Munkám során 2011 szep. megismertem egy pasit. Kölcsönös szimpátia volt közöttünk. Idén januárban, szintén az irodámban ült velem szemben, mikor bekattant. Gyönyörű kék szemeiben, a lelke annyira gyengéd, és érzéki volt, mint amilyenre mindig is vágytam. Mindehhez ész és intelligencia is társul, az a pasi, akire azt mondtam ilyen nincs. Munka ürügy kapcsán többet találkoztunk, de csak munkaidőben. Aztán együtt kezdtünk ebédelni nálam. Nagyon megkedveltem, így kitálaltam érzéseimet. Nagyon megdöbbent, és közölte, hogy nős. Megbeszéltük, hogy a munkakapcsolatunkba neki ezek a találkozások beleférnek, de semmilyen más kapcsolat nem lehet köztünk. Nem igazán értettem, mert simogatásomat, puszikat is elfogadta, nem viszonozta, de nem utasította el. Eljött az idő, mikor többet akartam. Vitatkoztunk, elköszöntem, aztán mégis találkoztunk. Nem ígért semmit, de nem engedett el. Valamiért fontos vagyok neki, de követelésemre, hogy érzelmileg és testileg többet szeretnék, a válasz mindig az, hogy ő már az első napon elmondta, a dologhoz fűződő gondolatait. Érzem, hogy nagyon erős önuralma alatt, egy érző és gyengéd ember lakik, és valami nagyon szorosan hozzáköt. Tudom, hogy a korábbi állapotot szívesen fenntartaná, de én sokkal többre vágyom. Ez megy négy hónapja. Most megint csak munkáról beszélünk és röviden. Mindketten kedvesek vagyunk egymáshoz, nem haragszunk egymásra, de a feszültség abszolút tapintható...