Szia Panka! Bocsáss meg, egyszerűen nem győzök neked elég jó ütemben válaszolni!!! Mostanában kampányszerűen ülök csak ide, és ráadásul még mindig nem sikerült megértenem az új rendszert, valószínűleg azért nem találtam meg az összes hozzászólásod!

Illetve úgy ide-ode kattingatva talán már mégis, de nem látom át..:S

Remélem lassan azért tudok neked válaszolni.

Erre is válaszoltam, csak magamnak mentettem el, h befejezem, de nem sikerült több, mint egy hete... ide másolom, amit válaszoltam, és ma javítottam neked:

"Huhh..... Panka. Te aztán beindultál.

Igen, igazad van, a pontatlanságot a figyelmetlenségem és az időnkénti túlzásaim okozzák. Elnézést ezért, sajnos ezt már többször megkaptam, örülök, hogy most így látom a tükrödben.

A 10 év az valóban nem tíz év. Kronológia:

1997-2006: házasság, közben 2002ben született a kisfiam.
2006-2008: együttélés a "gyógyítóval" majd ezt követően egy hosszú se veled se nélküled időszak
2010: Ősszel tettem le lelkileg a kapcsolatot, mint ahogy lassan ez után mindent és 2011 tavaszán kaptam új májat. Ebben az időszakban már nem találkoztunk, ( a műtétig) és jártam ügyvédeknél...stb, kerestem a módját, hogyan hajtsam be rajta a tartozását. Annyit sikerült csak elérnem, hogy bűntudatot keltettem benne, és elkezdett valamennyit fizetni.
2011 március vége: a műtét. Sejtettem, hogy mindenképpen jelen akar lenni körülöttem a műtét kapcsán, függetlenül a magánélettől és az anyagi szembenállásunktól. Sokat morfondíroztam ezen akkoriban, mit tegyek, vele és a szüleimmel kapcsolatban is (ahol meg anyám akarta megint megírni a forgatókönyvet, és beülni a mentőautóba, meg kísérgetni, mint egy csecsemőt... ). Mivel tudtam (és utólag tudom, hogy éreztem is), hogy közel kerülhetek a halálhoz, sőt, akár véget is érhet itt a történetem, úgy döntöttem, félreteszem minden múltbeli konfliktusom, mindenkivel. Erről később kiderült, hogy nagyon jó döntés volt. Az jöhet meglátogatni, aki akar, és aki fontosnak tartja. A "gyógyító", nevezzük T.-nek, még aznap éjjel felutazott Pestre, amikor engem felvittek és végig ott volt a műtét után, amíg haza nem kerültem. Minden nap. Mint ahogy a volt férjem is (akkoriban Pesten élt, és vele volt a kisfiam ez idő alatt),. Anyámék felutaztak Pécsről néhány alkalommal - de így jó is volt ez.

Ez az időszak sok mindenre pontot tett, és új kezdődött, főleg bennem. Sok mindent megbocsátottam T.-nek, és sok mindent megértettem a sztorinkkal kapcsolatban. Egész máshogy láttam őt, energiával telve, boldogan, mint betegen és reménytele küzdelemben. Ő persze újra akarta kezdeni, és újra megígérte a csillagos eget is, hogy így lehessen. Úgy tűnt, mintha tényleg igyekezne megoldani az autó-ügyet is, járkált Pesten kereskedésekben, meg bement a bankba érdeklődni, ahogy megkértem, az alapján amit a kórházban beszélgettünk a témáról. De végül nem sült ki semmi megoldás. Ez nála valahogy mindig így működött.

Nem akarom mentegetni a felelőssége alól. Csak azt mondom, hogy igazából a mai napig nem tiszta előttem teljesen, milyen ember is ő. Ugyanis végig úgy tűnt, inkább szerencsétlen, és élhetetlen, mint szándékos csaló. Csak e mögé (a be nem vallott szerencsétlensége mögé) bújva, nagyon is önző módon járt el az emberekkel szemben, a saját védelmében, félelemből. Valami ilyesmi. Ettől függetlenül én visszautasítottam, akkor már tisztán éreztem, hogy nincs ezzel az emberrel dolgom, legfeljebb, hogy lerendezzük az anyagiakat. Ez nem sikerült. A műtét utáni évben, ahogy írtam 2011-2012 tavaszáig még hébe hóba tartottuk a kapcsolatot (már nem jártunk), és még fizette havonta a lízing felét, valamit járkáltunk utána, hogy tudnánk megoldani az ügyet. itt-ott felmerült egy- egy félmegoldás, de természetesen nem találtunk, mivel egyikünknek sem volt elég pénze. Közben elkezdett járni azzal a kiscsajjal, és amikor én albérletben költöztem (és még inkább szükségem lett volna a pénzre), akkor kezdett szépen eltünedezni teljesen (2012 tavasza). Nem fizetette, ígérgetett, majd nem lehetett telefonon elérni...stb. A nyár elejére elegem lett és elküldtem a fenébe. Megírtam neki, hogy akkor akarom legközelebb látni, ha egyszer belátja a felelősségét és pénzzel a kezében és belátással a szívében keres fel, és semmi másért. Ekkor egy évig nem jelentkezett, majd idén tavasszal (2013) írt nekem, hogy ő még mindig szeret blaba, ekkor megismételtem, hogy előbb fizessen, ekkor megint eltűnt.

