Nagypéntek van, és ma erről a napról gondolkodva, Pilátuson egy kicsit tovább is elméláztam. Pilátus volt Jézus ítélőbírója, de a császár barátja címet is viselhette. Ez a legnagyobb elismerés volt akkoriban.
Fiatal korában viszont eléggé elítélhető módon élt, és ezt tudták róla a zsidók is, ezért volt kénytelen eleget tenni a zsidó népnek Ha vissza utasítja őket, a hírnevét, a karrierjét kockáztatta volna.
A Jézussal való beszélgetéséből világosan felismerte, hogy az az ember, aki előtte áll semmiben nem bűnös, de sajnos sarokba volt szorítva
Gondoljunk csak bele, hogy Jézus nem félt, akkor már nem. Nem reszketett, nem könyörgött az életéért, hanem csak állt ott összekötözött kezekkel, de mégis fenségesen.
Pilátus meg csak nézte és közben azon gondolkodott, hogy hogyan lehetne kibújni az igen és a nem elől. Tudta, hogy Jézus halálának következményei lesznek. Jézus ügye bele eszi majd megát a politikai, és a társadalmi életbe is. Sőt mi több, már a családjában is ott van, hiszen felesége egyfolytában üzenget neki, hogy ne bántsd azt az embert, ne ítéld el. Igen, hiszen most is, ha Jézust választjuk, ha lelki életünkre figyelünk és nem a világ kincseiért küzdünk, akkor az életünk minden területe érintve lesz általa.
Szeretne kibújni a felelősség alól, és mint ahogy mi is mindent megpróbálunk egy kétségbe esett helyzetben, ő is ezt tette.
Először elküldte Heródeshez Jézust, de ő itt egy szót sem szólt. Ez is nagyon érdekes és egy külön téma, hogy vajon miért nem, miért nem méltatta Jézus Heródest egyetlen szóra sem. Viszont most maradjunk Pilátusnál.
Heródes is vissza küldi őt mondván, hogy nem talált benne semmi kivetni valót, és ekkor Pilátus 36 botütésre téli, mert még mindig fél kimondani az igent vagy a nemet. Szeretne semleges maradni, mert nem tudja, hogy Jézus mellett nem lehet semlegesnek lenni. Vagy vele vagy, és meghívod őt az életedbe, vagy nem. Ennyi botütésbe bele lehet halni is, de a zsidók ebbe sem egyeztek bele.
Pilátus még ezek után is próbálkozik. Mindenképpen szeretné megúszni, hogy neki keljen dönteni, ezért felajánlja, hogy mint ahogy mindig húsvétkor elengedtek egy bűnös embert , ez az ember most Jézus legyen, de a nép, a zsidó nép, egyhangúan kiáltja, hogy ne őt, hanem Barabást.
Ekkor hangzik el a híres mondat, hogy, ,,én mosom kezeimet”, de azért Pilátus nagyon mérges, és dühös. Ez abból is kitűnik, hogy Jézus halála után ahol csak tud, a Zsidók orra alá fricskáz.
Megengedi, hogy levegyék a holtestet a keresztről, holott mások napokig ott maradnak, aztán hiába kérik a zsidók, hogy őriztesse a sírt,(úgy látszik mégis tartottak attól, hogy feltámad) nem őriztette.
Majd eltelik hét év ( érdekes, hogy pont hét), és Pilátust száműzik.
Hiába féltette a hírnevét, a karrierjét, a császárral való barátságát, mert ezeket így is elveszítette.
Ugyanakkor elindul egy másik ember élete is a történelemben, akire ugyanolyan rang, hírnév, és gazdagság várt volna, mint Pilátusra, hiszen a császár bizalmasa volt. Olyan ember, akire rá lehetett bízni egy nagyon kényes ügyet, a keresztények üldözését, felszámolását.
Ez az ember Pál, aki tudott nemet és igent is mondani, de az igen most a Jézushoz tartozásról szólt.
Sokszor elgondolkozom, hogy bár kétezer év telt már el azóta, de a biblia történetei, analógiái, mennyire érvényesek ma is. Mindig tud újat adni, újat mondani, hiszen ahogy fejlődök, úgy mindig jobban és jobban megértem.
Ma még csak a mondat egyik fele ragad meg, holnap már a másikat is fel tudom fogni.
Az ezoterikus könyvektől lassan már ,,elegem” lett (mind ugyanazt mondja, csak más- más megközelítésből).