szeklice teljes hozzászólásai | Önmegvalósítás.hu

szeklice teljes hozzászólásai

Hozzászólás	Edit link	Comment Widget
Bevallom, Éva... 2011. júl. 11. hétfő 10:28 /Tisztaszoba/ ...én is pontoztalak. Először mínuszt igyekeztem, aztán csak pluszt:-) Míg aztán hagytam magam csendben kinézni a szememből. szeretettel: szeklice
Drága Csaesz:-) 2011. júl. 11. hétfő 10:23 /Emberi játszmáink/ Köszönöm a "csaesz-séged":-)) Szeretettel küldök Neked egy Osho-idézetet, melynek címe: Belépés a félelembe. Íme: "Ha félelem támad benned, soha ne próbálj elmenekülni előle. Sőt kövesd a félelmet. Azt az irányt mutatja, amerre utaznod kell. A félelem egyszerűen egy kihívás. Téged hív: "Gyere!" Mindannyiszor, ha valami nagyon jó, ijesztő is, mert felismeréseket hoz. Bizonyos változások felé erőltet. Elvisz a meredély szélére, ahonnan, ha visszalépsz, sosem bocsátod meg magadnak. Mindig emlékezni fogsz arra, hogy gyáva voltál. Ha előreindulsz, az veszélyes. Ez benne az ijesztő. Ha félelem támad benned, mindig emlékezz rá, hogy ne indulj visszafelé, mert azzal nem oldod meg a dolgot. Menj bele. Ha félsz a sötét éjszakától, menj bele a sötét éjszakába - mert kizárólag úgy győzheted le. Ez az egyetlen mód arra, hogy átalakítsd a félelmet. Menj bele az éjszakába; ennél semmi sem fontosabb. Várj, ülj egyedül, és hagyd, hogy az éjszaka végezze a dolgát. Ha félsz, remegj. Hagyd, hogy ott legyen a remegés, de mondd azt az éjszakának: "Tégy, amit tenni akarsz. Itt vagyok." Néhány perc múlva látni fogod, hogy minden megnyugodott. A sötétség nem sötét többé, ragyogóvá vált. Élvezni fogod. Megérintheted a bársonyos csendet, a mérhetetlenséget, a zenét. Végre élvezni tudod majd, és azt mondod: "Milyen ostoba voltam, hogy féltem egy ilyen csodálatos élménytől!" Hidd el, működik! Én is megtettem ezt nem is oly régen... A külső hozadékát nehezebb felvállalni, de azt meg nem az "erő", hanem a "gyengeség" mentén érdemes. szeretettel: szeklice
Sokáig én is így gondoltam, Sanyi 2011. júl. 11. hétfő 09:57 /Emberi játszmáink/ "Ha most megtesszük helyette, akkor ugyan mikor fogja megtanulni, hogyan kell önerőből felállni, kimászni a gödörből? Csak akkor, ha az elejétől a végéig Ő szenvedi meg a tanulást! Emlékezz rá, Neked is az az érték, a maradandó tanulás, nem pedig az, ahol kisegítettek vagy megúsztad a saját munkát! A gyerek is így tanul meg járni, és nem úgy, ha mindig ölbe veszed!" Tanulás... A tanulás akkor a leggyorsabb, ha az nem szenvedés, hanem öröm! Ez a legturbósabb motiváció. Ezt kellene tehát tartalmaznia a tanítási folyamatnak. A tanító tehát tapasztalatom szerint nem kell, hogy felajánlja segítségét a tanítványának, elég csupán a saját megéléseinek tiszta örömét belevinnie a tanítási folyamatba - amit ő annak gondol-, s akkor a tanítvány "tíz körömmel" kaparni akarja azt az örömkincset, amit tanítója titkaként vél:-) A másik fontos dolog: mit tanulhatok én attól, akit tanítani szeretnék? Ezt tanultam meg én - akármelyik - iskolámban. szeretettel: szeklice
Csupán egy tipp... 2011. júl. 09. szombat 16:06 /Emberi játszmáink/ "Hogy lehet erről az útról visszatérni valódi önmagunkhoz? Hogy lehet a játszmázás helyett egy új, igazabb és őszintébb, valósabb világba visszatérnünk?" A következő link egy riporthoz juttat Szaladják István rendezővel... http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2006.02.26/1101.html A "madárszabadító" áldozathozatal szerintem az önfeltárás maga. szeretettel: szeklice
