl életszerű, hogy szeretteink szenvednek
Túl életszerű, hogy szeretteink tévednek
Túl sokszínű zsákutcákban bolyongani
Túl életszerű látni a romlottságot
Túl egyszínű a bűn sötétsége
Túl életszerű a fájdalom egyszerűsége
Túl életszerű az öröm mélysége
Túl életszerű megélni a barátságot
Túl egyszerű elveszíteni a barátságot
Túl életszerű félni az életet
Túl egyszerű rettegni a halált
Túl életszerű megérinteni és megérintve lenni
Túl egyszerű vágyni a változást
Túl életszerű félni a változást
Túl életszerű keresni és nem találni
Túl életszerű nem keresni és rátalálni
Hol az életszerűséged?
Itt és most és mindig.
Túl életszerű.
Életszerű
Túl életszerű elveszni a létben
Túl egyszerű elveszni a szépségben
Túl életszerű, hogy szeretteink szenvednek
Túl életszerű, hogy szeretteink tévednek
Túl sokszínű zsákutcákban bolyongani
Túl életszerű látni a romlottságot
Túl egyszínű a bűn sötétsége
Túl életszerű a fájdalom egyszerűsége
Túl életszerű az öröm mélysége
Túl életszerű megélni a barátságot
Túl egyszerű elveszíteni a barátságot
Túl életszerű félni az életet
Túl egyszerű rettegni a halált
Túl életszerű megérinteni és megérintve lenni
Túl egyszerű vágyni a változást
Túl életszerű félni a változást
Túl életszerű keresni és nem találni
Túl életszerű nem keresni és rátalálni
Hol az életszerűséged?
Itt és most és mindig.
Túl életszerű.
Valahogy így
„Ki, mit ért alatta?”
Az ÉLET maga a folytonos VÁLTOZÁS. ha képes vagyok a változásra, akkor képes vagyok változtatni.
„Hogyan élte, amíg nem kereste rejtelmeit?”
Sokszor belebuktam a görcsös akarásba és sokszor megkaptam ugyanazt a feladatot, hogy megtanuljam végre – elengedni a dolgokat.
„Változott valami?”
Igen. Most is kapom a feladatokat, oldogatom is őket, de nem görcsösen. Képes vagyok elfogadni, hogy abban a pillanatban arra, annyira vagyok, voltam képes. Képes vagyok elfogadni a megoldásomat és továbblépni a következő feladat elé. Mindeközben élvezem a napsütést, a csiripelő madarakat, a mosolyokat. Ha kell sírok – de csak rövid ideig. Aztán megrázom magam, felállok és megyek tovább, de már mosolyogva, bizalommal, hisz tudom, hogy a segítséget mindig megkapom.
„Érzed-e, hogy lemaradsz valamiről?”
Mivel minden pillanatát igyekszem megélni az ÉLETNEK (még a fájdalmasat is), így semmiről sem maradok le, nem is kell rohannom – hihi!
„Mi az ami szerinted értelmetlen benne?”
Mindennek megvan az „értelme”, még ha nem is értjük mindig elsőre.
„S értelme?”
Aminek „értelme” van, az gyakran első ránézésre értelmetlennek tűnik – hihi!
Eta
Valahogy így
„Ki, mit ért alatta?”
Az ÉLET maga a folytonos VÁLTOZÁS. ha képes vagyok a változásra, akkor képes vagyok változtatni.
„Hogyan élte, amíg nem kereste rejtelmeit?”
Sokszor belebuktam a görcsös akarásba és sokszor megkaptam ugyanazt a feladatot, hogy megtanuljam végre – elengedni a dolgokat.
„Változott valami?”
Igen. Most is kapom a feladatokat, oldogatom is őket, de nem görcsösen. Képes vagyok elfogadni, hogy abban a pillanatban arra, annyira vagyok, voltam képes. Képes vagyok elfogadni a megoldásomat és továbblépni a következő feladat elé. Mindeközben élvezem a napsütést, a csiripelő madarakat, a mosolyokat. Ha kell sírok – de csak rövid ideig. Aztán megrázom magam, felállok és megyek tovább, de már mosolyogva, bizalommal, hisz tudom, hogy a segítséget mindig megkapom.
