Bár lefeküdtünk aludni 21 órakor, de egyszer mégis felkeltem éjfél körül, aztán már nem tudtam visszaaludni, a weboldal fejlesztése járt az eszemben. Sok jó gondolat jön ilyenkor, órákig szoktak áradni a jobbnál jobb ötletek, de nem hagynak aludni!
Amikor kicsit belefáradtam, akkor a lelki fejlődésemre gondoltam és eszembe jutott, hogy jó ideje nem foglalkozom vele olyan intenzíven, mint régen tettem azt! Nem gyakorlok külön a megvilágosodásért, nem végzek tisztító gyakorlatokat, alig csinálok valamit a spirituális fejlődésemért. Vajon miért álltam le? Vajon milyen messze lehet még a megvilágosodás?
Lehet, hogy egészen közel vagyok hozzá, csak valamiért nem merek közelebb menni?
Ezek a kérdések tolultak a fejembe, amire az a válasz jött, hogy fogadjam bentebb Anyukámat. Elkezdtem. Közben arra gondoltam, hogy pont a napokban csináltam egy hasonlót Apámmal, tehát nem is igaz, hogy nem gyakorlok, csak talán nem annyit és nem olyan látványosan!
Anyukám és Apukám elfogadásával mindig is sokat foglalkoztam, egyrészt mert sok gondom volt velük kapcsolatban, másrészt, mert a szülők, mint forrásaink, jelentősen meghatározzák a személyiségünket, ezért ha velük rendben vagyok, az alaposan kihat az egomra is!
Nem is volt ezzel bajom mostanság, mert a régi gyakorlásaim miatt elég jól elfogadtam már Őket, de a teljes eggyéválástól még messze voltam. Valamikor a nyáron jöttek elő először olyan gyakorlatok, amelyek az elfogadáson túlmutattak és az eggyéválást szorgalmazták.
Ahogy most éjjel haladt bennem ez az eggyéválás Anyukámmal, éreztem, hogy valami másfajta érzés alakul ki a szívemben, valami más meg felszabadul – szavakkal nem igazán tudom már ezeket leírni – , aztán megnyílik a tudatomban, bennem, az énemben valami és egy olyan fura felszabadultságot, nyitottságot élek meg.
Nem hasonlít egyik korábbi spirituális élményemre sem, és van benne egyfajta kettősség, mintha a régi és az új tudatállapotomban is benne lennék, fele-fele arányban. Mintha az egyik felem ott lenne, a másik meg itt – ez nem teljesen fedi az élményt, de hasonlít rá!
A kiteljesedés közepette pedig megjelenik bennem egy fogalom: "Jivan mukti samadhi"
Ezen nem lepődök meg, egyszerűen tudom, hogy most ebben vagyok, ez a tudatállapotom neve. A samadhi egyfajta megvilágosodott állapotot jelent, a jivan mukti -t azt nem tudom. Ismerősek belőle a szavak, de konkrétan fogalmam sincs mit jelentenek.
Még áradok egy negyed órát, közben előjön az Édesapámmal való eggyéválás kényszere, a világ tárgyaival, majd Krisztivel, a párommal. Mindegyik újabb lökést ad az élménynek, de azért olyan jelentősen már nem változik és katartikus érzésem sincs az egésztől. Csak úgy benne lebegek, úszok, bennem van.
Egyre kíváncsibb vagyok rá, mi a fenét is jelenthet a jivan mukti samadhi, alkudozok magammal, hogy felkeljek-e megnézni az interneten, aztán úgy döntök, hogy megnézem, mert ha elmúlik ez a tudatállapot, akkor elfelejtem a nevét is!
Születésem óta meglévő képességem, hogy a dolgokat elég jól meg tudom nevezni, mintha tudnám, hogy mit hogyan hívnak. Ezt úgy értsd, hogy ha valakivel beszélgetek és Ő elakad a mondandójában, mert keresi a szót, akkor én tudom, hogy melyiket kereste és kimondom Neki. Vagy ha én próbálok megfogalmazni valamit, akkor a sok kifejezés közül képes vagyok megtalálni azokat, amelyekkel összerakva a mondat a lehető legjobban kifejezi a témát.
Sokszor úgy érzem, hogy a nyelv korlátoz abban, hogy a kimondott mondataim megjelenjenek, mert a használt szavak végülis nem pontosan azok, csak utalnak arra, amiről szó van!
Szóval ez a képességem jelent meg már korábban is, amikor abszolút tudatállapotokba kerültem és olyankor is az abszolút elérésével egyidejűleg tudtam, hogy hogyan hívják azt az állapotot. Egyszerűen megjelent bennem mint egy tudomás, de csak addig tudtam és emlékeztem rá, amíg abban az állapotban voltam.
Ez így korrekt és analóg minden spirituális elvvel.
Felkeltem hát, hogy megnézzem mi is az a Jivan mukti samadhi.
Ezt találtam magyarul:
"Jivan mukta: a felszabadulást jelenlegi életében elért személy"
Egy másik idézet: "…addig az utóbbit "tökéletes autonómia", azaz a felszabadulás állapotába való belső visszahúzódás, amit jīvan-muktaként, még ebben az életében felszabadult lélekként ér el."
És angolul: "Jivanmukta (from the Sanskrit words jiva and mukti) is someone who, in the Advaita philosophy of Hinduism, has attained nirvikalpa samadhi – the realization of the Self, Parasiva – and is liberated from rebirth while living in a human body." Wikipedia
Ez egészen jókat jelent!!! Megvilágosodás és felszabadulás még életemben. Vauh!
Tetszik a dolog, de azért ne kiabáljuk el, máskor is volt már olyan, hogy egy abszolút állapot jött és ment.
Majd ha ez így is marad, és kétely és bizonytalanság nélkül tovább áll bennem, akkor állandósul, akkor helyre kerül bennem.
Mindenesetre meg akartam osztani Veletek eme élményemet, hiszen a blogot is alapvetően azért indítottam, hogy a lelki élményeimet, spirituális fejlődésem lépcsőit megosszam Veletek!
Köszönöm a figyelmedet, további szép napot kívánok Nektek!
Sanyi