Vajon melyik mondat sugallta azt, hogy minden gondunk megoldódik a szüleink elfogadásával?
Persze feltételezem, tapasztalatból mondod. Bizonyára arra a kérdésre reagáltál, hogy ha valaki teljesen elfogadta a szüleit, akkor keresi-e az önmegvalósítást, és a megvilágosodást, vagy nem. A válaszodból arra következtetek, hogy az elfogadás megtörtént, de a keresés változatlan. Jól gondolom? Ha jól gondolom, akkor köszönöm a választ, mert bizony minden kijelentést ellenőrizni kell. Még Hellingerét is.

Gaz nincsen. Már több "gazról" kiderült, hogy valójában gyógyító hatása van. Azt a növényt nevezzük gaznak, amit nem ismerünk eléggé, nem tudunk vele mit kezdeni, nincs rá szükségünk, vagy nem olyan, amit elképzelünk a kertünkben, nem az elvárásainknak megfelelő.

Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.
(Petőfi. Téli világ)

Ez a két sor jutott eszembe a blogod olvasásakor. :)

Amit írsz, fontos dolgokat vet fel. Én személy szerint most két részre bontanám azt, ami azért (talán) összetartozik.

1, A boldogság. A boldogság nálam időközönként jelentkezik. Egyszerűen előbukkan. Tömött buszon, rendetlenség kellős közepén, gyomlálás közben, - amikor független a külső körülményektől. Egy belülről kifelé áramló „csendes, nyugalmas, egységérzés”. Nehéz megfogalmazni, mert ahhoz tudatosan fel kell idézni, az meg vagy sikerül, vagy nem.

A másik boldogság külső körülmények hatására önthet el: egy szép tárgy, egy kedves mosoly látványára, a nap melegének érzésére, a szellő simogatására, a csend hangjára.

Akkor érzem magam összességében boldognak, ha minél többször érzem a kettő közül valamelyiket, vagy mindkettőt. Ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy egy idő után alapállapottá válik az eddig boldogságként definiált érzelem, és már más impulzusra van szükség a megéléshez.

A másik az „élet”. Azt írod: …. Hogy szeressük és ÉLJÜK? …Szeretni sokféleképpen lehet. Élni sokféleképpen lehet.
Két kérdés merült fel bennem: Honnan tudod, hogy az agyalósok nem szeretik az életet? Miből gondolod, hogy nem élik az életüket?

Néha az az érzésem, hogy az élet élése az emberek egy részének tudatában azt jelenti, hogy jönnek-mennek, szervezkednek, rendezkednek. Ha valaki a szobában elmélkedik, az nem él. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem. De az sem biztos, hogy ha valaki folyamatosan lót-fut, az él.

Kétféle aktivitást véltem felfedezni. Az első, a külső aktivitás (jön-megy, pakol, folyamatosan) a másik a belső aktivitás (gondolkodik). Jó esetben hosszú távon egyenlő arányban fordul elő a kettő, de szerintem ez nem feltétele sem a boldogságnak, sem a boldogtalanságnak, sőt annak sem, hogy élem- e az életem, vagy nem.

Szóval, mindenki úgy boldog (vagy boldogtalan), úgy él (vagy éppen nem), ahogy a jelen állapotából, helyzetéből adódik. "Mostanában."

A lényeg, hogy Te az vagy. És örülj neki, élvezd minden pillanatát.

„Mindig azt a viselkedést választjuk, ami az adott pillanatban a legjobb” (NLP-s előfeltevés, alapvető meggyőződés, de nem szabály. Tégy úgy, mintha igaz lenne, és figyeld meg, mire jutsz. :)) Ha hasznos, érdemes beilleszteni a saját hiedelemrendszerbe.

Ha viszont úgy érzed, hogy ez a dolog rendben van, akkor más ok miatt nem tudsz kiállni magadért.