Sokszor nehezen igazodom ki a spirituális írások szavain ahol az „Én”-t mint ego-t állítják be.
Jómagam pl. az „Én” alatt mindig önmagamat mint határtalant és végtelent „élem” meg, és egyáltalán nem tűnik egy korlátozó egónak. Számomra a Tudat végtelensége érvényesül benne. A „Magam” pedig sokkal inkább ennek az állapotát, intenzitását érezteti, olykor a „Magam” magára a testre mutat, nem a Tudatra.
Nem tudom, a többiek hogy vannak vele, de ebben a tekintetben kicsit olyan, mintha az egyes ezotérikus és spirituális írások kifejezetten „destruktív” hatással lennének, hiszen azok pont a fent említett határtalan Én-t (Tudatot) korlátozzák be azzal, hogy ego-nak állítják be. Mintha a visszájára fordulna a tanítás…
Érdekelne, hogy nektek egyénileg hogy nyilvánul meg ez a két dolog. Mi a véleményetek az „Én”-ről és a „Magam”-ról? Pontosabban, hogyan tapasztaljátok, értelmezitek, érzitek ezeket a szavakat, ha pl. kimondjátok?
Remélem érthető volt!
Tiszteltettel:
Ademon
Én nem érzem a különbséget….
Én nem érzem a különbséget….
Én nem érzem a különbséget….
Én nem érzem a különbséget….
itt valami félreértés van, nem a határtalan ént állitják be
itt valami félreértés van, nem a határtalan ént állitják be Egónak, az inkább az Önvalónk.
A kis Egó, meg a szerepjátékok, amikkel azonosulsz, inkább.
Te valóban éled minden szinten az Önvalódat?
Igen is meg nem is.
Ez egy nehéz kérdés, mert ismerem az
Igen is meg nem is.
Ez egy nehéz kérdés, mert ismerem az önvalómat, felfogom, értem is. Mégis valamilyen szinten ki vagyok szolgáltatva ezeknek a „tévedéseknek”.
Amikor önmegvalósításba kezdtem akkor valóban eljutottam arra a szintre, ahol már megéled a végtelen önmagadat, és fenn vagy a nagy hegy tetején vagy. Azonban ez az út teljesen intuitív volt, egyéni „rendszerben” ment végbe, és nem sok köze volt az ismertebb meditációkhoz, mantrákhoz, meg egyéb ezotérikus cuccokhoz. Addig míg nem történt meg az egyetemes tapasztalat, fogalmam se volt, hogy a spirituális emberek ugyanerről beszélnek. Nem vettem komolyan ezeket a dolgokat, mert túlságosan elszállt tudományoknak tartottam őket. Csak amikor bekövetkezett a „kiteljesedés” állapota akkor ugrott be, hogy ennek kell lennie annak dolognak amit a legtöbb vallás és keleti bölcs egyfajta megvilágosodásnak akar beállítani. Kezdetben eléggé belemélyedtem a spiritualitásba és talán túlságosan is szó szerint vettem. Később rájöttem, hogy teljesen más nyelvezetet, értelmezést használ az ezotéria (gyakorlatilag pont az ellentettjét). Szóval most azon vagyok, hogy megtaláljam közös hangot a kettő között. Kicsit olyan mintha Bibliát fordítanál héberről, magyarra úgy, hogy közben a lényeget meg akarod őrizni 🙂
H: Szia, Ademon!
Jó sokáig elvoltál… Üdv a fedélzeten!
Biztosan előző életeidben is a teljesség körüli szinteken jártál, ezért mehetett most is nálad ilyen könnyen. Csak visszaemlékeztél rá. Minden egyes újabb testet meg kell tanítani elérni az egységélményt, de mind könnyebben megy. (Én nem tartok még ott, ne hangozzék nagyképűsködésnek, csak „látogatóba” járok föl néha.)
Nem lenne jó újabb fogalmat bevezetni, gondolok itt a „Magamra”, maradjunk annál, amit már amúgy is használnak:
A személyiség a kis én, vagy kis ego – a halandó én, az alsó hármasság, a formai gondolkodásig terjed.
A Felsőbb ÉN (csupa nagybetűvel, de legalább nagy kezdőbetűvel), vagy Önvaló, vagy Lelki ÉN, – a hinduknál a halhatatlan Egyéniség. A gondolatsík (manasz) felső, forma nélküli részével kezdődik, és a buddhi síkot foglalja még magába – eddig a Lélek. Ha az Atmát, a Szellemet is hozzá vesszük, akkor együtt ez a felső spirituális hármasság.
(Korábbi teozófus irodalomban szokták a Felsőbb ÉN-t csupa nagybetűvel EGO-nak titulálni, senkit ne keverjen meg!)
A hallgatag megfigyelő, a Tanú – a Léleknek az a letükröződött magja, ami köré a psziché, vagyis a személyiség épül. A torokcsakra felső szintjén jelentkezik az a képesség, amikor ez megfigyelő tudatpont a fejben elkezdi észlelni nemcsak a fizikai ingereket, hanem a pszichés folyamatokat is. Aki ezt elkezdi tudatosan használni, dolgozik vele (önismeret, pincetakarítás), annak „már csak egy lépés” a letükröződött lélekpontot visszaegyesíteni a Felsőbb ÉN-hez. Mert igaz valójában én – az ÉN vagyok, egy szkafanderbe bújva idelent az alsó hármasságban. Minden ami történik a kis egoval – acsarkodások, dühök, örömök, sikerek – csak vihar a lavórban, ami kezdetben a nagy ÉN-t nem is érdekli.
Szóval a legjobb, ha megmaradunk az én/ego kontra ÉN kifejezéseknél és írásmódnál.
Most jól elmagyaráztam neked, aki már ott vagy, hogy mi történt Veled… :DDD
Na hát ez így már sokkal érthetőbb, hasonló következtetésekre
Na hát ez így már sokkal érthetőbb, hasonló következtetésekre jutottam magam is.
Bár sose foglalkoztam csakrákkal, vagy ilyesmikkel, tény, hogy előbb vagy utóbb különböző formákba öltöztetve, de azonos lényegiséggel ugyanoda lyukad ki az ember.
H: Kérdeznék
Te hogyan kerülsz bele az állapotba? Mivel jellemeznéd?
Meddig tudsz benne maradni?
Hétköznapok, család, munka hogyan mennek – benne maradva, vagy kell hozzá az elkülönülés?
Egyszerűbben, kommunikáció közben meg tudsz benne maradni?
Nem igazán kerülök bele, inkább belecsusszanok, de azt leginkább
Nem igazán kerülök bele, inkább belecsusszanok, de azt leginkább spontán. Eddig kb. 5 alkalommal sikerült másfél év óta ilyen-olyan intenzitással (az első „megvilágosodás” óta).
A lényeg az lenne jelenleg, hogy végig benne maradhassak 🙂
Nehéz megmondani mi a módszer, afféle „felfogás” kell nekem hozzá. Nehéz is róla beszélni, mert maga az állapot maga a végtelen jelenlét. Ilyenkor nincs „belső világ” vagy külső, hanem maga a Világ van. Nincs is olyan, hogy Nekem, vagy Én, de mégis van egy „Létezése” az embernek. Kicsit olyan mintha egy entitás lennél aki megszállta a testet és azt irányítja, de azt gondolatmentesen (nincs kényszeres gondolkodás, teljesen üres az ember feje). Mégis ha gondolkozol, akkor a gondolataid az agyadban vannak nem benned. Gyakorlatilag az egész tested előtted van beleértve az agyat is (persze képletesen, mert továbbra is a testedből nézel ki), amelyet ha épp gondolkodtatod, akkor „látod”, hogy az agyban jelennek meg a gondolatok és nem Benned. A tested is része a világnak, de nem a Te részed. Az egész testedet és világot egyként érzékeled mint egy képet, „mozivásznat”, gyakorlatilag a „lábaid előtt hever”.
Az érzékelés tiszta és sokkal valóságosabb, de mégis az egész világnak olyan tapasztalata van, mint egy gondolatnak vagy képzeletnek. Az ötletek azonnal jönnek, a megértés is. A többi embert és élőlényt pedig úgy látod mintha önmagad egy változatát látnád, nem beszélve arról, hogy minden Él még az is amit élettelennek gondolnánk.
Százszor magabiztosabb vagy, félelmek nélkül. Az egész élet olyan mint egy kaland, egy álmodozás, mint egy nagy szerepjáték. Az ember mindent szívesen csinál, mert mindenben ott van a lehetőség és a „többéválás”. Olyan tisztává válik az ember létezése, mint amikor este elalvás előtt elálmodozik mindenféle történésről, elképzelt eseményről, csak épp most ez a való világban jelenik meg. Nincsenek igazán problémák csak kaland és játék. A minden sokkal egyszerűbb, teljes korlátlanságot élvez az ember.
Érdekes az, hogy igazából mindig is ebben a tudatállapotban van az ember, szóval ez nem olyan, hogy belekerülök, inkább ugyanennek az állapotnak nő az intenzitása. Kb. úgy mint egy szürke gradiens árnyalatai. Most mondjuk vagyok közép szürkében, az meg volt majdnem-fehér; tulajdonképpen minél jobban benne vagy annál „nagyobbnak” és függetlenebbnek éled meg magad.
mesélj a kiváltó körülményekről még
de csak van valami közös pont az 5 alkalom előidézése körül? a kiváltó körülmények csak hasonlóak mindegyik esetben, csak ennyi lenne, hogy felfogásváltás?
mennyi ideig tart amúgy egy ilyen „utazás”?
A közös pont (az elsőt kivéve) az, hogy egyik alkalommal sem
A közös pont (az elsőt kivéve) az, hogy egyik alkalommal sem fizikai valóságként fogom fel az életet, hanem álomként, filmként, gondolatként, és mindegyik mögött ÉN vagyok A lényege abban rejlene, hogy egyszerűen nem veszed komolyan az előtted lévő világot csak annyira, mint egy játékban (pl. mint egy számítógépes játékban). Kell ehhez egy könnyedség, lazaság, ideológiáktól mentes felfogás, de semmiképpen sem tunyaság vagy linkség; valahogy a középút. A nehéz ebben az, hogy a „jó” ideológiáját is magad mögött kell hagyni, vagyis pont a szabálymentesség az aminek meg kell valósulnia. El kell fogadni, hogy nincs tökéletesen jó vagy rossz megoldás csak jobb és rosszabb, de ebben is hagyni kell érvényesülni a spontán cselekvést (nem ösztönöst!) mialatt te megfigyelőként vagy jelen.
