bubuiszusz teljes hozzászólásai | Önmegvalósítás.hu

bubuiszusz teljes hozzászólásai

Hozzászólás Edit link Comment Widget
Számomra mit jelent a spiritualitás?
2013. jan. 19. szombat 11:56
/Számodra mit jelent a spiritualitás?/

SEMMIT ÉS MINDENT.

Az szereti igazán önmagát, aki törekszik arra, hogy ne legyen
2010. nov. 02. kedd 18:00
/Szeretni önmagunkat/

Az szereti igazán önmagát, aki törekszik arra, hogy ne legyen önmagával elfoglalva. Aki erre törekszik, az képes, sőt kikerülhetetlenül meg fogja tapasztalni azt, hogy Ő mennyire szeret minket. Az Ő szeretete mindent felülmúl. De csak ott, ahol nem akadályozzák az emberek szeretete feléjük áradását azzal, hogy elfoglalják magukat önmagukkal. Sajnos alig találni ilyen embert. Ezért is van az a sok panasz, melyet a panaszkodók jogosnak vélnek, de nem jogos. Nem, mert nem igaz az, hogy ha mást engedne helyébe, az jobban tudna boldogítani bárkit is.

Reinkarnáció A reinkarnációval az a probléma, hogy egészen
2010. okt. 28. csütörtök 20:58
/Reinkarnáció és Lélekvándorlás/

Reinkarnáció

A reinkarnációval az a probléma, hogy egészen mást értünk reinkarnáció alatt, mint amit az a valóságban. Van inkarnáció, de nem úgy, mint mi azt elgondoljuk. Nem úgy, hogy ennek tudata gyengíthetné a jelen megszentelését. A reinkarnációval kapcsolatban nagyon óvatosan kell fogalmazni, mert legtöbb ember e téren nagy tévedésben van. Sokan úgy gondolják, hogy ha van reinkarnáció, akkor nem kell a mostani életüket halálosan komolyan venni. Van reinkarnáció, de vágyainkban azt kell megélnünk, hogy bár ne lenne. Éppen úgy, mint van pokol, de bár ne lenne. A reinkarnáció nem könnyítést jelent. Olyan az, mint mikor valaki súlyos betegsége miatt nagy szenvedésekkel járó kezelésre kényszerül egy kórházban. De van olyan is, mikor egy-egy nagy lélek engedélyt kap, hogy közénk jöjjön azzal a küldetéssel, amivel Ő jött közénk. Ilyen volt Illés Keresztelő Jánosban.
Aki tehát újraszületik, az nagyobb szenvedésre születik, mint amit megélt előző életében. A különbség csupán annyi, hogy a nagyobb szenvedést mások kényszerítik rá. Mindenki a jelenlegi életében szenvedéseket okoz magának rossz döntései következtében. A jelenben mások által okozott szenvedéseink előző életünk rossz döntéseinek következményei.
Éppen itt van a reinkarnációval való foglalkozásnak a veszélye. Nem arra szoktuk használni, amire való, hanem arra, hogy megnyugtassuk lelkiismeretünket, hogy fölmentsük magunkat olyan felelősség alól, ami alól fölmenthetők nem vagyunk.
Van reinkarnáció. De ez nem a mi dolgunk, hanem az Ővé. Ezzel nem kell foglalkoznunk. Nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy hogyan tudjuk egyénileg és közösségileg elviselhetőbbé tenni mások életét azáltal, hogy nem magunkra akarjuk irányítani egymás szeretetét, hanem külön-külön és együtt saját szeretetünket igyekszünk másokra irányítani. Ha nem ezt tesszük, akkor rövid életű szekta lehet belőlünk, melynek megszűnése csak idő kérdése. Jézus beszélt arról, hogy ugyanaz a lélek - a test halála után - egy másik emberi testben újra megszületik. Általában nem beszélt nekünk arról, hogy Földre jöttünk előtt mi volt velünk. Ennek egyszerű oka az, hogy a múltunk ilyen ismerete nem szokott segíteni a jelen gondok megoldásában.