Ennyi.

Azért kapkodok a sztoriba ide-oda, mert annyira sok vonatkozása érintett. Nagyon bonyolult, tudok róla kb egy regényt írni, hogy mi, mire tanított meg - és ez annyira sok, tényleg, hogy nem ide való. Pl. az egyik dolog, amire rájöttem az az, hogy muszáj elválasztani a magánéleti sztorit, az anyagitól, és a gyógyítós részétől, mert mindegyik másról szól. És ez valószínűleg az életben másokkal is így van. csak legtöbben ezeket az indulatok és a félelmek miatt összekeverjük. Lehetségesnek tartom, hogy a gyógyítás és az ámítás is karmikus dolog volt köztünk, és bizonyos dolgokat ezért nem tudtam "egyenlíteni". Mostanára azonban úgy érzem, a legtöbbet nagyin is kiegyenlítettem, ugyanis béke van a lelkemben, és ez ebben, sztoriban, elhiteted nekem, nagyon nagy eredmény és kincs.

Nem biztos, hogy ennél több kell. De mint írtam, ha változik a helyzet, a lehetőségeim, biztos megpróbálom újra érvényesíteni az anyagi jogaimat vele szemben. De ki tudja. lehet, hogy azért nem lehetséges ez, mert ezzel is tartoztam - valakinek. nem feltétlenül neki. Lehet, hogy magamnak.

Ugyanis így nekem is meg kellett tanulnom, hogy a dolgok következménnyel járnak, hogy felelősséget kell és lehet értük vállalni, hogy erősebb legyek, több pénzt keressek, és lássam: az élt kegyelmes, ha a belső dolgunkat elvégezzük.

Nem biztos, hogy ettől a sztoritól többet kell várnom. Mit lehet várni egy olyan embertől, aki inkább másokon élősködi tudatlanul, minthogy belásson? Akinek soha sincs munkája, pénze, lakása, családja? Mert mindig elveszti ezeket, és nem látja, miért? Akinek nincs semmije, attól nem lehet elvenni. Nem hívogathatok mindenkit, akivel kapcsolatban kerül, hogy vigyázzon vele.. :)

Hogy miben "állapodtunk meg ": Közös jövőt terveztünk, megkérte a szüleimtől is a kezemet :), eljegyeztük egymást és az autót közös használatra, családi autónak vettük. Mondta, hogy báros még két évig (ez így is volt), és megbeszéltük, hogy akkor én írom alá a szerződést, de természetesen ketten fizetjük. kiszámoltunk, ha elkezdek tanítani, ő meg szerez egy munkát, akkor elbírunk 30 ezer forintot havonta az autóért. (Akkoriban jobban voltam, és terveztem, hogy otthon tanítani kezdek újra. állásokban sosem tudtam, mert amikor kórházba kerültem, kirúgtak.) Szóval a megállapodásunk pusztán szóban volt, egy közös szándékon alapult a családalapítást és a közös háztartást illetően, érzelmekre és elkötelezettségre támaszkodott, valamint arra a tényezőre, személyesen ki milyen felelősségérzettel bír. na ezt szúrtam el. Hiszen nem ismertem azt az embert, ahogy senki sem akkor a környezetemben. A szüleim is elhitték ezt az egész "mesét", a nagy boldogságot, ami most következik, hogy meggyógyulok a csodagyógyítótól, stb, és új családot alapítok, és boldog leszek..... ilyenek. Sajnos azonban T. képtelen volt megtalálni a helyét, nem vállalt el semmilyen munkát (pedig számos lehetősége lehetett volna, van két diplomája, beszél 4 nyelvet. ezt hallottam, úgyhogy igaz) és a szüleim házában, az ő kosztjukon meg az én nyugdíjamon végezte, miközben én sajnos egy gyógyszer miatt visszaestem. Ekkor nézett más nő után...... Mondom, hogy hosszú történet.
............"

Itt hagytam abba, emlékszem, h el kellett mennem és olyan soká tudtam újra nekiülni, h már nem tudtam folytatni a gondolatmenetet. de elég sok info itt van, és igyekeztem pontosítani. Talán így átláthatóbb.

Abban tökéletesen igazad van, hogy az egész totál abnormális sztori, és sajnos a mai napokig nem tudom eldönteni egyértelműen miért. Azért-e, mert egy abnormális sztorira volt szükségem, hogy éleben maradhassak, ami maga is vmilyen módon abnormális, vagy csak azért, mert egyetlen szegletét sem láttam át ennek a sztorinak, és mire tudatossá tette, már teljesen más a helyzet. és talán emiatt sosem fogom megtudni az igazságot. de lehet, h csak még többet kell meglátnom, és akkor majd egyszer minden vonatkozására teljesen fény derül, ha így van, ebben most nagyon sokat segíthetsz!

ha gondolod, írj privátban, akkor könnyebben követem...

