Kedves Aditi és Domoszlai Katalin!

Nagyon értékes és sokak számára segítségként szolgáló véleményt írtatok a témával kapcsolatban. Elismerésem. Én pár gondolattal szeretném kiegészíteni az Általatok leírtakat. Aditi az önismeret, önértékelés, szabad szellem, tudatos én felfedezésének szerepére hívta fel a figyelmet. Fontos kiemelni a tudatosságot. Itt nem érzelmi hanem a környezet, működések, saját működés felismerése utáni tudatos életvezetés a lényeg. Sokaknak sokkoló lehet ez a felfogás, de - sajnos vagy nem sajnos - a világ így működik. A mesék, szociológiák, neveltetés által belénk táplált világkép, ebből fakadó elvárások és a valóság nagyon különbözik. Erre a tudatállapotra nagyon sok tapasztalás után juthat el az átlag ember - többnyire keserű élmények után. Domoszlai Kati véleménye is teljesen helytálló a hiányérzetből fakadó csalárd működés kapcsán. E két fő gondolatmenetet szeretném kiegészíteni pár sajánt véleménnyel a teljesség igénye nélkül. Az önismeret és önmegvalósítás kérdése egyértelmű, ezt nem forszírozom - bár talán ez a legnehezebb elengedés, megbocsájtás, feldolgozás témában. Vegyük csak az alapkérdést: hűtlenség. Vajon tényleg mindig kettőn áll a vásár? A hiányérzet amit a megcsaló megél mindig a másik fél tevőleges vagy nem tevőleges hozzájárulásával történik? Hát nem. És nagyon nem. Vannak bántó kapcsolatok, érzéketlen és hiányos kapcsolatok. Azonban a többségében tiszta érzésű és igényű emberek kellnek egybe. Persze lehetűnk poligámok, tapasztalatlanok, sokfélék. A kapcsolatok megtartására nincs egyértelmű statisztikai vélemény míg az ellentétére sem. Nem is a statisztikák döntenek. Sok esetben a hiányérzet nem a kapcsolatból a társ alul vagy felül működéséből ered. Hanem az elkövetőből. Annak gyermekkori és később megélt életútjából, tapasztalásaiból, működéséből. Olyan hiányérzeteket, sérüléseket hordoznak magukban ami folyamatos külső megerősítést kíván a számukra. A bázis kapcsolat eltörpül és mégis oda térnek vissza. Miért? Mert nem a kapcsolatukkal, az abban való megéléseikkel van a bajuk, hiányuk, hanem saját magukkal. Tudják, hogy a döntés amit hoznak milyen következményekkel jár/hat. Sok ember életét sanyarítja meg hosszú időre, de nem tudnak ellenállni a saját igazolásuk vágyának. Teszik amit tenniük kell. Aztán ott van a bőség állapota. Amikor az elkövető mindent megkap. Anyagi, érzelmi, szexuális, stb. téren. Elégedett és még sem. Mert ő maga nem tud, nem képes, nem akar hozzátenni a kapcsolathoz. Ami egyensúlytalanságot okoz. Ez bántja, rossz érzést kelt benne és a kapcsolati hierarchiában is alárendelt érzést kelt benne. Nem marad más minthogy kintről, mással biztosítsa saját értékességének, hasznosságának érzetét. Szóval akár hiány, akár bőség, nem kell mindig kettő a vásárhoz. A döntést és magát a történést egy ember hozza. Hogy mi volt az ok az mindig kérdés marad. Ha valaki kötődik, tisztel, és fontos a kapcsolat, akkor a megoldáson dolgozik és nem a kifelé való megvalósuláson. Hiszen a legtöbb elkövető visszatér a bázis kapcsolatba. Ami már eleve azt jelzi, hogy önmagával kéne tisztában és békében lennie, nem másra hárítani a hiányait ami nem is a kapcsolatából erednek. Ezzel a kis szösszenettel szeretnék sok erőt, kitartást kívánni minden nőnek, férfinak akit ez a gyötrelem elért. Tudatom Veletek, hogy ne magatokat okoljátok. A döntést és a cselekedetet nem Ti tettétek meg. Mindenre van megoldás és aki akarja az megold nem mást keres. Higyjétek el, kevés az a szeretői viszony amiből valós kapcsolódás lesz. A legtöbb ilyen helyzet sok fájdalommal és az elkövető számára nagy tanulsággal jár. Hiába a nagy méret, az extra körítés, a vágyak megélése, mégsem lesznek istenek vagy istennők, mert csak használják őket. Persze vannak kivételek de ez csak pár százalék.