Minden testi betegség olyan tünet, amelynek elsősorban nem megszüntetésére kell törekednünk, hanem figyelmeztetését kell tudomásul vennünk. Ha ez megtörténik, akkor maga a tünet, tehát az, amit mi betegségnek nevezünk, teljesen érdektelenné válik, akár annyira, hogy meg is szűnik. Amint egy repülőgép műszerfalán villogni kezd egy hibát jelző lámpa, ha a hibát már kijavították, akkor már nem tartozik a lényeghez, hogy maga a lámpa mit csinál, így vagyunk a betegségekkel is. A földi embernél a teste az a műszerfal, melyen megjelenik a hibát jelző lámpa villogása, vagyis a betegség. Minden betegség két irányú figyelmeztetést ad. Az egyik az, hogy valamitől óvni akarja a beteget, a másik, hogy valamire rá akarja venni a beteget.

A rákos betegség óvni akarja a beteget bizonyos törekvésektől, és rá akarja venni olyan eredeti állapot visszaállítására, amelynek elhagyása helytelen irányban történt.

Először is azt tudatosítani kell magunkban, hogy minden betegség lényegében a tudat állapotát jeleníti meg a testben. Tudatban egy olyan megvalósulatlan szabadságvágy élt, amely csak elnyomott állapotban élhet bizonyos egyénekben, hogy a rákon keresztül végül a halálban érheti el elnyomott állapotának felismerését.

Ott jelenik meg a rák, ahol az egység beszűkül az énre. A testben akkor építi ki hadállásait (áttételeit) a rák, amikor a lélek képtelenné válik beleolvadni abba az egységbe, amelyben minden mindennel összefügg. Amikor a lélek képtelen átlépni mulandó kis énjét, s képes volna mindent és mindenkit feláldozni csak azért, hogy meghosszabbítsa azt az utat, amelynek hossza szükségszerűen véges, nagyon véges. A rák maga az ember, aki csúcsértékké tette, örök érvényűnek akarja hinni a mulandóságot. A rákot nem gyógyítani kell, hanem felismerni benne az önismeretnek egy olyan eszközét, amely mint tükör, visszatükrözi önmagát. A rák ellen, mint betegség ellen, fölvenni a harcot, egyet jelent azzal, hogy megpróbálni megszüntetni az önismeret egyik leghatékonyabb eszközét.

Eljöhet az idő, amikor kitalálják a rák gyógyszerét, de akkor ez egy másik formában, új megjelenésben válik tükörré, hogy felismerjük: mindennek bele kell épülnie a nagy EGYSÉGBE! Olyan is előfordulhat, hogy Ő ad olyan tüneti kezelést, amely megszünteti a sejtek önállósulását, szaporodását a test egysége ellen. De az, sajnos, nem lehetséges, hogy elvégezze helyettünk azt a gondolkodás-átalakítást, ami szükségtelenné tenné a rákos tünetek megjelenését a testünkön.
Arra kér hát, azért imádkozzunk, és azt hitesük el magukkal és a rákos betegekkel, hogy örömmel kell elfogadnunk a halállal való szembesülést. Csak aki le tud mondani életéről, az nyeri azt meg! Csak aki vállalja a mulandó élet elvesztését, az képes azt helyes formában megtalálni! A rák megszüntetésének ez az egyetlen IGAZI útja!
A hit, amely képes hegyeket is megmozgatni, természetesen képes minden testi tünetet is megszüntetni. De ez a hit csak akkor boldogító hit, ha általa képes átlépni önmagát az, aki hitből akar élni!

Meg kell tanulnunk harmonikusan kezelni e két ellentétnek látszó kijelentést: Minden betegség meggyógyítható, és mindannyian halálosan betegek vagyunk már születésünk óta. A testi halál ellen nincs orvosság!

Az egészség nagyon összetett dolog. Mi mindazokat egészségeseknek tartjuk, akik végtagjaikat megfelelően használni tudják, és akik nem éreznek semmi különösebb fájdalmat. A földi életre mindenki betegen születik, kivéve azokat a különleges küldötteit, akik szerepébe nem fér bele ez, vagyis a betegen születés. Kivétel nélkül mindenki előbb-utóbb kezdi is megtapasztalni önmagán ezt a született terheltséget, vagyis, hogy beteg. Az Általa elgondolt egészség, gyógyulás, mindenki számára csak belülről indulhat el. A földi élet valójában erre való: elindulni a gyógyulás útján. Ez egyben a boldogulás útja is, vagy inkább így mondanám, a boldogság útja is

Minden betegség mögött valami lelki betegség húzódik meg. A lelki betegségek pedig mindig valamilyen helytelen szeretetnek velejárói. Ha megvizsgáljuk Istennel, embertársainkkal való kapcsolatunkat, akkor magunk is rátalálunk azokra a pontokra, amelyek betegséggócok. Ő nem adhat sem személyre lebontott diagnózist, sem terápiát kívülről, mivel belülről kell azt átvennünk Tőle imáinkban! Tudnunk kell, hogy az emberi élet nem játék! Nagyon komoly dolog az, hogy az örökkévalóság várományosai vagyunk. Óriási ajándék Isten részéről minden ember élete. Mi Isten ajándéka vagyunk a világnak, és itt mindkét szón nagy hangsúly van. Istené vagy! És ajándék vagy! Tehát a végtelen Szeretetnek boldogságra, Önmagára teremtett gyümölcse vagy! Betegség tehát a helyes önértékelésre szólít fel!