Namaste

:)

Azért vigyorgok, mert letudtam már ezt a témát. Hál'istennek. És most jól esik hogy már nem fáj, és vált ki belőlem dühöt. "Az hogy volt, hogy Te írtad alá, miközben azt mondtátok, hogy együtt veszitek fel" Hát, úgy volt, ahogy az is, hogy amiatt hogy apám nem segített, vettem inkább egy új autót.... :)

Sajnos nagyon hiszékeny voltam, befolyásolható, naiv és manipulálható. A volt párom nem szándékosan csapott be, legalábbis úgy vélem az alapján, ahogy később sikerült megismernem. Gyáva alak, aki talán még jobban fél az élettől, mint én valaha. Neki is megvannak az okai erre, de inkább spiri guru, mint hogy csináljon valamit az életével. Ezt sajnos akkor semmilyen szinten nem láthattam. Szerelmes voltam, összeköltöztünk, megkérte a kezemet és közös jövőt terveztünk. Csakhogy ő anyagilag semmit nem kockáztatott, mivel nem volt semmije, de báros volt, ezért nem vehetett fel hitelt. Én se nagyon, mivel rokkantnyugdíjas voltam akkoriban és a válás után a szüleimnél éltünk egy ideig. Ezért a húgom kezességet vállalt. Ezt add össze.

Na mindegy. Sokáig miután megcsalt és elhagyott úgy éreztem most biztosan vége az életemnek. Akkoriban kezdtem itt írogatni. Ha megnézel egy 97-98 körüli írásom, látni fogod, mennyi düh, önvád, kétségbeesett volt bennem. Ez az oldal nagyon sokat hozzájárult a fejlődésemhez.

Mindent elkövettem, ami emberileg lehetséges, hogy rávegyem, vállalja a rá eső részt. Az autótól is simán kész voltam megszabadulni, ha ez az ára. Senki nem akar több milliós hitellel albérletben élni.... Az, hogy ez működik, egy másik csoda, az élet mindent megold, ha tesszük a dolgunk. Nem adtam fel, mert akik a hitelekkel csaltak, azt sem érzem igazságosnak. Voltam ügyvédeknél, figyelem mi történik, gyűjtögetem az információt. Megfelelő időben pereskedni fogok. Van rá félretett pénzem, De mostanában látom, h ingyen is vállalnak már ilyet.

A volt párommal (aki igen, nem a gyermekem apja, hanem az utána következő kapcsolat volt) mindent megpróbáltam. Még azt is, hogy miután éveket áldoztam rá, hogy megismerjem, igyekeztem felhasználni a saját fegyvereit ellene. Sosem tudott elszakadni tőlem, de mindig csak kihasznált. Rettentően bizonytalan személyiség. Valószínűleg beteg, de olyan jól adja elő magát, hogy legtöbben egy hiper-intelligens, sármos, kedves, érdekes, különleges személyiségnek tartják. Aki ráadásul kézrátéttel gyógyít. :) 10 éve ez még elég kuriózum volt ráadásul. Csak aki már jó emberismerő ismeri fel hamar, hogy kamuzik.Vagy legalábbis felhasználja a tudását és az intelligenciáját mások kihasználására. Amikor elkezdtem megismerni (még évekig húzódott a kapcsolatunk azután hogy először megcsalt), először is fokozatosan kezdtem rálátni az igazi személyiségére, de hallgattam erről. Lassan letettem az illúzióimat, és megszabadultam a tőle való függésemtől. Ez nagyon nehéz volt, mert még beteg voltam, és semmi más nem volt, ami abban a helyzetemben megoldás lett volna, hogy jobban érezzem magam. Ő volt a gyógyító, a "tanítóm", a kedvesem...stb. De utólag hálás vagyok a sorsnak (tulképp én "kértem" őt egy imában :) ), mert így tudtam megszabadulni lassan és hosszú kínlódás árán egy csomó olyan személyiségjegyemtől, amelyek totálisan életképtelenné tettek a múltban. Szóval miután kiismertem, megpróbáltam úgy kihasználni őt, mint ő engem, megzsaroltam a bűntudatával a spiri dumáin keresztül, hogy nem kellene karmákat csinálnia tanító létére, ez egy ideig hatott. Akkor elkezdett fizetni, és amikor kórházba kerültem, mert végre megjött a máj, egy éven keresztül fizette a lízing havi díjának felét, és megegyeztünk, hogy megpróbálunk módot keresni arra, hogy tudnánk felszámolni a hitelt, közösen. Persze ebből semmi nem lett, különösen azután, hogy miután újra járni akart velem (amikor már túl voltam a műtéten, újra egészséges voltam és boldog) én megmondtam neki, hogy egyenlőre nem érzem úgy, hogy az lenne a legfontosabb, hogy kivel járok (egy hónappal a májátültetés után, ugyebár)és vele csak akkor állok szóba, ha szembenéz önmagával és tudomásul veszi, hogy nem úszhatja meg amiket tett. Ha azt látom, hogy megtanul felelősséget vállalni, úgy viselkedik minden téren, akkor beszélgethetünk.