„Érzed-e, hogy lemaradsz valamiről?”
Mivel minden pillanatát igyekszem megélni az ÉLETNEK (még a fájdalmasat is), így semmiről sem maradok le, nem is kell rohannom – hihi!
„Mi az ami szerinted értelmetlen benne?”
Mindennek megvan az „értelme”, még ha nem is értjük mindig elsőre.
„S értelme?”
Aminek „értelme” van, az gyakran első ránézésre értelmetlennek tűnik – hihi!
Eta
Élet?
Az élet számomra egy csoda! Csoda mind biológiailag, mind pszichikailag! Mindig lenyűgöz, maga a test és maga a lélek! Ahogy születünk, ahogy fejlődünk, ahogy megannyi szerepet játszunk, ahogy manipuláljuk magunkat, másokat, ahogy érzünk, ahogy szeretünk vagy haragszunk, stb. Ahogy maga a test felépül és ha nem vigyázol eléggé felborul minden ijesztő és lenyűgöző! Az élet ami nem csak test és lélek hanem a család, a környezet, a világ, az univerzum része és parányi és hatalmas!
Az élet a legnagyobb érték a földön, habár ha újjászületsz újra és újra megtapasztalod e csodát, de mégis minden élet érték és kincs.
Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagy komolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled,
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, s néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
(Kosztolányi Dezső)
Köszönöm
…a csodát!
Talán az egyik – általam – legkedvesebbnek tartott választ adtad! Erre a csoda-látásra emlékezz mindig!!!
Tényleg, nagyon szép!
:))
Élet?
Az élet számomra egy csoda! Csoda mind biológiailag, mind pszichikailag! Mindig lenyűgöz, maga a test és maga a lélek! Ahogy születünk, ahogy fejlődünk, ahogy megannyi szerepet játszunk, ahogy manipuláljuk magunkat, másokat, ahogy érzünk, ahogy szeretünk vagy haragszunk, stb. Ahogy maga a test felépül és ha nem vigyázol eléggé felborul minden ijesztő és lenyűgöző! Az élet ami nem csak test és lélek hanem a család, a környezet, a világ, az univerzum része és parányi és hatalmas!
Az élet a legnagyobb érték a földön, habár ha újjászületsz újra és újra megtapasztalod e csodát, de mégis minden élet érték és kincs.
Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagy komolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled,
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, s néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
(Kosztolányi Dezső)
Köszönöm
…a csodát!
Talán az egyik – általam – legkedvesebbnek tartott választ adtad! Erre a csoda-látásra emlékezz mindig!!!
Tényleg, nagyon szép!
:))
A lélek fénye
1, mater. világ néz.- az anyag legmagasabb rendű szerveződése.
biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
2, olyan rendszer, amely próbálkozik maximálissá növelni jövőbeni lehetőségeit.
3, belső negatív visszacsatolásokat magasabb rendű pozitívvá alakító rendszer.
4, nyílt rendszer, tehát energiaáramlásával az entrópiát (csökken az energia, nő a rendezetlenség)
negentrópiává (nő az energia, csökken a rendezetlenség) változtatja.
Azaz környezetére támaszkodva képes növelni saját rendezettségét.
5, reprodukció (replikátorok populációja, melyek képesek mutációra, támadás illetve védekezés céljából)
Nos az én véleményem, hogy az élet a lét intézménye. Metafizikai alapokra helyezve, a lélek fénye.
Egyenlőre ennyit erről mert sajnos nincs sok időm. Pusssz..
Elveszed a kenyerem…
Én már nem is merek ilyeneket írni!
Az entrópia kérdést tanulságos lenne kielemezni. Ugyanis az energiafelvétel csak információfelvétellel együtt növelhető, ami együtt a rendezettségi fokot emeli. Ez vezet a fejlődéshez. Nem hiába az emberiség eddigi történelme másról sem szól, mint az energiaforrások megszerzéséről és kontrollálásáról társadalmi szinten.
