Sziasztok!

Bocsi, ha hülyeséget írok, nekem még nincs igazán rálátásom ezekre a dolgokra, és rendesen bele is vagyok még ragadva a ragaszkodásba. Most is négy órája lejárt a munkaidőm, és itt ülök a gép előtt, mert mit is kezdjek magammal, ha épp nincs aki velem töltse az idejét.

Tudatosan én is szabadságot szeretnék adni a többi embernek, és én se szeretném, ha birtokolnának. Bár ez se egyértelmű, hisz jól esik, ha a másik féltékeny. (Tehát birtokolni akar.)

Egyes leírásokból nekem egy kicsit a ló túloldala tűnt ki.
Ez persze csak az én érzésem. De úgy tűnt:
Elengedem, nem azért, hogy visszajöjjön, tehát le is mondok róla.
-Egyáltalán minek is kell nekem, hogy Ő a világon legyen?

Igenis egy értékes ember, ha bármilyen kapcsolatba is léptem vele. Miért is baj, ha aggódom érte, és bizonyos dolgokban szeretném az általam vélt boldogsága felé terelni? Persze el kell fogadni, ha ő mégse ezt szeretné, de azért kinyilváníthatom a véleményemet, és a vágyamat.

Vannak az embernek bizonyos szükségletei, amit nem lehet elnyomni.
pl. Biztonságvágy.
Nekem ez jelentős probléma, hogy, hogy adjam meg magamnak a biztonságot. Ha mástól várom, Birtoklom.
Hitegetem magam, hogy nem a másikat akarom birtokolni, hanem csak az érzelmeit.
-De nem. Ki szeret egyedül moziba / koncertre menni, vagy egyedül berendezni egy otthont?

Persze mondhatom, hogy szabadon dönt, és csak akkor jöjjön velem koncertre, ha ő is épp arra vágyik.
-De mégse fogok egyedül elindulni a koncertre, és csalódott leszek amiért nem jön. A berendezett otthonban szeretném, ha ott lakna, belezárnám.

Ha el akarom vágni a ragaszkodást, (ami egy szerelem esetén szinte lehetetlen), magát a kapcsolatot vágom el.

Az a mondat tetszett, hogy:
„A mély kötődéseknek fontos oka van, vágyainkat és félelmeinket, azok pedig a legbelső szükségleteinket, hiányainkat fejezik ki. Ezeket megismerve és pótolva, képesek vagyunk elengedni a legmélyebb ragaszkodásokat is, mielőtt azok végleg tönkretennék a kapcsolatainkat szeretteinkkel, vagy szerelmünkkel.”

A dohányzásról leszokás titka is az, hogy valamivel pótoljuk.

Csak saját magamnak nem találom még a pótszert, a biztonságvágyra, mivel még én sem tudom, hogy konkrétan honnan fakad.

Ez nekem azért is probléma, mert amíg nem tudom, milyen hiányt pótlok a másikkal, és ezt hogyan pótolhatom magamnak, addig abban sem lehetek biztos, hogy tényleg a másik fontos számomra, és nem a hiánypótlás.

-De ha nem lenne hiányérzetem, akkor is akarnék kapcsolatot másokkal?

Azt hiszem ez a következő lépcső, hogy mi más köthet össze másokkal?!

Elvégre az ember társas lény.