Egy ideig még beszélgettünk is, de aztán persze inkább eloldalazott egy 20 éves csajjal, aki úgy istenítette őt, mint azelőtt én, minthogy vállalja magáért és a tettiért a felelősséget. De már nem bántam. Egy ideig még kergettem telefonon a hitel-részletek miatt, aztán beláttam, hogy teljesen felesleges. Ő sohasem fog fizetni, és sohasem fogja belátni magát. És valószínűleg változni sem. Illetve ha igen, azt pontosan tudni fogom, mert akkor velem kapcsolatban az lesz az első dolga, hogy megkérdezi mivel tartozik. Volt képe áprilisban egy év után újra felkeresni :), hogy ő még mindig szeret....blabla.....(biztos kirúgta a csaj, vagy megunta). Mondtam neki, hogy oké, akkor fizessen :) Azt mondta, majd májusban. Azóta se hallottam felőle. :) Szerintem ez volt az utolsó tesztem vele kapcsolatban.

Ráébredtem, hogy ezt a karmát be kell nyelnem. Ezt én csináltam magamnak. Mindent megpróbáltam, hogy levegyem a terheit, legalább azokat, amiket mások tettek rá ( a volt párom meg ez a nagyon igazságos rohadt bankrendszer), de eddig még nem sikerült. Viszont érdekes, azzal, hogy vállaltam, sikerül teljesítenem. Még mindig tudom fizetni és megélni mellette. Van egy autóm, ami nélkül jelenleg nem is tudnék pl dolgozni, mert falura is járok tanítani, és busszal nem érnék vissza a másik állásomhoz időben. :) A munkáltatóm kifizeti az útiköltségem. Hogy hogy fog ez végződni, még nem tudom. De nem tartom igazságosnak, hogy kamatostul kifizessem az autó árának majdnem a dupláját, több mint tíz év alatt, illetve jó lenne rájönni, hogy ezzel miben kellene belülről megváltoznom, hogy levethessem magamról. Én már csak ebben bízom, a belső változásban, annyira meggyőzött, ami történt.

"Azt mondod, semmije sincs, sem vagyon, sem ingóság, se autó, se legális jövedelem?"

Annyit tudok róla, hogy jelenleg valami céggel próbálkozik Pesten. Ezt is csak hallomásból. Vele nem lehet megegyezni, mert folyamatosan hazudik, hogy ne kelljen felelősséget vállalnia. Eddig nem volt bejelentett állása, mint gyógyító, feketén dolgozott.. Amikor volt, nem volt elég jövedelem ahhoz, hogy hitelt vehessen fel az ő részét pótolandó. Nincs semmi vagyona, ingósága.

A történetnek az a vége, hogy valahányszor elindultam, hogy kiderítsem, hogyan tudnám behajtani rajta ami jogos, mindig csak kimerültem az egésztől, mert ő tudatosan vagy nem nem akar felelősséget vállin. Nincs nekem energiám arra, hogy folyton figyeljem az ő életét, hogy éppen most kiket csap be, használ ki, hogyan élősködik másokon, és ezt milyen keretek között teszi, vajon most mennyit keres és behajtható e rajta. Amióta csak ismertem, sosem volt semmi a nevén, és sosem keresett hivatalosan sokat, sőt dolgozni sem szeret nagyon. A gyógyításából akar megélni, és nem látja be, hogy az álmai megvalósítása mellett az embernek anyagilag felelősséget kell vállalnia magáért, és ha családja van, vagy hitele, akkor azért is. Sőt, egy ponton a múltjáért is. (Amikor végre belátja, hogy a másokon való éldegélés tisztességtelen dolog.) Még nem jutott el ide, de én nem várhatok rá, nekem élnem kell a saját életem.

Azóta tudom, hogy számos volt "tanítványát" és betegét hagyta hasonló helyzetben, tartozásokkal a háta mögött "lép tovább", és olyan ügyesen csinálja, hogy még senki sem tudta megfogni. Milliókkal tartozik sok sok embernek. Voltak betegei, akik, miután ő ellépett, újra betegek lettek + a tartozás. :) Jó, mi? . Én csak azért nem, mert tudtam tanulni, és mert kivételesen nagy erőm van - olykor. :). Van egy gyermeke egy házasságból, akit sosem látott, szinte és amikor velem élt együtt, nem fizetett semmi gyerektartást. Azt mondta, hogy vett egy lakást Pesten, ami a gyermek nevén van, de azóta már tudom, hogy egy szavát sem kell elhinni.

Rájöttem, hogy olyan szinten becsapott engem is, hogy tulajdonképpen nem is nagyon tudom, ki ez az ember. De már nem érdekel.