Fájdalomtest-nyilakkal sebeztük egymást 2011. júl. 07. csütörtök 16:29 /Tisztaszoba/ Bár Szeges indította e blogot és jelezte szándékát, hogy bővebben kifejti önfeltáró folyamatát, én is kötelező érvényűnek tartom magamra nézve, hogy ezt megtegyem. Annál is inkább, mert egy ideje valamiért szemmel láthatóan én kezdeményeztem a "találkozásokat" a velem aztán később konfrontálódó szereplőkkel... Az első kezdeményezés akkor történt, amikor megírtam Megmondó-show blogomat, hozzátéve azt is, hogy a kíváncsiság vezérel ebben, vajon mi fog történni. Jó "okom" volt erre. A belső okom egy rajtam átvonuló fájdalomérzés volt, amelyet Erika egyik megjegyzése okozott bennem. Ezt az érzést - bár igyekeztem lecsitítani magamban - újra és újra felerősítette bennem Éva, (aki Erika barátnője) akiben én egyre inkább valamiféle manipulátort láttam, aki mint pók a hálója szélén lesi soros áldozatát. Tudtam, hogy ez az érzés feldolgozatlan tartalmat takar bennem, ezért kértem mindenkit, hogy akinek indíttatása van, jöjjön el (sötét) tükörnek nekem. És jöttek segítő tükreim, akik közül - bár mindenki nagyon fontos volt nekem -, most kettőről írok. Elsőként Erika jelentkezett. Őszinte volt. Úgy érzem, sikerült párbeszédet folytatnom Vele, mely után nem maradt bennem semmilyen feldolgozatlan, kimondatlan érzés. Világosan éreztem, hogy nincs bennem tüske vele kapcsolatban, tisztán ki tudtam mondani a következőket neki: "Velem hasonlónak érzem a belőled áradó dinamizmust, bátorságot/vakmerőséget és a sasszem-kritikai hajlamot, a hiúságot. És harmincas éveimben hasonlóan takartam ezekkel én is mérhetetlen szeretet-éhségemet." Úgy éreztem, hogy amikor említést tettem neki saját régebbi blogjáról, azonnal a MOST-ban reagált erre, őszintén beszélt a félelmeitől vezérelt működéseiről. Később jöttem rá, hogy a benne általam meglátni vélt igazságharcos bennem is ott van, sőt egész életemben érzékenységet mutattam iránta, akár úgy is, hogy hazudtam. Köszönöm, Erika! Meghajolok előtted. Segítettél nekem azzal, hogy őszintén magad adtad! Aztán egy nap múlva érkezett a blogba Éva. Nem is igazán hozzám szólt, Erikával kicsit a félelemről pöckölődtek, majd elment. Éreztem, hogy valami miatt ő még bizonytalan, legalábbis jelezte, hogy még nem tud mit mondani. Harmadnap aztán visszajött, és elmondta a véleményét. Amikor odaért a mondandójában, hogy én "folyamatos nyitott szívcsakrás állapotban vagyok", ezért Etelének interjúra ajánlott, akkor bennem ugyanaz a gyomortájéki ismerős érzés jelentkezett, mint amikor anno ezt a bejegyzését olvastam. Hiszen tudtam, hogy én nem vagyok ebben az állapotban. (Jön még nekem csatornaszag odalentről bőven...) A másik általa felvetett dolog, ami miatt én annak idején mélységesen felháborodtam -noha akkor még nem jeleztem felé rögtön -, az az én és Szeges által magánlevélben reá bízott személyes adatainkból általa összeállított kronobiológiai megközelítésű horoszkóp-elemzés, melyre alapozta ama fórumra tárt véleményét, hogy mi nem vagyunk összeillő pár a Szerelmemmel, Ő örök vesztes lesz