Félve a holnap borús árnyait,
magamra kötöm angyal szárnyaid.
Füstös őszi esőn át repülök,
a templom tornyán gnómmá kövülök
Szégyenembe temetem magamat,
mert, hogy túlságosan akartalak.
Kucorogva, összezúzva várok,
így talán elhagyom e világot.
Márvány arcon éget ajkad csókja,
nyeli a vizet a templom gnómja.
Arcra égett csókod márvány ajka
Megtartom az örökkévalóba
Szeretni is féllek, s
hinni e mesének.
Régen volt már,
feledésbe…
A lovag a sárkány
hű tündérmeséje.
Kővé lettem,
Rideg-gyatra:
menekülök
önmagamba
már legalább nem kell….. bódogság……….. 🙂
A ” bódogság” a vers végén olyan ….
A ” bódogság” a vers végén olyan …. játékos…
Üdvözlettel : felacsó
A ” bódogság” a vers végén olyan ….
A ” bódogság” a vers végén olyan …. játékos…
Üdvözlettel : felacsó