"A hit, a bizalom abban, hogy nem vagy magadra hagyatva,"

Most egy nagyon fontos dologra mutattál rá.
A félelmekbe való beleugrás ilyen módon bizonyítása a hitnek :)) És ami még fontosabb, biztosítéka annak, hogy semmi olyan nem történhet velem,aminek ne kellene megtörténni.

Valójában itt nagy hiányosságát látom a bibliának, illetve talán a nyelvezete az, ami miatt nem mutatkoznak katartikus élményként az ezektől való megszabadulások.

Régebben jártam gyülekezetekben, és láttam ilyen úgynevezett "szabadulásokat" bitang látvány.
De a bibliában olvasva nem ér el ez a hatás pedig vannak leírások démonizált emberekről, és azok megszabadulásának történetéről, de a hatások, a belső történések nincsenek leírva.

De a lényeg, hogy a félelmekkel való szembekerülés, vagy inkább a harc, a meggyőzés, talán önmagam meggyőzése, arról, hogy ezek mitől alakulnak ki, és a félelem maga már inkább egy "külső réteg" valamin, amiről nem akar tudomást venni az ember, vagy ha akarna is nem mer, mert a félelem távol tartja attól.

Mi az a titok, mi az amit ennyire őriz belül a sárkány, és itt óhatatlanul összekapcsolódik a két cikk (Paff a belső sárkány és ez)

Az villant az elmémbe, amikor Isten miután kiűzi az embert a kertből, a bejárathoz kerubokat állít, hogy őrizzék a bejáratot, nehogy az ember vissza tudjon menni a kertbe.

Valami olyan dolog van az emberben, amitől az ember távol van tartva önnön félelmei által.
Ha sikerül az embernek a félelmeit legyőzni, és ez csak Isten segítő ereje által lehetséges, akkor az ember talán képes lenne visszahelyezni magát az Isten-ember, a szellemi ember tiszta ártatlan állapotába?

A kertben való Istennel együtt létezés állapotába?
A félelmek mik is tulajdonképpen? Nem is a sárkány, nem is a kerubok hiszen azok csak kiváltják a félelmeket. Hanem a félelmek ugyan olyan megfoghatatlanok, mint a szeretet, valami ami legyőzendő úgy, hogy fogalmunk sincs a kilétükről.

Nem félelem lelkét kaptuk. Lélek, tehát élőlény, lények, melyek valami módon akadályoznak, hogy eljuthassunk a mennünk élő Istenhez, az igazsághoz, a szeretethez, a kötelékeinktől való elszakadáshoz.

Kötelékek, melyek a hazugságvilághoz kötnek bennünket.
A félelmek tehát olyan valamik, amelyek elrejtik az igazságot az ember elől.

Az Istenbe vetett hit mi is tulajdonképpen? Bizalom, abban, hogy Isten védelmébe veszi azokat akik szembeszegülnek félelmeikkel? Állj ellene és elfut előled? Hú ez így nagyon profán. Hogyan lehet ellenállni amikor olyan menekülési pánik lesz úrrá az emberen, aminek hatására semmi más nem jut el a tudatáig csak a menekülés.

Egyszer tapasztaltam ilyet, nem játék dolog, nincs mellé beszélés, menni kell...

Én szívesen olvasnám a téma egy bővebb kifejtését, amit itt most nem tettél meg, hiszen a tékozló fiú története az ember - Isten kapcsolat lényegének egy olyan kimeríthetetlen mondanivalójú szimbóluma, amit nem tudunk elégszer, és elég mélyen tárgyalni.

Hogy az igazsággal nem törődünk, és elkerülni próbáljuk, ahhoz annyi kiegészítést mindenképpen hozzáfűznék, hogy valójában félünk az igazságtól.
Nem azért kerüljük, mert nem akarnánk igazságban létezni, hanem mert olyan borzasztó élményeket szolgáltat az igazság a számunkra amelyekkel nincs erőnk szembenézni.

Amikor meditációimban magamtól állok meg a küszöbön, nem kell cerberus ahhoz, hogy ne lépjek át határokat, mert amit onnan látok, már az elborzaszt magamban.

Bemegyek a belsőszobámba, de igazából csak a küszöbről nézem, hogy mi van odabent, mert nem merem magam átadni neki. Pedig az is én vagyok, sőt...

A tékozló fiú történetének egy domináns pontja az alsó holtpont, amikor megelégeli a disznókkal való együtt fürdést, amikor meglátja, hogy hova jutott, amikor felismeri, hogy ő nem odavaló, amikor ráeszmél az atyai tekintélyre és alá tudja vetni magát annak.

Alázattal oda állni, és azt mondani: Nem vagyok méltó, hogy egy legyek a béreseid közül...
Ugyanakkor micsoda érték az ami visszakerül az atyai házhoz, mind azzal a tapasztalattal amit megélt, amiről a mindig az atyával lévő fiú semmit nem tud, mégis a lázadozó dorbézólónak örül és ünnepel az atya, nem a tisztának aki sosem mert atyja ellen lázadni. Az a fiú aki megtapasztalta a világ mocskát és vissza vágyott, elfog-e menni még egyszer? Ki lesz majd hozzá hűséges? Aki majd most kezd lázadozni, vagy aki már "betörve" visszatért?