Ugyanez érvényes a belső energiaforrásokra is. A belső energiát is információfelvétellel lehet növelni. Ez a folyamat pedig nem más, mint a tudatosodás, az önismeret!
Az entrópia igazából egy rendszer rendezési foka, amelyben az
Az entrópia igazából egy rendszer rendezési foka, amelyben az információ hiányával mérhető ez a mérték.
A negentrópia, ( negatív entrópia) …..de hiszen benne van a nevében. De mindez materialista megközelítés. Csak finoman pusssz Édes!
A lélek fénye
1, mater. világ néz.- az anyag legmagasabb rendű szerveződése.
biológiai rendszerek, vagyis az élő szervezetek létezési módja.
2, olyan rendszer, amely próbálkozik maximálissá növelni jövőbeni lehetőségeit.
3, belső negatív visszacsatolásokat magasabb rendű pozitívvá alakító rendszer.
4, nyílt rendszer, tehát energiaáramlásával az entrópiát (csökken az energia, nő a rendezetlenség)
negentrópiává (nő az energia, csökken a rendezetlenség) változtatja.
Azaz környezetére támaszkodva képes növelni saját rendezettségét.
5, reprodukció (replikátorok populációja, melyek képesek mutációra, támadás illetve védekezés céljából)
Nos az én véleményem, hogy az élet a lét intézménye. Metafizikai alapokra helyezve, a lélek fénye.
Egyenlőre ennyit erről mert sajnos nincs sok időm. Pusssz..
Elveszed a kenyerem…
Én már nem is merek ilyeneket írni!
Az entrópia kérdést tanulságos lenne kielemezni. Ugyanis az energiafelvétel csak információfelvétellel együtt növelhető, ami együtt a rendezettségi fokot emeli. Ez vezet a fejlődéshez. Nem hiába az emberiség eddigi történelme másról sem szól, mint az energiaforrások megszerzéséről és kontrollálásáról társadalmi szinten.
Ugyanez érvényes a belső energiaforrásokra is. A belső energiát is információfelvétellel lehet növelni. Ez a folyamat pedig nem más, mint a tudatosodás, az önismeret!
Az entrópia igazából egy rendszer rendezési foka, amelyben az
Az entrópia igazából egy rendszer rendezési foka, amelyben az információ hiányával mérhető ez a mérték.
A negentrópia, ( negatív entrópia) …..de hiszen benne van a nevében. De mindez materialista megközelítés. Csak finoman pusssz Édes!
EGY THOMAS GORDON IDÉZET MINDENKINEK
„NEM HASZNÁLOM FEL HATALMAMAT, HA CSAK A TE VERESÉGED ÁRÁN GYŐZHETEK, DE TÉGED SEM ENGEDLEK GYŐZNI AZ ÉN VERESÉGEM ÁRÁN.
Tiszteletben akarom tartani az igényeidet, de a sajátjaimat is tiszteletben kell tartanom. …”
szma
Van egy kis problémám.
A kisfiam szokta kérdezni tőlem, mikor Jedivé akar válni: ki a legerősebb Jedi?
Mosollyal próbálom arra terelgetni, hogy nem Yoda a legerősebb, aki az élők legerősebbje, hanem Kwai-Gon Jin. Ő életében nem emelkedett Yoda fölé, de halála után elérte az örök létet. Tehát túllépett mindenkin.
Úgy érzem, tapasztaltabb és bölcsebb vagy itt sokunknál.
Kérlek! Terelgess te is mosollyal: merre kell mennem?
Kell mennem?
Min változtassak, hogy jobb apa legyek?
Szeretném, ha mindennemmel a családom boldogságára válhatnék.
Isten munkája
Milyen világos, ahogy Isten munkálkodik….
Már meg is kaptam a választ, ahogy neked írtam.
Kérdésemet. Tekintsd semmisnek.
Természetesen, ha van valami, ami eszedbe jutott, szeretettel várom.
