Ahogy Te is írtad a látszathoz nem sok köze van. Honnan tudod hogy ez a bácsi valóban boldog-e? Lehet hogy épp azért iszik, mert csak így képes elviselni az életét. Azon kívül alkohollal és egyéb tudatmódosítókkal nem nehéz boldognak lenni.

Mi emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy ne értsük miért is boldogok mások, miközben mi meg nem vagyunk azok. Pont itt van a tévedés! Engem nagyon sokan irigyelnek, van ki ezért, van ki azért. De leginkább azért, mert akárhányszor csak látnak sugárzok az örömtől. Ez az amit ők látnak, és irigyelnek, mert az én férjem milyen jóképű és milyen rendes, nekem még dolgoznom sem kell, mégis megvan mindenem. Gondolják ők! A valóság ezzel szemben az, hogy azért nem dolgozok mert beteg vagyok, és a férjem csak azért nem hagyott még el, mert sajnál. Ugye azért van egy kis különbség?! Azért csak boldognak látnak, mert amikor magam alatt vagyok és nem bírom összeszedni magam, akkor az ágyból sem bírok kikelni, nemhogy emberek közé menni. Szóval a látszat elég gyakran csal.
Én mostanában kezdek rájönni, hogy van valami az elcsépelt "a hozzáálláson múlik" dumában. Nekem depresszióm van, és már amikor jönnek a negatív gondolatok elkezdek tudatosan a pozitív dolgokra koncentrálni, legyen az bármilyen kis csekélység. Ez elég nehéz, de egy kis gyakorlással elsajátítható. Lehet hogy hülyén hangzik de a többi már jön magától, a jókedv vonzza a kedves embereket és a pozitív dolgokat.
A másik dolog a relativitás. Ha azokhoz hasonlítom magam, akiknek szerintem jobb, akkor persze hogy nekem rossz. Ezért én inkább azokhoz hasonlítom magam, akiknek még rosszabb. Máris boldog vagyok, hogy az én gyerekem nem tolókocsiban ül, nem vagyunk hajléktalanok stb.
Fontos észrevenni az élet apró kis örömeit is, ha a jelenben nem látjuk meg ezeket (pedig van mindig), érdemes elővenni a fotóalbumot és visszaemlékezni a nyaralásra, családi összejövetelre, valami kellemes és vidám élményre.
Szerintem a boldogság titka önmagunkban van, csak mi tehetünk érte/róla.