Nem szeretném megbántani a lelkes rajongókat, abszolút szubjektív vélemény következik.

Az utóbbi időben rászoktam arra, hogy ha kezembe akad egy spirituális tanítói szándékkal írt könyv, akkor 10-20 helyen kinyitom, azokat az oldalakat elolvasom, és az olvasottak alapján levonom a konzekvenciát, miszerint érdemes-e elolvasnom vagy sem. Az Anaztázia sorozat nekem itt el is bukott. Igyekeztem olyan oldalakat keresni az összes részből, ahol épp Anasztázia bölcseleteiről olvashatok, és bár nagyon kerestem az értéket, egy olyan oldalon sem sikerült kinyitni ahol nem valami rózsaszin, túlidealizált maszlag vagy leányregénybe illő naiv bugyutaság szerepelt volna benne "bölcsességként". Ettől persze lehet hogy van benne egy-két olyan mondat amiben található érték, de azért a két mondatért ma már nem olvasok el egy egész könyvet...
Talán ismeritek azokat az itt-ott még ma is kapható olcsó fali posztereket: csillagos éjszakában vágtató fehér ló, hosszú sörényét fújja a szél, a háttérben vízesés és az égen a telihold fényében kirajzolódik egy szőke lány arcképe, szemében könnycsepp. Na nekem ez a kép ugrott be a könyvekbe beleolvasva.

Nagyon egyetértek Szeklicével. Nem lenne helyes redukálni a szeretet fogalmát a tettre, cselekvésre, de kétségtelen hogy az egyik legjobb gyakorlási módja az, ha cselekedeteinkben kifejeződő szeretettel viseltetünk az élet minden megnyilvánulása iránt. Maga a Szeretet egy létállapot, egy olyan nézőpont amiből a világ egészére tekintve észrevesszük annak tökéletességét és ártatlanságát. Az a hozzáállás ami mögött valamilyen vágy vagy akár segítő vagy bármilyen szándék áll, amelyik két vagy több fél közötti kölcsönhatásokról szól, amelyik elmúlik, ami változik, az nem maga a Szeretet, "csak" annak megnyilvánulása egy bizonyos szűrőn átengedve, és legtöbbször inkább egyfajta érzelemnek nevezhetjük. "Valamikor szerettem XY-t de ma már nem" - ez világos jelzése annak hogy az illetőt valójában sosem szerette, legfeljebb függő viszonyban volt egy bizonyos vággyal vagy érzelmi hatással kapcsolatban.

Talán még fontos, hogy a szeretetnek nem kell naivnak is lennie. Lehet szeretni az éhes farkast úgy is, hogy nem engedem be a bárányok közé. Nagyon szeretem ezt a mondást. Sokan a szeretetet hírdetői közül elkövetik azt a hibát hogy eljátsszák a jótét lelket, és kivetítik a világra saját értékrendjüket és ítéleteiket, amik bár szépen hangzanak, megvalósításuk után gyakran katasztrofális következményekkel járnak, lévén hogy fel lett ültetve egy bizonyos, a jelen valóságában és összefüggéseiben nem létező idealizmusnak (lásd például azon családok esetét akiket egyes "jótét lelkek" a putrikból új házakba költöztettek az emberséges lakókörnyezethez való jogra hivatkozással, az új lakók meg egy éven belül eltüzelték a padlót és ablakokat...)

Hát, azért én Jungot és társait nem nevezném materialistának... :)

Doreen Virtue 185

(Forrás: 2003 júniusi előadás, 3. rész, 2' perc körül)