Elkönyveltem őt és a sztorimat, mit egy szükséges rosszat az életemben,egy csúcs-pofára esést, egy teljes és tökéletes kudarcot, amelytől minden dolog, ami csak a mélyben volt, jó és rossz fölkavarodott bennem, mint a tengerben a mocsok a viharban, és én megláthattam. Tulajdonképpen senkinek és semminek nem "köszönhetek" annyit mint ennek a történetnek az életemben, mert olyan sokat tanított meg önmagamról, és rákényszerített a változásra. Levetett a pokol mélyére, önmagam poklának a legmélyére. Annyira szenvedtem, mint ég soha életemben és nagyon sokáig. Aztán szépen lassan elindultam az önismeret útján, és elkezdődött a gyógyulás. Ami már igazi gyógyulás volt, mert saját magamon hajtottam végre. :) Nem valami ál-guru energiája, amit elég volt elhinni. :)

Néha még piszkálja az igazságérzetem, hogy valahol ott van a világban, és a tartozását én törlesztem. lehet, hogy egyszer még összefutnak útjaink, és olyan helyzetben leszek, hogy mégis behajthatom rajta. habozás nélkül meg fogom tenni. De addig is, igyekszem saját magam helyretenni az anyagi életem, és közben felelősséget tudni vállalni magamért és a gyerekemért.

Amióta elengedtem ezt a sztorit, elkezdtem élni. Utólag azt mondom Ő volt az én beteg májam kivetülése. Ő szembesített önmagammal a legélesebben és legszélsőségesebben. Kicsit gyermeki dolog talán ezt mondani, de művészlelkű vagyok, ezért nem hagyhatom ki, hogy az élmény maga ahhoz volt hasonlatos, mintha az Ördög maga kísértett volna meg, és én szépen belesétáltam a csapdáiba. majd mint a mesében, jött a megmentőm (Jancsika, vagy hogy hívják) aki valójában a tudatos énem, amelyet sikerült felébreszteni, és kivitt a pokol és az Ördög karmai közül. Egy ideig még üldöz (volt három próba a mesében) de végül a tudatosság, és a szeretet győz. Az mindig győz. És szerelem van, és élet és boldogság. :) :)

Mert érdekes, hogy mire végzek magammal, és feldolgozóm a múltam, és teljesítem a szellemi feladatom,a minek egy gyújtópontja volt tulajdonképpen a vele való találkozásom, lehet, hogy a "teljes kudarc sztoriból" "csúcssztorivá" lesz ez a történet az életemben, a hitellel, és mindennel együtt. Egy sztorivá, amivel megküzdve megmentettem magam, az életem és lehet, hogy még többet is. :)

Az ima amit elmondtam, mielőtt megjelent ez életemben ez a furcsa ember az volt "Istenem, kérlek kapcsolj össze Önmagammal! Hozd el azt a láncszemet, amely hiányzik ehhez" Akkoriban amikor ezt kimondtam, hangosan, halálos betegen, kilátások nélkül (még a májlistán sem voltam) hosszú betegeskedéssel küzdve (úgy kb10 éve), egy nem működő házasságában, teljesen tudatlanul és vakon éltem. Már majdnem meghaltam, szerintem nem sok választott el. Tálén néhány hónap.

Most kaptam egy új életet, egy egészet. :D Majd csak megbirkózom a hitellel is. :D

Ez a tudatosság és az önismeret ereje. Továbbra is ezen az úton haladok. És már rég tudom, hogy NINCS JÓ ÉS ROSSZ. És végső-soron minden illúzió, vagy legalábbis egy kivetülés, ami megváltoztatható, ha megváltozzunk belül. Számomra ezt jelenti a belső út. A hitel sem kivétel :D

(Remélem ezzel a sztorival minden kérdésedre válaszoltam, ami a hitelt illeti :) )

Namaste

Na, most megtaláltam amire céloztál! Ezt a blogot nem követtem.

Igen, végül is igazad van. Hogy miért nem követtem a sorrendiséget elég szorosan ezúttal sem, még nem tudom. Pedig bizonyos dolgokat már megvalósítottam.

Anyám arra tanított, hogy szűzén menjek férjhez és azzal, akit választottam éljek amíg meg nem halok. Na, ez majdnem sikerült (hogy egy rossz házasságban éltem amíg majdnem belehaltam abba, hogy már semmilyen szinten nem éltem).

Nem akarok vitatkozni veled, mert magam is felfedezőúton vagyok. Talán azért, mert ezt időben, annak idején tízen-, és huszonévesen nem volt lehetőségem megtenni. Most szabadon és egészségesen újra élhetem a férfi-választást, családalapítást is talán. És most döbbenek csak rá, hogy már kicsit tudatosabb vagyok, mennyi mindent kell felfedezni az életben ahhoz, hogy jól tudjunk választani és jól tudjunk csinálni egy kapcsolatot.

Szerintem könnyű az evidenciákat sorolni, de az élet soha nem evidenciálisan működik, és szerintem túl bátor kijelenteni azt, hogy az élet tudása és tanulása csak annyi lenne, hogy az evidenciákhoz igazítjuk a helyzeteket. Magyarul mondjuk addig szórjuk ki a kérőket, amíg el nem érkezik az ideális kérő, az ideális helyzettel, hogy gyermeket nemzzél. (Ha én erre vártam volna, valószínűleg soha nem lett volna gyermekem a betegségem miatt. Van egy blog a hitről, ott írok erről bővebben.) Persze a látható felelőtlenségben való meg-rekedtség sem a jó út. Szerintem a kettő között az igazság.

Megszerettem valakit, hosszú idő és sok szenvedés, két hosszú kapcsolat, egy hatalmas csalódás, valamint egy májátültetés, pokoljárás és új élet-kezdés után.

