Az igazi szeretet elfogadó, balzsamosan gyógyító és képes arra, hogy a legkeményebb kagyló páncélját is megpuhítsa, felnyissa. Nyíltságával, szelídségével, önnön jelenlétével hegyeket képes megmozgatni. Odatartja eléd a tükröt, de nem töri össze, ha nem azt látja benne, amit elvár, hanem elfogadja, amit a másik adni képes.

Az árnyékos oldalaid éppúgy szereti, vagy talán még jobban, mint a napfényeset, mert tudja, ha mellette kibújsz az árnyékból, akkor elfogadtad önmagad és erre mellette voltál képes. Az igazi szeretet nem türelmetlen, nem szab feltételeket, csak egyszerűen létezik és létezni hagy, szinte láthatatlanul, de annál nagyobb erővel.

Úgy nyílsz ki önmagad szeretetétől, mint hajnali köd után az első napsütésben a vadvirág. Nem is tudsz mást, csak szeretetet adni, hiszen olyannak szeretheted magad, amilyen vagy és olyannak szeretnek, amilyen vagy.
És akkor egyszer csak megtörik a jég. Szárnyakat ad a tudat, hogy az lehetsz, aki vagy. Az összes hibád, tévedésed, mellébeszélésed maga a múlt, csak a jelen létezik.
A karjaidat már nem fonod többé magad elé védekezőn, hogy a másik ne lásson beléd, hanem kitárod és elillannak a félelmek, az árnyak.

Most úgy gondolom, ilyen az igazi szeretet. De csak gondolom......

Mire gondolsz konkrétan Kedves Felacsó ? Aki elszánta magát az öngyilkosságra, annak a gondolatvilágába nem fér bele az élet szeretete. Egy csövön keresztül nézi a világot, amely teljesen sötét, a végén ott a fény, az egyetlen megváltás számára maga a halál. A szenvedés olyan fokot ért el nála, hogy a tudata teljesen beszűkült és nem lát, nem is képes észrevenni más megoldást, mint meghalni.

Elfelejti a legkedvesebb hozzátartozóit, nem tud arra gondolni, mi lesz velük, szóval semmi más nem érdekli, csak önmaga és az, hogy minél előbb véget érjen földi pályafutása.

A természetes halál előtti pillanat szerintem többféle lehet. Ha hirtelen következik be a halál, nincs idő a számvetésre. Ha pedig sejti valaki, hogy nem sok van hátra, - nos - , arra én is kíváncsi lennék, hogy lehet békésen felkészülni az elfogadhatatlan elfogadására.

Bár az is lehet, egész életünknek születésünktől fogva erről kellene szólnia, hiszen minden pillanatunk felkészülés a halálra úgy, hogy közben kiteljesedve, önmagunkkal békében kellene élni az életünket.

Na erre kellene gyúrni, legalábbis nekem. :)

Nem igazán akartam hozzászólni, amíg el nem jutottam a mondandódnak majdnem a végére, ahol ezt a mondatot találtam. ". Az út befelé, önmagunk középpontjába vezet. " Én úgy mondanám és ezt a mondatot választottam saját életfilozófiámnak az egyik közösségi oldalon, hogy "Az út önmagunkhoz visszafelé vezet".

Nem látok különbséget a két mondat tartalma között. Folyamatosan fejtegetjük le magunkról a ránk rakódott burkokat, amelyeket hol páncélnak, hol könnyű fátyolnak érzünk, de igazából a teljes meztelenségre vágyunk, igazi önvalónkra. Ezek a folyamatok azonban akkor sem teljesen cél nélkül valók, ha sokszor eltévedünk rajtuk, inkább úgy mondanám, alaposan visszavetnek bennünket, hogy utána elkezdjük kitapogatni a nekünk való utat.

Önmagunk valódi vizsgálata, egy-egy kis darabjának felvállalása hosszú és fájdalmas folyamat. Nem véletlenül nem kapjuk meg egyszerre, mert belerokkannánk. Nem hinném, hogy szándékosan tévelyegnénk a hamis utakon, csak éppen abban a pillanatban azt bírjuk felvállalni, vagy inkább azt merjük.