A bizonytalanság az ami leginkább kiszakítja ebből az embert, főleg ha el kezd gondolkodni. Félre kell tenni, hogy mi a helyes és helytelen, mert pont az ezen való agyalás rángatja ki az embert.
A másik dolog pedig az, hogy úgy tűnik, akkor siklik bele ebbe az ember, amikor hagyja magát cselekedni, és nem ítélkezik önmagán, hogy mit csinált jól meg rosszul. Egyszerűen csak tapasztal. Mint amikor hagyod, hogy a tapasztalat magától áramoljon benned.
Személy szerint az én elméletem az önmegvalósításban leginkább az agykontrollhoz állt a legközelebb. Lényege az volt, hogy a testet az agy (elme) irányítja egy „belső program” alapján, gyakorlatilag minden téren. Ez a program a tapasztalatai és lexikális tudásból (analóg és digitális tudás) áll össze. A Lélek/Tudat pedig az e mögött álló tapasztaló és megfigyelő, aki a saját végtelen természeténél fogva (ami leginkább a fantáziában, képzeletben nyilvánul meg, hiszen abban a cselekvés független a fizikai világtól, noha a fizikai világ elemeivel dolgozik) szabad akarattal bír. A lényeg az lenne, hogy ezt a belső programot a Tudat, mint programozó képes befolyásolni, átírni akár teljesen. Ha a cél az, hogy az élet minden helyzetében magabiztosan megálljuk a helyünket, az önmegvalósítás folyamata abból állhat, hogy ezt a programot univerzálissá tegyed. Vagyis megtapasztalod a valóságot a legtöbb helyzetben azért, hogy információval rendelkezz róla, és a tapasztalatok közti összefüggéseket vizsgálod, mind az önmagad, mind a világ oldaláról is. Nem elégedsz meg azzal, hogy legyél valaki, gyakorlatilag egy világ-emberré kell válnod. De tisztában kell lenned azzal is, hogy a világ több annál mint amit felfogsz belőle. Valahogy meg kell állapítani a végleteket. Én ezt úgy fogtam fel, hogy a világban a determináns Anyag a indulási pont és a tökéletesen tiszta és határtalan Isten a végpont. És mi élőlények valahogy a kettő között vagyunk: ebből is meg abból is. Nem elég a tény, kell valami fantázia is a dologhoz, hogy el tudjuk képzelni azt amit még nem értünk vagy nem láttunk.
Tehát az önmegvalósításban a logika és a fantázia tudatos összekeveréséről van nagyjából szó. Amit megtapasztaltál abban figyeld a logikát/összefüggéseket, de mindig legyen egy kis fantáziád „elszállni” abban, amit még nem ismersz, vagy nem tudsz rendesen felfogni (pl. hogy most vannak-e angyalok vagy nincsenek, van-e Isten és ha van akkor milyen lehet).
Minél jobban előre haladott az ember annál jobban látja, hogy növekedik a belső világában az „univerzum”.
A vége felé pedig már szinte minden kész, de valami mégse stimmel. Rájössz, hogy eljutottál addig, amíg értelemmel el tudsz jutni, de mégsem értesz még mindet. Már érteni véled Isten működését, de mégsem áll össze a kép. Na itt lenne fontos, hogy valami intenzív tapasztalat, pl. felismerés vagy szerelem, vagy bármi ami túltölti az embert, átlendítse a „másik oldalra”. Ha ez megtörténik akkor megélve a teljes Önvalód, a benned lévő univerzum összeáll Istenné, a „program” végtelenné válik és rájössz, hogy valójában te vagy az Egész és kezdettől foga az is voltál csak még nem ismerted fel. És ugyanez igaz lesz minden emberre körülötted: már látod bennük, hogy ugyanazt akarják elérni mint te, csak a maguk egyéni útján.
Uh, bocsika… ez amolyan mindenképpen le kell írnom típusú késztetés volt 🙂
köszönöm!
na végre ilyenekről is olvasni, köszönöm!:)
írhatnál még erről, meg az első spontánról is, a kiváltó oka pl érdekelne. egy „túltöltés” volt? vagy gondolati felismerés? vagy e kettő együttállása?
ezeket amúgy meddig sikerül neked fenntartani? én fűvel bele tudok csúszni már ezekbe, egyre jobban, azt hiszem haladgatok (bár ennyire még nem sikerült szét-analizálnom, szóval köszönöm) de fél napnál akkor se nagyon tudom tovább fenntartani. néha egy-egy szitu, egy-egy ember, visszazökkent picit és szépen apránként vége az egész movie-nak.
Fűvel? Elég merész dolog 🙂
Előtte már évek óta analizáltam
Fűvel? Elég merész dolog 🙂
Előtte már évek óta analizáltam magam, és figyeltem a dolgok működését. Elvileg az embernek tudnia kell, hogy fejlődik belül, és érzi, hogy mennyi van hátra. A vége felé már éreztem, hogy minden kész, csak valami energia kellett ami átüti a „falaimat”.
Nálam ez egy felismerés volt. Röviden annyi, hogy rájöttem, hogy az emberek kisugárzását lehet tudatosan is figyelni, szétbontani elemekre. Onnantól kezdve olyan volt mintha olvasnék a lelkükben. ez adta a lökést.
Azért mondom, hogy mégis spontán mert nem számítottam rá. Tudtam, hogy van egy ilyen teljes állapot, mert el lehetett képzelni, csak azt nem hogy ilyen lesz, és ilyen felismeréséket hoz majd.
Szerintem a drogok azért nem jók hozzá (bár nem próbáltam még), mert habár belevisz az állapotba, nem segít megérteni. És a megértés itt olyan mint a tégla a házba. Nélküle összeomlik, sőt, nincs is ház. A lényeg számomra az volt, hogy megvalósítsam magamból azt a belső „mesehőst”, aki lenni szeretnék.
Általában a legtöbb embernek gyerekkorában és még tizenévesen van egy belső víziója, egy álma, hogy ki akarna lenni. Egy elképzelés a magasztosabb, rendíthetetlenebb Önmagáról. Ezt kell előtérbe hozni és megvalósítani mind lélekben (itt főleg az erényekről van szó), mind testben is. A lélek a legfontosabb mert az vagy Te.
Amikor az ember kiskorában megpróbál azonosulni valamelyik mesehőssel (nálam gyerekként Batman-től kezdve, Han Solo-n át, Indianna Jones-ig sok minden megfordult) akkor valójában nem szó szerint az a valaki akar lenni, hanem inkább rendelkezni akar annak az erényeivel (pl. magabiztosság, erő, bátorság, értelem, kisugárzás…stb).
Nálam az az önmegvalósítás, amikor megvalósítod magadban ezeket az erényeket, egyre kevesebb gátlással és félelemmel, míg végül teljes Emberként maradéktalanul képviseled ezeket.
Számomra a megvilágosodás pillanata az, amikor az utolsó puzzle is a helyére kerül, és már átlátja az ember az összefüggéseket önmagában és a világban (beleértve Isten felfogását és megértését). Persze ezzel még nem ér az önmegvalósítás végére, de a belső lelki kiteljesedés, megértés már megtörténik.
Merész?
Merész? „Elesdézni” merész dolog, de füvezni szerintem nem.:) Viszont örülök, hogy az utóbbi 1-2 évben már ez utóbbinak az energiatöbblete is egyre inkább megközelíti nekem azt a kívánandó állapotot.
„Szerintem a drogok azért nem jók hozzá (bár nem próbáltam még), mert habár belevisz az állapotba, nem segít megérteni.” – Attól függ hogy érted. Olyan mint ha felszállnál egy repülőre, de nem te vezeted, nem a pilótafülkében tartózkodsz és éppezért fogalmad sincs honnan jutottál el hova. Hanem egyszer csak oda vagy vive.. De ott már ugyanúgy jönnek a felismerések, ugyanúgy átlátsz mindent. Csak az odajutási útvonalra nem nagyon lehet rájönni..
Ez a szuperhős feeling nálam is hasonló volt (és Indiana Jones egy ‘n’, jó?:)). Egy-egy elérendő tulajdonság, egyfajta erő-állatok ezek a példaképek.
„egyre kevesebb gátlás és félelem” – végülis ennyi szerintem a kulcs, keresni kell folyamatosan magunkban ezeket a vakfoltokat és apránként lekűzdeni. -> Igenember hozzáállás.
„Nálam ez egy felismerés volt. Röviden annyi, hogy rájöttem, hogy az emberek kisugárzását lehet tudatosan is figyelni, szétbontani elemekre. Onnantól kezdve olyan volt mintha olvasnék a lelkükben. ez adta a lökést.”
hogy bontod szét? tudnál mondani 1-2 példát? Abban az állapotban én is ráérzek ilyenekre, figyelem a szemeket és próbálok olvasni belőlük, mennyi félelem van benne, mitől félhet éppen akkor, ilyenek. De csak találgatok általában.
Szia Jaguár
Miért a félelmet keresed a szemekben?
Szia Jaguár
Miért a félelmet keresed a szemekben?
miért
Szia,
miért, van jobb ötleted mit keressek?:) Ez a legszembeötlőbb talán és tanulságos is. Most hogy így belegondolok, vagy félelem van túlnyomórészt a szemekben, vagy szeretet. Néha rá tudok érezni mitől is félhet az illető, nagyjából milyen területektől, erre mindenképpen. Viszont valószínűleg csak azokra a területekre, amik bennem is már helyükre kerültek?
Ötletem??
Évekkel ezelőtt Én azt láttam, hogy melyik ember
Ötletem??
Évekkel ezelőtt Én azt láttam, hogy melyik ember mennyire beteg, néha azt is, ha közel volt a vég.
Ma pedig csak a boldogságot vagy a szeretetet keresem.
De ez egy vélemény, az Enyém.
és mi változott benned?
és mi változott benned?
Nem tudom, egészségesebb lettem?
Azt hiszem, Engem mindig
Nem tudom, egészségesebb lettem?
