Aditi teljes hozzászólásai
Hozzászólás | Edit link | Comment Widget |
---|---|---|
2012 2009. febr. 04. szerda 00:09 /Mi lesz 2012-ben?/ Jóslatok. Ezért először is nem árt észben tartani, hogy MINDEN jóslat abban a pillanatban érvényes, amikor jósolták. A következő pillanat akár teljes mivoltát felülírja, vagy beteljesíti, ha azt választjuk, de hogy változás, legalább egy csekély mértékű biztosan beáll, az olyan tuti, mint a teremtés maga. Ugyanis így működik a teremtés. Nincs semmi, ami megismétlődik tökéletesen, nincs semmi, ami merev, semmi, ami egyenes, megjósolható, kiszámítható. Fraktál-rendszerű. A tibeti szimbólumok jól példázzák ezt: egyetlen egyenes vonalat sem találni rajtuk! Ők tudják, hogy működik a világ, és mit jelent az Élettel, az örök Változással szembeni alázat. De lehet, hogy nem is innen kell megközelíteni ezt a dolgot. Minden nagy tanítás a belső útról, a tudatosságról, a szeretetről, az önvalónk Mindent átható erejéről szól. Arról, hogy csak tudat van és Teremtés, a többi illúzió. Szerintem ez a kézenfekvő megoldás erre a dologra is. Minél tudatosabbak vagyunk és minél nagyobb a szeretet-képességünk, annál többet segítünk önmagunknak és a világnak is ezáltal. Minden dolog végső és valódi megoldása itt van belül. Ülhetsz egy börtönben, ha képes vagy Önmagaddal lenni, boldogság és teljesség a jutalmad még ott is. Ott is rádtalálnak azok, akiknek szükségük van a segítségedre. Ha az egész világ is összeomlik körülötted, a te fényed békét és boldogságot, egészséget és örömet teremt benned és körülötted, mert ilyen a fény természete. A fehéré. (Ez a fehér mágia, nem holmi hókuszpókuszok.) Mert az örömünk, a boldogságunk, az Életünk minősége nem a külső dolgoktól függ. Épp ezt kell megtanulnunk, épp ezért idézi magára az emberiség ezt a katasztrófát is... Valójában nincs is katasztrófa. Nincs szenvedés és nincs gyötrelem. Azok csak illúziók. Az elme illúziói. Csak szeretet van. Az a valóság üressége. De egyben ez a létező legnagyobb hatalom. Ezt tanítja Jézus, Buddha, mindenki. És most ezt tanítja egy kemény leckében a világ. Erre tanítjuk magunkat a Karma törvényei beteljesítésével. Ez van. És ha van még valami, ami még ezeknél is érdekesebb lehet: olykor megkérdezem magamtól: miért is beszélünk annyit az eljövendő katasztrófáról, amikor tudván tudjuk a szavaknak mekkora ereje van? Ha egyszer csak a tudat van, a teremtés és a mi szabad választásunk, miért nem fogjuk már végre be, és ülünk le szép csendesen és idézzük meg a tisztaság, a tudatosság, a szabadság világát? Az Aranykort, ami úgyis eljön, mert a Szamszara kereke forog tovább megállíthatatlanul, csak nem éppen mindegy, HOGYAN?! Hát miért? Miért nem tanulunk meg már végre FIGYELNI? FIGYELNI MAGUNKRA. ARRA MIT TESZÜNK, MIT MONDUNK, HOGYAN FOGALMAZUNK ÉS MILYEN MOTIVÁCIÓBÓL. HA EGYSZER MI TEREMTÜNK. Persze az emberiség nagy része még nem itt tart tudatosságában. Éppen ezért nem kell ezt erősíteni benne a kijelentéseinkkel, nekünk "spirituálisoknak". Szerintem az egész erről szól (és a Mennyei Próféciák is valami hasonlót fejteget): az evolúció következő stádiumába lépünk szép lassan, fokozatosan. Akik felébrednek, azok leülnek a fenekükre, és árasztani kezdik a fényt. Mert már tudják azt, amit a többiek nem: hogy teremtők vagyunk, és az egész játék csak ennek a megtapasztalásáról szól. És hogy a legtöbb, amit tehetünk embertársainkért, az az, hogy felvállaljuk az egyéni felelősségünket ebben