Halottak napja | Önmegvalósítás.hu

Halottak napja

Halottak napján illik kimenni a temetőbe, hogy meglátogassuk elhunyt szeretteinket, rokonainkat. - gondolják így sokan, ezért virágot és mécsest visznek a sírokra.
Én bezzeg mindig is ellenálltam az ünnepeknek, megemlékezéseknek, a temetőbe járást meg egyébként is feleslegesnek tartottam!

Furcsa a keresztény vallás, számomra érthetetlen rituálékat tart fenn:
Ha már egyszer tudják a hívők, hogy az élet több, mint az anyag és a halott testből elszáll a lélek, akkor miért mennek ki a temetőbe, miért pont ott akarnak megemlékezni az elhunyt szerettükről?
Ha tudják, hogy nem a koporsóban van az elhunyt lelke, hanem a túlvilágon, a mennyben vagy a pokolban, akkor miért nézik a sírkövet, miközben magunkban hozzá beszélnek?

Mi értelme van a halottak napjának? Ekkor akarnak megemlékezni? Miért pont ekkor? Máskor nem emlékeznek?
Aki meg nem jut eszükbe, arra miért erőltetik a megemlékezést? Inkább örülnének, hogy végre nem emlékeznek rá!

A napokban azt mondta egy barátom, hogy a Halottak napjával, nem hogy segítenék az elengedést, hanem megnehezítik, hiszen olyanokra kell emlékezzünk, akik már rég nincsenek jelen az életünkben. Akire emlékszünk, mert még kötődünk, az úgyis eszünkbe jut. Aki pedig nem jut eszünkbe, ahhoz már nyilván nem kötődünk. Minek minden holtat felemlegetni?

Talán felemlegetjük az elmúlt párkapcsolatainkat minden évben? Vagy a régi munkatársakat?
Nem. Ami elmúlt, az elmúlt. Éljünk a jelenben!

Beküldte: | 2009. nov. 02. hétfő - 16:12

Hozzászólások

10 hozzászólás
husztisanyi képe
Halottak napja
2009. november 02. hétfő, 16:35 | husztisanyi

Mindez arról jutott eszembe, hogy találtam egy cikket, amiben elmagyarázzák, hogy hogyan is alakult ki ez az ünnep: Halottak napja

Ja, így már más! Szóval azért gyújtanak gyertyát, nehogy feltámadjanak és visszajöjjenek a halottak!
Vajon ezt tudják a megemlékező hívők? És a papok?

Halloween
2009. november 02. hétfő, 20:18 | Bochecha

Sziasztok!

Épp Angliában vagyok, és volt szerencsém 'élőben' részese lenni ennek.
Nos, első körben hidegrázásom volt a sok boszorkánynak, csontváznak és halálnak öltözött gyerkőctől, míg angyalt körülbelül kettőt láttam.
Második körben végiggondoltam, hogy miért is van hidegrázásom ezektől? Ja, hogy az elnyomott tudattartalmaim, azok az előző életek, amikor nyakig voltam a fekete mágiában?! :)
Önismereti szempontból rendkívül üdvös dolog volt kimenni az utcára. :))

Másrészről meg szerintem ez valahol egy kedves dolog, hogy veszel édességet, és odaadod Mások gyerekének, míg a Tied lehet, hogy épp az ő szüleitől kap... Olyan 'közösség-szagú' . Na, ezt megnézném Mo-n... :)
Plusz, még mindig 'vidámabb' , mint otthon 'kényszerből' kimenni a temetőbe. Sanyival abszolút egyetértek, nem biztos, hogy jó az elhunytakat 'visszarángatni'. Meg tényleg, miért pont a temetőben?!

Ja, és a töklámpás-faragás pedig nagy mulatság. :))

szeretettel: Bochecha

igaz
2009. november 17. kedd, 9:55 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

még az oldal is "ledobot", mikor elolvastam!

Szerinted?

Igazad van. Valami nagyon nem aranyos dolgot tehettem azelőtt (se) .

Oldás
2009. november 17. kedd, 10:07 | Bochecha   Előzmény

Én akkor elkezdtem ezeket oldani, meditációban elkezdtem mindenkiről mindent leszedni, amit ki tudja, mikor ráraktam, visszaadni, amit elvettem, hasonlók. Jó móka, el lehet vele 'játszani' egy darabig... :)

szeretettel:Bochecha

Azt
2009. november 17. kedd, 10:13 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Azt hiszem ezzel én is el leszek egy darabig. Minden esetre elégetem ezt a mi a csudát, mielőtt valami beindítana itt nekem.

