na ez az... itt sem konfrontálódom..;) és már meg is kaptam ezt a bélyeget...:)
lehet, hogy Erikától kéne órát vennem ;)

Na jó, igazából nem is igen éreztem rá késztetést.. talán egyszer, de azt meg is írtam...:)

Nem érzek ellenszenvet, inkább állok értetlenül...
már csak abból is látszik, hogy nem vagyok dühös rád, mert nem akarlak lépten-nyomon meggyőzni.

Szerintem csírája sincs bennem a rasszizmusnak. Mindig is vonzódtam Afrikába és a feketékhez, nem szoktam zsidózni, hihetetlen jófej meleg kollégáim voltak...

"igaz ember"? ezt a fogalmat meg nem is ismerem, nem szoktam ily módon besorolni embereket

Másoktól sokkal komolyabb beszólásokat kaptál, nem értem miért vagy rám kiakadva?? Inkább én érzem, hogy dühös vagy. Azért mert nem olvasom el a blogjaidat? Azért ez sem feltétlenül igaz, van amelyikbe már belenéztem. A kérdéseid többsége annyira más síkon mozog, mint ami engem érdekel, hogy ez az oka, nem pedig az ellenszenv.

Van igazság abban, amit írsz, ezt nem fogom letagadni, de nem azzal összefüggésben, amire írod.

A válaszod nem igazán érintett meg érzelmileg, akkor nem így reagáltam volna. Bár abban is igazad lehet, hogy talán nem is kellett volna bármit is válaszolnom, de nem tudtam szó nélkül hagyni, mert egyszerűen nehezen fogom fel, hogy valaki így látja a világot... De ez a te dolgod, nem kívánok beleszólni.

Ettől függetlenül, tény, hogy labilis tudok lenni érzelmileg, ergo könnyen kibillent sok minden a külső világból.
De sok esetben egyáltalán nem bánom, hogy minden szaron bőgök, sőt. Jól érzem magam tőle, hogy átélhettem azokat a dolgokat ilyen mélyen, jó érzés együtt érezni akár egy mesefilm szereplővel. (Lehet, hogy ez furcsán hangzik, pláne egy férfinak, a férjem is sokszor néz, hogy miért szeretek sírni....:)

Hogy túl komolyan veszem-e az életet? Ez érdekes kérdés. Mi számít komolynak? Az tény, (és szerintem erre célzol), nehezen engedem el magam.

A mátrixos blogod nem olvastam, mert őszintén szólva, ha látom, hogy te indítod a blogot, már bele sem merülök (így is ülök több mint eleget a gép előtt), nyilván ott is találhatnék érdekes gondolatokat, felismeréseket, de valahogy nincs kedvem az oda-vissza győzködésre energiát szánni, meg a kérdés feltevés sem igazán motivál, inkább keresek más témát.

Egyébként meg nekem is volt egy blogom, amiben pont azt ecseteltem, hogy az esténként rám törő "ki vagyok" kérdésnél olyan érzetem van/volt, mintha csak egy mátrix lenne ez a világ és az igazit nem ismerem mögötte... de ez érzés volt, nem gondolat, és gondolom te máshogy értelmezed a mátrixod.

Én elég könnyen bevallottam magamról ezt a függőséget. (édesség limitált elfogyasztása mellett a második a listán :)
Nálam egyértelműen a kapcsolattartás hozta. Külföldön élve, ezt tartom az egyetlen megoldásnak, meg hát rám szakadt némi szabadidő...
Újabban ez az oldal a fő a netes függőségek között, de az emaileket is percenként nézem. Viszont hírek nélkül teljesen jól megvagyok, túlzottan is...