a játékban. Ez a Világ Arkánuma. A teljességé, a bölcsességé, a Fényé, az Egyszerűségé. A többiek az Ördög Arkánumát élik: harcolnak magukért, az életükért, a javaikért, a családjukért, és nem veszik észre, hogy harcuk elválasztja őket önmaguktól és ezáltal mindezektől. Sírnak és szenvednek, fájnak és bosszulnak. És ők is megtanulják végül, hogy befelé nézzenek, amikor kint már nem látnak semmit. Felfedezhetik a pusztulásban a mindenütt jelen-lévő Fényt. Az Ördög más néven a Fényhozó. Isten első angyala. A nem-tudásból tudást teremt, a sötétségből felismerést. Az illúzióink felismerését. Ez is az Univerzum törvénye. A Karma törvénye. Egy nagy tudású tanítómesterem, aki a Teremtést igyekszik minden erejével tudatosítani a tanítványaiban (ez a Dharmája) egyszer olyan szépen azt mondta: "Remélem, majd ha eljön az idő, leültök." És olyan szépen, olyan alázattal, megindítóan mondta. Nem fűzte hozzá, hogy mikor, miért. De tudtam. És értettem. Egy másik mesterem csak ennyit mondott, amikor megkérdezték a "világvégéről": "az Élet olyan, mint egy hatalmas sport-mérkőzés. Mindig van hosszabbításra lehetőség. És Isten kegyelme végtelen." :) Szerintem ez magáért beszél. Hát nem érdemesebb inkább ezen eltűnődni? :) Namaszté! |
||
Köszönöm! 2009. febr. 03. kedd 11:52 /Kell-e nevelni a gyermeket, vagy elég számára a szülői szeretet?/ Kedves Tima, és Kriszta! Nagyon köszönöm a kedves soraitokat, nagyon sokat jelent nekem! Jó tudni, hogy ezekkel a dolgokkal sem vagyok egyedül és hogy vannak, akik előrébb járnak. Köszönöm a társaságotokat, a szavaitokat, a szeretetet! Edit |
||
Isten Istenből való :) 2009. febr. 03. kedd 02:33 /Ki teremtette Istent?/ Szia! Úgy tetszett, amit írtál! Felébresztetted bennem is a bennem lévő magad! :) Ez is Isten. :) És most látom, hogy mindezt pár perce írtad... Ez nem véletlen! Azok sincsenek. Véletlenek helyett is csak Isten mindenütt ott-levősége, végtelen mindent-áthatósága, mindent-tudása van. Ami miatt olykor észrevesszük, hogy a dolgok éppen akkor történnek és éppen ott, ahol kell... Szerintem mindenkinek a szívében ott van és a tanulásunk, az hogy megismerjük, felismerjük őt magunkban és a dolgokban csak arról szól, mennyire sikerül megnyitni ennek az elménket, azt az elmét, ami egész életünkben arra lett kondicionálva, hogy "földi" dolgok léteznek csupán... és még számos olyan dologra, ami nem egyezik a valósággal, vagyis azzal, ahogyan működik az élet, és az Univerzum, amik a természet szellemi törvényszerűségei, melyek minden mást felülírnak. Biztos mindenki más úton tanulja ezt. Én így teszem: tizenévesen azt éreztem a legnagyobb dolognak a világon, ahogy Jézus gyógyított, erre felnőtt koromra kiderült, hogy van egy gyógyíthatatlan betegségem, amivel kapcsolatban valahogy rögtön az volt az érzésem, megoldható. És megkaptam a tanítást. és elkezdtem járni az utat. Már rég meg kellett volna halnom. Orvosilag. Többször is. De nem vagyok hajlandó :) Mert tudom, hogy mindent megkaptam ahhoz, hogy meggyógyuljak :) Ugyanazt a tanítást, amit Jézus is tanít, csak kicsit leredukálták az Evangéliumok. De a te kérdésed a végső kérdés: Ki isten? És ő honnan való? Erre az én válaszom a következő: Isten a kérdések után következő kérdés-nélküliség. A keresés utáni megállapodás. A gondolat-világ után a gondolat-nélküliség. Az út vége és az újrakezdés egyben. Kiből vagyunk? Isten gondolatai vagyunk. És ki gondolja Istent? Hát mi, magunk! A magyar szépen