Valamit sikerült megfigyelnem.

Az, ami e lapon veled történt - törvényszerű.
Tömeggyilkossággal, öngyűlölettel akartak Téged kapcsolatba hozni, szisztematikusan félreértettek egyesek.

Kérlek, bocsáss meg nekik, nem tehetnek róla, nem tudják, ki vagy. Én ... valamiért már látni kezdem.

Nem a sorsod, nem a felfogásod, hanem a spirituális érettséged az, ami megkülönböztet némelyektől. És ezért Te bölcs vagy.

Éppen ezért:

A nevedben én is köszönöm nekik a nem épp hízelgő hozzá(d)szólásokat (a hízelgőket viszont külön szeretettel), ugyanis a magam példáján okulva (amit szintén csak magam éltem át!), pontosan tudom, hogy az ősi bölcsesség milyen hatalommal bír. Így hangzik: "Figyelj az ellenségeidre, mert ők mutatnak rá leghamarabb a hiányosságaidra."

Ez nem azért fontos, mert valóban azt feszegetik - nem is tudnak róla, hisz csupán a saját hibáikat vetítik ki -, viszont arra a legalkalmasabb, hogy elgondolkodjunk magunkban, vajon ez a hiba hogyan hat rám. - Ha ellenszenvvel fogadom, nálam is dolgom lehet valamely érzelemmel, nyitottab lehetek a tisztítására, energetikai kezelésére, leki akupunktúrára.

Féreértés, ne essék, én a barátod vagyok, tehát tudatosan egy hibát sem vagyok hajlandó felróni, mert még (sajnos) nem ismerlek eléggé. Tehát Veled szemben még nem alkalmazhatom a másik ősi bölcsességet: "Jó barátnak kemény beszéd a jutalma".

Tehát biztos vagyok benne, hogy a fent említett javulások iránti intézkedések sürgetéséhez bizonnyal hozzájárultak azok a "vádak", melyek a lelkedet érték - mégha alaptalanok voltak is. Meglöktek az igazi megoldás felé, melyet már nyilván jó ideje latolgattál, kértél, érte imádkoztál, hívtál, vagy ahogy Te fogalmaznál.

Szeretettel: Oiolosselote

Szia, Fanni!

A korod ellenére igen fejlett a gondolkodásod. Tisztellek érte.

Oiolosselote

Szerintem a valóság sem egy. Perspektíva kérdése csupán. Minden embernek más és más. És ez benne a csoda.

Te valamit tudsz.

A lopásokon én is átestem, és valóban igaz, hogy ennek hatásár, ennek következményeképpen jöttem rá, hogy az milyen undorító. El kellett fogadnom, hogy olyan úton jártam, majd ki kellett emelkednem ebből - ahogy írod - nekem is. Csodálatos, hogy ezt felismered megadban, így bátran felismerheted másban, így bennem is. Így van.
Csak ez után váltunk alkalmassá arra, hogy a továbbiakban azt válasszuk, hogy ne lopjunk. Viszont ezzel természetesen velejár a vele veló szenvedés is - egy darabig. Ugyanis eleinte azt hittem, hogy ha tőlem lopnak, akkor nekem attól kevesebb lesz. Rettegtem tőle: mit szól a családom, mit szól apám, mit szólnak mások, hogy hagyok másokat lopni az enyémből. Eleinte valóban csak azért nem csaptam agyon őket, mert féltem (tőlük, a törvénytől, mások bosszújátúl stb.) Viszont a döntést meghozam, és boldog vagyok tőle.
Idő kellett ahhoz, hogy felismerjem ennek a visszáját: Attól, hogy hagyom, hogy tőlem lopjanak: nekem nem hogy kevesebb nem lesz, de egyre többem lett! Érted ezt? Míg mások folyton félelemben éltek, hogy másnap mit "szerezzenek", addig én egyre nyugodtabban nyúltam a tartalékaimhoz. Ennek nagy része persze nem kézzel fogható (önbecsülés, tudás, nyugalom, becsület...), viszont szükség esetén bármikor, bárhol kézzel fogható dolgokra cserélhető. Azt pedig biztosan tudod, hogy a szellemi vagy érzelmi dolgokat minél inkább hasznájuk, annál több és több lesz belőle. Így nekem ezekből a dolgokból egyre több és több van. Már azt sem kell megvárnom, hogy lopjanak tőlem, már magam adok mekik belőle. És még mindig több marad, mint nekik valaha is lesz. Ez a nem semmi.
Harmadik út majd akkor lesz, há már nem lesz, aki a lopás mellett dönt.