Máté, a célt megfogalmaztad…
… az út adott… elindultál rajta, hát menj tovább! Minden terelgetésem tévút lenne…
nincs jogom hozzá!
Ám kérdésem lenne:
Szülőként feladatod-e megmutatni a különbséget jó és rossz között?
S ha ezt megtetted, hagyod-e megtapasztalni?
S ha ezt is megtetted, meghagyod-e a döntés szabadságát?
Neked vannak álmaid… nekik vannak?
Ismered?
…
Kérdeztél vissza: melyik Jedit ismeri, melyiket érzi Ő közel magának? Melyikről hiszi el Ő, hogy a legerősebb? És hogy Ő mit gondol, mi az erő?
…
Ha „kutyát sétáltatsz”, Ő sétál és nem Te… a választás bal és jobb között az Övé… a Te dolgod „csak” megvédeni!!!
Nem igazán tudom, mi a különbség jó és rossz között. Az
Nem igazán tudom, mi a különbség jó és rossz között. Az attól függ, ki nézi.
Feladatom-e?
Ma elcsendesedem és megkérdezem.
A döntésben sok segítséget kap tőlem—>Figyeljen arra, mit szeretne igazán.
„Kérdeztél vissza: melyik Jedit ismeri, melyiket érzi Ő közel magának? Melyikről hiszi el Ő, hogy a legerősebb? És hogy Ő mit gondol, mi az erő?”
Először egy Sith tetszett neki. Rájöttem később: nem a gonosz erő miatt, hanem mert annak két kardja van. De ez is mutat valamit….Tudom, hogy mit. De azt itt nem szeretném elmondani.
Rajta vagyok az ügyön.
Köszönöm.
Máté
Ha mindenkinek a „legjobb” szülő „jutott” volna… megtanulnánk, amit kell?
Ne legyenek kétségeid, ő már választott, hisz ott van Veled!
S, ha engeded Ő is tanít! Lányom is ezt teszi gyakran!
Pl.: Egy ünnepet is Neki köszönhetek:
http://onmegvalositas.hu/blog/husztisanyi/halottak_napja#comment-9833
Ki tudja „én álmodom-e a lepkét” vagy ő engem?! … Én terelgetem-e őt, vagy ő engem?!
EGY THOMAS GORDON IDÉZET MINDENKINEK
„NEM HASZNÁLOM FEL HATALMAMAT, HA CSAK A TE VERESÉGED ÁRÁN GYŐZHETEK, DE TÉGED SEM ENGEDLEK GYŐZNI AZ ÉN VERESÉGEM ÁRÁN.
Tiszteletben akarom tartani az igényeidet, de a sajátjaimat is tiszteletben kell tartanom. …”
szma
Van egy kis problémám.
A kisfiam szokta kérdezni tőlem, mikor Jedivé akar válni: ki a legerősebb Jedi?
Mosollyal próbálom arra terelgetni, hogy nem Yoda a legerősebb, aki az élők legerősebbje, hanem Kwai-Gon Jin. Ő életében nem emelkedett Yoda fölé, de halála után elérte az örök létet. Tehát túllépett mindenkin.
Úgy érzem, tapasztaltabb és bölcsebb vagy itt sokunknál.
Kérlek! Terelgess te is mosollyal: merre kell mennem?
Kell mennem?
Min változtassak, hogy jobb apa legyek?
Szeretném, ha mindennemmel a családom boldogságára válhatnék.
Isten munkája
Milyen világos, ahogy Isten munkálkodik….
Már meg is kaptam a választ, ahogy neked írtam.
Kérdésemet. Tekintsd semmisnek.
Természetesen, ha van valami, ami eszedbe jutott, szeretettel várom.
Máté, a célt megfogalmaztad…
… az út adott… elindultál rajta, hát menj tovább! Minden terelgetésem tévút lenne…
nincs jogom hozzá!
Ám kérdésem lenne:
Szülőként feladatod-e megmutatni a különbséget jó és rossz között?