kifejezi ezt a Mag szóval. (Mi MAGunk vagyunk, önMAGunk, tehát az, aki bennünk létezik, akiből kicsíráztunk, és általunk folyamatosan teremti MAGát újra! Éppen így terem a magból fa és a fából újra mag végeérhetetlenül...) Ez a legnagyobb csoda, ez Isten, a világ legmagasabb törvénye: a Teremtés törvénye, az hogy Isten által vagyunk és általunk van Isten. Vagy: Isten bennünk van és mi őbenne. És ezért minden mindennel egy, mert a saját kis Univerzumaink a Teremtés törvényében összekapcsolódnak. A Tudat teremtő ereje. Az, hogy az vagy, amit gondolsz magadról. Az, hogy amit mással teszel, azt magaddal is teszed. Ez mind Isten, illetve a mindenütt jelen-lévő isteni törvény működése bennünk. Erről beszélnek a kvantumfizikusok, amikor elmondják, hogy rájöttek, az atomok közötti tér a fontos, nem az atomok. A SEMMI! Erről beszélnek a csillagászok, amikor a magába hajló tér és az idő-nélküliség a téma, és erről beszél minden tudomány határterülete. A megmagyarázhatón túli megmagyarázhatatlanról. Amit csak felismerni (megvilágosodás) és megélni lehet, megérteni nem. És ez a lényeg! Ezt a jelenséget, Isten törvényét ésszel felfogni, "nyakon csípni" nem lehet. Hogyan is érthetné meg az elme, hogy valami benne van és ugyanakkor ő abban a valamiben? Ugye milyen "értelmetlennek" tűnik? Pedig így van. És éppen ettől működik a Teremtés. Ez a tökéletes dinamizmus, amely tökéletes harmónia és nyugalom is egyben. Fölül áll az elme, a dualitás világán, mert az őbelőle való, ezért csak szolgálni tudja, uralni nem. És szolgálnia annyit jelent, hogy fel adja a megértést. Mert ő csak megérteni tud. Fel kell adni a szóban való kommunikációt. Ezért van a semmiben, a csendben, a megmagyarázhatón és felfoghatón, kommunikálhatón túl. Az elme időben gondolkodik: "mi VOLT az első gondolat előtt?" Isten a VAN: általa vagyunk és fordítva. Nincs volt vagy lesz. VÉGTELEN, IDŐTLEN Az isteni teremtő erő működésének felfoghatatlan mivoltára itt egy csodálatos mondat, ha jól emlékszem Richard Bach-tól: "Minden, és az ellentéte is igaz!" Ez a legtömörebb megfogalmazás, amivel valaha találkoztam. És a legtalálóbb. Ha ezen meditálsz, jó úton jársz! :) Isten az, aki magából teremti a világ színpadát, és gyönyörködik benne, magában, a végtelen számú megnyilvánulásaiban, amelyet önmaga minden ízében átsző, és amely folyamatosan teremti önmagát újra. Hiszen olyan, mint Isten. Ő Isten, csak máshogy. Egyek. Számomra ez Isten. Volt néhány csodálatos pillanat az életemben, amikor átélhettem ezt a tudatállapotot. Olyanok ezek, mint a gyémánt-kövek, fényük bevilágítja az utamat. Ezt gyakorlom a zenélésben, a kártyázásban, és elkezdtem tanulni gyakorolni az életemben is. És az utam (amit teremtettem magamnak): Megláttam és átéltem a Mennyet és most leraktak a Földre, hogy másszak fel oda egyedül. Mert mindenki csak önmagában találhat rá Istenre. Ez az ember küldetése itt a Földön. És itt tartok: állok a hegy lábánál és látom a csúcsot. Tudom, hogy oda tartok. Tudom, hogy ott a gyógyulás, a remény, a teljesség, a bölcsesség, a tisztaság, a boldogság és minden Csoda, és Nagy Titok, amire csak kíváncsi vagyok még. Most indulok. És köszönöm Neked! Namaszte! |
||