Lélekvándorlás

Más a lélekvándorlás és más az újraszületés. Aki Hozzá, Jézushoz, akar tartozni, az nem a lélekvándorlásban hisz, hanem abban, hogy Isten lehetővé tudja tenni az újra születést, vagyis azt, hogy újra kezdjen egy emberi életet az, aki így akar megtisztulni. Igen. Erre képes az Atyával és a Szentlélekkel! De senkit nem hajlandó, még az ördögöt sem, szellemi, tehát erkölcsi szint alá aljasítani! Ha ezt nem fogadjuk el, akkor képtelenné tesszük magunkat arra, hogy Vele, Jézussal, élő, boldogítóan élő kapcsolatba kerüljünk! Különbséget kell tenni a reinkarnáció és a keletről származó lélekvándorlás között. A reinkarnáció emberi testben való újraszületést jelent. A lélekvándorlás alatt pedig ugyanazon emberi léleknek az ember, állat és növény létsíkok közötti vándorlását értik azok, akik hisznek ebben. Ez utóbbiról Jézus Krisztus nem beszélt.

Tisztelet Tisztelni azt jelenti, hogy észrevenni másban bizonyos
2010. okt. 23. szombat 13:00
/Mire való a Tisztelet és hogy jön ehhez az Alázat?/

Tisztelet

Tisztelni azt jelenti, hogy észrevenni másban bizonyos értékeket, melyek természetszerűen tiszteletet váltanak ki abból, aki ezt észreveszi. A tisztelés forrása abban van, akit tisztelned kell értékei miatt, mert tisztelni csak azt lehet, aki tiszteletre méltó, és csak abban, amiben tiszteletre méltó. Mivel senki sem tiszteletre méltó mindenben, ezért nem lehet senkit mindenkor mindenben tisztelni. Csak a tiszteletreméltóságában tiszteletre méltó minden ember! A részeg, a maga hányadékában nem tiszteletre méltó akkor sem, ha ez maga a római pápa!
Attól senki sem tiszteletre méltó, hogy valaki, vagy valami. Attól sem, hogy Tisztelni csak tiszteletre méltót lehet. Azt, hogy ki miben tiszteletre méltó, azt annak kell megkeresnie, aki tisztelni akarja a másik embert. Mindenkiben jogos az az igény, hogy tiszteljék, szeressék. Az igény ugyan jogos, de ennek elmaradása nem érintheti a benső békénket. Valójában mindenki tiszteletre méltó, de erre csak az lát rá, aki úgy igyekszik alakítani gondolkodását, hogy egyre jobban észrevegye a másikban azt, ami a másikban tiszteletre méltó.
Tisztelni nem azt jelenti, hogy engedni.
A tisztelet mások iránt csak akkor, mintegy visszhangként nyilvánulhat meg, ha tiszteletre méltó hatás éri.
Tisztelni csak azt lehet, ami, aki tiszteletre méltó. Ha valaki nem ilyen, azt nem lehet tisztelni! De szeretni mindig kell!

Alázat

Az alázatra törekvés azoknál tapasztalhatók, akik tanulékonyságot mutatnak. Azok, akik csak tanítani akarnak, de tanulni nem, azok szemfényvesztők, csalók.

Az okosság és óvatosság mellett csak az alázat mentheti meg a lelki, szellemi tönkremenéstől az embert. Alázatos pedig az, aki egyrészt a meglátott jóért minden gyalázatot elszenved, másrészt mindig nyitott a jobb felé, amely által valaki bármikor elfogadja az általa meglátott jónál a jobbat, ha erre becsületes érvekkel hívják fel figyelmét, de ugyanakkor minden gyalázatot és megaláztatást vállal az általa meglátott jóért mindaddig, amíg azt jó szándékkal, tehát valós érvekkel meg nem cáfoltan a legjobbnak tarthatja.

Az alázat feltétlen feltétele minden lelki, szellemi fejlődésnek, mivel lényegéhez tartozik a nyitottság. Fejlődés soha nem állhat meg! Örökkön örökké kell tartania a látás-szeretés egymást transzformáló életformának!

Az alázat az egyik legfélremagyarázottabb erény. Nem az az alázatos, aki a másikra hallgat! Az legjobb esetben is legfeljebb mulya! Aki alázatos, az mindig Rá hallgat!, és nem hajlandó lecserélni Őt senkivel! Embertársai kijelentéseit mindig Hozzá méri, és nem fordítva.