Saját életem közepét meghaladva - kiindulva az átlagos életkorból - döbbentem rá, hogy a helyes életiránytól még soha nem álltam távolabb. Sokkoló felismerés volt, rendesen szét is rombolta az életem, az addigi illúzióimat, viszonylagos kényelmemet. A folyamat megállíthatatlan, kár reménykedni.

Persze én is, mint sokan mások ezen az úton, úgy gondoltam, hogy megkerülhetem a szükségtelen fájdalmakat. Büszke voltam magamra, hogy átvertem a Sorsot. Mindannyiszor akkorát zuhantam, hogy alig bírtam talpra állni. Igazából nem is akartam, de még ezt a könnyebbséget sem kaptam meg.

Szóval ne gondold Kedves Sankara, hogy az emberek többsége szándékosan nem választja a saját útját. A tudatosodás egy folyamat, állandóan letérünk az utunkról különböző okok miatt, én a legnagyobb visszatartó erőnek a félelmet tartom. Még a jót sem merjük bevállalni, nem hogy a rosszat. A folyamatot gyorsítani nem lehet, mindennek ideje van az ember életében. Ha a gyávaságnak, akkor annak, ha a hazugságnak, akkor annak. Előbb, vagy utóbb, de tapasztatalom szerint inkább előbb, oda kell állnunk önmagunk elé és kinek hányadik pofon után felvállalni a számára addig elfogadhatatlan, kiábrándító énjét is. Mert az is a miénk, cserébe felszabadulunk, megkönnyebbülünk egy pillanatra, majd haladunk tovább és tovább. Befelé, valódi önmagunk irányába.

Hogy hányszor kell leugranunk a szakadék széléről ? Ez egyénenként eltérő. Ezért nem is szabad ítélkezni, megmondani másoknak a tutit. Az eszközök olykor valóban célnak mutatják magukat, félrevisznek, megtévesztenek. De mindennek oka van, így ennek is. És igazad van, kellő alázattal kell ezeket tudomásul venni, ha félrevittek, hát félrevittek, azért, mert így kellett lennie. Legközelebb majd tudatosabban döntök, hiszen a saját bőrömbe égett bele a tapasztalat.

Aki csak az ezo-pirulákat szedi, azt úgyis kiveti innen a Sors, mert még nem érett a tovább lépésre. Majd egyszer nála is eljön az ideje, most a piruláktól boldog és elégedett. Placebo-érzés. :)

Én még többet küzdök a démonjaimmal, mint ahányszor a fény rám ragyog. De már érik a türelmem, az alázatom, bár nagyon lassan és fájdalmasan. Pokoli fájdalmasan.

És Te hová készülsz Kedves Sankara ? Honnan ezek a határozott mondatok, megdönthetetlennek látszó vélemények ? Vajon oly közel kerültél már a középponthoz, hogy fénye feltárta előtted igazi önvalódat ?

Igen Michaelita, "sokféle módja van annak, hogy örömöt okozzon az ember annak, akit igazán szeret."

Úgy gondolom, hogy a férfiak és a nők felfogása, véleménye e tekintetben kissé eltér, persze azért vannak jócskán kivételek.

A férfinek inkább központi kérdés a szex, a nőnek is az, de mellette az az általad említett sokféle ezer mód teszi teljessé, változatossá, stabillá a kapcsolatot.
Lehet ez egy simogatás, ha elhaladsz a párod mellett, ha őszintén figyelsz a mondanivalójára, ha feladod rá a sálat a hidegben és még sorolhatnám. Ezek az apró dolgok, amelyek erősítik a lelki és a testi kapcsolatot a szex mellett és ha jól belegondolok, nem is annyira aprók egy tartós, hosszú párkapcsolatban.

Persze ezek mit sem érnek, ha maga a szex csapnivaló.