Nem-légzés vagy légszomj? 2009. febr. 02. hétfő 11:06 /Miről árulkodik a légszomj? / Szia! Érdekesnek találtam, amit írtál. Szerintem a kérdés az, hogy rosszul esik-e, amikor észreveszed, hogy nem lélegzel. Ugyanis nem biztos, hogy ez annak a következménye, hogy egyébként "rosszul" vagy nem elég mélyen lélegzel. Vannak légzéstechnikák, amik éppen a nem-lélegzés időszakait is tudatosan tágítják, mert ennek is megvan a maga hatása a tudatosságunkra, a testünkre. Velem ez egyszer spontán történt meg, de az óriási élmény volt! Éjjel a szokásos netezgetés után elkezdtem nézegetni egy gyönyörű wallpaper-gyűjteményt. A Föld legszebb tájait vetítettem a képernyőre és gyönyörködtem bennük. Észre sem vettem, mennyire elnyugodtam, és közben már órák óta egy fantasztikus tibeti gyógyító-zene (valamiféle mantrák) szólt a lejátszóban. Már nem tudom, pontosan hogy történt, de egyszer csak ÉSZREVETTEM, HOGY EGYÁLTALÁN NEM LÉLEGZEM! És ami a legjobb volt, olyan tudatállapotban voltam, hogy ez a felismerés nem zökkentett ki! Megfigyeltem, hogy nem lélegzem és közben valami ilyesmit gondoltam: "Jé, nem lélegzem... hogy lehetséges ez? de akkor mi tart életben?" És képzeld, megfigyeltem, hogy valami ki és be áramlik így is az orromon, anélkül, hogy akartam volna, vagy egy kicsit is mozdult volna a hasam vagy a mellkasom!... És fantasztikus volt!!! lehet, hogy ezt hívják prána-légzésnek? Szóval csak azt mondom, ha nem esik rosszul, amikor nem lélegzel, valószínűleg nincs vele alapban semmi baj! és szerintem kérdezz egy gyakorlott jógást, mert nem vagyok benne biztos, hogy alapban mindig csak hasi, vagy folyton mély légzéssel kellene élnünk! És még egy dolog, ami mindig beválik: semmit nem jó erőltetni, meg parázni rajta! Valahol hallottam, hogy állítólag a hétköznapi, normális, nyugodt légzésünk a 4X4-es légzés kellene, hogy legyen. (Minden szakasz, a benntartás és a pihenés is ennyi mp). Hát én gyakorolgatom, biztos, hogy még nem lélegzem mindig így, de gyakorolni mindig nagyon jól esik! Próbáld ki te is, de csak úgy csináld, hogy jól essen! Sok sikert! |
||
Változás vagy elfogadás? 2009. febr. 01. vasárnap 01:41 /Kérdezz önismeretről!/ Sziasztok! A változással kapcsolatban szeretnék tisztázni egy-két dolgot. Nemrég olvastam valahol, hogy az önismeret többek közt arra jó, hogy az ember megismeri és tudomásul veszi "jó" és "rossz" tulajdonságait, és hogy tudatosnak lenni annyit jelent, hogy valaki ezeket elfogadja és hasznosítja, kezelni tudja önmagában. A napokban jutottam valami hasonló érzetre, arra gondoltam, hogy lehet, hogy fel kéne adni végre a mindenáron változni akarást a tudatosítás és a tudatosság eszközeivel...? Annyit foglalkoztam már ezzel az elmúlt három évben, de a helyzetem ha lehet még rosszabbá vált, dacára annak, hogy tényleg sokat segített és nagyon sok mindent megismertem magamról, a családomról,a múltunkról, a világról, a világ működéséről. |
||
Miért szeretet? 2009. jan. 28. szerda 01:13 /Kell-e nevelni a gyermeket, vagy elég számára a szülői szeretet?/ Köszönöm az idézetet, elsírtam magam, olyan jól esett. Jézus szavai mindig is a szívemhez szóltak, habár sohasem voltam vallásos. (Úgy emlékszem, ezt ő mondta, de ha nem, akkor is így van.) Köszönöm, hogy hozzászóltál, ilyenkor MINDEN szó jólesik, még ha nincs is recept, vagy valami, ami annak tűnik. Én is nagyon sokat tanultam az elmúlt években a világról, magamról, arról, hogy a kettő egy, sok technikát elsajátítottam, vannak, amiket rendszeresen alkalmazok is. Megváltozott a világ-szemléletem, és az a tapasztalatom, hogy a tudás önmagában, bármilyen világ-méretű is, bármennyire is mindenre megoldást kínál, semmit sem ér megélés nélkül. Szellemi képességeim teljes birtokában