Szia, Fircsi!

Nekem úgy tűnik, hogy egy kicsit szkeptikusan álltál a dologhoz. Ha a megvilágosodás a tudat el-vesztésével járna, mi értelme lenne az egésznek. Nem, erről szó sincs. Tudom, hogy a legtöbb hindu álta-nító valami ilyesmit akar a fejünkbe verni, mert ők még a megvilágosodás állapotában is egoisták és lus-ták akarnak lenni. Ennek ellenére - épp, mert túl sokan akarják így képzelni - te ne csatlakozz hozzájuk. Az nekik nagyon jó, mert nem kell rajta sokat filózni. Nincs felelősség. Viszont a megvilágosodás igen is hatalmas felelősséggel jár. A megvilágosodott ember egy spirituálisan dimenziót lépett személy. Ha mi a hármadik spirituális dimenzióban vagyunk, akkor ők a negyediken. Hangsúlyozom, hogy ez nem fiziká-lis dimenzió, hanem spirituális, vagyis egy lelki szerveződési folyamat állomása. Ezen a szinten a lélek - akár ember, akár más - sorsfeladata általában két féle. Egyrészt megtanul csapatmunkában dolgozni, más entitásokkal, másfelől pedig a spirituálisan emelkedett képességeit arra használja, hogy a harmadikon élők (mi) szellemi fejlődését elősegítsék. Tehát a halálnak semmi köze a megvilágosodottsághoz. Más do-log az, hogy ha valaki a harmadikon kijárta az utolsó osztályt, akkor leggyakrabban fizikálisan is ruhát cserél az új feladatához. Ez azonban nem feltétlen szükségszerű. Kérlek, gondolkozz el ezen, és ennek fé-nyében vágyakozzál arra, hogy te is feljebb kerülj, mert szükségünk lesz a képességeidre, és a szereteted-re. Nem a tudatlanság felé haladsz, hanem az egyre magasabb szintű és egyre élvezetesebb tudatosság felé.
Mit gondolsz, ha egy földi ember a megvilágosodása alkalmával már elvesztené a tudatosságát, akkor a nála lényegesen magasabb szintű megvilágosodott lény, az Isten, hogyan teremthetett volna ennyi min-dent? Szerinted??

Kedves BÁgi!

A megvilágosodott állapotnak semmi köze ahhoz, hogy valaki családos, magányos, dolgozik, tanul. A megvilágosodás nem révület. Kívülről a hozzá nem értők így látják, mert így akarják látni. Te ne így lásd. A megvilágosodás egyszerűen azt jelenti - nem is kell sokat elmélkedni rajta - hogy világosan látod az élet lényegét, a munkádat, az Istent, az életutadat, a hibáidat, felülről tudsz rátekinteni másokra, de azonnal le is tudsz ereszkedi hozzájuk, ha segítségre szorulnak.
Az, hogy sok esetben csak 'révülten' bámulják az eseményeket, nem azt jelenti, hogy nekik már semmi közük hozzá. Egyszerűen csak - mert megvilágosodott elmével látják -, tudják, hogy abba ők nem szólhatnak bele, mert vagy nincs semmi értelme, vagy a keletkezett helyzetet annak kell megoldania, aki okozta, vagy akinek az gondot okoz. Esetleg néhány értékes biztatás kell neki, vagy egy jól irányzott ta-nács (vagy épp rúgás). Aki megvilágosodott, az pontosan tisztában van vele, hogy ő az. Ennek természe-tesen fokozatai vannak. Nincs abszolút megvilágosodás, hisz még az Isten is folyamatosan bővül, tapasz-tal - mondjuk úgy tanul, fejlődik. Örök elégedetlenségre hajtja őt a szíve. Ennek képére teremtette az em-bert. Jóllehet Ő teljesen tökéletes. Tehát a megvilágosodás is viszonylagos. Ha kétségbeesett embereknek helyes tanácsokat tudsz adni, vagy megfelelő segítséget tudsz nyújtani, amivel valóban önmaga jobb megismeréséhez, és megértéséhez tereled őt, és ezzel tökéletesen tisztában is vagy, akkor hozzá képest megvilágosodott vagy. Ha ezt a képességet képes vagy globálisan, az emberiség javára fordítani, akkor földi általánosságban beszélhetünk megvilágosodott állapotról. Az ilyen az egész emberiséget látja kívül-ről is belülről is úgy, hogy tudatosan képes legyen rajta segíteni, annak előnyére. Ezért van szükségünk arra, hogy a megvilágosodási folyamathoz először is eldöntsük: magunkat, vagy másokat kívánunk-e szolgálni elsősorban. Ennek eldöntése után, a másokat szolgálni kívánók léphetnek tovább arra az útra, amely a többiekhez képest megvilágosodottabb életvitel felé ösztönzi, képezi tovább. Ezt a folyamatot már csak a szeretet indukálhatja, és napjainkban bizony-bizony egyre többőnkben indukálja is.

