Igen Hermess, ismerem a libikókát, régebben élveztem is, mostanában azonban egyre inkább szédülök rajta. Most, hogy a szavaiddal élve "agyonizáltam" magamat részben játékosan, részben bevállalva a drámai utóhatást, jócskán el is gondolkodtam a bajok mélységén.

Nem igazán bírom a hullámvasutat, ezért igyekszem a középpont felé. Még meg kell tanulnom mosolyogni közben és elfogadni, hogy ebben csak magamra számíthatok. És még valami, miközben önmagamat bogozgatom, szeretném, ha a számomra igazán fontos emberek éreznék, mindezt önmagamért-értük teszem a magam módján.

Azt nem tudom, másnap baj-e. Nekem nem jelent katasztrófát, ahogy jön, úgy megy is a "baj", hogy helyet adjon másnak, mint ahogy ez a legtöbbünkre igaz, csak éppen nem ezzel a tartalommal. Nézz csak szét az oldalon.............:)

Elsőre is megértettem, csak még nem tettem a magamévá. :)

Ildikó idézetét érzem hozzám talán most a legközelebb, de annyival azért kiegészíteném a magam részéről, nem csak az a szabadság, ha megválaszthatom: kitől és mitől függjek, hanem az is; MENNYIRE.

Oshot olvasgattam és leragadtam az egyik gondolatánál.

"A szabadság egy kritérium: minden helyes, ami szabadságot ad neked, és minden helytelen, ami megfoszt a szabadságodtól. Ha szem előtt tartod ezt az apró kritériumot, az életed lassan minden téren elkezd a megfelelő kerékvágásba zökkenni, beleértve a kapcsolataidat, az elmélkedéseidet, a kreativitásodat, magát a lényedet."

Mostanában kezdem igazából figyelni önmagam, vajon megadom-e magamnak mindenben a szabadságot, azt, amire belülről oly nagyon vágyom. Nem, még nem tartok ott, mert ehhez hatalmas bátorság, önmagunk teljes felvállalása, a be nem látható következmények elviselésének képessége is kell. Bár lehet, hogy ez is csak az ego játéka, hiszen miért ne lehetne, hogy éppen az ellenkezője történik, könnyedebb, felszabadultabb lesz minden.

Belülről még ott a félelem, mi lesz ha......Pedig mélyen belül tudom, csak az lenne, amire annyira vágyok az életem minden területén. Csakhogy még vetítek, kombinálok, a felvállalás helyett halogatok és közben sokszor rohadtul érzem magam.

Miért olyan nehéz kimondanom a szeretteimnek, barátaimnak, ismerőseimnek, hogy most nem, vagy inkább soha. Nem vállalom, nem szeretném, mást akarok, azt, ami belülről már nagyon is megfogalmazódott és tisztán látom, az a helyes, a jó számomra, mégis sokszor mást mondok.
Milyen nehéz is szabadnak lenni - nekem -.

Megtalálni azt az egyensúlyt, amikor a szabadságomat még nem adom fel, de közben érzi az a másik; fontos számomra, szeretem, az életem fontos, meghatározó része. Ha a szabadságvágyam hagyom szárnyalni, beteljesülni, akkor ezerszeresen tudok adni, örülni, szeretni.

Ilyenkor teljes a világ, mert a szabadságom "döntött" és nem valamiféle megfelelési kényszer. Ennek az ízét csak mostanában kezdem el érezni és éppen a szerelemben gyakorlom. Nehéz lecke, mert a szerelem birtokolni akar, kisajátítani, az egész lényemet a saját képére formálná, ha hagynám. A szerelemben is csak a szabadság tud kiteljesíteni, cserébe bizalmat és őszinteséget adok. .......és szerelmet, olyan csodálatosat, melyből senki nem akar menekülni, mert a lényünk szabadon kiteljesedhet.
Légy szabad mellettem és én a saját szabadságom mámorában Neked adom azt, amit csak a teljes felszabadultság érzése adhat. Könnyedséget, játékosságot, végtelen szeretetet.........és mindent, amiről eddig még csak nem is álmodtál. És ismerd meg mellettem a saját szabadságodat, élj úgy, ahogy eddig nem mertél.

Számomra nincs szabadság VAGY szerelem. Vagyis éppen azon dolgozom, hogy ne legyen ott a VAGY !
Együtt, egymást erősítve legyenek jelen az életemben és tudom, ha valaki képes ezt megadni nekem és én viszont, akkor Ő egy személyben a Szabadságom és a Szerelmem.