Káosz, Rend
2010. okt. 17. vasárnap 20:12
/Káosz & Rend/

KÁOSZ

Teljes káosz van az emberi kapcsolatok önzetlen megélését illetően. Sokan nem azt nézik hogy Ő mit akar, hanem azt, hogy mások mit csinálnak, és hogy ennek alapján hogyan tudunk pillanatnyilag érzelmileg jól járni. Nagy fájdalommal, de őszinte szeretettel meg kell mondani, hogy nem lehet olyan tanácsot adni, ami kielégíthetné, sem erőt nem lehet adni ahhoz, hogy helytelen döntéseink következményeit könnyebben tudjuk elviselni. Sokan nem befelé néznek, hanem kifelé! Aki kifelé néz, nem láthat mást, csak azt, hogy a másik milyen, de azt nem, hogy saját magában hol vannak az igazi értékek elrejtve. De az ember alapvetően erkölcsi lény, boldogságra teremtett lény, tehát rendelkezik olyan öntudattal és éntudattal, amely segítségével képes önmagát úgy meghatározni a körülötte lévő világban, hogy azt céljai elérésében maximálisan felhasználja. Nem kihasználja, hanem felhasználja! Sokan mondják, hogy meg akarnak térni, változni, hogy ne legyen káosz az élete, de ez csak akkor sikerülhet, ha nem a körülményeiken akarnak változtatni, hanem magukon, magukban.

Rend

Körülményeinkben akkor van rend, mikor mindennek megvan a maga helye, és minden a maga helyén van. Ebben a statikus állapotban nincs élet. Ez egy művészi alkotás. Ilyen körülményben élni állapotszerűen nem is lehet. Nem, mert mindig arra kell vigyázni, hogy az emberi viselkedés alkalmazkodjék a külső rendhez. - Az a rend viszont, mely kell hogy jelen legyen egy normál életvitelben, az nem merev, nem statikus, hanem alkalmazkodó külső körülmény. A probléma akkor nő valaki feje fölé, amikor ez az alkalmazkodás a levegőben lóg. Alkalmazkodna, de nincs mihez. - A félig elvégzett, a csak belekezdett és úgy hagyott munkák biztos jelei annak, hogy nem a külső renddel van baj. Akinél az elképzelés és a megvalósítás határai elmosódnak, az általában szenved a tényektől, fárasztja a jelen, s kicsit mindig menekülőben van. A körülmény, mint valóság, csak valósághoz képes alkalmazkodni. Menekülő ember mindig rendetlen, mert nincs szilárd jelene. – Ez kétségtelen gyermeki vonás, de felnőtt számára nem boldogító, nem megnyugtató, mert felelősséggel jár. Az álmodozás nem kifizető dolog. Bármilyen sivárnak is tűnik a valóság, tápszer van benne, s bármily színesek is álmaid, nincs bennük tápszer. Legfeljebb ópium. - Nem elbódulni, hanem meglódulni! Ez legyen a jelszó. Itt is áll az, hogy nem kívülről kell elindulni befelé, hanem belülről kifelé. Nem a külső rend tesz belsőleg reálissá, hanem a belső, a valós jelen benső állapotod következménye lesz az, hogy renddé formálódik körülötted a félbe nem hagyott, a befejezett munkád miatt átélt örömöd. Föl kell számolnod félben maradt munkáidat.
Az élet szekerét nem sasok húzzák. Ahol nem lépésről lépésre történnek a dolgok, ott csak álmodozás folyik, és nem valós élet.

Káromkodás
2010. okt. 17. vasárnap 13:10
/Miért oly népszerű a káromkodás?/

Az önuralom, főleg a beszédben, nagyon fontos! Az ocsmány beszéd annyira a józanész ellen van, hogy éppen ezért csak eszünk bekapcsolásával tudunk leghatékonyabban ellene tenni. Amit tehetünk a ronda beszéd ellen az, hogy nem vesszük át a stílust. Nem szabad kijavítgatni senkit, mert ezzel csak olajat öntünk a tűzre. Legtöbb káromkodós ember nem gonosz, hanem buta, tehetetlen, neveletlen, szellemileg, lelkileg, testileg terhelt. Mit lehet az ilyen embertől várni? Szeretni kell őt is, és amikor káromkodik, olyankor gondoljunk arra, hogy bár nagyon bután, de így tudja levezetni benső feszültségét. A mi országunk nagyon káromkodó ország. Nagyon fontos volna, ha gyarapodna azoknak a száma, akik többet és buzgóbban imádkoznának, éppen azért, hogy országunkban a káromlás, káromkodás iszonyatát mérsékeljék.

A régi irgum-burgum talán a jelenlegi élet viharában „elviselhetőbb” lenne, de a régi káromkodások is finoman szólva, igencsak kacifántosak voltak a maguk idejében, sőt a régi nyelvezetük értelmezése szerint azok sem voltak szalonképesek.