Azt hiszem, Engem mindig foglalkoztatott a halál….
Még egy kérdés.- Szemekbenézés nélkül is érzed a másik Ember
Még egy kérdés.- Szemekbenézés nélkül is érzed a másik Ember érzését?
Érzed, amit Én érzek?
fogalmam sincs,
fogalmam sincs, még nem próbáltam. mit kellene/kellett volna éreznem?:)
Gyakoroljuk?
Csak azért kérdeztelek, mert úgy gondolom, hogy
Gyakoroljuk?
Csak azért kérdeztelek, mert úgy gondolom, hogy képes vagy rá.
Koncentráció, nem?
gyakoroljuk, de hogy?
gyakoroljuk, de hogy?
Mész valahová?
Van nagy viz a közeletekben vagy menni szeretnél
Mész valahová?
Van nagy viz a közeletekben vagy menni szeretnél vizközelbe?
ja
ja jut eszembe van valakinek (spirituális) vízvezetékszerelő ismerőse? igen, holnap megyek Tokajba, alig várom hogy fürödhessek a Tiszában, pláne 35fokban… 😮
hmm.. privi?:)
O.K.
O.K.
Lehet, hogy jobb ha inkább azt mondjuk, hogy „megtapasztalod” a
Lehet, hogy jobb ha inkább azt mondjuk, hogy „megtapasztalod” a másik Létezőt. Azt az „individuumot” amit ő képvisel.
Merész abból a szempontból, hogy a Lélek hajlamos függővé
Merész abból a szempontból, hogy a Lélek hajlamos függővé válni ezektől az állapotoktól, pedig pont az önállóság lenne a lényeg. Talán nem is a megvilágosult állapot fontos, hanem inkább az, hogy uralni tudd magad, érzés és akarat szinten is. Ekkor vagy teljesen Önmagad. Egy drog épp ezektől a dolgoktól foszthat meg, hiszen belevisz magától anélkül, hogy lenne mögötte érdemi törekvés, vagyis a lényeg veszik el.
Szerintem ez az érzékeléses dolog minden embernél alap, csak épp nem figyel rá tudatosan, mert sok minden előítélet vagy egyéni nézőpont elhomályosítja. Szerintem ez is attól függ mi a fontos neked, hogy benned milyen dolgok érvényesülnek a kiteljesedés címén. Pl. egy gazdag ember akinek az életében a pénz volt a „kiteljesedés” lényege, az ösztönösen is ezt fogja figyelni, mert tapasztalati alapon ez raktározódott el benne, ezt fogja keresni. Az észlelésében ez kerül előtérbe. Számomra a megvilágosodás volt a legmeghatározóbb élmény, így tudat alatt is ezt keresem mindenkiben. Persze valójában talán nem is kéne keresi és akkor máris megkönnyíteném a dolgom 🙂
Mikor figyelek ezekre ott is erények és egyéb tulajdonságok jelennek meg. Ez olyan mintha egyénileg tapasztalnád meg az ő lelki világát, valóságát. Onnan pedig a saját tapasztalataid segítenek abban, hogy „szétbontódjon”. Néha csak érzed, hogy valami nincs rendben ott, de nem tudod megmondani mi. Aztán hallasz valami info-t az életéről és hoppá beugrik, hogy „ez az”. De ez a képesség mindenkiben megvan, viszont a megvilágosodás tapasztalata legalább érzés szinten ad egy tiszta „térképet” az emberekhez.
Ja és persze nem csak emberekre igaz ez. Minden élőlényre működik. Ekkor tudatosul az emberben ,hogy mennyire egyenlőek vagyunk. Sokszor látom, hogy egyes állatokból mennyivel több tudatosság sugárzik mint az némely emberekből. Pont ez a felismerés mutatja meg, hogy mennyire nincs különbség köztünk és közöttük.
„A hozzászólás bekerült a Kedvencek közé” 🙂
„A hozzászólás bekerült a Kedvencek közé” 🙂
H: Köszönet, hogy megosztottad
Egyszerűen és érthetően, nem amolyan önmagától elszállt, tetszelgő stílusban… Írjál, csak minél többet, kérlek!
Még az maradt ki a kérdéseim közül, hogy lehet-e hétköznapi dolgokat is művelni mindeközben, avagy nyugalom és csend kell hozzá? Ha tevékenység közben jön, az amolyan alkotó, Flow-állapot, nem egészen üres a tudat, vagy bármilyen cselekvés is megy abban a „megfigyelős”, kitágult üzemmódban?
Azt is érteni vélem, hogy tulajdonképpen mindig benne van (lehetne) az ember, csak önmagától eltaszítja, leszakad róla a kis egos hülyeségei miatt, amelyek éppen rendkívül „fontosnak” tűnnek.
Közben megjött az előző hozzászólásod, amiben részben választ kaptam az előbbi kérdésekre, ezt utólag írom hozzá. Szóval, még, légyszíves! Bármiről, ami ezzel kapcsolatos.
csatlakozom Hermess kéréséhez
csatlakozom Hermess kéréséhez
itt valami félreértés van, nem a határtalan ént állitják be
itt valami félreértés van, nem a határtalan ént állitják be Egónak, az inkább az Önvalónk.
A kis Egó, meg a szerepjátékok, amikkel azonosulsz, inkább.
Te valóban éled minden szinten az Önvalódat?
Igen is meg nem is.
Ez egy nehéz kérdés, mert ismerem az
Igen is meg nem is.
Ez egy nehéz kérdés, mert ismerem az önvalómat, felfogom, értem is. Mégis valamilyen szinten ki vagyok szolgáltatva ezeknek a „tévedéseknek”.
Amikor önmegvalósításba kezdtem akkor valóban eljutottam arra a szintre, ahol már megéled a végtelen önmagadat, és fenn vagy a nagy hegy tetején vagy. Azonban ez az út teljesen intuitív volt, egyéni „rendszerben” ment végbe, és nem sok köze volt az ismertebb meditációkhoz, mantrákhoz, meg egyéb ezotérikus cuccokhoz. Addig míg nem történt meg az egyetemes tapasztalat, fogalmam se volt, hogy a spirituális emberek ugyanerről beszélnek. Nem vettem komolyan ezeket a dolgokat, mert túlságosan elszállt tudományoknak tartottam őket. Csak amikor bekövetkezett a „kiteljesedés” állapota akkor ugrott be, hogy ennek kell lennie annak dolognak amit a legtöbb vallás és keleti bölcs egyfajta megvilágosodásnak akar beállítani. Kezdetben eléggé belemélyedtem a spiritualitásba és talán túlságosan is szó szerint vettem. Később rájöttem, hogy teljesen más nyelvezetet, értelmezést használ az ezotéria (gyakorlatilag pont az ellentettjét). Szóval most azon vagyok, hogy megtaláljam közös hangot a kettő között. Kicsit olyan mintha Bibliát fordítanál héberről, magyarra úgy, hogy közben a lényeget meg akarod őrizni 🙂
H: Szia, Ademon!
Jó sokáig elvoltál… Üdv a fedélzeten!
Biztosan előző életeidben is a teljesség körüli szinteken jártál, ezért mehetett most is nálad ilyen könnyen. Csak visszaemlékeztél rá. Minden egyes újabb testet meg kell tanítani elérni az egységélményt, de mind könnyebben megy. (Én nem tartok még ott, ne hangozzék nagyképűsködésnek, csak „látogatóba” járok föl néha.)
Nem lenne jó újabb fogalmat bevezetni, gondolok itt a „Magamra”, maradjunk annál, amit már amúgy is használnak:
A személyiség a kis én, vagy kis ego – a halandó én, az alsó hármasság, a formai gondolkodásig terjed.
A Felsőbb ÉN (csupa nagybetűvel, de legalább nagy kezdőbetűvel), vagy Önvaló, vagy Lelki ÉN, – a hinduknál a halhatatlan Egyéniség. A gondolatsík (manasz) felső, forma nélküli részével kezdődik, és a buddhi síkot foglalja még magába – eddig a Lélek. Ha az Atmát, a Szellemet is hozzá vesszük, akkor együtt ez a felső spirituális hármasság.
(Korábbi teozófus irodalomban szokták a Felsőbb ÉN-t csupa nagybetűvel EGO-nak titulálni, senkit ne keverjen meg!)
A hallgatag megfigyelő, a Tanú – a Léleknek az a letükröződött magja, ami köré a psziché, vagyis a személyiség épül. A torokcsakra felső szintjén jelentkezik az a képesség, amikor ez megfigyelő tudatpont a fejben elkezdi észlelni nemcsak a fizikai ingereket, hanem a pszichés folyamatokat is. Aki ezt elkezdi tudatosan használni, dolgozik vele (önismeret, pincetakarítás), annak „már csak egy lépés” a letükröződött lélekpontot visszaegyesíteni a Felsőbb ÉN-hez. Mert igaz valójában én – az ÉN vagyok, egy szkafanderbe bújva idelent az alsó hármasságban. Minden ami történik a kis egoval – acsarkodások, dühök, örömök, sikerek – csak vihar a lavórban, ami kezdetben a nagy ÉN-t nem is érdekli.
Szóval a legjobb, ha megmaradunk az én/ego kontra ÉN kifejezéseknél és írásmódnál.
Most jól elmagyaráztam neked, aki már ott vagy, hogy mi történt Veled… :DDD
Na hát ez így már sokkal érthetőbb, hasonló következtetésekre
Na hát ez így már sokkal érthetőbb, hasonló következtetésekre jutottam magam is.
Bár sose foglalkoztam csakrákkal, vagy ilyesmikkel, tény, hogy előbb vagy utóbb különböző formákba öltöztetve, de azonos lényegiséggel ugyanoda lyukad ki az ember.
H: Kérdeznék
Te hogyan kerülsz bele az állapotba? Mivel jellemeznéd?
Meddig tudsz benne maradni?
Hétköznapok, család, munka hogyan mennek – benne maradva, vagy kell hozzá az elkülönülés?
Egyszerűbben, kommunikáció közben meg tudsz benne maradni?
Nem igazán kerülök bele, inkább belecsusszanok, de azt leginkább
Nem igazán kerülök bele, inkább belecsusszanok, de azt leginkább spontán. Eddig kb. 5 alkalommal sikerült másfél év óta ilyen-olyan intenzitással (az első „megvilágosodás” óta).
