Sziasztok!

Köszi a témát Jessica!
Egy kicsit másként tenném fel a kérdést, de a témánál maradva: Ki az, aki szabad akarattal bír?

Buddhanita, nem igazán értek egyet azzal, hogy a keresztlányod szabad akaratából választotta az "őrjöngést". Éppen vele folytatott szeretetteli beszélgetésed ébreszthette rá arra, hogy választhatott volna mást is ehelyett. Ráébredt, hogy az érzelmei ragadták magukkal, és hogy ez nem feltétlenül kell, hogy így legyen. Ezért (is) szégyenkezett.
A felnőttek mindezt bonyolultabban csinálják. Kifinomult hiszti és zsarolás: ha leviszed a szemetet, és dolgozol rendesen, kapsz meleg vacsit és nem lesz izomlázad a csuklódban, vs: ha gondoskodsz rólam, lesz pénzed műkörmöshöz menni, és sok ilyesféle játék.

Éva. Szerintem, amíg az utunkon járunk, addig determináltak vagyunk (a magunk által magunkra vállalt út által determináltak) egy (több) feladatra. Így van: Ha a megoldás irányába lépkedünk, nincs pofon, ha lelépünk az útról, jön egy halk figyelmeztetés, aztán cirógatás, egy kis tasli, pofon, orrbavágás. És ha még ez sem lenne elég, vannak hathatósabb eszközök is. :)
Szóval, szerintem nem csak a visszaterelgető pofonok miatt nincs (még) szabad akaratunk, hanem az utunk miatt sincs.

Felfogásom bizonyos szempontból közelebb áll Zoeya felfogásához. Úgy éljük meg, mintha szabadon választanánk ezt-azt.
Utólag ébredünk rá, hogy hisztis kisgyerekként reagáltunk, feldühödtünk, vagy éppen a szomorúság temetett minket maga alá. Adott eszköztárunknak, jellemünknek, tudásunknak, hangulatunknak megfelelően reagáltunk. Amíg az ember REAKTÍV, nem él szabad akaratával, csak annak lehetősége van meg számunkra. Ha minden helyzetben PROAKTÍV az ember és képes nyugodt, toleráns és szeretetteli maradni, akkor szabaddá válhat.

A csillagok hatással vannak ránk - egy darabig. Azt mondják, túl lehet lépni ezen a meghatározottságon is. (Szerszámkészlettel érkezünk a Földre, melyek bizonyos dolgokra hajlamosítanak, másokra nem.) A tipizálás, kategóriákba sorolás (csillagjegyek) nagyon jól alkalmazhatók amíg reaktív az ember. Egy másik szinten viszont túlhalad az ember ezeken a fajta meghatározottságokon. De ez már a megvilágosodás témakörébe torkollik, úgy vélem.

1. Amíg zaklatottá válunk ("külső","belső") események (pofonok) hatására, nem uraljuk az életünket. Nem szabad akaratunkból cselekszünk.

2. Ha észrevesszük, hogy a pofonok csak "jót akarnak", esetleg visszatalálunk az ösvényünkre, azaz, uralni kezdjük az életünket. Csakhogy azt az életet kezdjük uralni, amit feladatul magunkra róttunk. Tehát, egy meghatározott feladat végrehajtásáról van szó. Ezért lehet úgy, hogy még az sem tekinthető a szabad akarat alkalmazásának, ha a "helyes" úton járva hozok döntéseket. (Bizonyos meghatározottságokon túlléptem, de mások kerültek a helyükre.)

3. A szabad akarat - érzésem szerint - ott kezdődhet, amikor az ember felismeri (mélyen megrázza), hogy nem szükségszerű ez az út sem. Kiléphet ebből a játékból, mert rájött valami fontosra.
Úgy értem, ha pl. valakit egyik életében mondjuk a férje megfojtott, mert hűtlen volt hozzá, és a jelenlegi életében (bár nem tudom ez mit is jelent pontosan) azt kellene megtanulnia, hogy (szerepcserét követően) meg tudjon bocsátani párjának hűtlensége miatt (és ne fojtsa meg cserében), és észrevegye, hogy ez miért történt - szóval, ha eszerint is él, attól még nem vált megvilágosodott lénnyé.
Az valami sokkal hatalmasabb és mélyebbre hatoló felismerés lehet.

Amikor az ember felismeri, hogy szabadon választhat és szabadon is választ magának utat, akkor él szabad akaratával. Ez a Bódhiszattva fogadalom (remélem nem írtam sok hülyeséget, mert nem vagyok buddhista). Kivívta a jogot, hogy kilépjen a létforgatagból, mégis azt VÁLASZTJA (semmilyen kényszer nincs karmikusan, se +, se -) hogy nem hagyja el embertársait, segíti őket a megvilágosodás elérésében.
Szerintem.

