Ha megvilágosodott mesterekről kérdezzük ezt, nem épp Ők azok, akik képesek megszüntetni az elkülönültséget és kapcsolatba lépni a teljes tiszta tudással, amelyben nem értelmezhető a külön korlátja, mert minden végtelen egész? Gondolom így a mesterek közötti egyeztetés megtörténik, hiszen egymással is eggyé válnak.

Hogy a kapcsolódásokat egymás között miért nem kötik az orrunkra? Hisz még azt is nehezen fogadjuk be, hogy lehetséges az út és elérhetjük a megvilágosodást tanulásaink vonalán. Ezt a tapasztalást mindenki egyénileg tudja átélni, akármennyi mester mondja el millióféleképpen, milyen az, hogyan jutott oda, az csak iránymutatás lehet, míg magunk is részeseivé nem válunk.
Amikor bizonytalanul tapogatózva tanulunk, az egónak egy mester tanításait is nehéz elfogadnia, hogy viselné azt, hogy több mestert lát maga előtt, amint különb szavakkal mondják el ugyanazt, látszatra vitatkozva saját igazukon? A szándékkal minden út egyhez vezet, de ehhez még egyénen belül is végtelen a variáció, amit végigjárhat, nemhogy a mester, akit választhatunk, mert az is tőlünk függ, kit vagyunk képesek elfogadni, legalább közelítően megérteni.

Azok a mesterek pedig, akik maguk is tanulnak, akiknek képességük van, de még nem teljesek az érzékelésben, tudásban, tapasztalásban, lehetnek egoisták, hiszen épp az ego egy-egy részletétől nem tudtak még megszabadulni a megvilágosodáshoz, addig pedig épp úgy vigyázniuk kell saját útjukra, mint bármely mezei embernek. Biztos, hogy figyelnek egymás tanításaira, tevékenységére és biztos, hogy tanulnak is ebből, hogy fizikai mértékekben is találkoznak és egyeztetnek, mind saját tanulási folyamatuk, mind tanításaik érdekében. Ám a felemelkedésig mindannyian emberek vagyunk, akár megvilágosodottan, akár vakon és még a mestereknek is dolguk van az emberség tapasztalásával, és nem éppen az, hogy kápráztassanak fizikai képtelenségekkel, hanem példaként éljenek előttünk a mindenki számára lehetséges átváltozással.
Amikor hamisnak, pénzhajhásznak bélyegzünk egy mestert, abból is inkább tanulni kéne, arról, milyen könnyen ítélkezünk mások felett ismeretlenül, és arról, mi hogyan tennénk, hogy maradnánk tiszták hasonló kihívás, próbatétel esetén. Csináljuk jobban, üdvözüljünk becsvágy nélkül, hálával és alázattal, milyen könnyű is az...

Hasznosabb lenne azt a kérdést vizsgálni, mi magunk hogyan juthatunk közelebb teljességünkhöz, mivel segíthetjük magunkból önzetlenül, külsőséges dicsőség nélkül a közösséget, a mindenséget, gyógyíthatunk, adhatunk tudásunk szerint, mint kérdőre vonni egymást és másoktól várni a megoldásokat még saját üdvösségünkre is.