Túl értékes nekem ez a kapcsolat ahhoz, hogy észérvek miatt nekiálljak átrendezni. Közel negyvenévesen egyikünk sem várt a testi kapcsolattal arra, hogy mikor jut eszünkbe összeházasodni. Lehet, hogy ez nem jó, így volt. Mindenesetre egy egyre mélyülő szerelem-és szeretet kapcsolat alakul köztünk, aminek sok értéke mellett az egyik az, hogy kölcsönösen tanítjuk egymást, és nagyon úgy tűnik, hogy haladunk a változásban. Ez egyedülálló élmény számomra.

Még soha senkit nem tudtam ennyire elfogadóan szeretni és ez önmagában is annyi örömet ad, hogy úgy érzem megérti benne maradnom annak ellenére, hogy vannak fenntartásaim, és neki is megvannak a saját félelmei és fenntartásai. Ideálisnak nem nevezhető a helyzetünk. Felnőttként nem rohantunk összeköltözni, hitelekkel megrakodva, félig kész életeinkben, és tiszteletben tudjuk tartani a másik helyzetét, a nehézségeit, amikkel küzd, a félelmeit és vágyait.. Nem erőltetjük ezeket egymásra. Hihetetlenül felemelő ez. Ő egy olyan örökséggel küzd, ami miatt megértem, hogy fél egy bizonyos szintnél több felelősséget vállalni, egyenlőre. De a dolog folyamatosan változik, és még mindig nem futott el. És én sem - pedig ez nálam is nagy csoda, azok után amiken átestem -most már tudom.

Még soha senkivel nem tapasztaltam, hogy ilyen mértékben hatással tudtunk volna lenni egymásra. és mintha közben az életeink is jobb irányba fordulnának, fokozatosan. És mintha egyre több elfogadás és szeretet lenne köztünk, pedig nemrég messzebb kényszerült, másik városban kapott egy sokkal jobb állást. Mindketten vágyunk még gyermekre, de nem egészen ugyanaz a jövőképünk - de úgy tűnik, még hajlandóak vagyunk várni egymásra, és úgy tűnik ez meg is változtat minket és a jövőképünket. Hatalmas ereje van, ha hagyjuk magunkat változni, ebben egy ideje már hittem, de még nem tapasztaltam sem saját magamon, legalábbis nem tudatosan, és egy férfin meg pláne nem. Ez kihagyhatatlan élmény.

Nem a biztonságos szex élvezete vezérel, hanem hogy hagyjuk egymást egymásra hatni. Hogy még akarjuk egymást és nem adtuk fel a közös nevezőre jutás lehetőségét sem. Ez nagyon érdekes helyzet. Kíváncsiak vagyunk egymásra, és élvezzük az ismerkedést és az információcserét. Fura, most mindennél jobban tudom, hogy minden kapcsolat, elsősorban erről szól. És nem másról. Én már annyit kaptam ettől a kapcsolattól, a tanulás terén is, hogy már rég megérte. Addig fogom folytatni, amíg érzem ezt a töltést.

Azt hiszem tanuljuk egymást egyre jobban szeretni, és elfogadni azon az áron is, hogy hagyjuk, hogy megváltoztasson minket a kapcsolat ebbe az irányba. Magamról ezt egészen biztosan elmondhatom, de a párom is beszámolt arról, hogy a sebeit elkezdte gyógyítani az az elfogadás, amit tapasztal. Ezt nem így mondta, de tudom, hogy ez történik.

Lehet hogy messziről indultunk, de abban hiszek, hogy vagy meg tud ez történni egy kapcsolatban és folyamatossá lesz, vagy az a kapcsolat hosszútávon halálra van ítélve. Semmilyen kapcsolatot nem ápol a biztonság. Egy dolog ápolhatja: ha képes vagy az egódból áldozni a szeretetért a kapcsolatban. Eddig soha nem tudtam ezt megtenni.

Hogy hogy lesz ebből közös élet, majd meglátjuk. Nem biztos, semmi sem az. Hogy szeretjük és elfogadjuk egymást, tiszteljük és sok örömet és tanulást lelünk a kapcsolatban, az így van. Hogy mindketten vágyunk egy családra, az is. Hogy egyeztetni tudjuk e a vágyainkat, ki, mit tud és képes majd áldozni ezért, az majd kiderül. (Ahhoz idő kell. Nem mindig kapunk készen valamit, sőt azt hiszem, legtöbbször nem. Csak az a látszat, aztán csalódunk amikor kicsit a dolgok mögé kezdünk látni. Most máshonnan építkezem: belülről. :) )

Addig pedig védekezek, éppen a felelősségvállalás miatt. A párom képes lett volna csak az ösztöneire hallgatni, én már nem akarom azokat hibákat újra elkövetni, amiket már elkövettem. Ezért védekezem, figyelek és várok. És ha olyan irányba fordulnak a dolgok, meg megérnek, akkor igent mondok.