Ölelésem :)

J

Egyetértek Buddhanitával. És nem csak azért, mert én is vettem "ezoterikus lottót". :)

Más topicban írtam ugyan, de ide is illik: vannak olyan bölcsek, akik szükségszerűnek ítélik meg az idő illúziójába való bonyolódást. A tudásért keményen meg kell dolgozni, meg hogy lehetőleg sokmillió létidőn keresztül kell vergődni magunkat, stb. (Az is igaz, hogy más bölcsek meg nem látják, hogy a többieknek bizony nagyon is szükségük lehet arra az illúzióra, a fejlődésükhöz.) Szerintem, a munkához való viszonyulásunk is különböző lehet. :) Meg a judeo-keresztény világkép ránk gyakorolt hatása is. (arcod véres verejtékével szerzed majd meg betevő falatodat) Szerintem, létezhet könnyedebb, elegánsabb út is. Ami nem feltétlenül jelent menekülést a problémák elől. Sőt! Azt is jelentheti, hogy végre van bátorságom elébe menni a problémáimnak. Ehhez mit szóltok? :)
Ahelyett, hogy kacskaringós utakon haladnék - gyönyörű tájon - fogom magam és egy huszárvágással lerövidítem az utat. Még az is lehet, hogy bizonyos szempontból nehezebb lesz, mint csatangolni arra amerre éppen visz a lábam.

A puding próbája egyébként is az evés. Amíg nem tudom miről van szó, egész szép kis elméleteket tudok kovácsolni róla. Egyrészt, lehet, hogy nincs is pálmalvelem. (Ekkor visszaadják a regisztrációs díjat.) Ha pedig értesítenek arról, hogy van, még mindig dönthetek úgy, hogy nem érdekel (mégsem megyek a problémáim elébe), harmadsorban, ha meghallgattam is dönthetek úgy, hogy nem érdekel mit hordtak össze a hajdanvolt bölcsek (rólam). Szóval, a szabad akarat megmarad. (a látszata legalábbis) A jóisten megengedi, hogy olyan hülye legyek, amilyen csak lenni akarok, és olyan sokáig, ameddig csak akarom. :)

Egyébként ez a fórumozás sokkal inkább jelenthet mankót. Mégpedig olyat, ami segíthet is az embernek feljebb kapaszkodni a hegyoldalon, de lehet olyan hátulütője is, hogy elgyengíti az ember "spirituális izmait", vagy az önmagába vetett hitét. Ha nem elég jó az önértékelésem, még nem tudom szeretni önmagam, elszomoríthatnak, vagy éppen fel is bosszanthatnak mások megjegyzései.

Sokféle eszközt használhatunk az úton. Ez most talán picit hajmeresztőbbnek tűnik, mint azok, amelyekről korábban hallottunk. Vérmérséklet, tapasztalatok, jellem, gondolkodásmód befolyásolja, éppen melyikre rezonálunk. Szerintem.
Szerintem létezhettek bölcsek (ma is léteznek), akik a jövő pontenciáljaiban úgy olvasnak, mint mi a napilapokban. Észlelik a döntési csomópontokat. Nem mondják meg, milyen döntést hozz, csak jelzik, hogy milyen döntési helyzetben vagy (leszel). Tarot, Ji King, asztrológia, inga, SVT. Soroljam tovább a mankókat?

Ezzel még mindig csak az elménket izmosítottuk.
Az okos ember tudja mit kell tennie, a bölcs megcselekszi.

Ölelésem! :)

Sziasztok!

Szerintem, az alábbi kérdéseket is érdemes lehet megvizsgálni ebben a témában:

- Ki mondja a Mesterről (rinpoche, szektavezér, guru), hogy nem tiszta? Milyen szándékkal mondja ezt?
- Mennyire meggyőző számomra az, ha bizonyos információk áramlanak felém egy emberrel kapcsolatban, akit korábban mesternek tartottam? Mi történhetett velem? (Hogy rezonáltam ezekre a hírekre.)
- Valóban szükségünk van-e mesteri útmutatásra? Ha igen, kiére?
- Miért jelenthet biztonságot a kitaposott úton járni? De vajon tényleg kitaposott út-e az?
- Tényleg létezik obektív tudás? A mesterek segíthetnek hozzá?

Úgy érzem, ezekben a kérdésekben/re sem ad választ az elme. Kérdés, hogy meghalljuk-e a szívünk szavát. Mert a szív képes megsúgni, hogy hiteles-e a mester. Mindenki mesterünk lehet, akit az adott pillanatban mesterünknek érzünk. Pontosan az ő tanítására van szükségünk és pont akkor. Aztán, valamiért túllépünk a tanain. Megváltoztunk. A saját utunkon indulunk tovább. Amit magunkénak érzünk. Teljesen szubjektív módon. Persze egyedül kell az ismeretlenbe lépnünk, nem fogják a kezünket. Senki sem fog objektív térképet nyoni a kezünkbe szubjektív lelkivilágunk tanulmányozásához. A bölcsesség szubjektív, egyéni út. Az objektivitása (interszubjektivitása) az, hogy mások is járnak a maguk útján. És nem haltak bele. :) A mesterek segíthetnek, de lehet, hogy nem. Megtalál-e minket a mesterünk, vagy mi őt?

Namaste!