Reinkarnáció

A reinkarnációval az a probléma, hogy egészen mást értünk reinkarnáció alatt, mint amit az a valóságban. Van inkarnáció, de nem úgy, mint mi azt elgondoljuk. Nem úgy, hogy ennek tudata gyengíthetné a jelen megszentelését. A reinkarnációval kapcsolatban nagyon óvatosan kell fogalmazni, mert legtöbb ember e téren nagy tévedésben van. Sokan úgy gondolják, hogy ha van reinkarnáció, akkor nem kell a mostani életüket halálosan komolyan venni. Van reinkarnáció, de vágyainkban azt kell megélnünk, hogy bár ne lenne. Éppen úgy, mint van pokol, de bár ne lenne. A reinkarnáció nem könnyítést jelent. Olyan az, mint mikor valaki súlyos betegsége miatt nagy szenvedésekkel járó kezelésre kényszerül egy kórházban. De van olyan is, mikor egy-egy nagy lélek engedélyt kap, hogy közénk jöjjön azzal a küldetéssel, amivel Ő jött közénk. Ilyen volt Illés Keresztelő Jánosban.
Aki tehát újraszületik, az nagyobb szenvedésre születik, mint amit megélt előző életében. A különbség csupán annyi, hogy a nagyobb szenvedést mások kényszerítik rá. Mindenki a jelenlegi életében szenvedéseket okoz magának rossz döntései következtében. A jelenben mások által okozott szenvedéseink előző életünk rossz döntéseinek következményei.
Éppen itt van a reinkarnációval való foglalkozásnak a veszélye. Nem arra szoktuk használni, amire való, hanem arra, hogy megnyugtassuk lelkiismeretünket, hogy fölmentsük magunkat olyan felelősség alól, ami alól fölmenthetők nem vagyunk.
Van reinkarnáció. De ez nem a mi dolgunk, hanem az Ővé. Ezzel nem kell foglalkoznunk. Nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy hogyan tudjuk egyénileg és közösségileg elviselhetőbbé tenni mások életét azáltal, hogy nem magunkra akarjuk irányítani egymás szeretetét, hanem külön-külön és együtt saját szeretetünket igyekszünk másokra irányítani. Ha nem ezt tesszük, akkor rövid életű szekta lehet belőlünk, melynek megszűnése csak idő kérdése. Jézus beszélt arról, hogy ugyanaz a lélek - a test halála után - egy másik emberi testben újra megszületik. Általában nem beszélt nekünk arról, hogy Földre jöttünk előtt mi volt velünk. Ennek egyszerű oka az, hogy a múltunk ilyen ismerete nem szokott segíteni a jelen gondok megoldásában.

Lélekvándorlás

Más a lélekvándorlás és más az újraszületés. Aki Hozzá, Jézushoz, akar tartozni, az nem a lélekvándorlásban hisz, hanem abban, hogy Isten lehetővé tudja tenni az újra születést, vagyis azt, hogy újra kezdjen egy emberi életet az, aki így akar megtisztulni. Igen. Erre képes az Atyával és a Szentlélekkel! De senkit nem hajlandó, még az ördögöt sem, szellemi, tehát erkölcsi szint alá aljasítani! Ha ezt nem fogadjuk el, akkor képtelenné tesszük magunkat arra, hogy Vele, Jézussal, élő, boldogítóan élő kapcsolatba kerüljünk! Különbséget kell tenni a reinkarnáció és a keletről származó lélekvándorlás között. A reinkarnáció emberi testben való újraszületést jelent. A lélekvándorlás alatt pedig ugyanazon emberi léleknek az ember, állat és növény létsíkok közötti vándorlását értik azok, akik hisznek ebben. Ez utóbbiról Jézus Krisztus nem beszélt.

KÁOSZ

Teljes káosz van az emberi kapcsolatok önzetlen megélését illetően. Sokan nem azt nézik hogy Ő mit akar, hanem azt, hogy mások mit csinálnak, és hogy ennek alapján hogyan tudunk pillanatnyilag érzelmileg jól járni. Nagy fájdalommal, de őszinte szeretettel meg kell mondani, hogy nem lehet olyan tanácsot adni, ami kielégíthetné, sem erőt nem lehet adni ahhoz, hogy helytelen döntéseink következményeit könnyebben tudjuk elviselni. Sokan nem befelé néznek, hanem kifelé! Aki kifelé néz, nem láthat mást, csak azt, hogy a másik milyen, de azt nem, hogy saját magában hol vannak az igazi értékek elrejtve. De az ember alapvetően erkölcsi lény, boldogságra teremtett lény, tehát rendelkezik olyan öntudattal és éntudattal, amely segítségével képes önmagát úgy meghatározni a körülötte lévő világban, hogy azt céljai elérésében maximálisan felhasználja. Nem kihasználja, hanem felhasználja! Sokan mondják, hogy meg akarnak térni, változni, hogy ne legyen káosz az élete, de ez csak akkor sikerülhet, ha nem a körülményeiken akarnak változtatni, hanem magukon, magukban.