mellettem, stb.stb. Ezt én a személyes információval való visszaélésnek tartottam. Éva már máskor is megtette ezt Szeges esetében kb. 1 éve, amikor engedély nélkül részletesen "kibeszélte" a fórumon annak hatalmas szív-, no meg szexcsakráját! /nem is tudod Évi, hogy ezzel is minket segítettél, noha nem voltál tudatában ennek:-)/ Szóval egyből "gyanút fogtam", s ettől fogva ezen a szubjektív szűrőn keresztül kezdtem látni minden megnyilvánulását. Amikor reagáltam a mondandójára, sokszor elfeledkeztem arról, hogy ő A TÜKÖR nekem! Ilyenkor mondtam neki néhány "tutit", de aztán visszahúzódtam megint, mert kapcsoltam. Úristen, mit teszek! Ez a nő ugyanazt csinálja, amit én is teszek vele!!! De még nem tudtam, csak éreztem, hogy valami késztetés mocorog bennem. Aztán "rácsatlakoztam" arra az előfeltételezésemre, hogy Egy kis akárki körül valami nem stimmel. Őszintén zavart engem az, hogy Zsuzsa helyett egyre inkább Éva válaszolt, stb.stb. A többit - sajnos/nem sajnos - bárki ismerheti, bár képzelhetitek mennyire nem tudta (?) itt senki, hogy minek a közepébe csöppent, ha mi az "ördögi játszma" szereplői sem tudtuk, mit miért teszünk... Mindenki a saját igazságát kereste ebben a konfliktusban, és fel volt háborodva, ha a másik ahelyett, hogy az őszinte (általában nálam gyomortájékon jelentkező) érzéseit nevezte volna nevén, amit a másik kiváltott benne, újabb attrakcióval rukkolt elő, mindenki olyan stílusban, amilyenben:-) Sanyi ebben a gyermeteg játékban (mint máskor is) csupán gyermekként tud kezelni minden résztvevőt, ezért nem lehet csodálkozni, ha büntető apaként nyilvánul meg. /Sokat segített nekem H.S. a tegnapi levelének első mondatával, noha igazán csak ma hajnalban esett le a tantusz./ Szeges-Szerelmem is felismert valamit tőlem függetlenül, és megdöbbentően csodálatos érzés volt szinte egyszerre kimondani: ugyanazt tettük itt egymással körbe-körbe, amit a másikban kitartóan sérelmezünk, és nem találunk rá igazság-gyógyírt! Pedig ott van az orrunk előtt... Zsuzsa tegnap Szegesnek írt valamit, ami bennem egy olyan mélyre rejtett gyermekkori emléket idézett fel az Apukámról, amitől hirtelen összeállt bennem valami felismerés. Csodásan tisztán, elemi erővel éreztem feljönni. Meg tudtam nevezni! Ezzel szinte teljesen együtt ismertem fel, hogy a szeretet-kapcsolataimban sokszor elszenvedett "becsapások", - noha azt hittem, hogy tudok teljes hittel bízni -, itt köszöntek vissza a gyanú, ellenőrzés, prekoncepció formájában. Istenem Zsuzsa! Hálát érzek Feléd! Kérlek, bocsáss meg, mert nem tudtam, mit teszek Veled. Évát hagytam legutoljára, mert érezhetően ő volt számomra a "legnagyobb és legnehezebb falat". Miközben Erika kérdéseire válaszoltam, ezt írtam neki: "De hogy valójában mi zajlik benne és bennem, azt nem tudhatja a másik, vagy egy harmadik-negyedik. Csak találgathat, vagy projektálhat. Ha engem valamiért "piszkál", hogy nem válaszol, akkor bizonyára sokszor meg fogom kísérelni, hogy szóra bírjam. Kérdéseket teszek fel például. És itt a fórumon rá vagyunk utalva a visszajelzésekre, a pontos szavakra és hangsúlyokra, mert enélkül úgy fogjuk kialakítani a véleményünket a másikról, hogy a róla kialakítandó kép hiányzó részeit egész egyszerűen rávetítjük." Kedves Éva! Mindent, amit