Stigmák
2010. júl. 16. péntek 21:05
/Stigma/

Tudni kell, hogy amikor Ő, a mi Jézusunk, valami külső jellel is megjelöli övéit, akkor ezt mindig olyankor teszi, amikor a NAGY EGÉSZ, tehát az összemberiség javát tudja szolgálni ezzel. Még soha senkinek nem adott stigmákat azért, mert valaki ezt kérte! Inkább ennek fordítottja történt! Ő, Jézus, volt az, aki kérte szeretettel egyesektől, hogy vállalják fel az ilyen adományát is. Így tett Sükösd községben is, ahol az egyik leányát kérte fel arra, hogy élje át látványos módon az Ő keresztútját. Érdemes elmenni Sükösdre az egyik pénteken, és átvenni lélekben egy kicsit abból a szenvedésből, amelyet az ottani leánya átél, amíg este a keresztútját járja. Ő már nagyon vágyik erre!

A film érdekes, hordoz némely valóságot, mint a kérés nélküli stigmákat, de ez mint írtam csak akkor igaz ha az emberiség javát szolgálja. A film a stigmák viseléséről annak fájdalmáról ábrázol tényleg igaz. De a film elsősorban a papság hozzáállását emelte ki a stigmákat kapó, viselő emberhez, melyben a hatalmuk veszélyeztetését, álnokságuk fényre derülését látják. Tényleg jó a film.

A lét síkján minden létező jó. Létezünk, ami azt jelenti,
2010. júl. 05. hétfő 16:43
/Nehéz a jót befogadni/

A lét síkján minden létező jó. Létezünk, ami azt jelenti, elfogadtuk a jót, tehát befogadóvá, elfogadóvá váltunk a jó felé. Tehát döntöttünk, létezni akarunk, mert még mindig jobb létezni mint nem létezni, még a pokol is jobb mint a nem létezés, mert ez is a létezés egy formája. Ez volt az első lépcső a jó elfogadása felé.

A felvetett kérdés, hogy vajon miért nem vagyunk képesek elfogadni a jót, vajon jogos e feltételezni ezt bárkiről is. NEM. Hisz az elfogadott jó az mely irányt ad a tovább gondolásban, a merre menjek, mit és hogy csináljak, a jó megélése, meglátása segít minden felmerülő kétségek áthidalásában. Ha nem így lenne már nem is léteznénk. Vajon elfogadjuk a jót? Igen.

Tudni kell, hogy a jó egy olyan önmagában való érték, ami nem mérhető máshoz, csak önmagához. Az a jó ami önmagáért jó, mert van, mert használ.

Mások magatartásában kell meglátni a jót, vagy a nem jót. Azt mondom, hogy igenis mindenki elfogadja a jót még akkor is ha ezt önmagának nem vallja be, bár azt gondolom, ez igazából nem is tudatosul a személyben, és úgy élheti meg, hogy ő képtelen elfogadni a jót.

Nem hiszek abban, hogy azért dolgozunk csak, hogy még több jót megvalósítsunk az életünkben, inkább azt mondanám létre akarunk hozni, hozzáakarunk járulni egy közösség jobb életviteléhez. Az, hogy ennek eredménye számunkra is megadhatja a jót ez csupán a munkánk következtében létrejött eredmény mely értéket képvisel ami önmagában jó és mert használ, ez önmagunknak is elhozhatja a jót, amit elfogadunk, tehát ez is egy elfogadás.

Mások magatartásában is megláthatjuk a jót vagy nem jót, hisz értékítéletünk cselekedeteik által tudjuk meglátni a jót, vagy nem jót. Azt lehet mondani igenis mindenki elfogadja a jót, ki tudatosan ki tudatlanul, ki szerényen, ki harsányan, ki szégyenkezve, stb. de mivel a lét síkján minden jó ezért e nélkül nem lehet élni.

Még annyi: Ahhoz, hogy felismerjük a jót és a rosszat, tudnunk kellene mit is jelentenek. Sokan nem tudják, mit is értsenek az alatt, hogy jó és rossz, még akkor is ha sokan úgy gondolják nagyon könnyű és, hogy alapból tudni kellene eldönteni, hisz a jó cselekedet az a jó, a rossz cselekedet az a rossz cselekedet. Vajon ilyen egyszerű lenne? Mert ami az egyiknek jó, az a másiknak nem biztos, hogy az, és fordítva is igaz. Ezért nagyon vigyázni kell, sőt nem szabad ítélkezni senki felett, ez nem a mi dolgunk. Azt viszont tudni kell minden rossz egy elrontott jó. Az igazság ez: Jónak lenni jó, de nehéz, és rossznak lenni rossz, bár könnyű. Döntenünk mindenképpen nekünk kell, hogy melyiket választjuk! A jót mely halálunk óráján, amely biztosan eljön, vigasztal, vagy a rosszat amely halálunk óráján biztosan eljön, és elmarasztal!