Rend

Körülményeinkben akkor van rend, mikor mindennek megvan a maga helye, és minden a maga helyén van. Ebben a statikus állapotban nincs élet. Ez egy művészi alkotás. Ilyen körülményben élni állapotszerűen nem is lehet. Nem, mert mindig arra kell vigyázni, hogy az emberi viselkedés alkalmazkodjék a külső rendhez. - Az a rend viszont, mely kell hogy jelen legyen egy normál életvitelben, az nem merev, nem statikus, hanem alkalmazkodó külső körülmény. A probléma akkor nő valaki feje fölé, amikor ez az alkalmazkodás a levegőben lóg. Alkalmazkodna, de nincs mihez. - A félig elvégzett, a csak belekezdett és úgy hagyott munkák biztos jelei annak, hogy nem a külső renddel van baj. Akinél az elképzelés és a megvalósítás határai elmosódnak, az általában szenved a tényektől, fárasztja a jelen, s kicsit mindig menekülőben van. A körülmény, mint valóság, csak valósághoz képes alkalmazkodni. Menekülő ember mindig rendetlen, mert nincs szilárd jelene. – Ez kétségtelen gyermeki vonás, de felnőtt számára nem boldogító, nem megnyugtató, mert felelősséggel jár. Az álmodozás nem kifizető dolog. Bármilyen sivárnak is tűnik a valóság, tápszer van benne, s bármily színesek is álmaid, nincs bennük tápszer. Legfeljebb ópium. - Nem elbódulni, hanem meglódulni! Ez legyen a jelszó. Itt is áll az, hogy nem kívülről kell elindulni befelé, hanem belülről kifelé. Nem a külső rend tesz belsőleg reálissá, hanem a belső, a valós jelen benső állapotod következménye lesz az, hogy renddé formálódik körülötted a félbe nem hagyott, a befejezett munkád miatt átélt örömöd. Föl kell számolnod félben maradt munkáidat.
Az élet szekerét nem sasok húzzák. Ahol nem lépésről lépésre történnek a dolgok, ott csak álmodozás folyik, és nem valós élet.

Tudni kell, hogy amikor Ő, a mi Jézusunk, valami külső jellel is megjelöli övéit, akkor ezt mindig olyankor teszi, amikor a NAGY EGÉSZ, tehát az összemberiség javát tudja szolgálni ezzel. Még soha senkinek nem adott stigmákat azért, mert valaki ezt kérte! Inkább ennek fordítottja történt! Ő, Jézus, volt az, aki kérte szeretettel egyesektől, hogy vállalják fel az ilyen adományát is. Így tett Sükösd községben is, ahol az egyik leányát kérte fel arra, hogy élje át látványos módon az Ő keresztútját. Érdemes elmenni Sükösdre az egyik pénteken, és átvenni lélekben egy kicsit abból a szenvedésből, amelyet az ottani leánya átél, amíg este a keresztútját járja. Ő már nagyon vágyik erre!

A film érdekes, hordoz némely valóságot, mint a kérés nélküli stigmákat, de ez mint írtam csak akkor igaz ha az emberiség javát szolgálja. A film a stigmák viseléséről annak fájdalmáról ábrázol tényleg igaz. De a film elsősorban a papság hozzáállását emelte ki a stigmákat kapó, viselő emberhez, melyben a hatalmuk veszélyeztetését, álnokságuk fényre derülését látják. Tényleg jó a film.

A bizalom nem lehet, nem szabad hogy alapmagatartás legyen. Alapmagatartás a bizalmatlanság. Csak aki bizonyította, hogy érdemes benne bízni, abban szabad bízni. A vakon bízás ostobaság. Mindenkiben annyira szabad tehát bízni, amennyire rászolgált. Még Maga számára sem igényelt soha olyan bizalmat, melynek jogosságát előzőleg meg ne alapozta volna. Aki azt mondja, hogy ő vakon bízik Istenben, az nem mond igazat. Nem, mert csak azért bízik, mert már megtapasztalta, hogy érdemes bízni Bennem. A vakon szó helyett jobb lenne, ha a teljesen szót használná. Így nem lenne félreérthető."

Ne előlegezzünk bizalmat! Ha egy-két évig igazolja ezt életével, akkor érdemes csak őt e téren komolyan venni. Ne higgyünk abban, hogy a körülmények gyökeres változása létrehozhat gyökeres emberi változást. A körülményeknek nem embert formáló, hanem embert leleplező ereje és szerepe van csupán.

Az emberek nagy része nem tudja mi a problémája, mik a kétségei gyökere, s ha netán képes megtalálni ezek gyökerét, akkor mindig találni fog olyan problémát, amelyek újra meg újra gondfelhőt képeznek lelke egére. Sokaknak olyan gyökérproblémája van, melyet ha megoldott, kiderül felette az ég. Bár a gyökérproblémák igazából egyszerűk, de mégis sokrétűek lehetnek. Egyszerű, mert neve a bizalmatlanság. Sokrétű, mert a felszínen sokrétűnek tűnik.