megéltem Veled és "orrod alá nyomtam", azzal nekem nagyon komoly dolgom volt/van! Láttam Benned a Színésznőt? - Engem az iskolában művésznőnek becéztek... Sérelmeztem, hogy felhasználtál itt egy bizalmas információt? - Én is mindenáron briliánsan bizonyítani akartam az igazam... Megsértettünk a "tudásgönccel"? - Én 44 évesen kezdtem el igazán gyorsmotorral tanulni, hogy bebizonyítsam, vagyok valaki. Akkor azt hittem, hogy az a legfontosabb. Akkor az volt:-) Sorolhatnám, ping-pong-szerűen....bizonyára Te is fel tudsz fedezni hasonló párhuzamokat köztünk... Kérlek lásd meg bennem azt az embertársad, aki még mindig tanulóvezető a saját útján. Lásd, hogy amikor önkéntelenül megbántottalak, akkor valamiért nem tudtuk őszintén magunkat közölni egymás felé. Köszönöm Neked ezt a "balhét", mert engem még őszintébb önvizsgálatra szorított! Te juttattál el, Te kellettél ehhez, hogy rájöjjek, mit tettem. Bocsáss meg nekem. Emlékszel még a Kicsi lélek c.mesére?... Köszönöm Éva! Megköszönöm Michaelita, Miklós és Ademon tükreit:-) Clarysszáét is:-) Most itt állok Előttetek csupaszra vetkőzve, látszanak talán már a démonaim a levetett ruhákban. Bocsássatok meg, amiért a saját démonaim nevei helyett a Tiéteket kiabáltam. Akkor azt fájdalmamban tettem. Most békét érzek. Hisz' tán több vagyok, mint a démonaim. Ámen szeklice
Örülök Neked Aditi:-) 2011. júl. 05. kedd 23:40 /Megvilágosodás és aszcendálás ("Mennybemenetel")/ Érzem a soraidból a nyugalmat. "...Ha az életünk természetes részének, amit megtanuhatunk szeretni, akkor megszűnnek létezni, kiegyenlítődnek." Igen!:-) Egyetértek Veled. Tudom, sokat fogunk beszélgetni... Várom a leveled. Ölellek: Klári
A titok 2011. júl. 03. vasárnap 15:16 /Kényszereink fogságában/ Szintén Gunagriha tollából Neked ajánlva: "Egy végtelen és szerény lény vagyok. Nem is hiszed, hogy én vagyok. Ezen nem csodálkozom, mert Én sem hiszem, hogy én vagyok. Kicsi és nagy egyszerre vagyok, A naggyal a kicsiben lakok. Ha a nagyból kimegyek, csak kicsi vagyok. Ha a kicsiben maradok, a nagy is vagyok. Én csak én vagyok, vagy te is vagyok? A fejem ezt fel nem foghatja, mert Neki ez az ön-ellentmondása. Ti vagytok ti, vagy én is vagytok? Ez lenne hát a titok?" szeklice szeretettel ;)
Gunagriha: Mire tanított Mesterem? 2011. júl. 03. vasárnap 15:06 /Kényszereink fogságában/ "Mester:Ő az Én, aki nekem segít, hogy Én legyek. Sri Chinmoy megtanított engem az Istenhitre. Egy valódi, erős, élő hit alakult ki bennem, mert megtanított arra is, hogy Istent, akiben hiszek hol keressem, illetve hol találom meg, hol láthatom. Isten többé nem egy absztrakt dolog számomra, hanem konkrét tény, hiszen értelmemmel is logikusan felfoghatóvá vált. Ez a hit nem egy valláson alapszik, mármint nem azon, hogy azt vallom, hogy hiszek Istenben, ilyen vagy olyan formában, dogmatikusan és aztán kész, hanem egy viselkedési vezérelvként él bennem. Megtanított egy olyan életet élni, amelynek kizárólagos célja Isten utánzása. Olyan életet élni, amellyel lépésről lépésre több és több isteni tulajdonságot élhetek, mint sajátomat. Így megtanított, hogy nem elég Istenben hinni, hanem azt élni is kell, tenni is kell. Apránként Istenné, vagyis tökéletessé kell válnom. Tehát nemcsak hiszem, hogy az ember a tökéletességet