"Ajkadra adom szavaim."

A bizalom nem lehet, nem szabad hogy alapmagatartás legyen.
2010. júl. 03. szombat 20:26
/Bizalom, bizalmatlanság/

A bizalom nem lehet, nem szabad hogy alapmagatartás legyen. Alapmagatartás a bizalmatlanság. Csak aki bizonyította, hogy érdemes benne bízni, abban szabad bízni. A vakon bízás ostobaság. Mindenkiben annyira szabad tehát bízni, amennyire rászolgált. Még Maga számára sem igényelt soha olyan bizalmat, melynek jogosságát előzőleg meg ne alapozta volna. Aki azt mondja, hogy ő vakon bízik Istenben, az nem mond igazat. Nem, mert csak azért bízik, mert már megtapasztalta, hogy érdemes bízni Bennem. A vakon szó helyett jobb lenne, ha a teljesen szót használná. Így nem lenne félreérthető."

Ne előlegezzünk bizalmat! Ha egy-két évig igazolja ezt életével, akkor érdemes csak őt e téren komolyan venni. Ne higgyünk abban, hogy a körülmények gyökeres változása létrehozhat gyökeres emberi változást. A körülményeknek nem embert formáló, hanem embert leleplező ereje és szerepe van csupán.

Az emberek nagy része nem tudja mi a problémája, mik a kétségei gyökere, s ha netán képes megtalálni ezek gyökerét, akkor mindig találni fog olyan problémát, amelyek újra meg újra gondfelhőt képeznek lelke egére. Sokaknak olyan gyökérproblémája van, melyet ha megoldott, kiderül felette az ég. Bár a gyökérproblémák igazából egyszerűk, de mégis sokrétűek lehetnek. Egyszerű, mert neve a bizalmatlanság. Sokrétű, mert a felszínen sokrétűnek tűnik.

Egy pár gondolat a csakrák és energiák áramlásáról,
2010. júl. 03. szombat 17:49
/Harmadik szem, kontra megvilágosodás/

Egy pár gondolat a csakrák és energiák áramlásáról, működéséről.

Az egész csakrákról szóló tanítás olyan keleti tanok elképzeléseit közli velünk, amely tanok alapján az emberek önmagukból, tehát belülről elindulva, a világmindenséggel való egységre törekedve, majd kívülről befelé ható energiákkal egyesülve úgy gondolják, hogy ehhez a test különböző pontjai szükségesek! Ennek az irányzatnak előnye és hátránya egyaránt van. Előnye az, hogy segít rögzíteni figyelmünket bizonyos pontokra, melyeket csakráknak nevezünk, s így intenzívebbé tudunk válni a nyitottságra, tanulékonyságra, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy valaki bensőleg gazdagodjék. Hátránya viszont egy olyan egyoldalúság, amely Tőle függetlenül is jól működőnek gondolja magát!

Tudatosítani kell magunkban, hogy Isten energiája úgy működik bennünk, hogy ez fölöslegessé teszi minden más energia működését. Ha tudatosítjuk magunkban azt, hogy csak azok az energiák működhetnek bennünk, amelyek Isten áldását hordozzák. Amely energiák nem ilyenek, azok helyébe maga Isten lép be, és kezd működni belátása szerint. Ez a gondolat, erre a valóságra irányítottságunk mindegyik csakránk rendbe szedésére elég! Ennek elérése nem annyira kemény szellemi munkát kíván, mint inkább nagy bizalmat a bennünk boldogító módon jelen lévő Isten iránt.

Sokan fizikálisan gondolnak a csakrák és az energiák áramlására, holott ezek olyan szellemi-lelki valóságok, amelyek nincsenek a fizikai törvényeknek alávetve! Az, hogy mi van a csakrákkal, energiákkal, csupán szándék kérdése. Ha szándékunk az, hogy nyitottak legyenek, akkor nyitottak. Ha annak a sugallatnak engedünk, hogy leblokkolt állapotban van bármelyik, akkor ilyen állapotban van. Amíg ezt nem fogadjuk el, addig nem indulhatunk el a gyógyulás útján, mert összekeverjük a szellemi létmódot a fizikai létmóddal, s így szükségszerűen természetellenes állapotba rögzítjük magunkat.

"Ajkadra adom szavaim."