A lényeg az lenne jelenleg, hogy végig benne maradhassak 🙂
Nehéz megmondani mi a módszer, afféle „felfogás” kell nekem hozzá. Nehéz is róla beszélni, mert maga az állapot maga a végtelen jelenlét. Ilyenkor nincs „belső világ” vagy külső, hanem maga a Világ van. Nincs is olyan, hogy Nekem, vagy Én, de mégis van egy „Létezése” az embernek. Kicsit olyan mintha egy entitás lennél aki megszállta a testet és azt irányítja, de azt gondolatmentesen (nincs kényszeres gondolkodás, teljesen üres az ember feje). Mégis ha gondolkozol, akkor a gondolataid az agyadban vannak nem benned. Gyakorlatilag az egész tested előtted van beleértve az agyat is (persze képletesen, mert továbbra is a testedből nézel ki), amelyet ha épp gondolkodtatod, akkor „látod”, hogy az agyban jelennek meg a gondolatok és nem Benned. A tested is része a világnak, de nem a Te részed. Az egész testedet és világot egyként érzékeled mint egy képet, „mozivásznat”, gyakorlatilag a „lábaid előtt hever”.
Az érzékelés tiszta és sokkal valóságosabb, de mégis az egész világnak olyan tapasztalata van, mint egy gondolatnak vagy képzeletnek. Az ötletek azonnal jönnek, a megértés is. A többi embert és élőlényt pedig úgy látod mintha önmagad egy változatát látnád, nem beszélve arról, hogy minden Él még az is amit élettelennek gondolnánk.
Százszor magabiztosabb vagy, félelmek nélkül. Az egész élet olyan mint egy kaland, egy álmodozás, mint egy nagy szerepjáték. Az ember mindent szívesen csinál, mert mindenben ott van a lehetőség és a „többéválás”. Olyan tisztává válik az ember létezése, mint amikor este elalvás előtt elálmodozik mindenféle történésről, elképzelt eseményről, csak épp most ez a való világban jelenik meg. Nincsenek igazán problémák csak kaland és játék. A minden sokkal egyszerűbb, teljes korlátlanságot élvez az ember.
Érdekes az, hogy igazából mindig is ebben a tudatállapotban van az ember, szóval ez nem olyan, hogy belekerülök, inkább ugyanennek az állapotnak nő az intenzitása. Kb. úgy mint egy szürke gradiens árnyalatai. Most mondjuk vagyok közép szürkében, az meg volt majdnem-fehér; tulajdonképpen minél jobban benne vagy annál „nagyobbnak” és függetlenebbnek éled meg magad.
mesélj a kiváltó körülményekről még
de csak van valami közös pont az 5 alkalom előidézése körül? a kiváltó körülmények csak hasonlóak mindegyik esetben, csak ennyi lenne, hogy felfogásváltás?
mennyi ideig tart amúgy egy ilyen „utazás”?
A közös pont (az elsőt kivéve) az, hogy egyik alkalommal sem
A közös pont (az elsőt kivéve) az, hogy egyik alkalommal sem fizikai valóságként fogom fel az életet, hanem álomként, filmként, gondolatként, és mindegyik mögött ÉN vagyok A lényege abban rejlene, hogy egyszerűen nem veszed komolyan az előtted lévő világot csak annyira, mint egy játékban (pl. mint egy számítógépes játékban). Kell ehhez egy könnyedség, lazaság, ideológiáktól mentes felfogás, de semmiképpen sem tunyaság vagy linkség; valahogy a középút. A nehéz ebben az, hogy a „jó” ideológiáját is magad mögött kell hagyni, vagyis pont a szabálymentesség az aminek meg kell valósulnia. El kell fogadni, hogy nincs tökéletesen jó vagy rossz megoldás csak jobb és rosszabb, de ebben is hagyni kell érvényesülni a spontán cselekvést (nem ösztönöst!) mialatt te megfigyelőként vagy jelen.
A bizonytalanság az ami leginkább kiszakítja ebből az embert, főleg ha el kezd gondolkodni. Félre kell tenni, hogy mi a helyes és helytelen, mert pont az ezen való agyalás rángatja ki az embert.
A másik dolog pedig az, hogy úgy tűnik, akkor siklik bele ebbe az ember, amikor hagyja magát cselekedni, és nem ítélkezik önmagán, hogy mit csinált jól meg rosszul. Egyszerűen csak tapasztal. Mint amikor hagyod, hogy a tapasztalat magától áramoljon benned.
Személy szerint az én elméletem az önmegvalósításban leginkább az agykontrollhoz állt a legközelebb. Lényege az volt, hogy a testet az agy (elme) irányítja egy „belső program” alapján, gyakorlatilag minden téren. Ez a program a tapasztalatai és lexikális tudásból (analóg és digitális tudás) áll össze. A Lélek/Tudat pedig az e mögött álló tapasztaló és megfigyelő, aki a saját végtelen természeténél fogva (ami leginkább a fantáziában, képzeletben nyilvánul meg, hiszen abban a cselekvés független a fizikai világtól, noha a fizikai világ elemeivel dolgozik) szabad akarattal bír. A lényeg az lenne, hogy ezt a belső programot a Tudat, mint programozó képes befolyásolni, átírni akár teljesen. Ha a cél az, hogy az élet minden helyzetében magabiztosan megálljuk a helyünket, az önmegvalósítás folyamata abból állhat, hogy ezt a programot univerzálissá tegyed. Vagyis megtapasztalod a valóságot a legtöbb helyzetben azért, hogy információval rendelkezz róla, és a tapasztalatok közti összefüggéseket vizsgálod, mind az önmagad, mind a világ oldaláról is. Nem elégedsz meg azzal, hogy legyél valaki, gyakorlatilag egy világ-emberré kell válnod. De tisztában kell lenned azzal is, hogy a világ több annál mint amit felfogsz belőle. Valahogy meg kell állapítani a végleteket. Én ezt úgy fogtam fel, hogy a világban a determináns Anyag a indulási pont és a tökéletesen tiszta és határtalan Isten a végpont. És mi élőlények valahogy a kettő között vagyunk: ebből is meg abból is. Nem elég a tény, kell valami fantázia is a dologhoz, hogy el tudjuk képzelni azt amit még nem értünk vagy nem láttunk.
Tehát az önmegvalósításban a logika és a fantázia tudatos összekeveréséről van nagyjából szó. Amit megtapasztaltál abban figyeld a logikát/összefüggéseket, de mindig legyen egy kis fantáziád „elszállni” abban, amit még nem ismersz, vagy nem tudsz rendesen felfogni (pl. hogy most vannak-e angyalok vagy nincsenek, van-e Isten és ha van akkor milyen lehet).
Minél jobban előre haladott az ember annál jobban látja, hogy növekedik a belső világában az „univerzum”.
A vége felé pedig már szinte minden kész, de valami mégse stimmel. Rájössz, hogy eljutottál addig, amíg értelemmel el tudsz jutni, de mégsem értesz még mindet. Már érteni véled Isten működését, de mégsem áll össze a kép. Na itt lenne fontos, hogy valami intenzív tapasztalat, pl. felismerés vagy szerelem, vagy bármi ami túltölti az embert, átlendítse a „másik oldalra”. Ha ez megtörténik akkor megélve a teljes Önvalód, a benned lévő univerzum összeáll Istenné, a „program” végtelenné válik és rájössz, hogy valójában te vagy az Egész és kezdettől foga az is voltál csak még nem ismerted fel. És ugyanez igaz lesz minden emberre körülötted: már látod bennük, hogy ugyanazt akarják elérni mint te, csak a maguk egyéni útján.
Uh, bocsika… ez amolyan mindenképpen le kell írnom típusú késztetés volt 🙂
köszönöm!
na végre ilyenekről is olvasni, köszönöm!:)
írhatnál még erről, meg az első spontánról is, a kiváltó oka pl érdekelne. egy „túltöltés” volt? vagy gondolati felismerés? vagy e kettő együttállása?
ezeket amúgy meddig sikerül neked fenntartani? én fűvel bele tudok csúszni már ezekbe, egyre jobban, azt hiszem haladgatok (bár ennyire még nem sikerült szét-analizálnom, szóval köszönöm) de fél napnál akkor se nagyon tudom tovább fenntartani. néha egy-egy szitu, egy-egy ember, visszazökkent picit és szépen apránként vége az egész movie-nak.
Fűvel? Elég merész dolog 🙂
Előtte már évek óta analizáltam
Fűvel? Elég merész dolog 🙂
Előtte már évek óta analizáltam magam, és figyeltem a dolgok működését. Elvileg az embernek tudnia kell, hogy fejlődik belül, és érzi, hogy mennyi van hátra. A vége felé már éreztem, hogy minden kész, csak valami energia kellett ami átüti a „falaimat”.
Nálam ez egy felismerés volt. Röviden annyi, hogy rájöttem, hogy az emberek kisugárzását lehet tudatosan is figyelni, szétbontani elemekre. Onnantól kezdve olyan volt mintha olvasnék a lelkükben. ez adta a lökést.
Azért mondom, hogy mégis spontán mert nem számítottam rá. Tudtam, hogy van egy ilyen teljes állapot, mert el lehetett képzelni, csak azt nem hogy ilyen lesz, és ilyen felismeréséket hoz majd.
Szerintem a drogok azért nem jók hozzá (bár nem próbáltam még), mert habár belevisz az állapotba, nem segít megérteni. És a megértés itt olyan mint a tégla a házba. Nélküle összeomlik, sőt, nincs is ház. A lényeg számomra az volt, hogy megvalósítsam magamból azt a belső „mesehőst”, aki lenni szeretnék.
Általában a legtöbb embernek gyerekkorában és még tizenévesen van egy belső víziója, egy álma, hogy ki akarna lenni. Egy elképzelés a magasztosabb, rendíthetetlenebb Önmagáról. Ezt kell előtérbe hozni és megvalósítani mind lélekben (itt főleg az erényekről van szó), mind testben is. A lélek a legfontosabb mert az vagy Te.