és ugyanakkor fizikailag, lelkileg és életutamban is korlátozva a helyzetem által, kinyíltam és megláttam az ember kegyetlen természetét. Azt, hogy a saját szenvedéseit átélve is hajlamos elfeledkezni a másikéról, amikor már túl van rajta. Saját magamban is látom ezt, az egót, amely minden áron a test túlélésért küzd, lelki és szellemi mivoltunkat fölfalva. Amikor már mindent kipróbáltam és az összes energiámat feléltem, ami még nem okozza a halálom újra, minden eszközt igénybe vettem, amit csak tanultam és egész lényemmel azon voltam, hogy bízva a tanultakban rátalálok a megoldásra, és mégis arcul csapnak újra, pedig csak élni szeretnék és jobban, mint eddig, lerogyok a Mindenség hatalma előtt, és valóban nem tudok mást tenni, csak kérni. Belátom, hogy a tudásom, a meditálások, a zene, a nyelvek, a Tarot, a beavatások, a spirituális élmények, az auralátás, az összes adottságom mind-mind kevés. Ilyenkor látom, hogy kevés vagyok ahhoz, hogy felmérhessem az Isteni belsőm akaratát velem, és gőgös voltam, amikor azt gondoltam, majd én megteremtem magamnak a szenvedés nélküli, szabad világot, és majd ha hallgatni tudok a szellemem szavára, megszűnik a szörnyű szenvedés, meggyógyulok, mint Lázár és minden rendbe jön. Mi van, ha a szellemem éppen ezt akarja megéletni velem, mert ezzel lesz dolgom? Mi van, ha szembe kell néznem a halálfélelmemmel, és ezt meg is kell élnem? Hogy adna máshogy Szent Lelket (tiszta lelket) a bennünk lakozó Isteni energia egy olyan világban, ahol a szánkba dugják a fegyvert? Ott nem lesz idő meditációra és nem csak a szomszéd fűnyírójának hangja fog zavarni minket hogy "elmélyedhessünk". Ezek technikák, játékok. De mi van a mindennapi megéléssel? Ki uralja közülünk annyira önmagát, hogy ne az egója zizegjen, amikor az életét fenyegetik? Hanem észrevegye például a másik embert, akivel ez történik és segítségre szorul? Ki tudja közülünk szeretni az ellenségét, azt, aki tudatlansága miatt az életére tör? És közben tudatos annyira, hogy észreveszi mi a teendő anélkül, hogy ártana neki? A mesterem azt tanította, hogy a tanulás két vonalon folyik: az egyik a tudatosság útja, a másik a szereteté. Azt hiszem, most az életem arra tanít, éljem meg, amit tanultam. És legyek alázatos az életemmel szemben. És bármennyire is tudatossá lettem már, az egóm fél. Iszonyúan, leírhatatlanul fél. és küzd, és bizonygatja, hogy a testi túlélésért bármilyen ár sem túl sok. És arra ösztönöz, hogy lázadjak a rosszak ellen, pedig ők is csak tudatlanok, de megölnek tudatlanságukban. De a lázadás is öl, mert a testem a küzdelmet sem bírja már, még ha az tiszta is, és tudatos. Ez az a pont, ahol bezárul a kör. A tudatosság, az, hogy tudom, mit miért csinálok, hogy az életemért, a fiam életéért, a szabadságunkért, az egészségért teszem egy olyan tudás birtokában, amelyet a másik nem birtokol, nem elég. És akkor imádkozom. És kérek. Kérek tiszta lelket, tiszta tudatot, tiszta szívet, új életet. Rábízom a Mindenség Bölcsességére magam, az életem, legyen a szeretet eszközévé. Tanítson meg szeretni annyira, amennyire ezt meg kell tanulnom. Tanítson meg szeretni a szüleimet úgy, hogy már ismerem az egójukat (a tudatlanságukat) és tanítson meg szeretni őket azzal a tudattal együtt is, hogy a pusztulásba döntenek tudatlanságukban, hogy kiszolgáltatottságomban arra kényszerítenek félelmükben, hogy az ő életüket éljem. Mindent megteszek, amit csak lehet az életem védelmében, de