Egyébként Isten akaratának így is akad egy kicsit helye, ugyanis nem szedhetek gyógyszert, és a legbiztonságosabb módját a védekezésnek, hát mondjuk így nem mindig kedveljük. A természetes módszer pedig azért hagy némi kívánnivalót maga után. Ezzel kapcsolatban kötöttem egy egységet magammal és Istennel :) Éppen azon a mondaton alapszik, amit írtál. Ha szereted testileg a másikat, tudd, hogy gyermek születhetik. A kérdés csak az, úgy érzed-e, be tudod vállalni, vagy nem.

Ezt egészen pontosan megmondja a lélek. Olyannyira, hogy olyan helyzetben is, ami teljesen irreális volt, nem hogy nem ideális (a betegségem miatt), megszületett a fiam épen és egészségesen, És sok szeretetet és odafigyelést kap tőlünk, még ha el is váltunk. Együtt-élésben született, mégsem volt ez garancia azokra az "ideális" körülményekre, amikbe elméletileg egy gyermekinknek születnie kell.

Ez sehol nincs megírva. Ezt szerintem maximum érezni lehet. És azt hiszem, azért tudtam a lehetőséget elfogadni (sokat harcoltam magammal emiatt eleinte még ősszel-télen), mert lassan kezdem érzeni. Persze szeretném a körülményeket is mindinkább az ideális felé tolni, és ezen vagyok. De ha máshogy kell lennie, akkor onnan indulunk tovább.

Namaste

Több dolgot tanított meg nekem a hitelem:

1. felelősségvállalás: csak annyit vegyél fel, amit úgy érzed, elbírsz. Meg ameddig a takaród él. Egyáltalán nem vettem figyelembe ezt a tételt, mert akkori körülményeimet tekintve abszolúte irreális volt hitelt felvennem (még a műtét előtt jóval, akár meg is halhattam volna, simán. Mondjuk a bankokat nem sajnálom.). Ez volt az egyik dolog, amit kihasználtak a pénzszerzők. Azóta született egy Európai törvény, hogy sokkal körültekintőbben kel megvizsgálni a hitelfelvevő körülményit és kilátásait, és sokkal szigorúbbnak kell lenni a bankoknak abban, kinek adnak hitelt. (érdekesnek tartom ugyanakkor, hogy csak most bírták ezt megszülni. Szerintem ez tudatos manipuláció, hogy ennek miért lettem áldozata, még nem egészen tudom.)

2. Befolyásolhatóság, manipulálhatóság, érzelmi függőség. A szerelem sokat "segített" naivitásommal együtt abban, hogy én írjam alá azt a szerződést "közös felelősséget" vállalva, amelyet "ketten vettünk fel" az akkori élettársammal, akiről később kiderült, hogy egy szélhámos. :)

3. Kiszolgáltatottság hamis érzése, az önbizalom hiánya: apám autószerelő létére lusta volt segíteni nekem, hogy beszerezzek egy elég jó használt autót, ezért döntöttünk a legolcsóbb kategóriájú új autó és a hitel mellett. Ebbe a problémába sokszor beleütköztem, mire rájöttem, hogy az önbizalmam hiánya (apai ágon :D) okozza részben a kiszolgáltatottság érzésemet. Ha egy kicsit rámenősebb vagyok és kitartóbb, elhittem volna, hogy tudok magamnak apám nélkül is olcsóbb autót szerezni, ami jó. Azóta számos feladatban gyakorlom ezt: mindig kevesebb energiába kerül megoldani valamit egyedül, még akkor is, ha akadályokba ütközök, és nagyon nehéz lelkileg a felelősségvállalás, mint apámtól segítséget kapni., (Más kérdés, hogy ő is kapja rendesen a magáét az élettől azért, hogy képtelen adni).

4. Globális manipuláció: függetlenné válás. az árfolyam emelkedésből adódó ellehetetlenedés szerintem azt tanítja nekünk, hogy lássuk, mennyire manipulálhatóak vagyunk, kiszolgáltatottá tettük magunkat globális gazdasági és nemzeti szinten olyan hatalmaknak és erőknek akiknek a legkisebb érdeküket sem szolgálja a jólétünk. Hasonló módon, ahogy apámmal szemben, szerintem itt is az lenne a megoldás, hogy vállaljuk magunkért a hazánkért s felelősséget, és inkább azt a kockázatot vállaljuk fel, hogy a függetlenségünkre való törekvésünk miatt üldöznek minket, inkább harcoljunk, minthogy továbbra is meghunyászkodva nyaljuk a külföldiek hátsóját félelmünkben hogy mi lesz velünk, mert már annyira elbaltáztuk a jövőnket. Ez személyes meglátás. A hitel egy jó világban tisztességesen is tud működni (bár megmondom őszintén ennél még radikálisabbak a nézeteim és szellemileg is alá tudom támasztani, de az egy másik téma), nem csak a manipuláció eszköze, mint ahogy a pénz is. Aki ennek a sorába beáll, vállalnia kell ennek a következményeit. A pénzzel és a hitelekkel való visszaélés szerintem azt tanítja nekünk, hogy aki tudatossá akar válni, annak a természet felé kell fordulnia, és minden felé ami természetes, és elutasítani ha kell az egész világ működését, és természetesen (vagyis tisztességgel és becsülettel élni) akár az egész világgal szemben. Mert a világ mocskos ilyen szempontból, kiemelkedő helyen a fehér ember teremtette civilizációval és a pénzzel. Bármennyire is nem tetszik, a pénz mára nem tiszta energia, egy olyan rendszer része, amely a hatalmaskodásra, manipulációra használja fel. Ezért már azt is kétlem, hogy egyéni szinten jól lehetne élni vele, és tisztán. Mivel azonnal nem léphetünk ki a több évezredes elbaltázott motivációjú társalmadalainkból, maximum azt tehetjük, hogy tudatosan arra készülnünk, hogy minél kevesebb függésünk maradjon a civilizált és pénz-világ felé. És inkább feladni minden olyan dolgot, ami a mátrixhoz köt, még ha nehéz is, mint e lelkünket eladni, és a szabadságunkat az élethez és az életben egy olyan rendszer rendjéért, a kényelemért és az ellátásért, amely pénzben méri az életet, és a lelkeket. A devizahitelemmel való bukás megerősített abban, hogy függetlenné akarjak válni. Minél függetlenebbé, anyagilag is.