Amikor az ember kiskorában megpróbál azonosulni valamelyik mesehőssel (nálam gyerekként Batman-től kezdve, Han Solo-n át, Indianna Jones-ig sok minden megfordult) akkor valójában nem szó szerint az a valaki akar lenni, hanem inkább rendelkezni akar annak az erényeivel (pl. magabiztosság, erő, bátorság, értelem, kisugárzás…stb).
Nálam az az önmegvalósítás, amikor megvalósítod magadban ezeket az erényeket, egyre kevesebb gátlással és félelemmel, míg végül teljes Emberként maradéktalanul képviseled ezeket.
Számomra a megvilágosodás pillanata az, amikor az utolsó puzzle is a helyére kerül, és már átlátja az ember az összefüggéseket önmagában és a világban (beleértve Isten felfogását és megértését). Persze ezzel még nem ér az önmegvalósítás végére, de a belső lelki kiteljesedés, megértés már megtörténik.
Merész?
Merész? „Elesdézni” merész dolog, de füvezni szerintem nem.:) Viszont örülök, hogy az utóbbi 1-2 évben már ez utóbbinak az energiatöbblete is egyre inkább megközelíti nekem azt a kívánandó állapotot.
„Szerintem a drogok azért nem jók hozzá (bár nem próbáltam még), mert habár belevisz az állapotba, nem segít megérteni.” – Attól függ hogy érted. Olyan mint ha felszállnál egy repülőre, de nem te vezeted, nem a pilótafülkében tartózkodsz és éppezért fogalmad sincs honnan jutottál el hova. Hanem egyszer csak oda vagy vive.. De ott már ugyanúgy jönnek a felismerések, ugyanúgy átlátsz mindent. Csak az odajutási útvonalra nem nagyon lehet rájönni..
Ez a szuperhős feeling nálam is hasonló volt (és Indiana Jones egy ‘n’, jó?:)). Egy-egy elérendő tulajdonság, egyfajta erő-állatok ezek a példaképek.
„egyre kevesebb gátlás és félelem” – végülis ennyi szerintem a kulcs, keresni kell folyamatosan magunkban ezeket a vakfoltokat és apránként lekűzdeni. -> Igenember hozzáállás.
„Nálam ez egy felismerés volt. Röviden annyi, hogy rájöttem, hogy az emberek kisugárzását lehet tudatosan is figyelni, szétbontani elemekre. Onnantól kezdve olyan volt mintha olvasnék a lelkükben. ez adta a lökést.”
hogy bontod szét? tudnál mondani 1-2 példát? Abban az állapotban én is ráérzek ilyenekre, figyelem a szemeket és próbálok olvasni belőlük, mennyi félelem van benne, mitől félhet éppen akkor, ilyenek. De csak találgatok általában.
Szia Jaguár
Miért a félelmet keresed a szemekben?
Szia Jaguár
Miért a félelmet keresed a szemekben?
miért
Szia,
miért, van jobb ötleted mit keressek?:) Ez a legszembeötlőbb talán és tanulságos is. Most hogy így belegondolok, vagy félelem van túlnyomórészt a szemekben, vagy szeretet. Néha rá tudok érezni mitől is félhet az illető, nagyjából milyen területektől, erre mindenképpen. Viszont valószínűleg csak azokra a területekre, amik bennem is már helyükre kerültek?
Ötletem??
Évekkel ezelőtt Én azt láttam, hogy melyik ember
Ötletem??
Évekkel ezelőtt Én azt láttam, hogy melyik ember mennyire beteg, néha azt is, ha közel volt a vég.
Ma pedig csak a boldogságot vagy a szeretetet keresem.
De ez egy vélemény, az Enyém.
és mi változott benned?
és mi változott benned?
Nem tudom, egészségesebb lettem?
Azt hiszem, Engem mindig
Nem tudom, egészségesebb lettem?
Azt hiszem, Engem mindig foglalkoztatott a halál….
Még egy kérdés.- Szemekbenézés nélkül is érzed a másik Ember
Még egy kérdés.- Szemekbenézés nélkül is érzed a másik Ember érzését?
Érzed, amit Én érzek?
fogalmam sincs,
fogalmam sincs, még nem próbáltam. mit kellene/kellett volna éreznem?:)
Gyakoroljuk?
Csak azért kérdeztelek, mert úgy gondolom, hogy
Gyakoroljuk?
Csak azért kérdeztelek, mert úgy gondolom, hogy képes vagy rá.
Koncentráció, nem?
gyakoroljuk, de hogy?
gyakoroljuk, de hogy?
Mész valahová?
Van nagy viz a közeletekben vagy menni szeretnél
Mész valahová?
Van nagy viz a közeletekben vagy menni szeretnél vizközelbe?
ja
ja jut eszembe van valakinek (spirituális) vízvezetékszerelő ismerőse? igen, holnap megyek Tokajba, alig várom hogy fürödhessek a Tiszában, pláne 35fokban… 😮
hmm.. privi?:)
O.K.
O.K.
Lehet, hogy jobb ha inkább azt mondjuk, hogy „megtapasztalod” a
Lehet, hogy jobb ha inkább azt mondjuk, hogy „megtapasztalod” a másik Létezőt. Azt az „individuumot” amit ő képvisel.
Merész abból a szempontból, hogy a Lélek hajlamos függővé
Merész abból a szempontból, hogy a Lélek hajlamos függővé válni ezektől az állapotoktól, pedig pont az önállóság lenne a lényeg. Talán nem is a megvilágosult állapot fontos, hanem inkább az, hogy uralni tudd magad, érzés és akarat szinten is. Ekkor vagy teljesen Önmagad. Egy drog épp ezektől a dolgoktól foszthat meg, hiszen belevisz magától anélkül, hogy lenne mögötte érdemi törekvés, vagyis a lényeg veszik el.
Szerintem ez az érzékeléses dolog minden embernél alap, csak épp nem figyel rá tudatosan, mert sok minden előítélet vagy egyéni nézőpont elhomályosítja. Szerintem ez is attól függ mi a fontos neked, hogy benned milyen dolgok érvényesülnek a kiteljesedés címén. Pl. egy gazdag ember akinek az életében a pénz volt a „kiteljesedés” lényege, az ösztönösen is ezt fogja figyelni, mert tapasztalati alapon ez raktározódott el benne, ezt fogja keresni. Az észlelésében ez kerül előtérbe. Számomra a megvilágosodás volt a legmeghatározóbb élmény, így tudat alatt is ezt keresem mindenkiben. Persze valójában talán nem is kéne keresi és akkor máris megkönnyíteném a dolgom 🙂
Mikor figyelek ezekre ott is erények és egyéb tulajdonságok jelennek meg. Ez olyan mintha egyénileg tapasztalnád meg az ő lelki világát, valóságát. Onnan pedig a saját tapasztalataid segítenek abban, hogy „szétbontódjon”. Néha csak érzed, hogy valami nincs rendben ott, de nem tudod megmondani mi. Aztán hallasz valami info-t az életéről és hoppá beugrik, hogy „ez az”. De ez a képesség mindenkiben megvan, viszont a megvilágosodás tapasztalata legalább érzés szinten ad egy tiszta „térképet” az emberekhez.
Ja és persze nem csak emberekre igaz ez. Minden élőlényre működik. Ekkor tudatosul az emberben ,hogy mennyire egyenlőek vagyunk. Sokszor látom, hogy egyes állatokból mennyivel több tudatosság sugárzik mint az némely emberekből. Pont ez a felismerés mutatja meg, hogy mennyire nincs különbség köztünk és közöttük.
„A hozzászólás bekerült a Kedvencek közé” 🙂
„A hozzászólás bekerült a Kedvencek közé” 🙂
H: Köszönet, hogy megosztottad
Egyszerűen és érthetően, nem amolyan önmagától elszállt, tetszelgő stílusban… Írjál, csak minél többet, kérlek!
Még az maradt ki a kérdéseim közül, hogy lehet-e hétköznapi dolgokat is művelni mindeközben, avagy nyugalom és csend kell hozzá? Ha tevékenység közben jön, az amolyan alkotó, Flow-állapot, nem egészen üres a tudat, vagy bármilyen cselekvés is megy abban a „megfigyelős”, kitágult üzemmódban?
Azt is érteni vélem, hogy tulajdonképpen mindig benne van (lehetne) az ember, csak önmagától eltaszítja, leszakad róla a kis egos hülyeségei miatt, amelyek éppen rendkívül „fontosnak” tűnnek.
Közben megjött az előző hozzászólásod, amiben részben választ kaptam az előbbi kérdésekre, ezt utólag írom hozzá. Szóval, még, légyszíves! Bármiről, ami ezzel kapcsolatos.
csatlakozom Hermess kéréséhez
csatlakozom Hermess kéréséhez
Végül is szívesen válaszolok minden kérdésre 🙂
Engem is
Végül is szívesen válaszolok minden kérdésre 🙂
Engem is érdekelne, hogy ki mit hogyan élt meg, kinek mi az álláspontja. Szerintem legjobban ezeket a dolgokat közösen lehet megbeszélni, a különböző igazságok is „igazabbak” ha közösen találjuk ki őket.
H: Jó lesz…!
Sajna, én azonban csak hétfőtől tudok visszacsatlakozni, mert holnap Nagyváradra utazom.
Nagy érdeklődéssel várom az írásaitokat, és majd én is írok természetesen! Üdv.
Végül is szívesen válaszolok minden kérdésre 🙂
Engem is
Végül is szívesen válaszolok minden kérdésre 🙂
Engem is érdekelne, hogy ki mit hogyan élt meg, kinek mi az álláspontja. Szerintem legjobban ezeket a dolgokat közösen lehet megbeszélni, a különböző igazságok is „igazabbak” ha közösen találjuk ki őket.
H: Jó lesz…!
Sajna, én azonban csak hétfőtől tudok visszacsatlakozni, mert holnap Nagyváradra utazom.
Nagy érdeklődéssel várom az írásaitokat, és majd én is írok természetesen! Üdv.
Illúzió
Kutyasétáltatás közben gondolkodtam el azon, ha a világ tényleg csak egy illúzió, akkor tulajdonképpen az egész „okoskodás” értelmetlen. Csak addig van értelme, amíg „színpadiasan” élvezzük. Különben meg miért nem megyünk ki és futkározunk egyet réten? De komolyan… az többet érne egy ilyen kozmikus videójátékban 🙂
Szia Ademon
Nálatok van rét?