S ha ezt megtetted, hagyod-e megtapasztalni?
S ha ezt is megtetted, meghagyod-e a döntés szabadságát?
Neked vannak álmaid… nekik vannak?
Ismered?
…
Kérdeztél vissza: melyik Jedit ismeri, melyiket érzi Ő közel magának? Melyikről hiszi el Ő, hogy a legerősebb? És hogy Ő mit gondol, mi az erő?
…
Ha „kutyát sétáltatsz”, Ő sétál és nem Te… a választás bal és jobb között az Övé… a Te dolgod „csak” megvédeni!!!
Nem igazán tudom, mi a különbség jó és rossz között. Az
Nem igazán tudom, mi a különbség jó és rossz között. Az attól függ, ki nézi.
Feladatom-e?
Ma elcsendesedem és megkérdezem.
A döntésben sok segítséget kap tőlem—>Figyeljen arra, mit szeretne igazán.
„Kérdeztél vissza: melyik Jedit ismeri, melyiket érzi Ő közel magának? Melyikről hiszi el Ő, hogy a legerősebb? És hogy Ő mit gondol, mi az erő?”
Először egy Sith tetszett neki. Rájöttem később: nem a gonosz erő miatt, hanem mert annak két kardja van. De ez is mutat valamit….Tudom, hogy mit. De azt itt nem szeretném elmondani.
Rajta vagyok az ügyön.
Köszönöm.
Máté
Ha mindenkinek a „legjobb” szülő „jutott” volna… megtanulnánk, amit kell?
Ne legyenek kétségeid, ő már választott, hisz ott van Veled!
S, ha engeded Ő is tanít! Lányom is ezt teszi gyakran!
Pl.: Egy ünnepet is Neki köszönhetek:
http://onmegvalositas.hu/blog/husztisanyi/halottak_napja#comment-9833
Ki tudja „én álmodom-e a lepkét” vagy ő engem?! … Én terelgetem-e őt, vagy ő engem?!
Élet : mozgás minden szinten . Üdvözlettel : felacso
Élet : mozgás minden szinten . Üdvözlettel : felacso
Élet : mozgás minden szinten . Üdvözlettel : felacso
Élet : mozgás minden szinten . Üdvözlettel : felacso
A mostani Élet-em
Kavics22
Megpróbáltatás, küzdelem, kudarc, néha győzelem, rengeteg tapasztalás és főleg lassú, fájdalmasan lassú érési folyamat.
A felismerés és a gyakorlati megvalósítás közötti út, olykor bogáncsokkal, olykor pedig virágzó akácokkal telve.
H: Nem túl borús ez a kép?…:)
Még a virágzó akác is tele van tüskékkel… :))
Ebből a szempontból tudatos volt a hasonlat?
Kavics22
Egyszer borús, máskor derűs. Az akácos hasonlat tudatos
Kavics22
Egyszer borús, máskor derűs. Az akácos hasonlat tudatos volt, de csak miután leírtam, akkor vált azzá. Ugyanez a kép merült fel bennem, mint a Te kérdésedben.
Hagytam, hadd maradjon, mélyről jött, kár változtatni rajta.
A mostani Élet-em
Kavics22
Megpróbáltatás, küzdelem, kudarc, néha győzelem, rengeteg tapasztalás és főleg lassú, fájdalmasan lassú érési folyamat.
A felismerés és a gyakorlati megvalósítás közötti út, olykor bogáncsokkal, olykor pedig virágzó akácokkal telve.
H: Nem túl borús ez a kép?…:)
Még a virágzó akác is tele van tüskékkel… :))
Ebből a szempontból tudatos volt a hasonlat?
Kavics22
Egyszer borús, máskor derűs. Az akácos hasonlat tudatos
Kavics22
Egyszer borús, máskor derűs. Az akácos hasonlat tudatos volt, de csak miután leírtam, akkor vált azzá. Ugyanez a kép merült fel bennem, mint a Te kérdésedben.
Hagytam, hadd maradjon, mélyről jött, kár változtatni rajta.