Hát lépéseket egyenlőre annyit teszek, hogy kíbírok, tűrök, a legrosszabb állapotú napokat-órákat, megpróbálom elfogadni. Csak odáig nem jutok el, hogy konkrétan lépéseket tegyek... Van, aki ajánl gyóygnövényes szereket, stb, de én bevenni nem fogom, nehoyg elvegye tőlem a saját érzéseimet, nehoyg meváltoztasson, és nehogy elfelejtsem, hogy én nem akarok.....

Köszönöm hogy együtt gondolkoztok velem... A másik blogra írnék inkább, mert ez itt másról szól, de itt vannak amiket írtatok...
Hát valóban nem vagyok pszichiátriai beteg, bár szerintem egy perc alatt beskatulyáznának. És szerintem az ilyne betegek nagy részének ugyanúgy valami olyan lelki baja van, ami más módon lenne kezelhető, nem hagyományos orvoslással, és így csak megnyújtják a szenvedésüket meg vegetálásba kényszerítik.
Szóval igen, én tisztában vagyok vele, vagyis az egyértelmű, hogy most mindez azután jött hoyg 'beleturkáltunK' a tudatalattimba egy oldással, sőt utána még volt pár másik is, amik viszont ragyogóan helyretettek dolgokat, csak éppen ez kezelhetetlen és abszolút az oldás hatására tört ki. Ez igaz. Akinél voltam, most is járok, most főleg csak beszélgetni, azért nem tudja ezt helyretenni, mert én nem akarom. Most ez tudom, hulyén hagzik, de egyszerűen nem akarom azt akarni hogy élni akarjak!!! Kineziológiai oldás meg anélkül nem működik hogy te, a páciens ne akarjad amin dolgoztok. Megpróbáltuk párszor még főleg az elején, de ha én nem teszem meg oldás közben azt, ami ennek az oldására irányulna, mert mivel nem akarom hoyg élnem kelljen, nem tudom megtenni, akkor nem megy. Amiről egyébként tapasztalatom, hogy egy kész csoda a hatása ha lehet csinálni.
Na, én nem tudom mi az a látó meg ilyenek (jó, el tudom képzelni), és ez az ember soha nem mondott magáról ilyeneket, nem is hírdeti magát sehol, én is csak valakitől kaptam a számát mint sima kineziológus, de számomra csak sok sok alkalom után derült ki, nyilván addig el is szaladtam volna ha meghallom, mert nem lettem volna hajlandó ilyesmiről hallani se, míg pár hónap múlva, mire kiderült, hogy mi a helyzet, addigra már változtam annyit hogy elfogadjam (nyilván ő ezt elejétől tudta, és csak akkor és arról beszélt, amit már el tudtam fogadni), szóval, ő szerintem az, amire azt mondják látó. Nincs rajtam szellem vagy ilyesmi, mert volt hogy ilyenről beszélt, hogy vannak akiken van, rajtam nincs. Azok alapján amiket ő mondott (nem akarok erről itt sokat írni, de például kapott információt előző életeimről, meg a jelen életem feladatáról, hoyg merre kellene indulnom hogy kikerüljek ebből), meg amit Éva is írt nekem magánba is, meg ide is, én hiszek abban, hogy igenis, én előző életemben, életeimben öngyilkos lettem, nem vittem végbe, és most ugyanez az érzés jön fel ami miatt akkor feladtam (ez az ember azt mondja, valószínűleg uygnaaz volt mint jelen életemben, hogy nem jöttem rá, mi a feladatom, teljesen eltértem az utamtól, így írtó rosszul éreztem magam, minden rosszul alakult, és emiatt adtam fel ugyanigy, mint most akarom), és az is lehet tényleg, most ez jött fel az oldásokkal, szóval valami a saját tudatalattimon is túlról, ahogy Éva is mondja. de az is lehet, és ez a saját értelmezésem, azért lett ez egyszerűen (és akkor az oldás csak egy eszköz volt ehhez, mert valamiképp el kellett idáig jussak hogy átéljem), hoyg átéljem most ugyanazt és most kibírjam és megoldjam és túléljem és így fejlődjek.
Viszont azért hozzáteszem, volt nekem egy olyan multam, amiben már voltak öngyilkossági kísérletek (amik elött ennyire szarul sose éreztem magam, tiszta játék volt ehhez képest), és akkro szó sme volt semmi oldásról ami kihozta most ezt, hanem az cska magából a szar életemből eredt. Szóval simán azt is mondhatom, mivel fel tudom sorolni, mi az ami annyira rettentően szar az életemben, hogy nem akarom folytatni iylne körülményke között tovább, és abszolút ezt érzem hogy emiatt akarok meghalni hogy úgy érzem, soha semmi sem fordul jóra úgyse, szóval az is lehet, most is csak az van hogy nekem tényleg nagyon rossz, és idáig bírtam, de már nem reménykedek pozitív tapasztalatok híján már nem bírok tovább, így csak ezért van az egész, egy tök szipla eset, és semmi titokzatos oka nincs...
Szakemberek: hát nem tudom. Ez baromi nehéz. Orvoshoz, pszichiáterhez már az elején sem mentem, azért sem, mert én nem veszek be semmit, ami elvenné tőlem a saját érzéseimet, bármilyen pocsékok, és azt a reményt, hoyg ha nem bírom, öngyilkos lehetek. Mármint, hogy bármi elhitesse velem hamisan, hogy mégis érdemes élnem, vagy ilyesmi, miközben én tudom, hogy nem. Pszichológus ilyesmi beszélgetős szóba sme jöhet, plusz képzelje már el valaki, amint előző életekről, életfeladatról, meg hasonlókról kezdenék beszélni, vajon hol kötnék ki... Másféle szakember, amiket említetek itt: tudom, hülyén hagzik, de ez az ember, aki segít nekem, hát nekem kb még soha ilyen erős érzésem nem volt senkivel sem hogy én jó helyen vagyok, pont vele kell beszélgetnem például (és nem azért mert nincs kivel beszélnem, hanme mert érzem, hogy ő tud segíteni - csak talán még nem tartok ott hogy sikerüljön). Ettől függetlenül látjuk, hogy hol tartok, szinte sehol, és nem tudom, meddig bírom, de volt jópár alkalom, amikor egy beszélgetés kiszedett a legdurvább állapotokból is. Pedig sokszor a felét sem hiszem az eszemmel annak, amiket mond. Van, ami úgy fejbevág, hogy hetek múlva hiszem el. Ettől függetlenül néha szinte megpróbálnék bármit, elmennék még bárkihez, megnéznék más módszereket, de anyagilag sem túl egyszerű, meg egyszerűen fogalmam sincs kihez és minek........ Máskor meg persze leginkább nem mennék senkihez, mert nem engedem magamat nehogy élni kelljen végül. Máskor meg mert azt gondolom, ez az én menetem, és kapkodhatok fűhöz-fához, belülről fog eldőlni.