Szia Ademon
Nálatok van rét?
Nincs, de van helyette beton meg, mozi, boltok, parkok és folyó.
Nincs, de van helyette beton meg mozi, boltok, parkok és folyó. Ezeken is lehet sok mindent csinálni.
Egyébként miért kérded? 🙂
Azért, mert vidáman hivtál mindenkit, hogy réten szaladgáljunk,
Azért, mert vidáman hivtál mindenkit, hogy réten szaladgáljunk, nem?
De okés, szaladgálhatunk a boltba is, a betonba is, a moziba is…..
Illúzió
Kutyasétáltatás közben gondolkodtam el azon, ha a világ tényleg csak egy illúzió, akkor tulajdonképpen az egész „okoskodás” értelmetlen. Csak addig van értelme, amíg „színpadiasan” élvezzük. Különben meg miért nem megyünk ki és futkározunk egyet réten? De komolyan… az többet érne egy ilyen kozmikus videójátékban 🙂
Szia Ademon
Nálatok van rét?
Szia Ademon
Nálatok van rét?
Nincs, de van helyette beton meg, mozi, boltok, parkok és folyó.
Nincs, de van helyette beton meg mozi, boltok, parkok és folyó. Ezeken is lehet sok mindent csinálni.
Egyébként miért kérded? 🙂
Azért, mert vidáman hivtál mindenkit, hogy réten szaladgáljunk,
Azért, mert vidáman hivtál mindenkit, hogy réten szaladgáljunk, nem?
De okés, szaladgálhatunk a boltba is, a betonba is, a moziba is…..
Újabb ötletek, gondolatok
Újabb ötletek, gondolatok kaptak szárnyra bennem. Lehet akár viccnek is venni, mert kissé furák is egyben, de elgondolkodtatók.
Tehát:
Megvilágosodásra alapvetően csak a lelki-sérült emberek törekednek. Akik nem, azok nem is foglalkoznak vele…
Vagy a fizikai világ nem más, mint a tudatok elmegyógyintézete, ahová a magasabb dimenziókban megőrült vagy oda nem illő, sérült isteneket dobják be, míg azok meg nem gyógyulnak?
Esetleg a megvilágosodás pusztán egy lehetőség az Életben, de nem a Lényeg?
Viszont a legérdekesebb és egyben számomra legreálisabb:
A megvilágosult állapot nem más, mint amikor egy tudat rákapcsolódik az „Egyetemes Internetre” (magyarul az fizikai világ szerkezetét alkotó részecske-energia kapcsolat-hálóra), mellyel az elméje egy időre azonosulva kiterjedt elmeként, kiegészülve a hálózattal az Egyéni intelligencia Egyetemes Intelligenciaként kezd funkcionálni. Mivel az elme tudattartalma behatárolt, így az Alany csak azokról az információkról tud melyekkel rendelkezik a tudása, a többi a „hálózatból” jön intuitívan. Kb. mint amikor a cyberpunk filmekben a szereplő egy csatlakozóval rákapcsolódik egy hálózatra és érezni kezdi az egészet. Ez esetben az agy a Processzor,az érzékszervek a Modem, a szív és a keringési rendszer Tápegység, az emlékezet a Merevlemez, és a világegyetem a Hálózat. Így a test egy „android”, ami képes a hálózat erejével s működni, a tudat pedig maga az Alany aki mindezt irányítja és szabadon mozog vele.
a világ valós vagy csak látszat?
Létezik egy filozófiai irányzat:szolipszizmus. Arról szól, hogy csak én létezem önmagam számára,minden más ,maga az egész világ is csak egy látszatvilág.Egy virtuális valóság ,ahol semmi és senki nem valós csak én ,mintha csak a saját álmomban élnék.(Hasonló a mátrixhoz).Szerinted hülyeség?Lehet-e rá bizonyíték ,hogy nem igaz.Mert szerintem akár igaz is lehet
Szerintem a világ úgy
Szerintem a világ úgy valós ahogy van. Mert ha illúzió, akkor meg mi van? 🙂 Csak a nevét változtattuk meg a valóságnak.
Szerintem a szolipszizmus igaz is meg nem is. Attól függ hogyan értelmezzük a dolgokat:
Vegyük a Tudat végtelenségét és osszuk fel 10 egyenlő részre. Ez esetben 10 egyenlő végtelent kapunk, vagyis tíz Tudatot (mivel a végtelen önmagában végtelen részekből áll). Ez kb. olyan mintha azt mondanánk hány valós szám van a 10-es számban mint számhalmazban? Végtelen sok (a törteket is számoljuk bele). És egy 1-es ben? Abban is. Mégis a 10-es nagyobb, mint az 1-es. Pedig mindkettőben végtelen számú elemek vannak.
A Tudatot is így képzelem el a világban: Van az Abszolút Tudat és az Egyéni Tudat. Mindkettő rendelkezik önmaga végtelenségével mégsem teljesen azonosak, mivel az egyéni tudat egy végtelenség a Végtelenségben. Magát a szeparációt pedig a fizikai világ minden létezőjének „egyéni” létezése adja. Minden létező dolog önmagában egy végtelenséget „hasít” ki az Abszolútból. Mint egy lenyomat, árnyék a falon. Maga a hasítás abból adódik, hogy minden létező dolog (nem csak élőlény hanem akár tárgy is) „megéli önmagát”, mint létezőt, éppen ezért a „lét-tudat” hozza létre virtuálisan a Végtelenben a végtelent.
(Ez igaz az „üres” végtelenekre is. Önmaga virtuális megélése/létezése akár egy részecskévé is manifesztálhatja a térben, azonban ha nincs olyan fizikai forma (ami ugyanígy végtelenekből áll) ami „megkösse” akkor valószinüleg fel is szívódik azonnal.)
Azt mondhatjuk, hogy mi vagyunk Isten mert megéljük isteni természetünket. Azonban mi csak önmagunk istenségét éljük meg ezzel, önmagunk végtelenségét. Éppen ezért becsapós a dolog. Mivel Önmagunk végtelensége szakasztott ugyanazt a tapasztalatot hordozza magában, mint az Abszolút végtelensége, hiszen minőségében ugyanaz, „mennyiségében” mégsem ugyanaz (paradox módon Végtelen és végtelen között nincs különbség).
Ez esetben kérdéses, hogy a mély meditációban vajon a mester tényleg az Abszolút Istennel azonosul vagy pusztán (a fentiek alapján) saját végtelen Egyéni Istenével? Végül is a tapasztalat ugyanaz, az Értelem meg ekkor már nincs ami megkülönböztesse a kettőt. Ez esetben az egyéni tudat saját isteni fényének „félreértésébe” esik.
Ebben a megközelítésben az egó pedig az egyéni tudaton belüli résztudatot jelenti. Azonban ezt a résztudatot nem a végtelenség építi fel hanem a forma koncepciója, Így nem igazi tudat, hanem csak egy „koncepció”.
Tehát az Egyéni Tudat természetét tekintve ugyanaz, mint az Egyetemes-Abszolút Tudat, térben mégis különbözik tőle. Vagyis nem mi vagyunk az Atyaúristen hanem „csak” egy Isten. Így az Én-ből is lehet több, gyakorlatilag „Isten klónok” vagyunk a Egyetemességben. Minden Egy, de ebben az Egy-ben minden egyben különálló „Egy” is. Így mindenkinek igaza van, annak is aki magát Istennek tartja és annak is, aki nem. Mert mihez képest?
Ez lenne a jelenlegi elméletem 🙂 Fogalmam sincs, hogy a gyakorlatban mennyi az igaz belőle, de most logikusnak tűnik.
hasonlat
Igen, Ademon, valami ilyesmit találtam én is, csak hasonlat formájában.
Állitólag, olyan ez, mintha az egész Teremtés egy szoba lenne, ahol mindenki ott van. A szobában az egyéni tudatok olyanok, mintha mindenki egy-egy fényképezőgépbe nézne és a szobában azt fedezné fel, amire az ő lencséje fordul és fókuszál. Mindenki ugyanazt a szobát nézi, de más-más fókuszból és más-más felé nézve. Szóval a szoba az ugyanaz, de egyénileg különböző a részlet, az élesség, a kép nagysága,és még egy csomó minden, amit nézünk.
Van egy Objektiv Valóság – mondja ez a forrás – és vannak tehát a szubjektiv, egyéni Valóságok.
A szubjektiv Valóságban élünk, amig a földön élünk testben.
A szubjektivitás az mindenféle hitrendszerek ,itéletek, minősitések, elméletek és tapasztalatok halmaza az emberi lényben.
Aztán szükségünk van átlépni – időről-időre – az Objektiv Valóságba, amely a nem fizikai lét.( vagyis a halál utáni lét)
Ott nincsenek a fentebb emlitett hitrendszerek, itéletek, minősitések stb.
A Valóság, legyen az szubjektiv vagy objektiv, az egy és ugyanaz. ( a szoba egy és ugyanaz)
Remélem érthetőre sikerült…… 🙂
Az én meglátásom abban
Az én meglátásom abban különbözik, hogy szerintem a fizikai valóság is az objektív valóság, csak formákba öntve. A fizikai valóság teljesen ugyanaz tér, mint az objektív valóság csak a szubjektív érzékelés miatt válik „rész-szerűvé”. Mindkettő ugyanazon a „helyen” van. Nyilván ha meghal a tested, idővel feloldódik a kapcsolat közted és az objektív valóság fizikai megnyilvánulása között, de továbbra is ugyanott maradsz, csak az fizikai észlelésed szívódik fel egy időre. A fizikai megnyilvánulás „helyén” pedig maga a végtelenség tűnik fel, mint teljesség.
Így tudnám elképzelni. Minél többet érzékelsz a fizikai valóságból annál jobban beleolvad az a végtelenbe. Ha pl. az érzékszerveink észlelését képesek lennénk folyamatosan tágítani, akkor azt vennénk észre, hogy egyre jobban belevesznének a formák egy nagy fehérségbe (vagy végtelenségbe) míg végül valóban minden egy lenne, színek és formák nélkül. Látnánk, hogy továbbra is ugyanott vagyunk, de mégsem lenne a világnak megkülönböztethető tartalma.