mi van, ha már az akarat, a kitartás, a küzdelem, a nemes harc, a tudatosság sem elég? csak a szeretet marad. Az elfogadás. De hogy fogadjam el, azt, hogy nem élhetem az életem, és hogy ez a halálomat okozza? Az ego ezt képtelen elfogadni. Talán csak a szeretet mindenhatóságában, örökkévalóságában, a halált is legyőző és átívelő erejében való bizalommal tehetem. A szívem tisztaságával. Az életemben való bizalommal, bármilyennek is ismertem meg azt és magam és bármilyenné is formálódnak most át. Mert a tudatom vagyok én, és ez a tudat független attól, milyen voltam, milyenné válok, és milyen az életem most, vagy ezután. Ez a tudat nem hal meg és nem fél a haláltól. Az ego fél a haláltól, mert ő megszűnik, amikor felismerjük a valóságot, a világot olyannak, amilyen. Gyermekeink egy olyan világban válnak majd felnőtté, ahol, csak a tiszta szeretet képes életben tartani őket, és valódi életet élni. Lehet hogy ezt kell megtanítanunk nekik? Ezért kell nekünk megtisztulni és tudatossá válni? Lehet, hogy a mi generációnknak ez a nagy feladata az evolúció színpadán? Talán ez a tudat emel minket a Mennyei Próféciák által emlegetett ötödik dimenzióba? Ezért köszönöm az imát. Nagyon köszönöm neked. Látod, mennyit segített? :) Szeretettel! |
||
Nevelés vagy idomítás? 2009. jan. 26. hétfő 17:16 /Kell-e nevelni a gyermeket, vagy elég számára a szülői szeretet?/ Sziasztok! Már régóta figyelem ezt az oldalt, és nagyon szeretem! A sok minden közt különösen annak örülök, hogy itt mindig misztifikálás-mentes, a földi élet alsóbb régióiban is használható segítségre lelek. Eddig félénk voltam hozzászólni, de most már többedszer, mintegy varázsütésre olyan témára találtam elsőre, amiben éppen nyakig benne vagyok. Szóval, én is tanulom az igazi szeretetet és felismertem, hogy a szüleim nem ilyen szeretettel szerettek. Igyekszem megbocsátani ezt nekik és magamnak is, hogy az én szeretetem sem olyan volt sokszor eddig, amilyen kellene. A kisfiam a legbölcsebb tanítóm. felismerem a tiszta szeretetet abban, ahogy viszonyul és igyekszem méltó lenni hozzá. Nem akarom folytatni azt a szülői mintát, amit a szeretetről kaptam, ami tudatlanságból fakadt ugyan, de rendkívül destruktív és azon kívül, hogy a társadalom elvárásaihoz idomított, és a gondoskodást megadta testi szinten, nem sokat ért. A másik kérdés valahol összefügg az előzővel, szintén "nevelés" témakörben. Bár ezt a szót használtam, de éppen azt szeretném leírni, hogy szerintem ez egy téves szó, és fölösleges tartalom. Szerintem a nevelés csak arra vonatkozhat, hogy megtanítjuk a gyermekeinknek, hogy a világ elvárásokkal működik. De miért is akarjuk erre megtanítani a gyermekeinket, amikor mi is éppen ettől szenvedünk? Miért íratjuk őket iskolába, amikor az iskola nem csak hogy az életre, de már a társadalomba sem integrálja őket? És miért is akarnánk egy olyan társadalomba integrálni őket, amelyik gyilkolja az életet? Miért tanítanánk őket élet-ellenességre, csak mert a körülöttünk lévő szűk világ (civilizált világ) ezt várja el tőlünk? Jogászokat, meg közgazdászokat csinálunk belőlük, hogy "érvényesülni" tudjanak, mert féltjük az anyagi biztonságukat, és azt gondoljuk, a többi majd megy magától, de közben totálisan kimossák az agyukat 18-23 év alatt, hogy ők is végül feltegyék a kérdést csalódottságukban egyszer a jövőben: "miért nem működik a világ körülöttem?". Hát mert nem azt tanulta, ami működtetné. ?? Előre is köszönöm nektek! |