Én is gyakran érzek ilyet, de nem félálomban, hanem amikor leesik a vérnyomásom és megszédülök.
Olyankor minden pillanatnyi lesz, és végtelenül lassú, de én ezt nem nyomasztónak élem meg, sőt, kifejezetten boldoggá tesz.
Aztán belenézek a tükörbe és nem tudom, ki van benne :)
Szerintem mindenképp jók az ilyen érzések.

Ezt nem lehet leírni.
Ha valamiben nem hiszel, az nem létezik számodra. A világodat Te alakítod.
Lehetőleg mindenki úgy alakítja az életét, ahogy neki jó. (nem feltétlen az egojának jó, hanem a Magasabb Énjének. Ezt is hívhatod angyalnak)
Nem kérem, hogy felfogj, hiszen én sem tudlak Téged. :)
De ez nem baj :) Így színes a világ, hogy mindenki más.
Az a lényeg, hogy boldog legyél a világképeddel. És higgy benne.

Szerintem az csak jó, ha nem érzed magad ,,alacsony szintűnek".
De akkor hogy merült fel Benned ez az egész?

A ,,valóság" szürke hétköznapjai számomra egyre kevésbé léteznek, egyre jobban próbálom csodaként megélni a mindennapokat.
És nem tartom magam gyávának, csak mert nem hiszek a halálban.
Hogy csupán egy életünk legyen, és előtte-utána ne lenne semmi, azt el sem tudom képzelni. Mégis milyen lehetne a világ, ha nem tökéletes?