:D

Köszi még egyszer!

Szívesen! :)
2009. november 17. kedd, 10:20 | Bochecha   Előzmény

Miután elégetted, lehet, hogy nem ártana egy tértisztítás... Még ez ugrott be.

szeretettel:Bochecha

köszi
2009. november 17. kedd, 10:27 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

köszi, köszi

:)

Én nem csak egy nap emlékezem...
2009. november 02. hétfő, 20:32 | esthajnalka

Sziasztok!

Apukám már több mint tíz éve halt meg. Nehéz volt, és időbe telt, mire el tudtam engedni, de természetesen
az emléke velem maradt, nagyon szerettem (szeretem) őt.
Én nem csak egyszer emlékszem rá egy évben, hanem minden nap. Szeretettel gondolok rá minden nap, van hogy csak egy pillanatig, van hogy tovább is.
Pont pár napja gondoltam rá, hogy ki kellene menni a temetőbe, ekkor egy hang szólalt meg bennem:
Miért? A sír mellett más rá gondolni mint bárhol máshol?

Esthajnalka

Halottak és az ő napjuk
2009. november 02. hétfő, 20:35 | Mouna (útkereső)

Ez a halottak napja egy rituálé, ami az életben maradottaknak "kell". Igy faragnak le a lelkiismeretükből, hogy amit az életben megtehettek volna azt nem tették, hogy néha úgy szóltak, hogy később megbánták. Abból a szempontból tán jó, hogy esetleg segít az embereknek belelátni abba, hogy mindig ügyeljenek arra, hogy mi jön ki a szájukon. Akkor kevesebbet kell temetőbe járniuk.
Úgy, hogy ez számomra olyan, mint a gyónás, nem lehet egy hiszekeggyel, vagy egy mécsessel leróni semmit.
A halottaknak meg semmi köze ahhoz a halomhoz, ami alatt a csontjaik porladnak. Sose szerettem temetőbe járni, de nem azért mert félelmetes, hanem azért mert ott semmi nincs, csak a jó pénzért megvett sírhely.
Azt nem tudom, hogy valóban helyes e a szüleinket, vagy szeretteinket nem emlegetni. Nekem sokat segít a szüleimmel kapcsolatos sérülések feldolgozásában és bizony sokszor visszajárok lélekben a korán meghalt mamámhoz. Életben nem tudtunk igazán együtt lenni, most hogy jobban megértettem őt bizony felidézem őt. Nem hiszem hogy ettől neki a másik oldalon rossz lenne, hiszen csak a helyére kerül az amit az életben nem láttam. Ehhez azonban nem kell kimennem mécsest gyújtani a temetőbe, nem is voltam évek óta. Ma már sokkal közelebb érzem őt magamhoz, mint valaha életében.
Azt hiszem, hogy igazán akkor tudjuk a halottainkat elengedni, ha ezen a folyamaton túl vagyunk, addig nemigen.

Üdv!
Hédi

Kényes téma...
2009. november 12. csütörtök, 20:06 | szma (útkereső)

számomra az volt nagyon sokáig, volt idő mikor azt hittem átélem, volt amikor mereven elutasítottam, hagyjuk nyugodni, ami volt címszóval. Nálam a lányom oldotta fel ezt a mesterséges kettősséget, amikor először akartam megmutatni neki a hagyományt, akkor elvittem "gyertyázni". Próbáltam úgy előadni neki, hogy ne féljen, hogy fényt viszünk azoknak, akiknek nincs. Hogy melegség legyen ott is, ahová nem jut... tudom elvontnak tűnik...kiértünk a temetőbe és a következő történt:
Miközben a gyereket a rokonok sírjai felé tereltem, egy 6 hónaposan meghalt kislány sírjánál megállt (kint volt a fénykép) és odament, kérdeztem akar-e gyertyát gyújtani? Azt mondta igen. Megtettük. Lányom ezután átölelte a sírt és útban a rokonok felé, minden síron, ahol nem égett fény, gyújtottunk egy-egy gyertyát. Aranyos volt. Azóta minden évben ezt játszuk! Ahol nincs oda viszünk. Most 6 éves, de többet tanított nekem, mint bárki!
Megtanította, hogy az a hagyomány, amit eddig műveltem, az csak merő önzés volt: hol magamat sajnáltam, hol csak a saját ismerőseimet tiszteltem ...
... amire ő tanított az az igazi ünnep!