Hogy angyalok meg egyéb spirituális lények vannak-e azt nem tudom, de hajlok rá, hogy nagy részük csak a képzelet szüleményei.
H:Nem beszélsz mellé
Nagyjából a védikus tanítások filozófiáját követed. Számomra az a hihetetlen, hogy több ezer éve is eljutottak már idáig egyes emberi tudatok. (Ezzel nem a Te elegáns okfejtésedet szeretném csorbítani ..:)
Az elméletednél maradva, annyival egészíteném ki, hogy az Abszolút Tudat tökéletességét csak az Egyéni Tudatok együttes sokasága tudja megközelíteni, amíg a formai világban tartózkodik (és ezalatt még a gondolatformákat is értem). Mert ahogyan írod, az 1 végtelensége mégis kevesebb a 10 végtelenségénél, vagy inkább mondjuk úgy, hogy a 0,1 végtelenségél az Egy végtelensége sokkal tágabb valami.
Az Egyéni Tudatok „kevesebbsége” éppen hogy az ebből adódó „mennyiségi” korlátozottságából fakad az Egy-hez képest. A saját fejlődésében az Egyéni Tudat is közelít a saját tökéletessége felé, de csak az adott formai korlátain belül.
A lényeg, ahová el szerettem volna jutna – saját korlátain belül, amíg a formát áthatja, annál inkább megközelíti az általa elérhető tökéletességet, minél inkább felismeri a saját helyét és feladatát az Egy-ben, az Egészben.
És ez ránk, emberi lényekre többszörösen igaz, mert mi az Ő képmására teremtettünk.
Oh, akkor vajon most kinek a
Oh, akkor vajon most kinek a reinkarnációja vagyok? 🙂 Valamelyik Véda, vagy Krisna? Ezek szerint nem véletlenül csináltam anno intuitívan magamból a kék fejű profilképet? 😀
Újabb ötletek, gondolatok
Újabb ötletek, gondolatok kaptak szárnyra bennem. Lehet akár viccnek is venni, mert kissé furák is egyben, de elgondolkodtatók.
Tehát:
Megvilágosodásra alapvetően csak a lelki-sérült emberek törekednek. Akik nem, azok nem is foglalkoznak vele…
Vagy a fizikai világ nem más, mint a tudatok elmegyógyintézete, ahová a magasabb dimenziókban megőrült vagy oda nem illő, sérült isteneket dobják be, míg azok meg nem gyógyulnak?
Esetleg a megvilágosodás pusztán egy lehetőség az Életben, de nem a Lényeg?
Viszont a legérdekesebb és egyben számomra legreálisabb:
A megvilágosult állapot nem más, mint amikor egy tudat rákapcsolódik az „Egyetemes Internetre” (magyarul az fizikai világ szerkezetét alkotó részecske-energia kapcsolat-hálóra), mellyel az elméje egy időre azonosulva kiterjedt elmeként, kiegészülve a hálózattal az Egyéni intelligencia Egyetemes Intelligenciaként kezd funkcionálni. Mivel az elme tudattartalma behatárolt, így az Alany csak azokról az információkról tud melyekkel rendelkezik a tudása, a többi a „hálózatból” jön intuitívan. Kb. mint amikor a cyberpunk filmekben a szereplő egy csatlakozóval rákapcsolódik egy hálózatra és érezni kezdi az egészet. Ez esetben az agy a Processzor,az érzékszervek a Modem, a szív és a keringési rendszer Tápegység, az emlékezet a Merevlemez, és a világegyetem a Hálózat. Így a test egy „android”, ami képes a hálózat erejével s működni, a tudat pedig maga az Alany aki mindezt irányítja és szabadon mozog vele.
a világ valós vagy csak látszat?
Létezik egy filozófiai irányzat:szolipszizmus. Arról szól, hogy csak én létezem önmagam számára,minden más ,maga az egész világ is csak egy látszatvilág.Egy virtuális valóság ,ahol semmi és senki nem valós csak én ,mintha csak a saját álmomban élnék.(Hasonló a mátrixhoz).Szerinted hülyeség?Lehet-e rá bizonyíték ,hogy nem igaz.Mert szerintem akár igaz is lehet
Szerintem a világ úgy
Szerintem a világ úgy valós ahogy van. Mert ha illúzió, akkor meg mi van? 🙂 Csak a nevét változtattuk meg a valóságnak.
Szerintem a szolipszizmus igaz is meg nem is. Attól függ hogyan értelmezzük a dolgokat:
Vegyük a Tudat végtelenségét és osszuk fel 10 egyenlő részre. Ez esetben 10 egyenlő végtelent kapunk, vagyis tíz Tudatot (mivel a végtelen önmagában végtelen részekből áll). Ez kb. olyan mintha azt mondanánk hány valós szám van a 10-es számban mint számhalmazban? Végtelen sok (a törteket is számoljuk bele). És egy 1-es ben? Abban is. Mégis a 10-es nagyobb, mint az 1-es. Pedig mindkettőben végtelen számú elemek vannak.
A Tudatot is így képzelem el a világban: Van az Abszolút Tudat és az Egyéni Tudat. Mindkettő rendelkezik önmaga végtelenségével mégsem teljesen azonosak, mivel az egyéni tudat egy végtelenség a Végtelenségben. Magát a szeparációt pedig a fizikai világ minden létezőjének „egyéni” létezése adja. Minden létező dolog önmagában egy végtelenséget „hasít” ki az Abszolútból. Mint egy lenyomat, árnyék a falon. Maga a hasítás abból adódik, hogy minden létező dolog (nem csak élőlény hanem akár tárgy is) „megéli önmagát”, mint létezőt, éppen ezért a „lét-tudat” hozza létre virtuálisan a Végtelenben a végtelent.
(Ez igaz az „üres” végtelenekre is. Önmaga virtuális megélése/létezése akár egy részecskévé is manifesztálhatja a térben, azonban ha nincs olyan fizikai forma (ami ugyanígy végtelenekből áll) ami „megkösse” akkor valószinüleg fel is szívódik azonnal.)
Azt mondhatjuk, hogy mi vagyunk Isten mert megéljük isteni természetünket. Azonban mi csak önmagunk istenségét éljük meg ezzel, önmagunk végtelenségét. Éppen ezért becsapós a dolog. Mivel Önmagunk végtelensége szakasztott ugyanazt a tapasztalatot hordozza magában, mint az Abszolút végtelensége, hiszen minőségében ugyanaz, „mennyiségében” mégsem ugyanaz (paradox módon Végtelen és végtelen között nincs különbség).
Ez esetben kérdéses, hogy a mély meditációban vajon a mester tényleg az Abszolút Istennel azonosul vagy pusztán (a fentiek alapján) saját végtelen Egyéni Istenével? Végül is a tapasztalat ugyanaz, az Értelem meg ekkor már nincs ami megkülönböztesse a kettőt. Ez esetben az egyéni tudat saját isteni fényének „félreértésébe” esik.
Ebben a megközelítésben az egó pedig az egyéni tudaton belüli résztudatot jelenti. Azonban ezt a résztudatot nem a végtelenség építi fel hanem a forma koncepciója, Így nem igazi tudat, hanem csak egy „koncepció”.
Tehát az Egyéni Tudat természetét tekintve ugyanaz, mint az Egyetemes-Abszolút Tudat, térben mégis különbözik tőle. Vagyis nem mi vagyunk az Atyaúristen hanem „csak” egy Isten. Így az Én-ből is lehet több, gyakorlatilag „Isten klónok” vagyunk a Egyetemességben. Minden Egy, de ebben az Egy-ben minden egyben különálló „Egy” is. Így mindenkinek igaza van, annak is aki magát Istennek tartja és annak is, aki nem. Mert mihez képest?
Ez lenne a jelenlegi elméletem 🙂 Fogalmam sincs, hogy a gyakorlatban mennyi az igaz belőle, de most logikusnak tűnik.
hasonlat
Igen, Ademon, valami ilyesmit találtam én is, csak hasonlat formájában.
Állitólag, olyan ez, mintha az egész Teremtés egy szoba lenne, ahol mindenki ott van. A szobában az egyéni tudatok olyanok, mintha mindenki egy-egy fényképezőgépbe nézne és a szobában azt fedezné fel, amire az ő lencséje fordul és fókuszál. Mindenki ugyanazt a szobát nézi, de más-más fókuszból és más-más felé nézve. Szóval a szoba az ugyanaz, de egyénileg különböző a részlet, az élesség, a kép nagysága,és még egy csomó minden, amit nézünk.
Van egy Objektiv Valóság – mondja ez a forrás – és vannak tehát a szubjektiv, egyéni Valóságok.
A szubjektiv Valóságban élünk, amig a földön élünk testben.
A szubjektivitás az mindenféle hitrendszerek ,itéletek, minősitések, elméletek és tapasztalatok halmaza az emberi lényben.
Aztán szükségünk van átlépni – időről-időre – az Objektiv Valóságba, amely a nem fizikai lét.( vagyis a halál utáni lét)
Ott nincsenek a fentebb emlitett hitrendszerek, itéletek, minősitések stb.
A Valóság, legyen az szubjektiv vagy objektiv, az egy és ugyanaz. ( a szoba egy és ugyanaz)
Remélem érthetőre sikerült…… 🙂
Az én meglátásom abban
Az én meglátásom abban különbözik, hogy szerintem a fizikai valóság is az objektív valóság, csak formákba öntve. A fizikai valóság teljesen ugyanaz tér, mint az objektív valóság csak a szubjektív érzékelés miatt válik „rész-szerűvé”. Mindkettő ugyanazon a „helyen” van. Nyilván ha meghal a tested, idővel feloldódik a kapcsolat közted és az objektív valóság fizikai megnyilvánulása között, de továbbra is ugyanott maradsz, csak az fizikai észlelésed szívódik fel egy időre. A fizikai megnyilvánulás „helyén” pedig maga a végtelenség tűnik fel, mint teljesség.
Így tudnám elképzelni. Minél többet érzékelsz a fizikai valóságból annál jobban beleolvad az a végtelenbe. Ha pl. az érzékszerveink észlelését képesek lennénk folyamatosan tágítani, akkor azt vennénk észre, hogy egyre jobban belevesznének a formák egy nagy fehérségbe (vagy végtelenségbe) míg végül valóban minden egy lenne, színek és formák nélkül. Látnánk, hogy továbbra is ugyanott vagyunk, de mégsem lenne a világnak megkülönböztethető tartalma.
