NEm adhatok mást, csak mi lényegem.
Te se, a szomszéd se.
De a te lényeged, amit adsz, a nyugalmad, kedvességed, ahogy Éva is írja, hogy valahogy kibírod, és nyugodtan kezeled, az igenis, valahol, majd az ő 'lényegére' hathat.
És akkor már esetleg mást ad ő is.
'Úgyis az idő fogja meghozni, hogyha őszintén magadat adod, az járható út lesz e?'
Szerintem csak az lesz a járható út, a többi út az se Michaelitának, se másnak nem lenne jó...
És talán nemiscsak tapasztalatnak kapjuk az ilyeneket, hanem azért is, hogy legyen módunk minél inkább önmagunkat adni.
És ráadásul, hát nem úgy van-e, hogy akkor állsz ki legjobban önmagadért, ha önmagadat adod?
(Ami kintről mások által nézve esetleg abszolút nem az önmagadért kiállásnak néz ki, mégis az az igazából!)

Egy harmadik variáció, aztán majd te úgyis meglátod a sok közül melyiknek van köze hozzád:
Mindenki magából indul ki alapon, magamból indulva ki.
Mi van akkor, ha pont te vagy az, aki azt meg tudja adni nekik, hogy kibírja őket?
HA más kerülne abba a lakásba, nem bírná, főként nem nyugodtan. (vannak ott szép dolgok, ordítozás, lakásodba bebámulás, akadályozás, életedbe belefolyás...)
Azt kell megnézni, neked, amikor épp kidobja a muskátlijaidat, persze, nem örülsz neki, de mégis, mi okoz nagyobb 'fájdalmat': az, hogy kidobta a muskátlijaidat, vagy az, ha szólnod kell emiatt, és így mintha te bántanád őt?
Mert ha a második, akkor igenis nem kell szólnod. Ha inkább bírod elviselni minthogy szóljál.
Nekem, személy szerint a második okozna nagyobb fájdalmat, így én nem szólnék, viszont mióta tudom, hoyg ez, és a hasonló rengeteg eset amikor mást engedek 'előre', nem képviselem magam, engedek mindent azt is ami picit fáj elvileg nekem is, az mind nem véletlenül van, és tudom, miért van úgy, azóta tudom, hoyg az az én igazi lényem, azért is voltam és vagyok képtelen ezekben a helyzetekben ellenállni, magamat megvédeni, mert az én igazi énem igenis a másikat maga elé helyezi, kivétel nélkül, na, azóta semmi bajom ezekkel a helyzetekkel, azóta nem érzem magam rosszul bennük
Akkor se ha a többségtől azt hallom és kapom, hogy ha valaki nem tud kiállni magáért, megvédeni magát, stb stb az milyen gáz, a 'szegény kis én' este meg hasonlók. Mert nem szegény ettől az én énem.
Mert én tudom, hogy nem gáz. Mert én tudom, hogy nekem ez jó és nekem sokkal könnyebb így, minthogyha önmagam ellen dolgoznék, mert az fájdalmasabb lenne.
Mert esetleg pont én vagyok az, aki meg tudja adni ezeknek az embereknek ezkben a helyzetekben hogy azt teheti, amit akar, ami sokszor 'bunkóság' is, de szüksége van rá hoyg valaki azt eltűrje. És én el tudom.
Persze lehet, hoyg mégis az van, amit te írsz:
"Egyrészt olyan nekem, mintha az Apa nyomakodós stílusát kivédendő arra tanítani rajta keresztül az élet, hogy a magam igazát, területét, érdekeimet, intim szférámat megtanuljam megvédeni."
Az is könnyen lehet hoyg ezt kell megtanuldo, és akkro fel kéne venni a kesztyűt, és odavágni igenis. Megnézni az első reakcióját a pasinak, a másodikat, aztán alakulna.
De az is lehet, épp az ellenkezője, hogy te alkalmas vagy arra hogy valahogy elviseld őket, sőt, neked még mindig jobban illik az igazi lényedhez az, hoyg elviseld őket, minthogy magadat megvédve velük szemben, kellemetlenséget okozz nekik...
Hát ezt neked kell eldöntened.
De szerintem ki lehet próbálni mindkettőt, és úgyis rájössz, hoyg melyikől érzed jól, jobban magad - akkor az vagy te.
Önmagunk ellen nem érdemes dolgozni úgyse. Hanem csak azt kifaragni, ami ott van eleve belül a saját márványtömbünkben, amiből csak egyfélét lehet igazán előhozni.

Nekem is ugyanez a bajom, hogy akkor a felsőbb énem, vagy nevezük bárminek, mi a francért nem tudatja már velem, hogy mi van... Nem igaz, hogy ilyen hülyén van ez kitalálva, miért nem teszi meg?

Mondtam már hogy te ugyanolyan hülye vagy mint én? Néha.