elérheti, hanem én magam törekszem a tökéletesség felé fejlődni. Megtanított, hogy célom érdekében ne a rossz tulajdonságaimtól akarjak megszabadulni, hanem csak az Isteni utánzására összpontosítsak. Ha rossz tulajdonságaimtól próbálok leválni, gyengének, bűnösnek, nem Istenhez méltónak vélem magam, mert azokkal azonosulok. Ezáltal fejlődésemet késleltetem. Viszont ha törekvésemet csak az isteni Tudat elsajátítására irányítom, akkor mindig jónak, boldognak érzem magam, és ezáltal rossz tulajdonságaim hajléktalanná válnak. Megtanított, hogy minden problémám forrása bennem van, nem pedig kívülről jön. Ezért azok megoldása is bent kell létrejöjjön, nem pedig kint. Problémáimért nem mások a felelősek. A felelősséget saját magamnak kell teljes egészében vállalnom. Megtanított, hogy nem vagyok pótolhatatlan, mint ahogyan egyikünk sem pótolhatatlan. Ha én nem vagyok, megteszi más, amit jelenleg én teszek. Tehát feladataimért hálát kell éreznem, nem pedig terhet vagy mártírságot. Megtanított, hogy minden egyes ember a földön a fejlődő egyetemes tudat része ugyanúgy, mint én magam is. Tisztelnem és értékelnem kell őket, hiszen együtt alkotjuk az egészet. Teljesen új életfilozófiára kell építenünk. A minket összekötő, közös dolgaink kell gondolkozásunk alapja legyen, nem pedig a minket szétválasztóak. Megtanított, hogy minden életet hordozó lény, az Önmagát kereső isteni Tudat bizonyos fokon történő kinyilvánulása a Földön. Nem csak az emberiség Isten része, hanem bolygónk teljes élő készlete is. Az élet tisztelete emberi erkölcsöm fő tartóoszlopa kell legyen. Megtanított, hogy ne ítélkezzek. Ne ítéljek el senkit, sem tulajdonságaiért, sem képességeiért, sem pedig az ezekből fakadó tetteiért, bármennyire is furcsák legyenek azok. Mert mindnyájan Isten alkotásai vagyunk, akiket Ő tetszése szerint vegyített, kavart, barkácsolt össze. Tehát az Ő számára mindnyájan jók vagyunk, tetszünk Neki. Ha a művet szidom, a Mestert sértegetem. Megtanított, hogy a büszkeség, amely egy jogos vagy jogtalan felsőbbrendűségi érzés, abból a téves hitből fakad, hogy a valódi vagy beképzelt jó tulajdonságaink és képességeink a sajátjaink. Pedig ezek Isten kincsestárának tartozékai, és Ő, mint tulajdonos időlegesesen vagy tartósan, kénye-kedve szerint kiosztja vagy visszavonja azokat. Ezért akár jogos, akár jogtalan büszkeségemet, alázatosságot gyakorolva fel kell adnom, ami azt jelenti, hogy jó tulajdonságaimtól és képességeimtől egy bizonyos távolságot tartok. Használom, illetve gyakorlom őket, ha már itt vannak, de nem birtoklom azokat. Megtanított, hogy jósággal tegyem jobbá a világot. Más emberek számára környezeti tényező vagyok. Minél több jót tapasztal valaki, annál jobbá válik. Ezért nagyon is az én feladatom az, hogy mások azáltal váljanak jobbá, hogy rajtam keresztül feltétel nélküli jóságot tapasztaljanak. Megtanított, hogy ne számító értelmem hangjára hallgassak, hanem érző szívem finom suttogását hallgatózzam. Szívem érzés-iránytűjével minden csalódás-ingoványt kikerülhetek. Ahhoz, hogy isteni vezetésben részesüljek, életvitelem központja szívem kell legyen. Megtanított, hogy ha boldog vagyok, jó vagyok. Ezért ne számító értelmem elve - Szemet szemért, fogat fogért? - vezesse életem, hanem érző