Hogy angyalok meg egyéb spirituális lények vannak-e azt nem tudom, de hajlok rá, hogy nagy részük csak a képzelet szüleményei.
H:Nem beszélsz mellé
Nagyjából a védikus tanítások filozófiáját követed. Számomra az a hihetetlen, hogy több ezer éve is eljutottak már idáig egyes emberi tudatok. (Ezzel nem a Te elegáns okfejtésedet szeretném csorbítani ..:)
Az elméletednél maradva, annyival egészíteném ki, hogy az Abszolút Tudat tökéletességét csak az Egyéni Tudatok együttes sokasága tudja megközelíteni, amíg a formai világban tartózkodik (és ezalatt még a gondolatformákat is értem). Mert ahogyan írod, az 1 végtelensége mégis kevesebb a 10 végtelenségénél, vagy inkább mondjuk úgy, hogy a 0,1 végtelenségél az Egy végtelensége sokkal tágabb valami.
Az Egyéni Tudatok „kevesebbsége” éppen hogy az ebből adódó „mennyiségi” korlátozottságából fakad az Egy-hez képest. A saját fejlődésében az Egyéni Tudat is közelít a saját tökéletessége felé, de csak az adott formai korlátain belül.
A lényeg, ahová el szerettem volna jutna – saját korlátain belül, amíg a formát áthatja, annál inkább megközelíti az általa elérhető tökéletességet, minél inkább felismeri a saját helyét és feladatát az Egy-ben, az Egészben.
És ez ránk, emberi lényekre többszörösen igaz, mert mi az Ő képmására teremtettünk.
Oh, akkor vajon most kinek a
Oh, akkor vajon most kinek a reinkarnációja vagyok? 🙂 Valamelyik Véda, vagy Krisna? Ezek szerint nem véletlenül csináltam anno intuitívan magamból a kék fejű profilképet? 😀
(Nincs téma)
(Nincs téma)
szia.
a véleményem szerint
szia.
a véleményem szerint a külömbség az én -tudat ami az egó és a lékek tudat között hogy az egó vagyis az én a jelen világra korlátozódik a lélek tudat viszont a végtelenre ami azt jelenti ,hogy az én elmúlása esetén
a lélek megmarad !
ehhez viszonyitva viszont az én székhelye a fejbe a lélek székhelye a szívben keresendő mivel az ember csak a szívével lát rendesen,tehát amit a fej mondat vagy cselekszik mi általunk az nem mindig helyes cselekedet ezért ha a szívre hallgatva cselekszünk kevesebb hibát követünk el ez lehet ezoterikus tanítási forma legalább is elődeink így tanították az emberiséget akik erre születtek ,hogy át adják a határtalan tudást különböző időszakokra osztva ha csak a történelmet vesszük alapul. ez csak a szerény véleményem.de ha a lelki ismeret megszólal vagyis szerintem volt már mindenkinél ilyen jelenség, csak hajlamosak vagyunk elsiklani felette akkor csak van benne valami igaz ,hogy nem az egó a lényeg hanem a tudatos tudat ami már nem az „ÉN”.
köszönöm :zoltns3
Szerintem az „ÉN” az
Szerintem az „ÉN” az magának a Lét-Tudat személyes kifejeződése. Az „ego” ennek a torzult változata, csak a tudattartalmak valamilyen részleges összegződése. Hogy a tudat helye hol van, azt meg mindenki döntse el maga. Szerintem nincs konkrét helye; az is inkább egy sablon, hogy a szívben van. Valakinek az elméjében, valakinek ez egész testében. Attól függ mi domináns nála. A tudat maga a létezés, így nem érdemes mindenhová beosztani.
(most már
(most már bejelentkezve)
Hozzátenném még, hogy ha nagyon földi nyelven nézzük akkor, a szívben vannak az érzések, az agyban az értelem + a test különböző részei, és ez az egész maga adja a tudatot (persze valójában az érzelmek is az agyban keletkeznek csak lent érezzük őket).
H: A Léleknek van egy magja
Pontosabban a Lélek letükröződött emberi részének (ami az energiatest, az érzelmi és gondolattest összessége, vagyis a psziché) van egy magja, ami köré a személyiség felépül.
Ez a belső mag az, ahonnan képesek vagyunk a torokcsakrás fejlődési szinttől kezdve megfigyelni a saját tudati folyamatainkat. Ez a lelki mag tényleg lehet a fejben (a nyugati embernél általában ott van), vagy a szívben (inkább a keletieknél), vagy bárhol, ahová koncentrálunk a testünkben. lehet az egész testben is, ha a testtudatosság és az energiák érzékelése fejletté vált.
Ha ezt összekötjük a felső részével, akkor onnan jön az intuíció, ami a szívcsakra körüli táguló érzésben nyilvánul meg. Ez a helyes szívből döntés.
Azt amit érzelemből, vágyból, félelemből, elégedetlenségből hozunk (vagyis gondolatból eredően) – ugyanott lehet érezni. De ez a nem jó „szívből hozott” döntés.
a lélektudat elfogadja a
a lélektudat elfogadja a személyes ÉN más irárányú megnyilvánulását !
szia.
a véleményem szerint
szia.
a véleményem szerint a külömbség az én -tudat ami az egó és a lékek tudat között hogy az egó vagyis az én a jelen világra korlátozódik a lélek tudat viszont a végtelenre ami azt jelenti ,hogy az én elmúlása esetén
a lélek megmarad !
ehhez viszonyitva viszont az én székhelye a fejbe a lélek székhelye a szívben keresendő mivel az ember csak a szívével lát rendesen,tehát amit a fej mondat vagy cselekszik mi általunk az nem mindig helyes cselekedet ezért ha a szívre hallgatva cselekszünk kevesebb hibát követünk el ez lehet ezoterikus tanítási forma legalább is elődeink így tanították az emberiséget akik erre születtek ,hogy át adják a határtalan tudást különböző időszakokra osztva ha csak a történelmet vesszük alapul. ez csak a szerény véleményem.de ha a lelki ismeret megszólal vagyis szerintem volt már mindenkinél ilyen jelenség, csak hajlamosak vagyunk elsiklani felette akkor csak van benne valami igaz ,hogy nem az egó a lényeg hanem a tudatos tudat ami már nem az „ÉN”.
köszönöm :zoltns3
Szerintem az „ÉN” az
Szerintem az „ÉN” az magának a Lét-Tudat személyes kifejeződése. Az „ego” ennek a torzult változata, csak a tudattartalmak valamilyen részleges összegződése. Hogy a tudat helye hol van, azt meg mindenki döntse el maga. Szerintem nincs konkrét helye; az is inkább egy sablon, hogy a szívben van. Valakinek az elméjében, valakinek ez egész testében. Attól függ mi domináns nála. A tudat maga a létezés, így nem érdemes mindenhová beosztani.
(most már
(most már bejelentkezve)
Hozzátenném még, hogy ha nagyon földi nyelven nézzük akkor, a szívben vannak az érzések, az agyban az értelem + a test különböző részei, és ez az egész maga adja a tudatot (persze valójában az érzelmek is az agyban keletkeznek csak lent érezzük őket).
H: A Léleknek van egy magja
Pontosabban a Lélek letükröződött emberi részének (ami az energiatest, az érzelmi és gondolattest összessége, vagyis a psziché) van egy magja, ami köré a személyiség felépül.
Ez a belső mag az, ahonnan képesek vagyunk a torokcsakrás fejlődési szinttől kezdve megfigyelni a saját tudati folyamatainkat. Ez a lelki mag tényleg lehet a fejben (a nyugati embernél általában ott van), vagy a szívben (inkább a keletieknél), vagy bárhol, ahová koncentrálunk a testünkben. lehet az egész testben is, ha a testtudatosság és az energiák érzékelése fejletté vált.
Ha ezt összekötjük a felső részével, akkor onnan jön az intuíció, ami a szívcsakra körüli táguló érzésben nyilvánul meg. Ez a helyes szívből döntés.
Azt amit érzelemből, vágyból, félelemből, elégedetlenségből hozunk (vagyis gondolatból eredően) – ugyanott lehet érezni. De ez a nem jó „szívből hozott” döntés.
a lélektudat elfogadja a
a lélektudat elfogadja a személyes ÉN más irárányú megnyilvánulását !
Frekvenciák
1. az öt pránát
1. az öt pránát (életerőt)
2. az öt érzéket (az öt cselekvőt és az öt megértést)
3. az elmét
4. az észt
5. az egot
hogy elérjük a tényleges isteni tudatot ezeket fel kell adnunk hogy az elelmek megtudjanak nyilvánulni,vagyis a levegő a víz a föld és a tűz , ami az éteri síkon működik.
Frekvenciák
1. az öt pránát
1. az öt pránát (életerőt)
2. az öt érzéket (az öt cselekvőt és az öt megértést)
3. az elmét
4. az észt
5. az egot
hogy elérjük a tényleges isteni tudatot ezeket fel kell adnunk hogy az elelmek megtudjanak nyilvánulni,vagyis a levegő a víz a föld és a tűz , ami az éteri síkon működik.
Ugyan így érzek. Az Én ami szorosabban megélhető, az a belső
Ugyan így érzek. Az Én ami szorosabban megélhető, az a belső tudat, a végtelen minden, a korlátlan, behatárolhatatlan. A magam pedig olyan mint az otthon a test, az egó, azaz az épp aktuális megnyilvánulás körbezárása, határolása.
De maga a szó is érezteti, az Én számomra sokkal határtalanabb mint a Magam. A magam olyan mint egy tégla…
Ugyan így érzek. Az Én ami szorosabban megélhető, az a belső
Ugyan így érzek. Az Én ami szorosabban megélhető, az a belső tudat, a végtelen minden, a korlátlan, behatárolhatatlan. A magam pedig olyan mint az otthon a test, az egó, azaz az épp aktuális megnyilvánulás körbezárása, határolása.
De maga a szó is érezteti, az Én számomra sokkal határtalanabb mint a Magam. A magam olyan mint egy tégla…