Szerintem is fontos, hogy megértsük mi miért alakult így, mert csak így válhat belőlünk jó, ill. jobb szülő. Minden ember azt akarja megadni a gyerekének, amit ő nem kapott meg.... ez egy ördögi kör, mert mindent senki nem tud megadni, de ha valaki szeretet nem tudni adni, az nagyon fájdalmas, főleg ha egy szülőről van szó. Nem csak a gyereknek fáj, de a szülőnek is.

Én is sokszor hibáztatom a szüleimet, ha ezt és ezt tették volna, más lenne, de most már ez van, ők azért nem tudtak tökéletesek, vagy jó szülők lenni, mert az ő szüleik is sok hibát elkövettek, ahogy mindenki, de ha ezeket nem vennénk észre, úgy gondolom, mi nem tudnánk változtatni ezen. Mert a gyerek akarva akaratlanul elsajátítja a szülei viselkedését, gondolkodását, problémamegoldóképességét, vagy problémamegoldónemképességét stb. És ha a gyerek felnőtté válik, ő is ugyanúgy tesz majd mint a szülei, de az már az ő felelőssége, hogy kinyitja-e a szemét és felsimeri a szülei hibáit vagy sem. Ha sikerül, akkor tanulhat belőle és így válhat belőle jobb ember.

Nagyon haragszom a szüleimre, mert nem szerettek igazán, még most sem, de így legalább már azt tudom milyen nem szeretnék lenni, milyen életet nem szeretnék élni. De nagyon rosszul esik, mikor látok egy sikeres boldog kiegyensúlyozott embert, mert az ilyen emberek mögött mindig olyan szülők állnak, akik szeretik. Nekem ezért 100szoros energiát kell belefektetnem, ha magabiztos, kiegyensúlyozott szeretnék lenni, azt az energiát is bele kell tennem, amit a szüleim nem fektettek bele..... és rohadt nehéz, mert az ember EGYEDÜL van, hisz nincsenek szülei.

És éppen abból adódik sok gond a felnőttkorban, ha a szülők nem tudtak szeretet adni, hogy a gyerek nem tudja magát szeretni, hisz akikre felnézett, ők sem szerették, keresi a hibáit és elveszettnek érzi magát és a miértekre keresve a választ néha el-el téved, de újra és újra talpra áll, mert nem tudja feladni, azt hiszi mindenki utálja mert a szülei viselkedését vetíti le másokra, és ez kegyetlen, mikor az embernek nincs normális önértékelése és idegennek, elveszettnek érzi magát ebben a világban. Csak magára számíthat. És a küzdelmei során újból és újból szembe kell szállnia a szüleivel, akik még ilyenkor sem tudják támogatni, inkább megnehezítik azt, amit ők okoztak. Elismerésről, megbecsülésről ne is beszéljünk.

Eléggé öszetett a dolog és nem könnyű, több évet/évtizedet igénybe vesz. Persze a végén majd elmondhatjuk, így legalább nem volt értelmetlen az élet, mert egész életemben azon dolgoztam, hogy más legyek, hogy jobb legyek, hogy jó ember, jó szülő legyek....