Merengtem még tegnap a telefonszámos üzenete után, hogy írjak-e neki. Végül úgy gondoltam nem fírtatom, nem "bántom" tovább.
Óriási lépésnek, nyitottságnak tartottam, hogy megadta a telefonszámát és felajánlotta, hogy beszélgethetünk. Kinyílt a nagy szív gondoltam: ez az ember tényleg óriási....és mire odaértem bevágta az arcom előtt. Ma se blog, se ő, se telefonszám. Persze ez a visszalépés azt mondatja velem, minek hívnám fel....
Elolvastam azt a blogot, amin izi....mit is csinál? Kipanaszkodja magát a fél világnak? Hogy ezek a gonosz hozzászólók kibillentették őt a nem létező egyensúlyából... Azzal a néhány kérdésemmel és meg nem értett dologgal én is köztük vagyok. De tudod mit Izi! Nem érdekel.
Most ne haragudjatok már, de senki nem bánt vele dúrván! Emlékezzetek már skorpióra! Ő mégsem hátrált meg, kitartott amellett, amiben hitt. Igaz, hogy javarészt butaságokat csinált és végül Sanyi kipenderítette, de stabil volt.
Szóval olvasva a sorokat kezdett felmenni bennem a pumpa (nem fojtom el most sem), hogy mit sajnáltatja ott magát? Miféle szeretetre törekvő az, aki ennyi után elszalad? Pontosan ezzel mutatta meg, hogy mennyire kicsi az a kapu, amit ő nagynak nevez. És a megbocsátás? A tévelygők (én és a kritizálók)elfogadása, átdolgozása hol marad?
Nézegettem közben a képeket is. Az egyik pillanatban valamin megakadt a szemem. A szemei mögül valami óriási tragédiának az árnyékai tűntek ki. Nagy csalódás és elvesztés fájdalma...egy borzasztóan sérülékeny és érzékeny szív lenyomatai...
Egy pillanatra elszégyeltem magam. Talán nem, vagy másképp kellett volna kérdeznem. Azután eszembe jutott, hogy ő miben hisz. Aki eddig és ide vezette, továbbra is ott lesz mellette.
Nagy érzékenysége ellenére is azt mondom, már készült erre a hatásos kilépőre és csak az indokra várt. Szerintem nem kellett volna. Ez inkább a közönségnek szólt.

Máté