szívem vezérkérdése: ? Mitől vagyok boldog??. Megtanított, hogy ne elvárással éljek, ne elvárásból cselekedjek, illetve a világtól semmit se várjak el, csak feltétel nélkül adjak, és feltétel nélkül végezzem dolgaim. Ez képezi zavartalan nyugalmam alapját. Megtanított, hogy a béke elsősorban egyéni, belső kérdés, amely a világ és önmagunk erőszakmentes elfogadásában nyugszik. Nem lehetek másokkal szemben erőszakos, de ugyanúgy nem lehetek magammal szemben sem erőszakos. Érdekből nem fordulhatok lelkiismeretemmel szembe. Megtanított, hogy testem elhanyagolása csak bajokat okoz. Csak jó testi kondícióval élvezhetek egy egészséges, örömteli földi létet. Csak egy jól edzett testben tudom tudati képességeim határtalanságát átélni és kifejezésre juttatni. Megtanított, hogy akaratom mindenáron való érvényre juttatása nem a boldogságomhoz vezető út. A Jézus mondás: Uram legyen meg a Te Akaratod!? - számomra többé nem egy üres frázis. Azt akarom, amit Isten akar, ezért ha nem az én, hanem a más akarata érvényesül, számomra nem okoz fájdalmat, békésen tudom elfogadni. Megtanított, hogy másokat ne oktassak. Mások tökéletesítése nem az én dolgom. Én csak úgy éljek, mint amilyennek látni szeretném a világot. Tehát csak példát és megértést mutassak mindenki iránt, de ne várjam el, hogy kövessenek. Megtanított, hogy senkit se akarjak megtéríteni, és senkitől se hagyjam magam megtéríteni. Ezer út vezet Istenhez, és minden embernek meg kell legyen a joga, hogy teljesen szabadon, meggyőződése, hite szerint éljen. Megtanított, hogy a gondolkodás nem az emberi élet legmagasabb, legtökéletesebb tevékenysége. Tudásom gondolkodó értelmemben rejlik, de bölcsességem a mögött van elrejtve. Tehát bejáratot kell oda teremtenem. Megtanított, hogy a gondolatoknak erejük van. A jó gondolat pozitív, míg a rossz gondolat negatív erőt hoz létre. Ezért vigyáznom kell, hogy másokat ne sebezzek meg gondolataimmal, és önmagamnak se ássak vermet. Megtanított, hogy önhit, önakarat, önfegyelem nélkül nincs öntúlszárnyalás. Öntúlszárnyalás nélkül nincs isteni élet. Isten nem egy statikus állapot, hanem egy állandó, folytonos öntúlszárnyalás. A mi esetünkben a fejlődés a legfontosabb. Mindennap tegyek egy picivel több jót, mint tegnap tettem."
Igen:-) 2011. júl. 03. vasárnap 14:37 /Kényszereink fogságában/ De ezt a gondolatot akkor érti meg valóban az ember, ha már hagyni tudja az elmét a szívbe beolvadni. szeklice
Szia Csizike! 2011. júl. 01. péntek 05:37 /Segítsünk-e?/ A segítő személy - noha a saját állapotából láthatja a saját segítség-nyújtását akár Teréz anya-i nemességnek - nem mindig látja át globálisan magát a segítő folyamatot, melyben segítőként vesz részt. Nincs jó vagy rossz, a kettő együtt van mindenben. A fejletten szeretet-tudatos segítő személy előjel nélküli. Nem harcol az általa segített személyért, hanem csak van. Jelen van vele. Ehhez nem tűz ki zászlót sem, nincs szüksége kiemelkedő vármagasságokra ahhoz, hogy segítő jelenlétét bárki NAGY-nak minősítse. A következő cikk olvastán érdemes elgondolkozni, mit ír Feldmár András a szindrómás segítőről. http://artemiszmuhely.hu/ezoteria/test-tudat Aki tehát gyógyítással/segítéssel foglalkozik, annak magának kell először meggyógyulnia, önmagán segítenie. szeklice