Nem tudom, hogy e gyönyörű sorok kinek a szívét célozták. Az én hozzászólásomra tűnik válaszul. Ha így van, köszönöm. Akár együtt is reménykedhetünk soraidban lelhető érzéseid beteljesülésében.

Folytatnám ott, hogy megláttassam veled, mit értek "lenyomat" alatt. Valóban, ahogy írod: felső énünk elképzel magának sok-sok féle életutat, ezeket a gondolataiban mind-mind végigzongorázza. Ezek közül aztán (korábbi és akkori kapcsolatainak érzelmi feszültségétől vezettetve) néhány elgondolása elegendő elvarratlan előzményt és okot, valamint célt szolgáltat arra, hogy manifesztálja azokat. Természetesen nem mind a fizikai létsíkon valósul ez meg, csak amelyeknek ez a rendeltetésük (mert ilyen mélyre kell lenyúlni a megoldáshoz, valaminek a közvetlen megtapasztalásához). Tehát egy felső én szétdarabolt inkarnációi, mint amilyenek mi is vagyunk, egymással párhuzamosan is inkarnálódnak. Ezt könnyen megtapasztalod, ha az elméddel magad is elgondolkodsz azon, hogy egy-egy élethelyzetet hogyan oldanál, oldhatnál meg. Ezt egyébként akaratlanul meg is teszed, minden nap - főleg éjjel, mikor a tested kikapcsolod egy időre. Ilyankor óriási vitatkozásokba bocsátkozol a felső éneddel, illetve annak minden lehetséges inkarnációjával, melyek épp veled párhuzamosan léteznek. Ezt innen a háromdimenziós élettérbő, ebből a lassú, 7,8 Hz-s rezgésszintről nehéz átlátni. Nem is fizikálisan kell, hanem értelmileg és érzelmileg. Az én számomra innen nézve a többi (felső énem párhuzamos manifesztációi) lenyomatok. Nem élem meg őket (csak minimális mértékben, és mindig ki tudok lépni belőle), csak megfigyelem, így tanulok belőle, s felhasználom őket a döntéseimben. A következményei viszont kézzelfoghatóan fejlesztik (vagy legalább is bővítik, változtatják) a jellememet.
Ha megfigyelted, a mások fölött hatalommal bíró egyének is megteszik ezt a hatalmuk alatt lévőkkel - úgy, mintha azok az ő gondolatai számára lennének fenntartva, s saját gondolatainak megfelelően irányítja az ő életüket. Általában gonosz hatalmasoknál tapasztaljuk ezt, de helyes szándékúak is így tanulhatnak a legkönnyebben. Mintegy másokkal eljátszatják a saját gondolataiknak a variánsait. Általában nem tudnak róla, de így tesznek.

Tudnunk kell, hogy az inkarnációkat (a fent leírt szisztéma szerint) több dolog irányítja. Ezek a gondolataink, azok megnyilvánulásainak következményei, kapcsolataink, illetve azok érzelmi töltete. No, mármost, ha olvastál Silvát, akkor tudod, hogy a teremtés legfontosabb, legerősebb hajtóereje az érzelem. A teremtett dolog (jelenünkben egy-egy inkarnáció, egy életút, életszakasz) formáját a képzelet szüli, erejét pedig az érzelem adja. Már a fizikai törvényekben is igaz (föntebb is), hogy egy kavalkádból mindig a legerősebb fog dominálni (jelenünkben megnyilvánulni, inkarnálódni). Az erős érzelmek tehát nem "felülírják a lélek választását, nanem a legerősebb érzelmek alatt álló forma fog megnyilvánulni - igen, ha kell újra és újra ugyanabba a formába.

Ha azt gondolod, hogy az érzelem csak itt a mi világunkban létezik, akkor el kell gondolkognod azon, hogy Isten hogyan teremthette "szeretetéből" a világot, és benne minket. Az egész Univerzumot a szeretet tartja össze, ez a leghatékonyabb érzelem, ami csak létezik. Úgy is nevezik, hogy királyi érzelem: úgy uralkodik az összes többi érzelmen, mint király a népén, annyival magasabban van a többi érzelemhez képest, mint király a népéhez képest. Ennek legerősebb ellentéte a gyűlölet, ami épp úgy teremtő erővel bír, mint a szeretet. (Ennek teremtése azonban más jellegű.) Erre épül az Univerzum fekete-mágiája is.

Én is sok szeretettel nyújtom át neked a titkoknak e csokrát. Kellemes gondolkodást!