Lehet, hogy valaki médiumitást kap. Az viszont már nagyon kétséges, hogy egy olyan médium, akit nem Ö választ, aki nem Tőle részesül Lélekkeresztségben, tisztán tudná Őt állapotszerűen képviselni! Sőt! Nem is kétséges, mert egyszerűen nem tud ilyen lenni! Aki nem Általa lesz médium, az mondhat szépeket, jókat és igazakat, de tevékenységében mindig lesz valami rejtett csúsztatás, s ennek hosszú távon feltétlenül megjön a mérges gyümölcse. Mindenkinek, sokkal többet kellene foglalkoznia az Ő evangéliumaival, és tanácsot olyan emberektől kellene kérni, akik Őt valóban ismerik. Gyümölcseiről ismerjük meg a fát, és gyümölcseiről ismerjük meg azokat az embereket, akik az ő médiumai. Ezeket az embereket az jellemzi, hogy szegények és boldogok. Emellett minden igyekezetük az, hogy embertársaikat úgy szeressék, ahogy Ő szerettet minket. A senkinek soha nem ártás, a mindig mindenkinek megbocsátás, és a gyakorlatilag szolgáló szeretet megélése mellett az építés, buzdítás és vigasztalás. Ez jellemzi azokat, akikben az Ő Lelke él és működik. Ő mindig gondoskodik arról, hogy legyenek ilyenek. Ha nem lenne egy sem, akkor Isten már nem tartaná létben e világot. A világot általuk tartja fenn Isten, hogy lehetőségünk legyen megjavulni. Lehetőségünk legyen megtalálni boldogságunkat.

Az a problémakör, amely bennünket foglalkoztat, teljesen általános jelenség ma a világunkban. A szellemvilág felé való kinyílás, a médiumítás, ma már nagyon gyakori tevékenység köztünk, amire, sajnos, nagyon kevesen vagyunk szellemileg, értelmileg felkészülve. A tiszta szándék feltétlen feltétele a Vele és angyalaival való kapcsolat kialakításának, de önmagában ez nem elég! A megtévesztő ugyanis működik. Tiszta szándékunkat nem, de látásunkat el tudja homályosítani, ha értelmünkkel nem tudunk megnyugtató választ találni problémáinkra. Médiumai, tucatnyi hasonló szellemi kapcsolatokkal rendelkező embernél nem tudni olyan esetről, ahol a megtévesztő ne akarta és ne tudta volna az ember látását az értelmén keresztül összezavarni, elködösíteni, iránytalanná tenni, több-kevesebb sikerrel. Az értelem, a józan ész használatát azért kéri tőlünk, mert gondolkodásátalakítás felvállalása nélkül még megtérés sem lehetséges, nem hogy egy bensőséges, közvetlen kapcsolat kialakítása Vele, amelyre mindannyian jogosan vágyunk. Az Ő kegyelme csak abban az irányban fejti ki áldását, amerre az értelmünk nyitott, és így tud bennünk olyan gondolatokat, cselekedeteket elindítani, amelyekben azt éljük meg, hogy nem bábuknak teremtett minket, hanem szabadságra, és nagyon is felelősek vagyunk magunkért.

A múlt és a jövő a JELEN „tulajdonsága”. Egyik sincs a maga valóságában sem a jelenben, sem a jelen nélkül. A múlt azért nincs, mert már nincs. A jövő azért jövő, mert még nincs. A jelen mindig hordoz valamit abból, ami volt, és abból, ami lesz. Ami volt, azt az emlékezés szintjén, ami lesz, azt az elgondolás, tervezés, fejlődés, haladás szintjén. Tehát minden teremtett létező a maga létsíkjának megfelelő szintjén hordoz egy olyan tulajdonságot, amely alapján lehet múltról, vagy a jövőről beszélni vele kapcsolatban, illetve, ha szellem lény, tud beszélni mással kapcsolatban. Az tudni kell, hogy minden szellemi lény magában hordja időtlen világának lenyomatát. Minden olyan problémában, amellyel jelen életünkben birkóznunk kell, előző életünkben fel nem dolgozott, meg nem bánt, jóvá nem tett, elmulasztott döntéseink köszönnek vissza. A földi életben mindenkinek mindent szabad, de nem minden használ. Bármilyen jövőbe látót esemény csak előhírnöke annak ami már folyamatban van az időben. A történések végleges kialakulását számtalan dolog befolyásolhatja a jó vagy rossz cselekedetek összessége alapján, de maga az elindult folyamatot nem lehet megállítani csak finomítani, de ha ez sikerül, igaz a történés megváltozik, de a végkifejlett más formában megtalál és az adóságot ki kell fizetni mindenkinek. Ezért nincs értelme a jövővel foglalkozni. Az elsődleges feladatunk a jelent megszentelni és akkor már nem kell félni a jövőtől. Aki mégis képes a jövőt látni az ezt „ajándékként” kapta mely komoly felelősség, és ennek terhét viselni nem könnyű. Nagyon okosan tesszük, ha nem akarjuk felerősíteni magunkban ezeket a képességeket! Nekünk legfőbb feladatunk az legyen, hogy a napi teendőinket becsülettel végezzük el. Amíg tisztességesen elvégezzük napi teendőinket, addig nem kell tartanunk attól, hogy mulasztással vétkezünk akkor sem, ha igyekszünk figyelmen kívül hagyni jövőbelátó és benső halló képességeinket.