A fogyasztói társadalom az emberiség egyik szégyenfoltja, egy rendszer, aminek meg kellett születnie, de már rég haldoklik, és most rajtunk verik le ennek az árát, ameddig csak lehet. Törvényszerűen. Jó lenne belátni, hogy minden, ami ennek a szolgálatában áll, NEM AZ ÉLETNEK, A SZABADSÁGBAK, A JÓ-LÉTNEK, A SZERETETNEK, A TERMÉSZETNEK, AZ EMBER EMBERI MIVOLTÁNAK a támogatója, így a pénz és a hitelek sem. Ezt is megtanultam. Nem kell haragudni, de LEHETŐLEG NEM KELL RÉSZT VENNI BENNE.

Persze ez nem olyan egyszerű, tudom. Kedves terápiázók! Én is pénzből élek, de már csak 90 százalékban, és ez szándékom szerint egyre csökken majd. Miért? Mert erre is használom amit az önismereti úton és a világ megismeréséből megtanultam, és egy olyan életet szándékozok teremteni magamnak ami tükrözi azt a tisztaságot, amelyet fokozatosan kibontok magamban a terápiák és a tanulás segítségével. Szerintem ez minden tudatos tanító kötelessége. Én még csak egy éve indultam el, kezdtem el az önálló életet, azért nem állok ennél jobban. De fogok. És nem mindenkinek ugyanannyiért tanítok, és rengeteget segítek olyanoknak, akik még ott sem tartanak valamiben amiben én igen, és nem érzem, hogy ezért pénzt kellene kérnem. És látok más lehetőségeket is, igaz, csak hosszabb távon, de afelé törekszem.

Senkit nem vádolok, csak tényeket sorolok. nem haragszom a mocskosokra, az ő bajuk (karmájuk). Nekem a saját dolgommal kell foglalkozni. Hogy mit tettem eddig?

Új élete kezdtem, önálló lettem, a hitelemmel együtt, albérletben egy gyerekkel eltartom magam. Nő a bevételem szeptembertől, és olyan dolgokkal kezdtem el foglalkozni, ami közelebb áll hozzám, mint az eddigi munkám és könnyebben keresek többet. Elengedtem a csalót, bevállaltam a hibám. én vettem fel a hitelt. Van egy ügyvédem, aki ingyen halandó vállalni a keresetem ügyét. Figyelem az eseményeket és keresem a továbblépéshez a megoldást. Figyelek, hogy mindazt,a mit megtanultam hitel-esetemből (és más estimből) beforgassam az életembe, és eszerint éljek. Az életem gyökeresen megváltozott és én is. Felvettem a kardot, a szellemi kardot, és így folytatom az életem.

Eldöntöttem, hogy soha többé nem veszek fel hitelt, inkább vállalom azt az életet, ami ezzel jár. Támogatom a rászorulókat, amivel tudom. Szellemmel, lélekkel, szavakkal, cselekedetekkel, tanítással, adományokkal, még ha abból kevés is van. De legutóbb is két zsák ruhát tudtam adni, és érdekes, kaptam ugyanennyit cserébe. Pénz nélkül.

Hiszem, hogy ez a világ sötét és mocskos, de csak azt tehetjük, hogy mi válunk fénnyé, és vállaljuk azt az áldozatot, ami ezzel jár. Jézust megfeszítették ezért. ki tudja, velünk mi lesz,. de én inkább adom oda az életemből bármit, amit ennek az oltárán esik el, mint a lelkem, a szabadságom, vagy hitem.

Én nem vagyok kétségbeesve. A mocskok úgyis elesnek, és ha nekünk azt szánja a sors, hogy erőt tudjunk meríteni és adni amíg ezek tombolnak, de végül minket még legyőznek, mint oly sokszor az ember történelmében (mindig),akkor is megérte megszületni, mert ennek a világban nem lehet szebb hivatást választani a tisztulásnál, a fény útjánál, és én azt akarom, hogy ezt lássa tőlem a gyerekem, és nem azt, hogy beállok a szellemi rabszolgák végtelen sorába.

Namaste