A rózsakeresztes rendnek van egy hasonló története, amit Gyöngy himnusznak neveznek, melyben az ember vissza szerzése a cél és a történet csúcspontja, hogy igazgyöngyként tér vissza az atyai házba. Jézust küldi, hogy szerezze vissza a tékozló embert (fiút) az ellenségtől.

És itt már a szőlőműves példázatára és a többire is ki kellene térni, mert kiderül, hogy minden példázat egy egységes rendszert mutat be, azok nem külön történetek, hanem szervesen egymás részei.

Ha tehát sikerül kilépnünk a materialista gondolatvilágból, és nem a matéria működéseiből próbálunk a lélek dolgaira következtetni, akkor rájövünk, hogy nem tudjuk mi az igazság. Alapállapotunkban tehát az Isen szempontjából azért van leginkább szükségünk hitre, mert az tulajdoníttatik igazságul, vagyis a megmenekülésünk alapja és eszköze ily módon a hit.

Persze ez a kereszténység szempontjából van így.

Kérdés, hogy van-e mód arra, hogy megtudjuk az igazságot? Az igazságot, ami valójában a matéria világán kívül helyezkedik, amiről Isten is tudja, hogy nem tudjuk, és nincs is elvárása felénk ezzel kapcsolatban, annyi pusztán, hogy higgyünk, hiszen ez az egyetlennek látszó útja a megmenekülésünknek. A másik és nem tudom, hogy egyszerűbb, vagy éppen bonyolultabb útja, ha megismerjük a valódi igazságot, amely igazság felszabadítana bennünket, nyilvánvalóan az igazságtalanság a tudatlanság a hazugságok alól, amely hazugságvilágot az anyag-ember állít elő tudatlan, igazság nélküli, ezáltal hazug világában.

A gondolataink tehát nem vezethetnek minket semmilyen módon igazságra, hiszen a gondolkodás a fizikai test fennmaradásához nélkülözhetetlen. Igazságot ugya is nem találhatunk közte, mivel egy olyan világ történéseit dolgozzuk fel gondolkodás által, amely világról immáron tudjuk, hogy teljesen igazság nélküli.

A hazugságok átgondolása, nem válhat igazzá sehogy sem.
A tudatosság kérdése is felmerül, hogy akkor tulajdonképpen miben is vagyunk vagy nem vagyunk tudatosak?
Ha a matériához kötötten vagyunk tudatosak, akkor a hazugságvilág mélységeiben leszünk egyre tudatosabbak :)) sajnos ez látszik.

Ha azonban sikerül az igazságot megtudnunk, tehát megismerhetjük valamilyen módon a lélek mozgásait, akkor az igazság tudatosodik bennünk, így már tudatosságunk az Istenhez közelít minket, és bontja le rólunk a hazugság-világ rétegeit.

Úgy néz ki tehát, hogy a tudatosság egy tisztulási folyamat amiben nem magunkba gyűjtünk egyre több tudást, hanem a tudatlanság rétegeit hámozzuk le magunkról általa.

Az igazság sokféle módon megtudható, részben legalább is. Én a családfelállítást választottam erre a célra, bár a családfelállításnak nem az igazság felderítése az elsődleges célja, hanem, hogy a szeretet-rendek helyreálljanak, és a résztvevőknek nem feladatuk az igazságot megtudni egy adott klienssel kapcsolatban, de lehetőség van erre is.

Kérdés, hogy fel meri e vállalni valaki önnön valódi valóságát, önnön igazságát, ami az anyag-maszk hazugságvilága alatt próbál előtörni.

Családállítások során az látszik, hogy az igazság ismerete sokszor felfoghatatlan és elfogadhatatlan az ember számára, idő kell a feldolgozáshoz, de mégis elindul valami a családi lélekben ami a szükséges változást és a családi belső lelki rendet helyreállítja végül és elindulva az igazság megismerésének teljessége felé, egyre tudatosabbá válik az igazság, szembesülésünk vele pedig könnyebben feldolgozhatóvá és szokásunkká válik.

Ráeszmélni végül, hogy teljesen mindegy mi zajlik a fizikai világban, mert az egy teljes káosz, rendet tenni pedig nem lehet csak az igazság felszínre hozása által.

A rend alapja ugyan is jól látható, hogy az igazság egyedül, s amíg hazugságok világában gondolkodunk istenről, bizonyosan nem juthatunk el Isten valóságának megismeréséhez, tovább szaporíthatjuk értelmetlen és értéktelen ideáinkat róla, aminek nyilvánvalóan semmi kapcsolata Istennel vagy az igazsággal, vagy a szeretettel, mert e fogalmak az igazságban egyé válnak végül.

Búcsúzóul:
http://www.youtube.com/watch?v=IWDf-3SuGdg